Az utóbbi egy hétben visszatért kicsit a szorongásom, persze tényleg sok dolgom volt, sok apró elintéznivaló (macskának időpont vérvételre, gyereknek időpont pszichiátriára, jelentkezni tavaszi egynapos táborba, jelentkezéslapot kitölteni, gyerek igazolását krétába feltölteni, írni az iskolaigazgatónak, a gyerekektől kikérdezni, milyen legót kérnek a nyuszitól, anyámhoz ezeket a legókat rendelni), nagyobb elintéznivalók (vérvételre menni, kontrollra időpontot kérni) és nem is ez a baj, hanem az, hogy hiába csináltam meg ezeket, mégis az van bennem, hogy biztos van még valami dolgom, valami elintéznivalóm, és érzem a feszítő érzést, miközben tudom, hogy nincsen éppen semmi. mármint a szokásos háztartásvezetésen ja és persze a munkahelyemen kívül, ja meg 5 napja nem pakoltam ki a bőröndből, na mindegy.
Van bennem szégyenérzet is, hiszen annyival egyszerűbbnek kéne lennie az életnek, nem? Van robotporszívónk, meg szárítógépünk, mosogatógép, online rendelem a heti bevásárlást, a gyerek menzáját, rászoktam az aboutyoura, mert rendelek több méretet, ami nem jó, azért házhoz jön a futár, hogy elvigye tőlem vissza a csomagot. Eleve nagyrészt itthonról dolgozom, és nem kell tömegközlekednem napi másfél órát a munkahelyemre meg vissza. Hol van ez az idő, hova tűnik?
Ezt mondtátok