Pár hete a legutóbbi fellépésen a smink mellé tettem fel kristályokat is az arcomra. Ez nem új dolog, rendszeresen szoktam, egy pötty az orromra, egy a szám alá, vagy ilyesmi, szeretem, szép. Régebben sosem csináltam fotókat magamról, de mostanában elkezdtem, leginkább azért, hogy fél év múlva vissza tudjam nézni, hogy hogy is volt az a ruha, meg a smink, meg az ékszerek, mert amúgy ritkán van ahhoz fellépés, hogy ez rutin legyen. És ha már készül kép, akkor el is szokta küldeni barátoknak, milyen dögös vagyok, mert amúgy meg tényleg zéró sminkkel élem a hétköznapokat, mármint tényleg semmi, kinek van erre ideje meg energiája, hát nem nekem. Na és akkor az egyik barátnőm visszakérdezett, hogy nem gondolkodtál már piercingeken? Olyan jól állna.

És akkor rájöttem, hogy de igen. Imádom másokon a piercingeket, tetoválásokat, és én is szeretnék hosszú ideje már. Az ajakpiercing 20 éve tetszik, septum pedig mióta táncolok, szóval kb 13-14 éve? De először azért beszéltem le magam róla, mert túl drasztikus változtatás, mi lesz, ha felnövök és nem tetszik? De ettől függetlenül persze továbbra is csorgattam a nyálamat mindenkinek a tetoválására, és hát ebben a tribal fusion hastáncos világban tényleg mindenki szét van varrva. De aztán valahogy elfogadtam, vagy megmagyaráztam magamnak, hogy én nem ilyen vagyok, mármint tetszik másokon, én is szeretnék, de nem csináltatok, mert nem tudom.  Meg valahogy az volt bennem, hogy ilyesmit az ember nem akkor csinál, mikor fiatal meg bohó? Én meg már nem vagyok az, és nem késő már így megőrülni? Aztán kiderült, hogy egy csomó ismerősöm 30 éves kora fölött csináltatta az első tetoválást, szóval nem, nem vagyok elkésve. Nem mintha komolyan azt gondoltam volna, hogy el vagyok késve, de ez ilyen tudat alatti dolog asszem.

Na de kb ennyi kellett, hogy valaki megkérdezze, hogy olyan jól állna, nem akarsz? És hát innentől fogva persze csak ezen tudtam pörögni, elolvastam az összes ajakpiercingről mindent pro és kontra, tiktokvideókat néztem a gyógyulási folyamatról, redditen elolvastam a tapasztalatokat. Közben kinéztem magamnak egy pici és cuki mintát egy tetoválóművésznél. Nyilván ez figyelemelterelés volt a műtét előtt, mert addig sem azon aggódtam. Amúgy annyi drasztikus változtatást vállaltam be ennél sokkal kevesebb gondolkodással (lásd petevezeték-elköttetés), hogy nevetségesnek tűnt ennyit tanakodni azon, hogy akarok-e egy ékszert az arcomra.

Szóval most van egy septumom és egy vertical labret-m. Meg egy kis minta a bokám fölött. Még kicsit érzékeny, meg gyógyul, de nagyon tetszik.