És már kezdődik is a következő tanév.
Az a szívás a nyárral, hogy azt is szar megszervezni, hogy mit csináljunk a gyerekekkel. De közben meg az is szar, mikor vége van, és időre vinni kell őket. Lányomat beírattuk néhány táborba, és tényleg fantasztikus programokat szerveztek nekik iszonyúan sok pénzért, de fáradtabb volt a hét végére, mint mikor iskolába jár. Elvi bajaim is vannak azzal, hogy minden délelőtt szervezett program, majd minden délután másik szervezett program van minden egyes nap, de a gyereken is azt láttam, hogy bár élvezi, ez nagyon sok. Nyáron pihenjen, hiszen az iskola is fárasztó, de ha nem viszem táborba, akkor két nap után otthon megy az agyamra.
Végül a megoldás a kerületi önkormányzatilag támogatott napközis tábor lett, féltem attól, hogy túlságosan fapados lesz, fogalmam sem volt, hogy mit várjak egy ingyenes tábortól, ahova 200 másik gyerek is jár, de meglepően jó volt. Egy sportpályán hesszeltek a nap nagy részében, lehetett focizni, voltak kirakva papírok, ceruzák, lehetett kérni pinpongütőt, sakktáblát, sporteszközöket. Hetente kétszer szerveztek valami komolyabb programot nekik, elvitték őket múzeumba, moziba, egyszer valami állatsimogatós program is volt. És ez így pont jó volt, a nap nagy részében a többiekkel lógott, barátkozott, szóval nem unatkozott nagyon, de nem is volt hulla fáradt a végére.
Fú, azért elég sok dolog történt a legutóbbi bejegyzésem óta. Vid szülinapját ünnepeltük a Népszigeten, pléden ittuk a bort, és azt kell mondjam, hogy tökéletes ez a helyszín, mert van közelben wc (fontos!), meg lehet venni enni meg inni is, ha szeretnénk, de lehet piknikezni és fogyasztani azt, amit mi vittünk, szóval igyekszem jövő nyárig nem elfelejteni, hogy oda is lehet menni.
Aztán Quimby koncerten is voltunk, ahol rövid ácsorgás után már le akart szakadni a derekam, úgyhogy ezen lamentáltam, hogy mikor lettem ennyire öreg. Szerencsére le tudtam ülni, mert a teraszra vettünk jegyet, hát így múlik el a világ dicsősége.
Egyik hétvégén kipróbáltam a motoros túrázást a férjemmel, elmentünk egészen Selmecbányáig, kirándultunk kicsit, meg felmentünk a dombokra a sífelvonóval, szóval nagyon hangulatos volt. Viszont két óra motoron tényleg sok volt már, úgyhogy ennél nagyobb távokat nem mennék már.
És végre itt a lehűlés, az éjszaka azt álmodtam, hogy megint 36 fokot mondanak a hétre, de szerencsére ez nem igaz. Utálom, hogy télen azért zárkózunk be, mert szar az idő és sötét van, és nincsen kedvem menni sehova, nyáron meg azért zárkózunk be, mert kibírhatatlan a hőség. Vennem kéne itthonra egy vérnyomásmérőt, hogy kiderítsem, mi akar bekrepálni a hőségtől, meg hogy ezzel lehet-e bármit kezdeni, mert csak azt érzem, hogy mire hazaérek a gyerekekkel a tábor/oviból, és felsétálunk a másodikra, azután negyed órát kell feküdnöm, mert rosszul vagyok. Szóval vagy a pluzus, vagy a vérnyomás, vagy felmegy, vagy leesik. Illetve ezek kombinációja.
Ezt mondtátok