AnnGel blogja

Nagyon sokszor eszembe jutott ez elmúlt hetekben, hogy írjak, mert egy csomó érdekes dolog történt, Tártában voltunk, meg Inotai erőművet látogattunk.

De aztán annyira nehéz néhány másik dolog, és megint feszült voltam hetekig, indokolatlanul és folyamatosan, és nem tudtam pihenni, aztán rájöttem, hogy áh, lehet, hogy fel kéne hívnom a dokimat és állítani a gyógyszereken. Tudom, hogy nem megoldás mindenre, de szerencsére már észreveszem magamon, ha indokolatlan dolgok irritálnak, és mindenen felkapom a fost, és ez senkinek sem jó.

Folyamatosan fáradtan érzem magam, hiába mentünk el pár napra a Tátrába kettesben, és tényleg remek volt és élveztem, valahogy mégsem éreztem igazi pihenésnek. Mindig azt vizionálom, hogy szeretnék néhány olyan napot, amikor felkelek reggel fél 9-kor, leülök egy kávéval dolgozni, felállok 5-kor a géptől, átülök a kanapéra, és hímzek/fonok/kötök egész délután és este, esetleg nézünk egy filmet. És nem akarok menni sehova, nem akarok csinálni mást. Tudom, hogy ebből elég lenne 2-3 nap, és utána elkezdenének hiányozni programok, de most nagyon el vagyok fáradva. És hiába veszek ki néhány napot, ha a gyerekek miatt fel kell kelni, el kell őket vinni táborba/oviba, 4-kor össze kell szedni mindenkit, aztán vacsorát adni, veszekedést csitítani, ANYA SOHA NEM JÁTSZIK VELEM SENKI kiborulásokat hallgatni na mindegy.

Nagyon elkeserítő dolgokat hallok az óvodából, egyszerűen nem talál a fenntartó olyan óvónőket, akik hajlandóak lennének azokat a nevelési elveket követni, amit ő maga, és tényleg az a szerencsém asszem, hogy a fenntartónak van egy neurodivergens fia, és tudja, hogy az én fiam sem direkt olyan, amilyen, és nem mi szarunk bele meg ilyesmi, és ő meg is találja vele a hangot, neki szót is fogad, de a többi óvónő meg csak a "jó" gyerekekkel bír, de azokkal amúgy ki nem?

Várom is és félek is a szeptemberi iskolakezdéstől.

Elkezdtünk egy idegrendszeri traumaszemléletű terápiát (SSP), egyelőre a szülői konzultációnál tartunk, de eskü eddig ez a leghasznosabb dolog, amin részt vettünk. Mondunk konkrét példákat, és elmagyarázza, mi történik ilyenkor, mi a stresszválasza a gyereknek, mi a stresszválaszunk nekünk, mit változtassunk, mit próbáljunk ki. Remélem, segít.

Jaj de el vagyok fáradva ebben.

itt

ez rendszeresen téma a férjemmel, mert ő azt az elvet követi, hogy ha valaminek nekiáll, akkor az legyen már jó. legót szétválogatva elpakolni (méret és típus szerint), gyerekek szobájában úgy elpakolni, hogy minden menjen a helyére szépen.

de közben van két gyerekünk, akik fél nap alatt szétkúrják a lakást (de legalább jól elvannak egymással, szóval nekem megéri), és ezen aztán férjem is kiborul, hogy ennyi melót beleölt és egy napi sem tart. de eleve nem nagyon csinálja meg, nem áll neki, mert túl nagy a feladat, szóval leginkább sehogy sem csinálja meg

én meg azt az elvet követem, hogy minden hogyan, de legyen rend, legyen a szemnek szép, és ne legyen a padlón semmi, szóval beszórom a legókat egy nagy dobozba (és egy hét múlva, mikor kedvünk van hozzá, szétválogatjuk), az szétszórt ceruzákat/filceket csak bedobom egy dobozba. és tudom, hogy ez nem "tökéletes" rendrakás, de ezt meg tudom csinálni naponta/kétnaponta 10 perc alatt.

és most a fenti cikk kapcsán változtattam néhány dolgon itthon fuck the rules címén. pl eddig a takarítószerek egy helyen voltak, és ha valahol valami koszt láttam, akkor a) vártam a nagytakarításig b) elővettem a takarítószereket és nekiálltam, de akkor már megcsináltam a nagytakarítást is c) nem csináltam meg, mert amint elhagytam a helyet, elfelejtettem (leginkább ez).

és most vittem tisztítószert és papírtörlőt mindenhova (konyha, fürdő, wc), és ha látok valami koszt, akkor egyszerűen odafújok és letörlöm. rendesen kitakarítottam? nem, de legalább nem koszos.

a macska minden nap kétszer kiszór pár morzsa almot a fürdőben, amibe ha belelépünk, széthordjuk. ki akadályozza meg, hogy a partvist a fürdőben tartsam, és minden nap kétszer egyszerűen besöpörjem a sarokba az alom morzsákat, ahol nem lépünk rá? senki. aztán heti egyszer kitakarítom azt a sarkot és kész.

hát így.

óvoda, várok fiamra, elmegy mellettem egy kisfiú, végignéz.

ő: te valakinek az anyukája vagy?
én: igen, xy anyukája vagyok
ő: és szereted?
én: igen, szeretem, bár néha mérges vagyok rá, de attól még nagyon szeretem
ő: tényleg? én annyira nem szeretem, mint te
én: megértem, nem egyszerű vele
ő: de te tényleg szereted?
én: tényleg szeretem
ő: nahát

amúgy egyszerre nagyon jó, de közben iszonyú nehéz időszakon vagyunk túl.

jó, mert volt fellépésem a kortárs hiphop csapattal, és nagyon élveztem, és sikerélményem van benne és a munkám is szuper továbbra is, és szeretem. és teljesen belezúgtam a fonásba, kézi orsóval csinálok fonalat fésült, festett gyapjúból, és ez egy olyan dolog, ami közben nem kell gondolkodni, de oda kell figyelni, és ez jó.

iszonyú nehéz közben, mert férjem teljesen kiégett, szóval rábeszéltem néhány hónap fizetés nélkülire, mert már mindent megmérgezett a stressz, de ettől most hónapokig nincsen fizetése

és közben fiam az óvodában egészen kriminálisan viselkedik, nem tett neki jót a sok személyi változás ott, és közben értetlenkedve hallgatom, mi történik ott, mert itthon a szomszédokkal jól kijön, a szülinapi bulikon is szuperül elvan a többiekkel. de az oviban széttrolkodja a foglalkozásokat, elbújik az óvónők elől, teljesen hülyére veszi őket, úgyhogy megkértek rá, hogy keressek mellé gyógypedagógust (csilliárdokért), vagy vigyem haza heti 3x fél 1-kor, ami eléggé nem fasza, na. két hete konkrétan kiszökött a kapun, egy másik fiúval ki tudták akasztani a kapu láncát, ő meg elérte a gombot, ami az ajtót nyitja, úgyhogy a gyerekeket a kapu előtt ácsorogva találták meg.

de úgy néz ki, találtunk mellé gyógypedagógust, úgyhogy ezt a nyarat már kihúzzuk, szeptembertől meg iskola, amiben egyszerre reménykedem, de aggódom is, hogy ott mi lesz.

de legalább a fonal szép.

Szerintem a világ legjobb dolga kisiskolás korú gyerekeket nevelni. Lányom már visszabeszél, ami egészen lenyűgöző, és egyre önállóbbak, egyedül lezuhanyoznak, lányom hajat fésül, az ágyban olvas, fiam mindenféle kitalált gépezet prototípusait próbálja összerakni wc-papír gurigából. Vettünk pár hete tabletet, beállítják maguknak a 20 perces időzítőt rajta, és játszanak rajta (előre kiválogatott, reklámmentes játékokat). Lemennek a kertbe, ha baj van, feljönnek, ha szeretnének piknikezni, visznek le kaját, de előtte megkérdeznek/megkérnek.

Még cukik és lehet őket ölelgetni, meg ágyban fetrengeni velük reggelente. Lehet nekik sztorikat mesélni arról, hogyan éreztem én magam, akkor, amikor annyi idős voltam, mint ők, és ettől van egy csomó kapcsolódási pont (pl én sem szerettem korán kelni). És nem ilyen "nekem is rossz volt, mégis kibírtam" hangulatban, hanem "ez tényleg szar (ANYA, CSÚNYÁN BESZÉLSZ), én sem szerettem, sajnálom, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, bárcsak később kezdődne az iskola".

Érzékenyek a szépre és a természetre, megnézzük a bogarakat közelről, megmentjük a csigákat. Egyik nap rohant fel fiam, hogy az utcában az úttesten van egy süni, lányom lenn maradt védelmezni, nehogy elüsse autó (kisforgalmú utca), fiam felrohant, én meg vittem a szilikon sütőkesztyűt, és együtt megmentettük a sünit.

Szóval cukik.

Legújabb izgalom, hogy egyedül elmennek boltba, viszik a zsebpénzüket, ilyenkor bármilyen szarságot megvehetnek (ANYA, NEM SZARSÁG), és sugárzanak az örömtől, hogy ők ilyen nagyok és önállóak, és megdícsérte őket a pénztáros meg minden.

És jó őket hagyni hibákat elkövetni, bár nehéz. Elmondom én mit gondolok (pl szerintem a kiválasztott kincsesláda tönkre fog menni, ha elásod a kertben), de ha továbbra is ragaszkodik hozzá, akkor igazából az ő cucca, az ő játéka, az ő döntése.

És ez nem jelenti azt, hogy ne lennének veszekedések meg leolvadások, de jobban viselem, és nem mérgezi meg a napomat, és azt hiszem, ez a legfontosabb. Nem szeretném, hogy úgy emlékezzenek rám, hogy anya állandóan veszekedett.

Aztán ezen kívül az utóbbi négy hét highlightjai:

iskolai beiratkozás is megvolt, és fiamat felvették ahhoz a tanítóhoz, akiről nagyon jókat hallottunk. Sajnos az egyik tanító időközben felmondott, nem vesznek fel helyette másikat, hanem két 30 fős osztályt fognak indítani. remek lesz.

elindult a kortárs hiphop fellépésre a próba, jó lesz. vettem magamnak jazz cipőt, wow.

fiam elkezdett hirtelen nagyon jól kijönni a társasházban lakó gyerekekkel, ők is jobban kezelik őt, ő is kompromisszumképesebb másokkal, és simán elvannak 2 órákat a kertben egymást kergetve, és örül neki a szívem, meg így azért elég könnyű gyereket nevelni, na. és szociálisan kicsit gátlástalan, szóval simán végigcsenget mindenkit, hogy jöjjenek a kertbe játszani, és az a legjobb, hogy ettől tényleg mennek.

csütörtökön megyek fonni egy barátnőmhöz! rokkával csinálunk szöszből fonalat, ez már a vég tényleg (de milyen gyönyörű szöszök vannak!).

Messenger üzenetes beszámolókat csak ide bedobálom.

Férjem céges útra ment Kuala Lumpurba, ami azt jelenti, hogy az ő jegyét nem kellett fizetni, úgyhogy soha vissza nem térő lehetőség volt, hogy utána menjek és pár nap szabit eltöltsünk a trópusokon. Egy napot voltam Kuala Lumpurban, utána Langkawira mentünk, ami a helyi nyaralósziget, turizmusra épül, de főleg a környékbeliek járnak.

Egyáltalán nem fizet engem a loop füldugó, de el kell, hogy mondjam, hogy csodálatos, nem csak a repülőn, hanem a reptéren is, a folyamatos zsibongast kiszűri, szóval 10/10.

azsiai orszagokban meleg reggeli a szokás, úgyhogy az első nap a szállodában (ami ott reggel volt, de az én fejemben éjszaka) összeettem minden marhaságot, tom yum levest meg curryt. Voltunk aznap indiai étteremben, hogy valami masalás mocktailt ittam, savanykás-édes-sós volt, nagyon érdekes.

ami fura ott: mindenki tök kedves, és nem próbál meg lehuzni senki, az indiai étteremben szóltak, hogy túl sok kaját rendeltünk, szerintük nem fogjuk tudni megenni, meg kettő vadidegen ember leszolitott, hogy jó a tetovalasom

a másik furcsaság: rengetegen dolgoznak látszólag"felesleges" munkát, van arra ember, hogy a szálloda ajtaját kinyissa neked, a metró megállókban is állnak őrök és figyelik a peront, már a reptéren is eleve rengetegen álltak, akik egyszerűen az utat mutatták, hogy merre menj

bementünk a belvárosba is, és felmentünk az ikertornyok tetejére 6kor, utána néztünk a kivilágított tornyot meg zenélő szökőkutat. késő este elmentünk egy nagyon forgalmas utcába, ahol rengeteg étterem volt, és beültünk enni férjem kollégájával (megint egy olyan étterembe, ahol már korábban voltak). éjfél körül értünk haza, jól bírtam a napot. aztán másnap reggel összepakoltunk, és indulutnk a reptérre hogy tovább menjünk Langkawi szigetre, ahol 3 éjszakát voltunk. Jó éjszakám volt, bár nagyon későn aludtam el, és 9kor mikor keltünk nem igazán voltam magamnal (lelkemben hajnali 3 volt).

KLban elég erősen legkondiznak, úgyhogy mindig van nálam hosszú ujjú, de egyik nap annyira hideg volt a metrón, hogy beparasodott a szemüvegem, mikor leszalltam

Langkawiban érkezés után azonnal másik szállást kerestünk, mert nagyon gyatra volt a miénk, de mikor bejelentettük, hogy kijelentkeznénk, akkor felár nélkül upgradeltek minket egy jobb szobába, micsoda siker.
És annyival olcsóbb ott minden, miközben az átlagkereset ugyanannyi, mint itt.

Második éjszakámon 10 körül bealudtam, örültem is, hogy hah nesze neked jetlag, aztán felébredtem néhány óra után, és éreztem, hogy túl friss vagyok, na de megoldódott, ha elég sokat fekszem vízszintesen, akkor egyszer csak elalszom. este kineztunk egy kirándulást, van itt egy nemzeti park, csakis vezetett hajós túrával lehet bejárni, remek szervezés, osszeszedtek minket a szálláson, oda is vittek minket vissza, ott a túra is elképesztően flottul ment, mindenkire figyeltek, mindent elmondtak. 4 órás volt a program, néztünk halfarmot, halászó sasokat, majmokat, denevereket, adtak ebédet, mindez fejenként kb 10ezer forint, nagyon durva

ez a sziget amúgy főleg a helyiek nyaralohelye, kevés europait látunk, inkább a környékről jönnek ide nyaralni, és talán ezért, vagy nem ezért, de nincsen átbaszósdni, nincsenek rejtett költségek, nem várják, hogy jattoljál, de közben jól szervezettek és pontosak

a majmok amúgy tök békések voltak, elmondták, hogy nem etetik sem a majmokat, sem a sasokat, mert agresszívek lesznek és az ökoszisztémát is felborítja, hogy nem vadásznak. a majmoknak adtak inni, meg szerintem a halakat etették a folyóban, hogy jöjjenek rájuk a sasok

fél négykor értünk haza van, gyilkos kinn az idő (az a szerencse, hogy a hajón legalább a szembeszél hűt), ha süt a nap, az tényleg nagyon durva. a program része volt egy kis strandolás is, na a víz semmit sem hűsít, eskü, 30 fok, aztán kijössz, az sem hűsít, aztán elkezdett szakadni egy kis trópusi eső, az valamennyit segített de annyira mégsem

további fun fact: nem hisznek a késben, vagy nemtom, nem adnak kést sosem semmihez, kanál, villa

minden természeti helyre, de még az egyik felvonóra is ki volt írva, hogy nem vagyunk felelősek a halálodért, slusszpassz

találtunk szuper fás homokos partot, menjünk be hűsölni - mintha a kád meleg vízbe gyalogolnal bele

egy másik nap felmentünk egy hegyre, ahol kb a világ leghosszabb cable car-ja volt, meg sky bridge, tiszta tériszony volt. ez a libegős program össze volt kötve az oriental village-dzsel, amiről számunkra utólag derült ki, hogy simán egy napos program, mert libegő, meg híd, kilátás, 3Ds kiállítás, valami dínós program, 6D? mozi, na ez utóbbi kettőt meg sem néztük, mert mentünk vízesést nézni na és ez a 3D kiállítás indokolatlanul óriási volt és rohadt vicces, RENGETEG képet csináltunk kb fél 11re értünk a libegős parkhoz, 4 körül voltunk a vizesesnel, onnan elmentünk egy partszakaszhoz, ahol furdotunk, és pici rakocskakat nezegettunk, onnan 6 körül jöttünk el. amúgy mindenhova taxival megyünk, nagyon olcsó, de ilyen 20 perces utak 1800 forintok meg ilyesmi 

és akkor itt teszem hozzá, hogy nagyon vegyes érzéseim vannak az országgal kapcsolatban, mert látszik, hogy gyönyörű a természet, ezek a parkok szépen ki vannak építve, már amennyire kell ahhoz, hogy tudd látogatni, ez a híd meg a libegő is brutális pénz lehetett, de van hozzá személyzet, tök flottul szerveznek mindent, de nem lehuzos, tök jó ára van. a személyi jövedelemadó alacsony, áfa alig, a benzin nagyon olcsó. és hát azért, mert van olaj, és hát kicsit diktatúra van. úgyhogy az államnak van pénze ilyesmit építeni, olcsón adni a belépőt, meg alacsonyan tarthatják az adót, meg alkalmazhatnak metroallomasonkent két őrt, aki nézi, hogy nem esel e a peronra meg ilyenek.

az éttermi árak is nevetségesek voltak
utolsó napunkba még belefért egy island hopping, láttuk mindenhol kiírva, hogy van ilyen, de első nap a geoparkba mentünk, második nap a hegyre fel, és úgy számoltam, hogy harmadik nap már pakolás, kicsekkolas, utazás, de rájöttünk, hogy elég 6kor elindulni a reptérre, és kérhetünk 6ig late checkoutot, és akkor belefér egy 4-5 órás program, eszünk, osszepakolunk, még van hol zuhanyozni, és akkor frissen indulunk neki a hazautnak

két szigetet látogattunk meg, az egyik a pregnant maiden island, mert úgy néz ki, mint egy fekvő terhes nő. itt van egy édesvízi tó, amiben lehetett fürdeni. a környezet gyönyörű persze
a szervezéssel annyira itt nem voltam elégedett, kb 100 ember egyszerre érkezett 10 csónakon, és sorba kellett állni belépőért, amit el lehetett volna kerülni azzal, hogy negyedórás turnusok vannak, na mindegy. meg itt nem volt idegenvezető, mint a másik parkban, úgyhogy nem tudtunk meg sokmindent (de elolvastuk a táblákat). innen egy másik szigetre is átvittek, ahol egy órát töltöttünk, de délben tűző napon lehetett volna árnyék nélkül strandolni, ami nem volt csábító (előtte a másik szigeten pont be volt borulva halisten), szóval inkább az árnyékban ültünk és nem volt kp-nk és nem vettünk semmi innit. ez is tök random, hogy lehet e kártyával fizetni, nagyon változó, valami QR kódos megoldást mindenhol elfogadnak, de az maláj banki alkalmazás

szuper volt, és nem lettünk betegek, nem kaptunk el semmit, egy csomóféle étteremben egy csomó kaját kipróbáltunk, meg frissen facsart narancslevet ittunk jéggel meg ilyenek, pedig a jégtől nagyon óvnak általában mindenkit, de hát látszott, hogy ők is zsákban veszik a jeget, nem maguk fagyasztgatják csapvízből.

jaj de jó volt.

Vegyesek amúgy a napok, időnként jobban mennek, máskor meg tök kilátástalan ez a gyereknevelés, pszichológust keresek a fiamnak, de senki nem tudja vállalni, még várólistára sem tudunk kerülni, felháborodott ovis anyuka ír nekem messengeren, hogy viselkedjen már normálisan a gyerekem, szóval jah.

Aztán meg vannak napok, amikor meg remekül elvannak az udvaron, meg végigcsöngetik a szomszédokat, hogy kinél vannak otthon gyerekek, és tollasoznak, vagy együtt sütünk, és a sütit osztogatják a lépcsőházban, és nem kell minden egyes dologért folyamatosan könyörögni. És valahogy nincsen átmenet.

Na mindegy.

Lett egy újabb tetoválásom, meg láttuk a Dűne 2-t, ültettem virágokat, hétvégén Mars terraformáltunk, júniusban három fellépésem lesz két különböző táncstílusban, és ezekre készülök, találtam a közelben thai masszázs helyet, elkezdtünk egyre bátrabban vendégeket hívni magunkhoz estére, és a gyerekek tényleg simán lefekszenek aludni, és mi meg tudunk társasági életet élni (új dimenziók nyílnak meg), voltunk színházban, standupon, imprón, szabadulószobában, jaj meg Piranban is egy hosszúhétvégét, szóval kb ez volt az elmúlt másfél hónap. Szóval amúgy jók a dolgok, csak nem mindig, és amikor nem, akkor meg nagyon elkeserítő, de nem vagyok annyira magam alatt, vagy nem sokáig. És a hétköznapi nehézségekben sokszor meglátom a derűt, és jópofák a gyerekek is, és nem azt érzem, hogy mindenki csak teher, szóval működnek a gyógyszerek, na.

egy szobában vagyok bezárva három napig, ahonnan nem tudok jelezni senkinek, de tudom, hogy kiengednek 72 óra eltelltével, de állandóan visszakerülök oda és kurva ideges vagyok, mert tök unalmas ott, és semmit sem lehet csinálni

egy szekta tagja vagyok, és tudom, hogy ha valami rituálét megcsinálok, akkor nagyobb esélyem lesz szabadulni, de azt is tudom, hogy a rituálén lehet, hogy megmérgeznek

Nagyon élvezem, mikor a gyerekek érvelnek, és igazuk is van.

Én: lányom, mit gondolsz, amikor átjön a barátnőd, akkor tudtok az öcséddel hármasban játszani egy kicsit?
Ő: ő az én barátnőm. Amikor a ti barátaitok jönnek át, akkor mindig azt mondod, hogy nem azért jönnek, hogy velünk játsszanak. Akkor én is mondhatom, hogy barátnőm nem azért jön, hogy az öcsémmel játsszon.

Lányom: anya, az nem igazság, hogy amikor öcsém beteg, akkor ő mehet mamiékhoz, amikor én vagyok beteg, akkor meg itthon vagyok, és te dolgozol.
Én: öcséd még kisebb, amikor nagyobb lesz, akkor majd mellette is tudok dolgozni. Te elég jól elfoglalod magad, és tudok melletted dolgozni.
Lányom: akkor majd nem foglalom el jól magam, hogy ne tudjál dolgozni.

Jogos!

Az utóbbi egy hétben visszatért kicsit a szorongásom, persze tényleg sok dolgom volt, sok apró elintéznivaló (macskának időpont vérvételre, gyereknek időpont pszichiátriára, jelentkezni tavaszi egynapos táborba, jelentkezéslapot kitölteni, gyerek igazolását krétába feltölteni, írni az iskolaigazgatónak, a gyerekektől kikérdezni, milyen legót kérnek a nyuszitól, anyámhoz ezeket a legókat rendelni), nagyobb elintéznivalók (vérvételre menni, kontrollra időpontot kérni) és nem is ez a baj, hanem az, hogy hiába csináltam meg ezeket, mégis az van bennem, hogy biztos van még valami dolgom, valami elintéznivalóm, és érzem a feszítő érzést, miközben tudom, hogy nincsen éppen semmi. mármint a szokásos háztartásvezetésen ja és persze a munkahelyemen kívül, ja meg 5 napja nem pakoltam ki a bőröndből, na mindegy.

Van bennem szégyenérzet is, hiszen annyival egyszerűbbnek kéne lennie az életnek, nem? Van robotporszívónk, meg szárítógépünk, mosogatógép, online rendelem a heti bevásárlást, a gyerek menzáját, rászoktam az aboutyoura, mert rendelek több méretet, ami nem jó, azért házhoz jön a futár, hogy elvigye tőlem vissza a csomagot. Eleve nagyrészt itthonról dolgozom, és nem kell tömegközlekednem napi másfél órát a munkahelyemre meg vissza. Hol van ez az idő, hova tűnik?