AnnGel blogja

Az elmúlt egy hónapban volt Szimpla fellépés, ami hatalmas nosztalgia volt, olyan táncosok jöttek el, akikkel 10+ éve ugyanígy együtt készülődtünk fellépések előtt. Tiszta időutazás.

Aztán egy csomó filmet meg előadást láttam, pl az Áradást (Flow), ami nagyon cuki és gyönyörű, az Emilia Perezt, ami nagyon meh, sajnos a Cseresznyéskertet is utáltam a Katonában, de még annál is jobban a Többszörös Orgazmus c. darabot (12 perces hangüzenetekben rantoltam róla barátaimnak) (most itt nem fogok) (de gyakorló poliamorként nem éreztem magam reprezentálva, na).

Szóval ilyen szempontból ez nem volt egy szerencsés hónap.

Ja de voltunk a müpában recirquel előadáson a gyerekekkel, és ez volt az első olyan előadás, ami nem kifejezetten gyerekeknek szólt, de elvittük őket, és élvezék. Nagyon szeretem az újcirkuszt, és nekik is tetszett, cukin kommentálták ("anya, átdobta a nénit, ez veszélyes!").

Aztán volt néhány állásinterjúm, de egyikből sem lett semmi (egyik cégnél végül nem töltötték be a pozit, amire jelentkeztem, másik cég meg sokallta  afelmondási időmet). Lehangoló.

Voltam közel két hetet influenzás is, de azóta elmúlt. Azóta meg továbbra is a tánc van fókuszban, edzek, meg próbákra járok, szeretem.

Na kiről derült ki, hogy vadul vashiányos? Na kiről? Csak nem arról, aki hetek, sőt hónapok óta arról panaszkodik, hogy mennyire kimerült? Shocking.

Persze a kivizsgálások ettől még nem érnek véget, mert most meg az gyanús, hogy ennyire vashiányulok normális étrend mellett. Nem gondoltam volna, hogy 37 évesen már mamika leszek, aki a leleteiről beszél, de here we are.

Interjúzok megint egy helyre (az előző azóta sem szólt vissza, tényleg pofátlanság interjú után ghostolni), a második kör lesz pénteken. Állandóan az jut eszembe, hogy ha találok másik munkát, akkor már nem leszek medicoverre befizetve, és ezért még most gyorsan végére akarok érni minden eddig halogatott vizsgálatnak. Meg hogy nyáron már költözködni fogunk, ezért egy csomó minden meg akarok csinálni még az első félévben. Sőt, ha kapok munkát, és el kell kezdenem heti néhányszor egy bécsi irodába bejárni, akkor az teljesen borítja a heti rutinunkat, és erre még gondolni sem merek. Nyilván nem fogok tudni heti kétszer táncra járni, ha közben heti x este otthon sem vagyok a munka miatt.

Szóval emiatt egy csomó régóta halogatott dologba fogtam bele, amik most remekül összecsúsztak, és most (surprise) fáradt vagyok. Az elmúlt kb hat hétben:

• Leszedettem a szemem körüli fibrómákat egy bőrgyógyásznál
• Dietetikussal konzultálok az indokolatlannak tűnő deréktáji hízásomról
• Vérvétel, cukorterhelés, endokrinológia
• Elkezdtem a nyári gálára a szólómat csinálni a tanárommal magánórákon
• Bevállaltam egy májusi fellépést, amire kell majd külön próbálni mert teljesen új koreó lesz
• A januárban előadott koreónkból pedig szeretnék egy profi videót csinálni, amihez szintén kell próba, plusz maga a videózós időpont
• Fiamnak le kell papírozni a státuszát a pedagógiai szakszolgálaton, amire nyilván délelőtt 11-re kell felmérésre vinnem, hogy aznap  alig lehessen dolgozni

De lassan végére érek mindennek.

Tegnap nagyon megijedtem, mert már attól iszonyúan kimerültem, hogy kisétáltam a buszhoz, elmentem a fodrászhoz, majd megint hazasétáltam a buszmegállóból, fel a másodikra (ez így összesen kb 3.5 km séta). Aztán rájöttem, hogy most, hogy hideg van és nehéz felkelni, ettől minden nap férjem viszi a gyerekeket autóval a suliba, így az a reggeli ~ 1km sétám, amit a suliból hazafelé le szoktam nyomni, na az hetek óta nincsen. Milyen gáz már.

Pénteken állásinterjú! Nem az a szintű pozi, amit most csinálok (ahhoz általában folyékony német kéne), de csináltam már hasonlót, elég hozzá az angol, full remote, ami jól jönne, amíg még itthon élünk a suliév végéig. Nagyon ideális lenne valami ilyesmi, mert ha amúgy valami hibrid munkát kapnék "túl korán", akkor meg rengeteget kéne utazni, valszeg kéne szállás, ami sok idő, sok pénz, és nagyon megnehezítené az életet néhány hónapra.

Gyönyörűen esett a hó ma reggel, csak sajnos fel kellett öltöznöm és el kellett mennem itthonról, pedig bentről nézni sokkal jobban szeretem.

Jó lenne most csak lefeküdni aludni, de német nyelvű podcastokat keresek, meg dolgoznom kéne, aztán a gyerekekért is indulhatok lassan.

Fiamat próbálom kognitív-viselkedésterápiázni: kapsz legót, ha a héten elfogadható a magatartásod az iskolában. Na azóta úgy jön haza, hogy nagyon megdicsérték, meg mennyire szófogadó volt. "Mert hát, eszembe jutott mindig, hogy ha rosszalkodok, nem kapok legót!" Meg minden nap kérdezi, hogy hány napig kell még jónak lenni. Drága büdöskölyök.

Jaj de nagyon álmos vagyok, pedig ma még táncpróba.

Drága kisfiam megkapta a diagnózisát, meg gyógyszert is az adhd-ra. Téli szünetben kezdtük el tesztelni, szerintem nagyon sokat segít, és most látom csak, hogy mennyire feszültség volt bennem minden program előtt, hogy állandóan ezt számolgattam a fejemben, hogy vajon elmehetünk-e oda, szét fog-e esni, haza bírom-e onnan hozni. Gyógyszerrel az autózás is jobban megy, jobban bírja, el tudja magát foglalni, nem szenved 20 perc után.

Más téma, hogy az iskolában továbbra sem segít a magatartásán, de legalább most már sínen vagyunk, legalábbis szeretném ezt gondolni.

Jól sikerült aztán a karácsonyi időszak, mert mindig lefoglalta a gyerekeket valami, aztán a két ünnep közötti időszak is egészen pihentető volt. Elértünk a peak parenting időszakába, ahol ha mindkét gyereknek áthívom a barátait, akkor utána semmi dolgunk nincsen, lehet feltett lábbal hímezgetni.

Aztán az lett, hogy hirtelen eldöntöttük, hogy még idén elköltözünk Bécsbe. Mármint maga a költözés évek óta téma, de most érzem úgy, hogy mentálisan el fogjuk ezt bírni. Eredetileg 2026-ban terveztünk menni, de az iskolarendszer sajátosságai miatt a következő tanévet jó lenne, ha lányunk már kinn kezdené. Szóval nyáron költözés. Elkezdtem már munkát keresni, és what a time to be alive, hogy a chatgpt segít jobban megfogalmazni egy CV-t, vagy akár motivációs levelet írni. Lakásokat is nézegetünk, hogy legalább képben legyünk a piaccal, de konkrétan keresni még korai. Közben szomorú vagyok, és mérges, mert nem akarok innen elköltözni, szeretek itt élni, itt van a családom és a barátaim, és ez az egész tök igazságtalan.

Egymás után két nap bementem az irodába.

Egyik nap otthon hagytam az ebédemet, a belépőkártyám nincsen meg, és telefontöltőt sem vittem magammal. Elképzelni sem tudom, hogyan bírtam ki a mindennapi bejárást (Budapestről Vácra!!! 3 éven keresztül), elképesztő. Tegnap amúgy tök érdekes volt, hogy nem volt semmi programom munka után, úgyhogy munkából csak beugrottam plázába, aztán mikor hazaértem, akkor éppen vacsoráztak a gyerekek, és azért ez is nagyon szuper, hogy nahát, nem nekem kellett mennem értük időre, meg nem nekem ventillálják ki magukat azonnal, hanem mire hazaérek, addigra nyugi van, meg vacsora.

Tumblren szembejött, hogy "what a beautiful day to not be in high school", és tényleg, azért a kanapéről meetingelni, miközben zoknit kötök, kinn esik a hó, szóval ez elég high life.

Próbálok visszaemlékezni, mi is történt októberben meg novemberben.

Voltak fellépések mindkét csapattal, és nagyon jól viseltem az őszt, meg a korai sötétedést, mert sikerült halloweeni hangulatba hoznom magamat. A gyerekek kidekorálták a lakást, meg nagyon cuki szellemeket meg csontvázat hímezgettem, ami pont kitartott egész októberben. Meg nyilván a sok mozgás is segít, meg hogy volt mire készülni.

Volt halloween buli, aztán néztünk magyar horrort moziban (Holnap meghalok), meg volt nálunk barátokkal közös főzőcske, és teljesen jól tudtunk beszélgetni a gyerekek mellett, szóval ilyenkor mindig rájövök, hogy teljesen valid dolog barátokat áthívni magunkhoz, és itt lenni, már nem szakítanak kétpercenként félbe.

Aztán kiderült, hogy hívtak minket fellépni januárban, amire már november végén elkezdtük a koreót és különpróbákat, d közben december elején van másik fellépés, úgyhogy szokás szerint összesúsztak a dolgok, de menedzselhető, és amúgy meg nagyon szeretem.

Most meg itt van december eleje, és legszívesebben egész nap vagy kötögetnék, vagy hímeznék, de kell más dolgokat is csinálni, korán kelni és nyűgös, fáradt gyerekeket iskolába noszogatni.

Mióta elkezdődött az iskola, meg egy doki tanácsára melatonint adunk a fiamnak, azóta 20:00-kor már alszik, szóval nagyon hosszúak lettek az esték (valamikor két epizódot is megnézünk az aktuális sorozatunkból! party hard), ezzel viszont az jár, hogy elég nehéz otthonról elindulni táncra. Eddig valahányszor valaki megkérdezte, hogy hogyan van energiám két gyerek mellett heti kétszer eljárni, akkor azt tudtam mondani, hogy az alternatíva az, hogy itthon pörgünk és vacsora és fürdés és fektetés, és valamikor még negyed 10-kor is fenn voltak. És akkor már inkább elmegyek otthonról és táncon vagyok 7-től fél 9-ig, fél 10-re hazaérek, mármint ugyanott vagyok pihenésileg, otthon sem pihentetőbb lenni. Na de ezt most azért egy csomót változott, úgyhogy jah. Sokkal szerencsésebb lenne, ha ezek az órák korábban kezdődnének, de még az a szerencse, hogy eléggé szeretem ahhoz, hogy így is csináljam.

Azóta volt némi cicavészhelyzet, mert nem lett jobban, bélgyulladása volt, és egy napig úgy nézett ki, hogy lehet, hogy túl sem éli. De hatottak a gyógyszerek, és elkezdett enni, de nagyon megijedtem. De most már jobban van, szarik rám és alszik az új fotelban.

Amúgy most nagyon kiegyensúlyozott szakasza van az életemnek, tuti hatnak a gyógyszerek, meg az SSP, jó itthon ülni és nézni, ahogy a macska alszik, a nap besüt a nappaliba, kinn meg sárgulnak a fák levelei, és közben itthonról dolgozni. Mennyire menő már. És jó bemenni is hetente, és találkozni másokkal, és táncra járni, meg előtte spontán beugrani egy barátnőhöz közösen hímezni/horgolni, miközben kin kopog az eső és mi teát iszogatunk és Magnus Archives-t hallgatunk közben. Az élet tele van apró kis örömökkel, és jól érzem magam.

10 évig jártam pszichológushoz, és tényleg rengeteget segített, jobban megismertem magam, meg minden, de hogy az az elmélet, hogy minden problémád megoldható azzal, hogy felismered, meg kibeszéled magadból, nem működött már egy ponton. Mérges is vagyok rá emiatt, hogy az utolsó egy évben nem haladtunk már semmit, hogy nem tudott mit kezdeni azzal, hogy képtelen vagyok otthon pihenni (mert addig nem pihenhetek, amíg nem fejeztem be MINDEN dolgomat), és a szorongásaimon sem tudott segíteni, és arról beszéltünk, hogy de hát miért nem tudom ezeket elengedni, jaj de nagyon nehz lehet stb és hogy basszus, időnként egyszerűen elbaszottan működik az idegrendszer és kész. Túl erősek a stresszválaszok, és az ember beleragad egy spirálba vele. És emlékszem, hogy mikor elkezdtem gyógyszert szedni, akkor azt mondta, hogy persze lehet gyógyszert szedni, és akkor elmúlik a szorongás, de így akkor nem lehet aztán dolgozni az érzéssel. De hát dolgoztunk, és nem segített, és hogy nem lett volna dolga elirányítania másik szakemberhez? Felismerni, hogy más segítség kell? December vége óta szedem a gyógyszert, és összehasonlíthatatlanul jobban vagyok, élvezem a gyerekeim társaságát, nem rettegve várom a hétvégét velük, jópofák és gyönyörűek és okosak, és ha valami nehéz velük, azzal meg tudok bírkózni, és hálás vagyok minden nap azért, ahogy élek, és esténként tudok szarni a kipakolatlan mosogatógépre, és tudok pihenni.

Nem tudom.

Eltelt egy hónap a tanévből, egyelőre sokkal jobban tetszik fiamnak, mint az óvoda, ez hatalmas megkönnyebbülés. Meg egy helyre kell csak menni velük reggel meg délután, ahh. Eddig ez remek.

További izgalmas dolgok:

Voltunk kettesben egy hétvégét egy nagymarosi kis kabinban, Tiny Heart a neve, pici, gyönyörűen megcsinált mobile home, hatalmas ablakokkal, kilátással, egész hétvégén szakadt az eső, és teáztunk, olvastunk, hímeztem, tökéletes volt.

Voltam céges úton, ami nagyon szuper volt, egy kisvárosban szálltunk meg, napközben érdekes workshop volt, jó fejek voltak az emberek, este finomakat ettünk, én pedig korán befeküdtem az ágyba, The Magnus Archives podcastot hallgattam (fikciós misztikus horror), és hímeztem.

Aztán voltam szövőfoglalkozáson, ahol csodálatos sálat csináltam, és most rettenetes izomlázam van tőle.

Három napig néztük, miért hány állandóan a macska, semmi más baja nem volt, már majdnem vittem a dokihoz, mikor belenéztem a szájába, és nejlonzacskódarab volt a fogába akadva és a szájpadlására ragadva. Kis hülye.

A nyár folyamán amúgy tartottam egy kisebb purge-öt a lakásban, szemét/cseriti kategóriákba osztottam néhány dolgot, pl a három éve ugyanabban a szatyorban álló cipők, gyerekszobában felhalmozódott szarságok (ANYA NEM SZARSÁG),  konyha sarkában fél éve álló elromlott kisgépek (nem dobjuk szemétbe, mert veszélyes hulladék, de szeméttelepre sem vittük el, mert halogattuk). Felmerült, hogy vegyünk a nappaliban a billy szekrények tetejére még kiegészítő elemet üvegajtókkal (most is üvegajtók vannak a billyken, és csodálatos, hogy látom is a könyveimet, meg nem is porosodik, így ki lehet állítani a könyveknek támasztva a gyerekek anyák napi ajándékát, táncos fejdíszeket, hímzést stb),

aztán inkább kiválogattam egy csomó könyvet, amit úgysem akarok újraolvasni, meg olyanokat, amiket 9 (!!!) éve vettem, de aztán annyira nem tetszett és nem fejeztem be, és ha 9 év alatt továbbra sem haladtam vele, akkor talán nem kéne itt foglalnia a helyet. A kerületi könyvtárnak adományoztam, szóval ha mégis elolvasnám, akkor max kikölcsönzöm. És így mégsem kell a szekrény tetejére kiegészítő elem, mennyi pénzt megspóroltam.

Szóval ez most remek érzés. Nagyon zavar még mindig, hogy rengeteg olyan cuccunk van, amiket évente csak néhányszor használunk, de kell attól még, és tárolni kell és nyafnyaf nyaf.

Gondolatban már nagyon sokszor leültem blogolni, de aztán mégsem.

Lement az augusztus, voltunk nyaralni, a kemping egy remek találmány, megmondtam a gyerekeknek, hogy mindenki menjen barátkozni, és mindenki ment is barátkozni, én meg a szúnyoghálóval fedett teraszon hímezgettem.

Ja mert július végén elővettem egy félbehagyott hímzésemet, és folytattam, és azóta is tökre élvezem, a fonással csinálgatom felváltva.

Aztán augusztusban összevissza voltak itt-ott a gyerekek, mi voltunk színházban Farkasgyepűn egy erdőben (nagyon értelmiséginek éreztem magam tőle), meg megnéztük a Macskafogót élő zenekari aláfestéssel.

Felléptünk Savarián, most volt az első alkalmam, nagyon hangualtos volt az egész karnevál, és időutazás a koli, amiben laktunk. Megyek jövőre is.

Elkezdtük a kortárs tánccsoporttal a halloweeni fellépésre a koreót, majd egy ponton kiderült számunkra, hogy jah az október elején lesz, nem végén, nem is értettem, miért kezdjük már el augusztusban, na de ezért. Vámpírfogakkal fogunk táncolni, meg minden!

Aztán Szentendrén is voltunk egy előadáson, amit leginkább művészettörténeti stand-upként tudnék jellemezni, Kiss Magyar Snassz és Neociki néven, zseniális volt.

Megnéztem moziban az új Alien filmet, nekem nagyon tetszett, és fostam is rajta, milyen régen néztem már ijesztegetős filmet! Amúgy mostanában rákívántam a misztikus-horrorra, a Piócát olvastam nemrég, meg a Baljós rajzokat, most meg A hasadékot, húú.

Elkezdtük az SSP terápiát családilag, ezt ajánlották, és persze sosem lehet tudni, hogy miért vannak éppen jobb passzban a gyerekek, hiszen nincsen egy kontrollcsoportom, de tény, hogy fiam sokkal jobban kommunikál olyan helyzeteket, amikben eddig teljesen lezárt, és ha utólag beszélek vele róla, akkor nem az a válasz, hogy "nem tudom, nem emlékszem", hanem el tudja magyarázni, miért húzta fel magát. Cserébe lányom lett felcsattanós, raplis, mindenen veszekedős, úgyhogy vele abbahagyjuk.

Bejutottunk gyerekpszichiátriára is, még megyünk néhány alkalommal, aztán meglátjuk, kell-e diagnózis.

Ja meg persze családterápia is van, jó buli.

Elkezdte fiam is az iskolát, nagyon izgatott vagyok, végre egy helyre kell csak menni velük, ez csodálatos! Írtam a tanítónak egy hosszú jellemzést a gyerekről, remélem, hogy mindkettejük tudja majd kezelni a helyzetet.

Na hát tömören.