Ezt mondtátok

  • AnnGel: @isolde: de jó, nagyon menő vagy! (2023.07.24. 23:46)
  • isolde: Tök jó! Én 42 évesen csináltattam az első tetoválást. (2023.07.24. 16:41)
  • isolde: @AnnGel: itt Norvégiában azt az elméletet tolják, hogy a szülőknek haveroknak kell lenni, mert ha ... (2023.06.10. 14:07)
  • AnnGel: @isolde: sajnos nem tudok részleteket, hogy kivel megy hogyan szokott konfliktusa lenni a gyerekem... (2023.06.09. 13:08)
  • isolde: Én pont bírtam anno az oviban a verekedős gyerek anyukáját, mert jó fej volt. De lehet, hogy csak ... (2023.06.09. 07:32)
  • Utolsó 20

2024.03.11. 11:15 AnnGel

Biztos valamelyik bogyó mellékhatása, de régebben kb kéthavonta egy álmomra emlékeztem, most meg minden nap, és olyan random szarságokat álmodok, hogy már le kéne írnom.

  • valami posztapokaliptikus világban vagyunk és egy vasútállomás épületében élünk a családdal, a gyerekeink még kisebbek, és nézek ki az ablakon, hogy hova tűnt a világ meg az élet, ami eddig volt
  • egy órási panelban lakunk, ahol a nappalink (!) valamiért osztatlan közös tulajdon, úgyhogy bárki szabadon mászkálhat, és a szomszédok egyik este konkrétan egy bált rendeznek a nappalinkban, és én kiakadok, hogy így nem lehet élni
  • valahol külfödön vagyok céges úton, és a taxis kiállít egy 2000 eurós számlát és ragaszkodik hozzá, hogy ennyibe kerül az út, én meg visszanézem a mobilomról, hogy mennyit fizettem pár napja ugyanezért az útért, és 25 eurót (álmomban mobilt használni mindig iszonyúan idegesítő, mert nem úgy működik, ahogy akarom), és ezért megvertem (!) a sorfőrt, aki verés közben egy kisgyerekké változott (no comment)

Nagyon izgalmas.

 

Szólj hozzá!

2024.02.26. 09:22 AnnGel

Hú, baromi sűrű heteink vannak, kicsit összecsúsztak a dolgok as usual, mármint ezek jó dolgok, csak aztán jönnek barátok, hogy mikor találkozzunk, és két hét múlvára tudunk időpontot egyeztetni, meg hú, menjünk szabadulószobázni, és akkor azt nézem, hogy az első szabad szombatunk március 23.

Megnéztük a Katonában az Extázist, imádtam, hasonló volt, mint a Magányos Emberek, ugyanaz a a rendező, és bejárható a színpad, a szünetekben felmehetsz a színészek közé, akik még a szerepben vannak, esznek, megkínálnak levessel, vagy együtt táncolunk, na szóval nagyon tetszik ez a koncepció, és persze a darab is jó volt.

És a Katonának a boltjában találtam egy csodálatos Artucci fülbevalót, amit kétforintosból csináltak, zseniális és persze azonnal meg kellett vennem, imádom.

Továbbra is járok erre a hiphop-modern táncra szerdánként, megtanultam a havi koreót, rohadtul küzdök, és gyakoroltam itthon is, de sikerült, és nagyon büszke vagyok magamra és a testemre, hogy ez így megy neki. Rohadt gyors, és sokat megyünk le a földre meg aztán felállunk a földről, szóval tiszta kardio. És nagyon érdekes ilyet táncolni 15 év törzsi hastánc után, mert teljesen máshogy kell forogni, ennek balett alapjai vannak, úgyhogy féltalpon forgunk nyújtott lábbal, miután 15 évig azt hallgattam, hogy soha ne forogj nyújtott lábon, szóval it feels illegal.

Aztán megnéztem egy karika órát (nem azt, ami itt van a közelben, hanem egy belvárosi, ahol közvetlenül a törzsi hastánc órám előtt van, na most az egy másik kérdés, hogy mennyire frankó dolog 60 perc légtorna után még táncra menni, de nagyon más mozgásforma, szóval bírható, de legfőképpen pont munka után de még törzsi előtt van, és attól két sarokra, szóval na), és kiderült, hogy vegyes aerial, nem csak karika, hanem volt silk is, és mióta ki akarom próbálni a silket!!!! És kipróbáltam, és rohadt nehéz, és az edző segített rám tekerni az anyagot, és kettő másik ember segített lejönni belőle, de a kettő között ment a pózolás meg lettek jó fotók, szóval olyan, mintha értenék hozzá.

A hétvégéink amúgy úgy néznek ki a következő hetekben, hogy lesz olyan, hogy Veszprémben vagyunk, aztán lesz olyan, hogy picit külföldön, csak egy hétvégére, ja de megyünk egyik pénteken színházba is, meg vannak a negyedévente találkozós barátaink, akikkel egész télen nem sikerült találkoznunk, na de majd márciusban, aztán mintha lenne egy szabad hétvégénk, de utána húsvét, szóval jah.

Szólj hozzá!

2024.02.05. 14:49 AnnGel

Az esküvő aztán szuper volt, bár nagyon fárasztó, mert reggeltől ott voltunk készülődni meg sminkelni, és volt egy csomó holtidő, amikor nem volt dolgunk, de nem volt egy kanapé, hogy addig is vízszintesbe helyezzem magam. 

Voltam endokrinológusnál, és nagyon mérges vagyok rá, mert leszólta a gyógyszeremet, amit 15 éve szedek, felírt helyette egy "kicsit drágább" másikat, ami konkrétan 12x-esébe kerül a régi gyógyszeremnek. Hozzá sem megyek vissza.

Aztán tök jól kitaláltam magamnak, hogy a felszabadult szerdámat majd mivel fogom tölteni, hogy ha úgy alakul, akkor elmegyek karikára, meg találkozom barátokkal, erre pont találtam egy tánckurzust, ami nagyon érdekel, és nahát pont szerdán van, és jó helyen, úgyhogy múlt héten megnéztem az órát, és már a bemelegítésen meghaltam kicsit, majd két napig pusztított az izomláz, de nagyon menő koreográfiák vannak, és az engem nagyon motivál, úgyhogy jó lesz.

A másik, amit sokat nézegettem, hogy van tőlünk 3-4 km-re egy légtorna stúdió, és annyira szerencsétlen a tömegközlekedése a környékünknek, hogy ezt a távolságot bkv-val megtenni annyi idő, mintha az egészet legyalogolnám. Viszont péntek reggel van ott karika, és el tudnék rá menni a gyerek iskolájától egyenesen, már ha persze nincsen meetingem, mint a héten, na de hogy a viharba jövök onnan haza, és ilyenkor mindig előjön az, hogy rettegek a forgalomtól, ezért nem vezetek és nem biciklizek, és mennyivel könnyebb lenne az élet, ha nem fosnék, mert ez a távolság amúgy kocsival 10 perc, szóval jah. Megpróbálok majd ilyen bérelhető elektromos rollerrel menni, vagy nemtom.

A hétvége pedig egészen majdnem pihentető volt, egy csomót olvastam (most éppen A hömpölygő sírt, és kb letehetetlen), meg horgoltam, időnként a kettőt egyszerre, amíg a gyerekek a telefonunkon kockultak (azzal nyugtatom magam, hogy feladatokat oldanak meg, szóval igazából tanulnak).

Szólj hozzá!

2024.01.22. 17:34 AnnGel

Amúgy meg egy csomó dolog tök jó, vagy hát több dolog jó, mint nem jó. Ezt jól megmondtam.

Egy barátnőm esküvőjére készülünk, koszorúslány vagyok, ezzel járó ruhapróbákkal, közös tánccal, lánybúcsúval, közös dekorkészítéssel, és amennyire azt gondoltam volna, hogy utálnám az ilyet, most mégis szeretem. Az én esküvőmnél nem voltak ilyenek, de most jól esik, és a menyasszony többi barátja is jó fej. Nagyon más világ, mint én, de rengeteget röhögünk ordenáré poénokon, és ez jó.

Munkában elindult egy projekten belüli kisebb projekt, amire jelentkeztem, hogy kifejezetten szeretnék én lenni a kontaktszemély, és érdekel, mi lesz ebből, erre most kíváncsi vagyok, jó lehetőség és érdekel. Így viszont a munka is felpörgött, több a dolog, és különösen rosszul jönnek ki a betegségek, és most éppen persze megint beteg mindkét gyerek. De most lelkesít a munka, szeretek érteni dolgokhoz, szeretem magam okosnak érezni, akarom ezt most.

Megint lelkesít a horgolás, befejeztem egy pár ujjatlan kesztyűt, és holnapután indul a Scheepjes Dawn Chorus CAL, amihez megvettem a fonalakat.

Visszagondolok a karácsony előtti stresszes időszakra, és nem értem, mit éreztem akkor, vagy miért éreztem rosszul magam. Túlzásnak tűnik. Milyen fura.

Közben időnként tökre csoffadtnak is érzem magam, vizsgálatokra járok, el van mászva a pajzsmirigyem, a vasam, magnézium, D vitamin, szedjek háromféle dolgot a másik három mellé, de ne egyszerre, mert gátolják egymást, ja meg szelént is. Ilyenkor mindig emlékeztetem magam arra, hogy az evolúciónak csak annyi volt a célja, hogy életben maradjak addig, amíg fel nem nevelem a gyerekeimet, de az már nem volt fontos, hogy ezt végig jó egészségben, szóval nem én csinálok valamit rosszul.

De minden nap van valami szép meg jó, szeretem, ahogy a téli nap besüt délelőtt a nappaliba, szeretem azt is, mikor a ködtől nem látni semmit, hogy találok valami jó zenét, amit megint unásig hallgathatok, hogy köztünk alszik a macska, és cuki.

 

Szólj hozzá!

2024.01.15. 11:29 AnnGel

Mentálhigiéné

Karácsony előtt csúcsosodtak a szorongáshegyek, megint megbetegedtem, aztán a fiam is, és otthon zokogtam, hogy nem igaz, hogy ennyi sem jár nekem, hogy legalább egyedül legyek beteg, hogy csak fekhessek napokig, szóval gyorsan kiszerveztük a beteg gyereket a nagyszülőknek, hogy ne veszítsem el a maradék józan eszemet. A pszichológussal sem tudok mit kezdeni, vagy hát ő velem, de hát miért szorongok, mit érzek ilyenkor, honnan jöhet ez az érzés, hát nem tudom, de nem érzem már, hogy az segítene, hogy a miérteket keressük, nekem eszközök kellenének, hogy ne pörögjek, ne feszüljek rá minden szarra, meg valahogy túl kéne majd élni egy autizmus/adhd-gyanús gyerekkel az iskolarendszert, szóval nem érzem úgy, hogy mindjárt minden könnyebb lenne.

Szóval viharos gyorsasággal sikerült foglalnom időpontot még az ünnepek előtt pszichiáterhez, gyógyszereket még nem próbáltam, de úgy gondoltam, hogy itt az ideje. Még nagyon az elején vagyunk, meg eléggé megkavarnak a mellékhatások, de azt például már észrevettem, hogy a bizonytalan programok már nem basszák annyira az agyam, mint előtte. Nagyon sokszor előfordul, hogy megtervezünk egy gyerektelen hétvégét, de közben betegek lesznek a nagyszülők, és egész héten lóg a levegőben, hogy meggyógyulnak, nem gyógyulnak, akkor mi lesz hétvégén, hogy tervezzünk. És most végiggondolom, hogy mi az A verzió, mi a B, és utána megnyugszom, jól van, majd a kettő közül lesz valamelyik. És ez eddig folyamatosan rágta az agyamat, állandóan az járt a fejemben, hogy jaj nem tudom, mi lesz hétvégén, és csak most látom, hogy ez rengeteg energia.

Persze ezzel a pszichológus meg nem ért egyet, mert szerinte így megdolgozhatatlanná válnak az érzéseim, mert a gyógyszer miatt akkor hurrá nem szorongok (annyit) meg nem sírok, ami előtt kicsit értetlenül állok. Tényleg rengeteget beszéltünk már ezekről, és hiába tudom meg látom, hogy mi miért történik, mit hoztam honnan, attól még a problémáim nem oldódtak meg, és én most már tényleg csak szeretném kipróbálni, hogy mitől lenne könnyebb.

Na mindegy, az is opció persze, hogy most tartok egy kis szünetet, aztán max keresek mást, csak akkor is meh.

Szólj hozzá!

2023.12.11. 15:48 AnnGel

Na végül elcsúszik fiam felmérése egy hetet, ezért a szülőkonzultáció januárra marad, és nagyon zavar, hogy már lesz eredmény, de mi csak hetekkel később tudjuk meg.

Most megint maga alá temettek a teendők, időnként arra riadok, hogy biztos van valami elintéznivaló, amiről nem tudok (fényképrendelést leadni? megvettem minden karácsonyi ajándékot, amit szántam a gyerekeknek??) befizetnivaló, amit elfelejtettem, de most már próbálom elengedni, hát tényleg az a szolgáltató, aki azt várja, hogy minden hónap elején magamtól viszem borítékban a forinta kiszámolt összeget az oviba, az meg is érdemli, hogy aztán hajkurásszon engem a befizetéssel. Aki emailen szól és ad egy számlaszámot, azt azonnal befizetem, az emailt archiválom, kész, meg is vagyunk. De tegnap pl a Luca-napi vásár jutott eszembe, jaj, a gyerekek vigyenek magukkal eladható dolgokat, amiket árulnak, de szerencsére ez meg már egy olyan téma, amit tudtam delegálni, lányom összeválogatott egy szatyor régi játékot, beviszi, kész.

Közben lelkiismeretfurdalásom is van, mert pl a mikulásgyáras gyűjtésre nem vittünk semmit, egyszerűen nem tudok ezen is gondolkodni, készülni, pakolni, bevinni.

És akkor ilyenek jönnek teljesen váratlanul, hogy a lányomnak furulyameghallgatása lesz a zeneiskolában egy hétköznapi napon délelőtt 11-kor, én meg így pislogok, hogy ez egy dolog? Ilyen van? Ezt így rajtam kívül vajon mindenki tudta előre? Úgyhogy akkor az a nap nagyjából megy a levesbe munka szempontból.

És aztán persze szűrővizsgálatokra is járok, de most továbbutaltak ultrahangokra, meg további vérvételre (nincsen baj, csak alaposabban meg akarnak nézni valamit), arra is időpontot foglalni, összelogiksztikázni, nem elfelejteni.

És akkor szerda reggel elkezd hányni kicsi fiam, miközben én sem vagyok túl faszán, és pont táppénzre terveztem menni. Amúgy (ha már romanticizálás) nagyon idilli volt vele ez a néhány nap, a nappaliban a kinyitott kanapén feküdtünk, kinn esett a hó, a tévében giccses-karácsonyi hangulatvideók mentek, időnként bealudtunk, a futár minden nap hozott valamit (könyvet, illatgyertyát), szóval nekem ez lesz a karácsony, ennél karácsonyibb hangulatom már nem lesz.

Szólj hozzá!

2023.12.05. 21:46 AnnGel

Highlights az utóbbi hetekből:

Kétszer is voltunk színházban, az EmbTrag-ot néztük meg a Katonában, rohadt hosszú volt, és az elején megijedtem, mert az első felvonás alatt az eredeti dráma szövege ment, és én rájöttem, hogy nem szeretem a drámát, mert nem értem, miről beszélnek?? Aztán a második felvonás már elrugaszkodott az eredeti műtől, na mindegy, nagyon tetszett.

A másik a Magányos emberek, szintén Katona, és nagyon tetszett, rohadt jók voltak a jelenetek meg a párbeszédek, aztán a végén persze volt egy apa monológja a fiához, és arról nagyon a saját fiam jutott eszembe, úgyhogy a végén sírtunk a férjemmel mindketten, és néztem rá, hogy tudod, miért sírok, és mondta, hogy igen, szóval még jó, hogy nem szórakozni járunk oda.

Szülinapomon a Neverland új Nagy pénzrablós szobájába mentünk, ami elképesztően zseniális volt.

Csináltattam új szemüveget, a régin kb fél éve már volt egy óriási mély karcolás a lencse közepén, és tökre zavart, úgyhogy ennek most nagyon örülök.

Bár nagyon keveset kötök vagy horgolok az utóbbi másfél évben, most tökre ráizgultam egy sálra, összeválogattam a fonalat hozzá, de még adok magamnak néhány hetet, hogy akkor is akarom-e. Mert tele vagyok egy csomó félbehagyott dologgal meg fonallal, de hátha pont egy új projektre van szükségem!

Továbbra is járok heti egyszer mászni, és nagyon látszik rajtam, tök elégedett vagyok most a testemmel.

Vettem merinói gyapjú aláöltözetet, alsót és egy hosszú ujjú felsőt, és most végre nem fázom annyira, és mégsem szakad rólam a víz akkor, amikor meg pl felszállok egy buszra, 10/10 would recommend.

Hétvégén volt fellépésünk, és eljöttek a gyerekeim is megnézni, és rohadt cukik voltak, csodálattal néztek, és mondták, hogy anya milyen szép vagy, milyen szépen táncoltál.

Szólj hozzá!

2023.12.05. 21:28 AnnGel

Aztán az még az aktuális projektem, hogy romanticizálom a mindennapjaimat.

Hideg van, sötét, kopaszak a fák, napokig esik az eső megállás nélkül, és én nem gubózhatok be, nem alhatom át, minden nap fel kell kelni, és elvinni a gyereket a suliba, majd értük menni, bő egy órás kör délután, mire fiamat az oviból, lányomat a suliból összehalászom trolival, a kettő között meg dolgozni kell, de azt legalább lehet itthonról, de erre majd még visszatérek.

Szóval egyszerűen muszáj kimozdulni, és utálom, és minden évben eljön ez a pont, amikor ősszel átállítjuk az órát, és onnantól kezdve gyűlölöm a világot, és kicsit belehalok a gondolatba, hogy fél évig akkor most ez lesz. Úgyhogy idén tudatosan keresem benne a szépet és a jót, mert így nem lehet élni, hogy a telet azért gyűlölöm, mert hideg és sötét, a nyarat meg azért nem bírom, mert amikor délután 4-kor a 36 fokban tolom a gyerekeket összeszedős kört, akkor meg olyan rosszul vagyok, hogy a kanapén fekszem 20 percig hazaérkezés után. Kiderült, hogy a nyarat is csak azért szerettem, mert a légkondis lakásból a légkondis irodán át valami árnyas helyen sörözésből állt a napom, és késő este szandálban csattoghattam haza, de amint napközben ki kell mozdulnom, akkor már annyira nem poén.

Na úgyhogy most éppen ezt próbálom, hogy igyekszem odafigyelni az apró dolgokra. Mikor felkelünk, látjuk a napfelkeltét. Ha köd van, megnézzük a gyerekekkel együtt, hogy nahát, ilyen a köd. Iskolába menet megállunk, hogy nézd, ez a harmat. Ez a dér. Jégvirágos az autók ablaka. Befagytak a pocsolyák, csúszkáljunk rajta. A gyerekek szemén át látom a szépséget, vagy legalábbis megpróbálom nekik megmutatni, hogy ezt szépnek is lehet látni. Ma olyan gigantikus hópelyhek voltak a lehullott leveleken, hogy szabad szemmel is tökéletesen lehetett látni a kristályformát, lányom pedig lelkendezett, hogy ez tényleg olyan, mint a mesékben.

Otthon fűszeres tejes chai teát főzök magamnak, a kedvencemet. Minden nap kiválasztom, melyik díszes csicsás bögrémből igyak. Hozzábújok a macskához. Illatgyertyát gyújtok. Ez egy film, amiben én vagyok a főhős, és a főhősnek időnként le kell küzdenie a nehézségeket. Főhősünk zuhogó esőben baktat az óvoda felé, összeszorított foggal dacol az elemekkel. Ilyenek.

Nem tökéletes, de kicsit jobb.

A folyamatos homeoffice viszont kezd visszaütni. Rövid távon mindig az a legjobb, legkényelmesebb opció, hogy otthon maradok, de néhány hónap folyamatos otthoni munka után éreztem, hogy kezdek megreccsenni. Hiába vannak barátaim, az, hogy hetente-kéthetente találkozom velük, az nem pótolja azt az emberi interakciót, ami amúgy egy derűs munkahelyi közösség ad. Szóval most megint igyekszem heti egyszer bejárni, persze akkor, amikor éppen nem kell felmérésre vinnem a fiamat, vagy ovis délutánra menni, vagy éppen nem vagyok beteg stb. Jobb lenne a helyzet, ha heti egyszer fixen benn lenne mindenki, mert akkor tudnám, hogy tuti lesz társaság, de volt már olyan, hogy egyedül voltam a projektről benn, és az kicsit tényleg lehangoló. De még így is vannak benn más kollégák, illetve eleve maga a környezetváltozás is már frissítően hat rám. Nagyon belekényelmesedtem abba, hogy munkaidőben meg tudok csinálni egy csomó házimunkát, hogy meg tudok magunknak főzni, de ezzel egy csapdába is kerültem, mert amikor meg sűrűbb a napom a melóban, akkor nagyon zavar, hogy közben nem haladtam az otthoni dolgaimmal, és szanaszét a lakás. Az irodában ez legalább nem frusztrál.

Szóval egy ez tipikusan "amiről azt hitted, hogy akarod, az nem az, amire tényleg szükséged van" helyzet, és nehezen lépek ki belőle, mert amúgy ki a tököm akar 50 percet bkv-zni melóba két átszállással, mikor haza is sétálhat a sulitól negyed óra alatt és dolgozhat az otthona kényelméből a macskája mellől. Hát én sem akarom, de hosszú távon úgy tűnik, erre van szükségem. Nem baj, majd erről is azt képzelem, hogy főhősünk zötykölődik a hetes buszon, és néz ki az ablakon.

Szólj hozzá!

2023.12.05. 21:01 AnnGel

Fuh, egész novemberben nem írtam.

Egy hónapja kb volt egy mélypont (elkezdtem egy mood tracker appban irogatni, ha fiammal nagyon nehéz napom van, vagy ha kiemelkedően jó, mert sosem tudtam visszaemlékezni, hogy mikor voltak könnyebb meg nehezebb heteink). Szóval volt egy mélypont, ami nagyon megviselt, a teljes visszafejlődés, a bolt előtti hisztériázás, mert igenis menjünk be és vegyünk VALAMIT, vagy zárva van a cukrászda (mint minden hétfőn), de mégis sütizni akar, és ha nem sütizünk, akkor vegyek LEGÓT AZONNAL. És ehhez nincsen már erőm, ilyenkor azt élem meg, hogy kész, elbuktam, eszköztelen vagyok, kiégtem, nem tudok már mindenhez gentle parenting módon hozzáállni. Közben ott van a lányom is, akinél másfél hónapig nem tűnt fel, hogy kidobott a kréta, és nem kapok semmi infót az óráiról, csak időnként hazahoz egy 85%-osra megírt dolgozatot, és szegénybe feleannyi energiát sem tolok, mint az öccsébe, akinél meg minden nap arra koncentrálok, hogy minél kevesebbszer boruljon ki. És ez a visszaesés nagyon megviselt, mert előtte már úgy éreztem, hogy javul minden, és már nem mérges annyit, már elfogadja a nemet, már sokkal kooperatívabb, és erre tessék. Vannak napok, amikor azon is kiborul, amikor egyetértek vele, és segíteni akarok neki.

Aztán most meg most vagyunk, és teljes döbbenettel nézem, hogy háromnegyed órákat eljátszanak külön aztán együtt, és hétvégén majdnem mentünk valahova, aztán mégsem, és fél délutánt a szobájukban töltötték, lányom olvasott meg rajzolt, fiam szétszedett egy lego darus autót, majd újra összerakta, igaz, közben elfelejtett enni és inni, és kiborult, de legalább ezt is tudom, hogy időnként be kell neki hordani némi ételt a szobájába, és akkor elkerüljük ezt. És nem tudtam, hogy amúgy mit csináljak magammal, ilyenkor megy a vég nélküli mobilpörgetés, mert nem tudhatom, mennyi időm van, utólag derül csak ki, hogy másfél óra, de lehetett volna öt perc is, és oké, hogy a házimunkákat elvégzem, meg azt bármikor félbe tudom hagyni, de nem állok neki semmi belemélyedősbe, mert úgyis ki fognak zökkenteni belőle, és mikor elfogy a házimunka, akkor marad a telefonnyomkodás, és utólag látom csak, hogy mi mást lehetett volna csinálni. Na de ez némileg glimpse of hope, hogy az élet lehet ilyen, és talán ilyen lesz? Hétvégén tényleg pihenünk majd meg minden?

Szerdán viszem az utolsó felmérésre, utána szülőkonzultácó, és akkor majd okosabbak leszünk talán. De fejlesztéseket továbbra is kapja, és tudom, hogy ez nem fog örökké tartani, fel fog nőni, fejlődik majd az agya, jobban tűri majd a kudarcot, képes lesz fékezni az indulatait, és biztos majd zseniális felnőtt lesz belőle, csak jussunk el odáig idegösszeomlás nélkül.

Szólj hozzá!

2023.10.16. 11:05 AnnGel

dőnként elfelejtem, hogy ez a blog is van. Pedig aztán olyan jó évekkel később visszaolvasni, hogy mi is volt, hogy is volt! Egy csomószor előfordult már, hogy teljesen elfelejtettem dolgokat, régi utazásokat, élményeket, helyzeteket. Értem persze, hogy nem lehet mindig mindent rögzíteni, és az emlékek óhatatlanul megfakulnak, elvesznek, és ez normális, engem mégis félelemmel tölt el.

Közben rengeteg dolog történik a kis belső világomban is, ami annyira nem publikus - meg szoktam beszélni barátokkal, meg rengeteget agyalok, olvasok a témában. Valaki javasolta, hogy azokat a gondolatokat is le kéne írnom valahova, hogy segítene az önismeretben, de valahogy nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy valamit csak magamnak írjak. Nem is a közönség kell, elég a közönség illúziója is.

Na de.

Nagyon sűrű volt a szeptember-október. Távoli rokon esküvőjére mentünk, ahol valaki terhesnek nézett (argh), egy másik hétvégén meg hármasban Szlovákiába egy barátnőnkkel. Be kellett látnom az utóbbi években, hogy bármennyire is menő túrázni, én nem szeretek, úgyhogy tényleg csak kis lájtos sétákat toltunk a Csorba tó körül, meg néztük az étteremből, hogy esik az eső. Ja mert persze azon a hétvégén mentünk oda, amikor majdnem végig szakadt.

Aztán azóta egy másik lagziban is voltunk, amit egy VONATON rendeztek, őrület, imádtam, micsoda ötlet. Sajnos egyáltalán nem tudtam magam kialudni, és úgy álltam neki a hétnek, hogy fáradtabb vagyok, mint előtte, és azóta is csak 7 órákat tolunk éjjel, úgyhogy egész múlt héten tök fos voltam.

És igen, szóval az alvás.

Két módban létezem: több időt szánok az alvásra, de akkor nyugtalanabbak az éjszakák, sokszor felébredek és forgolódok. Vagy keveset alszom, kimerült vagyok, de legalább átalszom az éjszakát. Remek.

Próbáltam újragondolni az estéket, hogy amúgy hogyan lehetne megoldani, hogy aludjunk napi 8 órát, és borzasztó, de tényleg úgy érzem, hogy sehogy. 10-kor le kéne feküdni, fél 11-kor már aludni kéne, de basszus 10-kor még a fiam simán fenn van, szólongat és kimászkál, és nem tudom magam rávenni, hogy hah végre alszik a gyerek, akkor én is lefekszem izibe', mert akkor tényleg úgy érzem, hogy semmi sem pihentem. Amúgy nem szokott problémám lenni a 7 órás alvásokkal, ha hétvégén aztán kipihenem magam, de a vonatlagzis hétvégén iszonyúan kimerültem, és egyszerűen nem értem magam utol sehogy sem. Egyelőre még most az a stratégiám, hogy elég kevés a melóka, ezért homeofficeban le tudok dőlni aludni, és ezzel pótolom a kiesett időt.

Aztán mi van még.

Egyik barátnőm felkért koszorúslánynak, és ez tök izgi, még sosem voltam koszorúslány, és nekem sem volt koszorúslányom, és fogalmam sincsen, ez mennyi elfoglaltsággal jár, de remélem, nem bánom meg a végére :D

Jaj és két hete varrattam még egy tetoválást, most az alkaromra, és nagyon szép és nagyon szeretem, és minden nap megcsodálom. Sajnos ettől csak még több tetoválást szeretnék, de ez állítólag ilyen, ha az ember rácsúszik, akkor nincs megállás.

Pedagógiai szakszolgálatra mászkálok még, meg óvodapszichológushoz, fogadóórákra, drága kicsi fiam nehezen viseli a nevelési év kezdetét, próbáljuk összerakni, hogy mi segítene, vagy mit lehetne még tenni, miközben talicskázzuk a pénzt a fejlesztésekre. De majd biztos tökre kreatív felnőtt lesz meg minden, csak a közoktatás éveit kell vele túlélni. Meg ezt az időszakot bírjuk ki idegileg, amikor 100% output, 0% input módban nyomja (folyamatosan beszél, és közben semmire sem reagál).

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása