Drága kisfiam megkapta a diagnózisát, meg gyógyszert is az adhd-ra. Téli szünetben kezdtük el tesztelni, szerintem nagyon sokat segít, és most látom csak, hogy mennyire feszültség volt bennem minden program előtt, hogy állandóan ezt számolgattam a fejemben, hogy vajon elmehetünk-e oda, szét fog-e esni, haza bírom-e onnan hozni. Gyógyszerrel az autózás is jobban megy, jobban bírja, el tudja magát foglalni, nem szenved 20 perc után.
Más téma, hogy az iskolában továbbra sem segít a magatartásán, de legalább most már sínen vagyunk, legalábbis szeretném ezt gondolni.
Jól sikerült aztán a karácsonyi időszak, mert mindig lefoglalta a gyerekeket valami, aztán a két ünnep közötti időszak is egészen pihentető volt. Elértünk a peak parenting időszakába, ahol ha mindkét gyereknek áthívom a barátait, akkor utána semmi dolgunk nincsen, lehet feltett lábbal hímezgetni.
Aztán az lett, hogy hirtelen eldöntöttük, hogy még idén elköltözünk Bécsbe. Mármint maga a költözés évek óta téma, de most érzem úgy, hogy mentálisan el fogjuk ezt bírni. Eredetileg 2026-ban terveztünk menni, de az iskolarendszer sajátosságai miatt a következő tanévet jó lenne, ha lányunk már kinn kezdené. Szóval nyáron költözés. Elkezdtem már munkát keresni, és what a time to be alive, hogy a chatgpt segít jobban megfogalmazni egy CV-t, vagy akár motivációs levelet írni. Lakásokat is nézegetünk, hogy legalább képben legyünk a piaccal, de konkrétan keresni még korai. Közben szomorú vagyok, és mérges, mert nem akarok innen elköltözni, szeretek itt élni, itt van a családom és a barátaim, és ez az egész tök igazságtalan.
Ezt mondtátok