AnnGel blogja

Hetek óta folyamatosan/felváltva betegek vagyunk, már követni sem tudom, ki köhög hurutosan, kinek folyik az orra (már megint, vagy még mindig?), de azt hiszem, a nehezén túlvagyunk, én legalábbis jól vagyok. Meg is próbáltam ma lenyomni egy 10 perces bemelegítő videót, baromira elfáradtam tőle, úgyhogy remek állapotban van a fizikumom is.

Találtunk a közelben egy kirándulóhelyet, innen 10 perc autóval egy kiserdő az Asia Center mellett, ott voltunk most kétszer is a gyerekekkel, tök cukin mennek, meg izgalmasnak is találják (kirándulunk???? pakolsz szendvicset????? dejó!!!!!), van arrafelé patak, meg lovarda, egy kutyaiskola, úgyhogy van látnivaló is, nem csak az őszi erdő.

Közben kitartóan bejárok az irodába, mostanában heti 2x, és ez pont arra jó, hogy hétfő-kedden kipihenem a hétvége fáradalmait és rendbeszedem a lakást, szerda-csütörtökön bemegyek az irodába, utána meg kórusra és táncra, amitől olyan szinten kipurcanok csütörtök estére, hogy tökre örülök neki, hogy pénteken otthonról dolgozhatok. Tökéletes egyensúly. És ez arra is jó, hogy el tudok intézni egy csomó mindent, mert nahát nahát, ha az ember a Corvin pláza környékén dolgozik, akkor hirtelen nem tűnik megugorhatatlan feladatnak az, hogy vegyek ezt-azt a gyerekeknek (pl csinos harisnyát fotózásra stb).

Amúgy nagyon tetszik a cég hozzáállása az irodai visszatéréshez, szerveznek mindenféle programokat, csütörtökön pl sörkóstolás lesz munka után, hát ki vagyok én, hogy ilyenre nemet mondjak.

Btw elkezdtem beletanulni az új pozimba, tesztelés mellett most business analyst (vagyis most már requirement engineer-nek hívják) feladatokat is csinálok, és meglepően jól esik. Elég változatos, sok sikerélményt ad, úgy tűnik, hogy jól is megy, úgyhogy tök elégedett vagyok. Az ügyfelek is jó fejek, nem gáz, hogy nem értem mindig, hogyan működik a rendszer (mert ők sem), valahogy aztán mindig csak rájövünk.

Más.

Szerintem hónapok óta szemezek a punch needle technikával, ez a hímzés egy másik fajtája. A hímzést már próbáltam pár éve, és bár nagyon tetszik, nem igazán tudom beleépíteni az életembe, és a punch needle-ben sem vagyok biztos, de hát honnan tudhatnám, ha nem próbáltam, ugye. És mikor megint azon vettem észre magam, hogy basszus, már megint ezt nézegetem fél órája, és azon lamentálok, hogy vajon szeretném-e ezt csinálni vagy sem, akkor inkább rendeltem két kit-et etsy-ről. Amúgy marha jó kit-eket lehet kapni, nem csak punch needle, hanem egyéb kategóriákban is, és pont jó arra, hogy kipróbáld, hogy tetszik-e, anélkül, hogy elmennél háromféle boltba, és megvennél ötféle alapanyagot. Ezekhez a punch needle kit-ekhez pl adnak egy hímzőkeretet, tűt, vásznat, fonalból annyit, amennyi kell a mintához, és a mintát. Szerintem fantasztikus, what a time to be alive.

Múlt hétvégén végül teljesen kifingtam, egész hétvégén feküdtem, fájt a fejem, gyerekeket elvitte férjem nagyszülőkhöz, én meg Never Have I Evert daráltam félálomban. Ami amúgy tök jó, csak a megbetegedés nem kéne mellé. Azóta jobban vagyok, a hangom még mindig rekedt, az éjjel viszont a lányom lázasodott be, és neki is mélyen búgó hangja lett, férjem sem érzi magát olyan remekül, úgyhogy remek kilátások ezek a következő napokra.

Egy csomószor akarok ide írni, de aztán kimegy a fejemből, hogy mit szerettem volna. A gyerekek nagyon jópofák, minden nap csinálnak valamit, amin nagyon kell röhögnöm. Lányom leginkább az észt osztja (oviban, készülődés közben a fiam folyamatosan rohangál, lányom rezignált arccal: "na, és még az öcsémet is elvesztetted", "dehogy vesztettem el", "miért, szerinted itt van???"), fiam meg töretlen jókedvvel énekel az óvodába menet, ők bicajjal, én a rollerrel, és közben megy a műsorszám (mostanában "végevananyárnakhűvösszelekjárnak").

Amúgy nagyon szeretnek egy oviba járni, minden délután nagy az öröm. Abból viszont egyelőre még nem tudom, milyen következtetés lehet levonni, hogy fiamnak a ma reggeli készülődés és óvodábamenetel egyetlen pontján sem tűn fel, hogy nincsen vele a nővére (mert ő még aludt, mert beteg).

Közben megjelentek ilyen újfajta problémák, lányomat az ovis "barátai" piszkálják, hogy nem szép a pólója vagy nem szép a cipője, úgyhogy erről is igyekszem vele sokat beszélgetni, és nem bemenni az oviba, hogy felrúgjak két ötévest (pedig nagyon csábító). Fiamat meg megharapta egy ovistársa, meséltem anyámnak, hogy mik vannak, erre elmesélte, hogy tesómat állandóan harapta egy kisfiú az óvodában, úgyhogy anyám egy ponton kihívta magához az ovis csoportból, megmutatta a zsebébe rejtett csípőfogót, és megmondta a kisfiúnak, hogy ezzel fogja kitépni a fogait, ha még egyszer megharapja tesómat. SAVAGE.

Kijött Daniel Sloss könyve, és az audiobookot ő narrálja, úgyhogy most olyan, mintha lenne egy 6 órás standupja. Csodálatos. Ja, és már megvannak a jegyek január 13-ra, lesz Budapesten fellépése.

Múlt héten elmentünk a gyerekekkel sárkányt eregetni. Vasárnap délután volt, felkeltek az ebéd utáni pihenőből, mondtam, hogy gyorsan egyenek valamit uzsonnára, aztán induljunk. Kivételesen volt itthon valami csokival töltött piskótás édesség, azt adtam nekik, erre lányom rámnéz: Dörmit kapunk uzsonnára?? És aztán megyünk sárkányt eregetni??? Ez a legjobb nap a világon!!!!

Időnként olyan könnyű őket boldoggá tenni.

A sárkányeregetés amúgy tényleg remek szórakozás, tökre élveztük mi is. Van itt a közelben egy óriási rét, és ott csapattuk sötétedésig.

A héten kétszer is bejöttem az irodába, és tegnap még a gyerekeket is elvittem oviba előtte. Ezzel csak az a baj, hogy úgy érzem, hogy egy komplett műszakot lehúztam már, mire beérek, főleg, ha szötyörgő esőben biciklivel elcsúszó, száját véresre horzsoló gyerek is van az egyenletben.

Ezen kívül beteg is vagyok, milyen rég volt már húgyúti fertőzésem, hmmm, úgyhogy urológiára mászkálok, közben kaptam 3. oltást, amitől másfél napig nem voltam túl jól, úgyhogy ezt jól időzítettem.

Mi van még? Voltunk ARC-on, ami kicsit sok volt, meg hideg is volt, de azért jó volt. Illetve továbbra is járok kórusra, ahol minden egyes darabnál eljátszom ugyanazt: 1. jaj de szép a szoprán 2. jaj de ronda az alt 3. jaj, NAGYON ronda az alt, sosem fogom megjegyezni, miért vagyok alt 4. nahát, ha együtt éneklünk a többi szólammal, akkor tök jól megy 5. IMÁDOM EZT A DARABOT. Minden egyes alkalommal átmegyek mindegyik fázison, és bár azt gondolnánk, hogy tanulok belőle, de hát nem.

Eléggé megtoltuk a múlt hetet. Egyik nap átmentem egy barátnőmhöz dolgozni, mármint mindketten homeofficeban dolgozunk, és átmentem hozzá, hogy legyünk egy helyen, lehet közösen ebédelni, kávézni, tudjátok, mint egy mUnkAhELyen, wow. Tök jó volt kicsit máshol lenni, de utána még mentem kóruspróbára, hazaértem este 9 körül, és végtelenül kimerültnek éreztem magam, mert egész nap nem voltam itthon, hát ez rendkívül fárasztó!! Időnként belegondolok, hogy 10 évvel ezelőtt minden nap kivonatoztam Vácra, majd még munka után mindenféle programjaim voltak, és nem értem, hogy a francba nem estem össze a fáradtságtól két nap után.

Szombaton egész napos vonatos kirándulásra mentünk (élményvonatozás, máv tours szervezi), úgyhogy pénteken leadtuk a gyerekeket, és ha már szabad a péntek esténk, akkor csináljunk valamit! Úgyhogy elmentünk megnézni a mászínházban az Anya-e vagy előadást, ez egy másfél órás monológ arról, hogy milyen anyának lenni, és hát igen, valami ilyesmi (és nyilván bőgtem a végén). Utána még beugrottunk barátnőm búcsúsörére, mert ment vissza külföldre, majd haza is értünk este 11-re, mert másnap 5-kor indult a vonatunk.

Szóval ez az élményvonatozás meg arról szólt, hogy Grazba megy a vonat, közben megáll néhány helyen, pl Semmering, ahol le lehet szállni, és amikor visszafelé megy a vonat, akkor visszaszállni, a vonaton adnak enni meg inni, szóval az egész nagyon kényelmes. Fantasztikus tájakon át mentünk, gyönyörű helyek vannak, az idő is gyönörű volt, mélykék ég meg szikrázó napsütés. Mi elmentünk a végállomásig, tettünk egy nagy kört Grazban, felmentünk a kilátóba, és közben meg egészen furcsa érzés volt, hogy úristen, hát valahol máshol vagyok, jaj de jó kicsit máshol lenni. Azért ez elég fárasztó volt, mert 5-kor indult a vonat és este 11-re ért vissza, de én szeretek vonatozni, eltöltöm az időt.

A héten aztán beindultak az ovis programok is, és teljesen maga alá temet a sok infó meg tennivaló, állandóan azon feszülök, hogy mi a következő dolog, amit ne felejtsek el. Vigyünk felmadzagozott szőlőt a szüreti mulatságba, borítékba pénzt a bábelőadásra, pakoljunk overált és kulacsot a korcsolyázáshoz, és közben hálátlan szarnak is érzem magam, mert tök jó, hogy szerveznek programot a gyerekeknek, meg viszik és hozzák őket, de asszem most vágott mellbe, hogy a gyerekeknek van egy tőlem független életük, amiről szintén nekem kell gondoskodnom, és múltkor is vissza kellett fordulni valamiért, amit bár kikészítettem, de csak itthon hagytam.

Aztán vannak még egyéb random dolgok, például elkezdtem járni gerinctornára (ami jó), meg rájöttem, hogy nem tudok a buszon olvasni, mert annyira ráz az út, hogy hányingerem lesz (ami nem jó), és múltkor alig tudtam a gyerek kezéből kiszedni egy szálkát, meg nehéz volt befűznöm a cérnát a tűbe, mert nem láttam jól (finoman szólva ez sem szerencsés). Ja, és akkor úgy tűnik, hogy a tesztelés mellett akkor most tényleg elkezdek beletanulni a business analyst munkakörbe, és még nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ez kell nekem, de majd meglátjuk.

Múlt hétvégén megint elmentünk evezni, most a Dunára, gyerekekkel, és persze belefutottam abba, hogy hát ez folyik. Mert folyó. Ha nem evezünk, akkor elindulunk visszafelé. Férjem egyik kollégája szervezte, és hát rendszeresen túlbecsülnek minket a szervezők, ő is nyomatta, hogy higyjük el, semmi para nem lesz, simán menni fog. 5 km árral szembe, lol. Mindegy elmentünk félútig, visszafordultunk, visszacsorogtunk, beültünk a Fellinibe ebédelni, délután 2 körül hazaindultunk, lefektettem a gyerekeket, és fiam aludt háromnegyed 6-ig. Amúgy félúton jöttünk rá, hogy hatszemélyes kenut kellett volna bérelni, és akkor négy felnőtt két gyerekkel mégiscsak jobb arány, mint a két felnőtt két gyerekkel. És kipróbáltam a kormányzást is, remek szinuszgörbéket írtunk le a Dunán.

A gyerekek amúgy cukin élvezik, meg imádták a Fellinit is.

Aznap este még társasozni is mentünk, nagyon jól jött ez így ki, hogy délelőtt evezés, csendes pihenő, utána meg már jött is a szitter, és mi leléptünk késő estig.

Mi van még? Fogalmam sincsen, mit csináljak ezzel a járványhelyzettel. A kórusvezető kérdezte, hogy legyenek-e zárt helyen próbák (jelenleg szabadtéren vagyunk, de egyre korábban sötétedik), és igazából igent mondtam rá. Nem tudom, hol lehetne meghúzni a határt, hiszen tánc is van, a gyerekek is járnak oviba, a férjem is jár imprózni. Nincs ennyi lelkierőm, hogy önként visszavonuljak, meg erre kérjem a férjemet is, miközben a kormányzati kommunikáció meg úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Na mindegy.

Kijött a Lucifer utolsó évada is, aminek a vége nagyon felkúrt.

Eléggé felpörgött a szociális élet, szerdán céges buli volt, péntektől ma estig meg nagyszülőknél vannak a gyerekek. Pénteken összeszedtem minden erőmet, és elmentem egy olyan esküvői buliba, ahol 70 emberből kb 4-5-öt ismertem, és többször eszembe jutott, hogy talán most már haza is mehetnék, de mindig rájöttem, hogy se gyerekek, se a férjem nincsen otthon, tudok másnap majd aludni, szóval akár maradhatok is. Végül jól sikerült, karaokeztam is, meg kicsit táncoltam, több ismerős ott volt, mint gondoltam volna, meg megismertem új embereket is. Amúgy engem nagyon feszélyez az a fajta szituáció, mikor elmegyek egy csomó ember közé, akik egymást jól ismerik, de engem nem, mert nehezen kapcsolódok be, meg egyáltalán hogyan csapódjak hozzá bárkihez, hogyan kezdjek beszélgetni.

Szombaton kimentem a könyvhétre, ami egy óriási #minekmentoda volt, el is felejtettem, hogy ekkora tömeg tud lenni. Lehetetlen nézelődni, még ahhoz is sorba kell állni, hogy megnézzem, milyen könyveket árulnak, emberek vannak mindenhol, eh. De legalább találkoztam egy barátnőmmel, elmentünk ebédelni meg kávézni, meg vettem két könyvet is.

Vasárnap itthon punnyadoztam, kiolvastam egy könyvet, este meg elmentünk moziba (ami így tökre az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy jé, léteznek mozik), a Free Guy-t néztük meg, ami szerintem jópofa volt és vicces.

Ma este kapjuk vissza a gyerekeket, eredetileg már tegnap hazahoztuk volna őket, de megbetegedtek, és megkértem anyósomékat, hogy hadd legyenek ott még egy napot, ne kelljen egész héten táppénzen lennem velük. Három napot jártak oviba előtte, új rekord.

Elkezdődtek az ovis szülői értekezletek, most már két gyerekére is járhatok, ez a földi pokol. Az egyiken szerintem 20 perc ment el arra, hogy ki milyen jelet szeretne a gyerekének, akkor felálltam és otthagytam őket. De legalább mától mindkettő ovis, egy helyre kell őket vinni, nem pedig kétfelé rohangálni, csodálatos.

Voltunk hétvégén színházban, a Katonában megy a Csak neked mondom felvétele, annyira nem tetszett, a közepét untam is, Vajdai Vilmos és Szabó Győző beszélgettek, és még azokat a sztorikat is Győző mesélte el, amik Vilmossal estek meg, hát izé. A vége meg tök jó volt már, akkor jöttek bele, lehet, hogy erre nem ártott volna bemelegíteniük vagy nemtom ennyi pénzért. Mindegy, igyekszem támogatói jegynek felfogni. Amúgy az is ilyen durva, hogy idén már ötezer felett van egy színházjegy. Színház után meg beültünk az Ibolyába néhány barátunkkal, és későn értünk haza, mint holmi fiatalok.

Vasárnap és hétfőn pedig visszamentünk a Tisza-tóra, most gyerekek nélkül, egy jó barátnőnkkel hármasban, és hát csodálatos helyeken jártunk, vannak olyan kilátók, amiket csak vízen lehet megközelíteni, fantasztikus. A hétvégére rossz időt mondtak, és esett is fél-fél napokat (akkor pl a szálláson szaunáztunk, vagy elmentünk az öko-centrumba), de amikor nem esett, akkor sütött a nap, és senki nem volt ott rajtunk kívül.

Tegnap debütált az új bébiszitter, és olyan furcsa érzésem volt egész este. Úgy éreztem, hogy már milyen régen nem mentünk el így otthonról, ami nem igaz, voltak a gyerekek egy csomót nagyszülőknél, de tény, hogy utoljára novemberben járt nálunk szitter, azóta nem. Szóval ezen töprengtem, hogy miért érzem ezt a "na végre" érzést, miért olyan furcsa az egész, aztán rájöttem: amikor nagyszülőknél vannak a gyerekek, akkor kicsit nehezemre esik kimozdulni, mert szeretem otthon maradni, élvezni a csendes lakást. Viszont ha otthon vannak a gyerekek, akkor nincsen alternatíva, nincsen csendes, nyugis lakás, amit itt hagyok, hanem az őrület van, a zaj és a fejenpörgés. Teljesen más érzés ebből lelépni.

Szóval tök jó volt az este, megnéztünk egy impróelőadást, utána meg vacsora barátokkal, 11-re hazaértünk az atomjaira bombázott lakásra (és alvó gyerekekre!).

Amúgy ezen kívül elég csendes a hét, vettünk lányomnak egy nagyobb bicajt, fiamat is próbáljuk tanítani pedálozni, de egyelőre nem érzett rá. És milyen szemetek vagyunk, azt beszéltük, hogy nahát, amikor lányom megkapta a pedálos bicajt, akkor azonnal ráérzett, és tekert, a fiunk meg nem, nahát nahát. Aztán visszanézve a képeket kiderült, hogy lányom 4 évesen kapta a bicajt, fiam meg most 3, úgyhogy egyszerűen még csak kicsi hozzá. Viszont lelkes, minden nap gyakorol, úgyhogy most már csak nekem kéne megtanulnom bicajozni, ehh.

Guess what, kellett volna ágyneműt pakolni a faházas szálláshoz, mert azt nem adtak hozzá.

Szóval ezzel a hétvégével egyszerre túl sokat akartunk markolni, túl sok volt az új helyzet, nagyon befeszültem, első este össze is akartam pakolni, és egy nap után hazajönni.

Még sosem:

• mentünk el kempingezni csak mi négyen (tehát nagyszülők nélkül)
• volt olyan szállásunk, ahol egy légtérben van mindenki
• eveztem se egyedül, se a gyerekekkel

Ehhez képest megérkeztünk első nap, kipakoltunk, ültünk is be a kenukba, és mentünk 2 és fél órát, 7 km-t megállás és kiszállás nélkül. Ez sok volt nekem is (mindenem fájt, pedig rendszeresen sportolok, férjemnek meg sem kottyant, és semmit sem sportol, ggggrr), és sok volt a gyerekeknek is. Szokatlan volt nekem a csónak, hogy a legkisebb mozdulatra is imbolygunk, hogy nem tudok szemkontaktust felvenni a gyerekekkel, egy müzliszeletet is csak úgy bírtunk nekik előbányászni a zsákból, hogy addig nem tudtunk evezni és lemaradtunk. És akkor még ehhez jött az is, hogy a fiam fejébe vette, hogy horgászni akar, AKAROM, DE MOST, MENJÜNK A BOLTBA ÉS VEGYÜNK HORGÁSZBOTOT, de ezt majdnem egy órán keresztül, és nem tudtam vele normálisan megbeszélni, mert mögöttem ült, nem tudtam ránézni, ideges is voltam, mert én is először eveztem.

Na de egy kis pro meg kontra.

Pro:

• gyerekek imádták a kempinget, mint helyszínt, mert elengedtem őket bárhova. Van egy pici játszótér, vannak más gyerekek, megtanulták, merre a wc, melyik a mi faházunk, és önállóan közlekedtek
• második nap már ráéreztem arra, mit kell csinálni nyugis evezésért: a gyerekeknek kezükbe kell nyomni egy egy kiflit meg a vizüket, oszt kész, simán elnyammognak
• második nap már nem álltunk be a közös túrába (ami még hosszabb, 9 km-es lett volna), hanem mentünk egy kis kört, kiszálltunk egy parton, picit csobbantunk, visszaszálltunk, hazamentünk. Másfél óra, 4 km, pont kellemes, gyerekek is bírták.
• nagyon megtetszett a Tisza-tó, sokkal hangulatosabb, mint a Balaton, több természet, kevsebb ember
• a tábor szervezett kézműves foglalkozást a gyerekeknek, így mindig volt mit csinálni, amikor éppen nem eveztünk vagy strandoltunk

Kontra:

• napközbeni és az esti altatást is nagyon macera megoldani egy légtérben, állandóan egymást szórakoztatják, kell egy külön szoba, hogy legalább az elalvásig külön legyenek a gyerekek, utána már össze lehet őket költöztetni
• a túraszervező nem számolta ki túl jól az egyes túrák időigényét, állandóan késve indultunk, sokat kellett várni, mire mindenki vízreszállt, egy órás csúszásokkal futottak be a csoportok minden nap, ami kisgyerekkel nagyon nem mindegy, hogy mennyi ideig tart az aznapi program

Szóval az a tanulság, hogy jövőre ugyanígy mehetünk kempingbe, de más típusú szállást kell foglalnunk, illetve lehet, hogy felesleges egy táborhoz csatlakozni, olyan nagy hozzáadott értéke nem volt (csak a kézműves foglalkozás), kenut meg tudunk mi is bérelni.

És a hétvégén már megyünk is vissza ugyanoda, de most gyerekek nélkül, kicsit evezgetünk a saját tempónkban, folyamatos időnyomás és veszekedő gyerekek nélkül.

Elég sűrű volt az elmúlt másfél hét, elindult a kórus is, meg van tánc is, dolgoztam is. A gyerekek most elég sokat vannak nagyszülőknél, még tart az oviszünet, és mindenkinek jobb, ha nem azon feszülünk, hogy nekem dolgozni kell, lányom meg nem érti, hogy már egy csomót dolgoztam, miért nem kártyázunk most egyet.

Szóval múlt héten amolyan házassági évfordulós ünneplésként tánc után elmentünk perszeidákat nézni. Még sosem mentem el sehova semmilyen égi jelenséget  megnézni, az összes szuperhold, meg ilyenek kimaradt nekem. Na de most elmotoroztunk egy viszonylag fényszennyezetlen helyre, vettünk útközben elvitelre mekis sajtburgert, férjem meglepetésként hozott sört, volt plédünk, és kifeküdtünk egy mezőre (meg rajtunk kívül még rengeteg ember, de nem volt zavaró). Később persze kiderült, hogy éjfél utánra jelezték előre a nagyját, de így is sokat láttunk. Éjfélkor azért már nagyon hideg volt, meg el is bóbiskoltam, úgyhogy inkább hazajöttünk. És tök jó a kihalt városban motorozni.

Hétvégén vendégjárás volt, szombat és vasárnap is egy csomóan jöttek hozzánk, nem is szerettem, szombaton túl sokan voltunk, nem is tudtunk senkivel rendesen beszélgetni. És mivel egy csomó gyerek is jött, ezért béreltünk légvárat, felállítottuk a közös kertbe. A szomszéd gyerekek is nagyon élvezték, a nap végén egy kitört foggal (már mozgott amúgy is!), és egy eltört szemüveggel zártuk a napot, jaj.

Szittert is elkezdtem mostanában keresni, a nagyszülők meg is lepődtek, hogy hát minek, ők szívesen vigyáznak a gyerekekre, és tényleg viszonylag sokat vannak náluk (havi 2x 1-2 éjszakát), de nem biztos, hogy egy esti színház miatt mindig ki akarom őket cuccolni hozzájuk napokra, meg az olyan kellemetlen, ha szervezünk magunknak valamit, ők meg mégsem érnek rá úgy. Szóval már megvolt az ismerkedés, jövő héten már élesben megy az új szitterrel az este, de hát mondtam neki, hogy ha este 11-kor arra jövök haza, hogy a gyerekek alszanak, akkor sikernek könyvelem el az estét, nagyon más kitételem nincsen.

Most meg éppen pakolok, evezni megyünk a hétvégén, és el is felejtettem, mennyi mindent kell vinni egy kempingezéshez. Faházas szállásunk lesz, úgyhogy ágynemű pl nem kell, de még jó, hogy a tábor szervezője írt egy pakolós listát, mert pl étkészletet és törölközőt nem jutott volna eszembe pakolni.