Tegnap debütált az új bébiszitter, és olyan furcsa érzésem volt egész este. Úgy éreztem, hogy már milyen régen nem mentünk el így otthonról, ami nem igaz, voltak a gyerekek egy csomót nagyszülőknél, de tény, hogy utoljára novemberben járt nálunk szitter, azóta nem. Szóval ezen töprengtem, hogy miért érzem ezt a "na végre" érzést, miért olyan furcsa az egész, aztán rájöttem: amikor nagyszülőknél vannak a gyerekek, akkor kicsit nehezemre esik kimozdulni, mert szeretem otthon maradni, élvezni a csendes lakást. Viszont ha otthon vannak a gyerekek, akkor nincsen alternatíva, nincsen csendes, nyugis lakás, amit itt hagyok, hanem az őrület van, a zaj és a fejenpörgés. Teljesen más érzés ebből lelépni.
Szóval tök jó volt az este, megnéztünk egy impróelőadást, utána meg vacsora barátokkal, 11-re hazaértünk az atomjaira bombázott lakásra (és alvó gyerekekre!).
Amúgy ezen kívül elég csendes a hét, vettünk lányomnak egy nagyobb bicajt, fiamat is próbáljuk tanítani pedálozni, de egyelőre nem érzett rá. És milyen szemetek vagyunk, azt beszéltük, hogy nahát, amikor lányom megkapta a pedálos bicajt, akkor azonnal ráérzett, és tekert, a fiunk meg nem, nahát nahát. Aztán visszanézve a képeket kiderült, hogy lányom 4 évesen kapta a bicajt, fiam meg most 3, úgyhogy egyszerűen még csak kicsi hozzá. Viszont lelkes, minden nap gyakorol, úgyhogy most már csak nekem kéne megtanulnom bicajozni, ehh.
Ezt mondtátok