Múlt hétvégén megint elmentünk evezni, most a Dunára, gyerekekkel, és persze belefutottam abba, hogy hát ez folyik. Mert folyó. Ha nem evezünk, akkor elindulunk visszafelé. Férjem egyik kollégája szervezte, és hát rendszeresen túlbecsülnek minket a szervezők, ő is nyomatta, hogy higyjük el, semmi para nem lesz, simán menni fog. 5 km árral szembe, lol. Mindegy elmentünk félútig, visszafordultunk, visszacsorogtunk, beültünk a Fellinibe ebédelni, délután 2 körül hazaindultunk, lefektettem a gyerekeket, és fiam aludt háromnegyed 6-ig. Amúgy félúton jöttünk rá, hogy hatszemélyes kenut kellett volna bérelni, és akkor négy felnőtt két gyerekkel mégiscsak jobb arány, mint a két felnőtt két gyerekkel. És kipróbáltam a kormányzást is, remek szinuszgörbéket írtunk le a Dunán.
A gyerekek amúgy cukin élvezik, meg imádták a Fellinit is.
Aznap este még társasozni is mentünk, nagyon jól jött ez így ki, hogy délelőtt evezés, csendes pihenő, utána meg már jött is a szitter, és mi leléptünk késő estig.
Mi van még? Fogalmam sincsen, mit csináljak ezzel a járványhelyzettel. A kórusvezető kérdezte, hogy legyenek-e zárt helyen próbák (jelenleg szabadtéren vagyunk, de egyre korábban sötétedik), és igazából igent mondtam rá. Nem tudom, hol lehetne meghúzni a határt, hiszen tánc is van, a gyerekek is járnak oviba, a férjem is jár imprózni. Nincs ennyi lelkierőm, hogy önként visszavonuljak, meg erre kérjem a férjemet is, miközben a kormányzati kommunikáció meg úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Na mindegy.
Kijött a Lucifer utolsó évada is, aminek a vége nagyon felkúrt.
Ezt mondtátok