óvoda, várok fiamra, elmegy mellettem egy kisfiú, végignéz.
ő: te valakinek az anyukája vagy?
én: igen, xy anyukája vagyok
ő: és szereted?
én: igen, szeretem, bár néha mérges vagyok rá, de attól még nagyon szeretem
ő: tényleg? én annyira nem szeretem, mint te
én: megértem, nem egyszerű vele
ő: de te tényleg szereted?
én: tényleg szeretem
ő: nahát
amúgy egyszerre nagyon jó, de közben iszonyú nehéz időszakon vagyunk túl.
jó, mert volt fellépésem a kortárs hiphop csapattal, és nagyon élveztem, és sikerélményem van benne és a munkám is szuper továbbra is, és szeretem. és teljesen belezúgtam a fonásba, kézi orsóval csinálok fonalat fésült, festett gyapjúból, és ez egy olyan dolog, ami közben nem kell gondolkodni, de oda kell figyelni, és ez jó.
iszonyú nehéz közben, mert férjem teljesen kiégett, szóval rábeszéltem néhány hónap fizetés nélkülire, mert már mindent megmérgezett a stressz, de ettől most hónapokig nincsen fizetése
és közben fiam az óvodában egészen kriminálisan viselkedik, nem tett neki jót a sok személyi változás ott, és közben értetlenkedve hallgatom, mi történik ott, mert itthon a szomszédokkal jól kijön, a szülinapi bulikon is szuperül elvan a többiekkel. de az oviban széttrolkodja a foglalkozásokat, elbújik az óvónők elől, teljesen hülyére veszi őket, úgyhogy megkértek rá, hogy keressek mellé gyógypedagógust (csilliárdokért), vagy vigyem haza heti 3x fél 1-kor, ami eléggé nem fasza, na. két hete konkrétan kiszökött a kapun, egy másik fiúval ki tudták akasztani a kapu láncát, ő meg elérte a gombot, ami az ajtót nyitja, úgyhogy a gyerekeket a kapu előtt ácsorogva találták meg.
de úgy néz ki, találtunk mellé gyógypedagógust, úgyhogy ezt a nyarat már kihúzzuk, szeptembertől meg iskola, amiben egyszerre reménykedem, de aggódom is, hogy ott mi lesz.
de legalább a fonal szép.
Ezt mondtátok