AnnGel blogja

Csak hogy arról is írjak, amikor minden jól sikerül.

Vasárnap délelőtt elvitte férjem játszóterezni a nagylányt, konfliktusmentes odamenetel, békés játszódás, utána simán el tudta onnan hozni, beugrottak még egy boltba (!!), és úgy haza. Teljesen ledöbbentem, hogy el tudott menni vele bevásárolni, aztán kiderült, hogy a férjem is egy zseni, mert a gyerek kezébe nyomott egy doboz margarint, és onnantól nem akart lepakolni semmit sem, hanem gondosan vigyázott a rábízott margarinra, és állt a sorban meg minden. Csoda.

Aztán vannak a kevésbé ideális napok, aminek a végén legalább rág a lelkiismeretem is.

Szombaton pl lányom a délutáni alvás helyett elkezdett behívogatni, én meg megmondtam neki a sokadik után, hogy most jöttem vissza utoljára, és többet nem fogok, mert én is alszom. És balhézott persze egy picit, sírt kb 3 másodpercig, majd aludt három órát, így én is tudtam pihenni, de tökre gyötör, hogy jaj, hagytam sírni, milyen kegyetlen vagyok vele, pedig most pont, hogy több megértésre lenne szüksége.

Délután meg elmentünk négyesben plázázni, innen egy km séta, lányom utálja a testvérfellépőt, mert nem érzi stabilnak, visszafelé elég meredek volt már közlekedni vele, férjem a hóna alá csapta és így mentünk az üvöltő gyerekkel. Tudom, hogy ezek a szituációk elkerülhetetlenek ebben az életkorban, és el fog múlni (hányszor mondom ezt magamnak), de ilyenkor is kicsit úgy érzem, megbuktam. Jobban kéne tudatosítanom magamban a sikereket, amikor szépen jön velünk, vagy békésen meg tudunk oldani potenciálisan földön fetrengős szituációkat.

Másik indokolatlan lelkiismeret-furdalást kiváltó dolog, hogy vettem cumit a picinek. Nagyon sokszor csinálta azt, hogy megetettem, nem kért többet, majd egy kis idő után (pelenkázás, csendes nézelődés) megint indult a szopóreflexe és ment a nyűglődés. Pár napig azt hittem, hogy ilyenkor megint éhes, megint megszoptattam, vagy adtam tápot, amitől megnyugodott, de elkezdett bukni, aztán megint felzaklatta magát, és megint mutatta, hogy enne és így tovább. Segített ezen az állapoton a hordozás meg a babakocsizás is, de esti fektetésnél egyik sem igazán opció. Aztán tegnap leesett, hogy a cumit pont erre találták ki, tegnap vettem egyet, voilá, két perc alatt elaludt este. Tudom, hogy ilyen picinek még nem kéne adni, meg bezavarhat a szoptatásba, de amúgy meg ha szoptatással akartam megnyugtatni, akkor túlette magát, bukott, hasa fájt, én meg inkább aludnék. Bár most meg rosszul érzem magam amiatt, hogy cumira szoktatom, szóval semmi sem tökéletes.

De legalább elkészültem a baglyos babatakaróval.

• leesett a köldökcsonk
• elfogyott a véralvadásgátló
• meggyógyult a mellem
• kiszedték a varratokat
• már nem halok meg, ha tüsszentenem vagy köhögnöm kell

= az élet sokkal szebb

Szokunk össze, mint család. A nagylány mostanában 65x visszahívott minket lefekvés után (vagyis leginkább az apját), ma benn maradtunk vele lefekvés után énekelgetni, máris könnyebben elaludt. Kell neki a figyelem, érzékenyebb mostanában (érthető), hallom éjjel, hogy rosszul alszik, időnként beszél, kiabál álmában. Az öccsével továbbra is aranyos, a szülinapra kapott babájával meg eljátssza, amit tőlem lát. Pelenkázza, beszél hozzá, altatja, ehhez még egy textilpelenkát is a vállára dob, mint én, hát meg kell zabálni. De tudom, hogy nehéz ez az egész helyzet neki. Tegnap éppen vacsorázott, miközben én a kisöcsivel foglalkoztam. Végigpuszilgattam a fiamat, majd mikor felnéztem, láttam, hogy a lányom meredten figyel, mint akinek most esik le, hogy basszus, nem elég, hogy itt egy másik babáról gondoskodom, de még szeretem is.

Elolvastam a Játékos nevelés c. könyvet, azóta próbálom a necces szituációkat valami játékba átfordítani, nagyjából működik is, de nekem is bele kell még lazulnom. A könyvben talán a legfontosabb gondolat az az, hogy amikor a gyerek direkt idegesít, rosszalkodik, akkor pont, hogy kapcsolódni próbál, mert elszigeteltnek és magányosnak érzi magát, figyelemre van szüksége. Ha ilyenkor megharagszunk rá, elküldjük, megbüntetjük, szobájába zavarjuk, akkor pont, hogy erősítjük magányát. Azóta igyekszem ilyen szemmel nézni a lányomat, felismerni, hogy mire lehet szüksége, miért viselkedik úgy, ahogy. Amúgy hatalmas sikerélmény úgy lenyomni egy délutánt, hogy nincsenek benne komolyabb konfliktusok, meg teljes leolvadások. Van olyan, hogy a játszótérről alig jutunk haza (700 méter). De a mai egy tényleg tökéletes délután volt fagyizással, játszótérrel, onnan konfliktusmentes hazajövetellel.

Közben befejeztük a Countertpartot, az évadzárás nem volt egy nagy durranás, de nagyon szerettem az egészet, várom a folytatást. A Westworld tökre érdektelen lett számomra, nézem és unom. Belekezdtem a Luciferbe, a sztori nem egy nagy szám, de annyira vonzó a főszereplő, hogy remegő térdű tinilánnyá változom tőle. Ja, és van Legion második évad is. Közben egy csomó olvasnivalóm is van, azokkal sajnos kevésbé haladok.

• köldökcsonk (jáj)
• minden este véralvadásgátló injekció (JÁJ, még jó, hogy a férjem beadja nekem)
• vért bukó gyerek, akivel hálisten semmi baj, "csak" a mellem vérzett (JÁÁÁJ). ugyanitt gyors gugli, hogy vérző mellel szabad-e szoptatni (szabad).
• meg már nagyon hiányzik egy zuhanyzás, de vigyáznom kell a kötésemre
• apropó kötés meg seb: tüsszentés = halál

Amúgy meg egész gördülékenyen haladnak a dolgok, a nagylány reggelente vidáman elköszön az öccsétől és teper bölcsibe, az éjszakák általában jól sikerülnek, lányom nem ébred fel az öcsire, öcsi meg az esetek nagy részében azonnal visszaalszik etetés után (amikor meg nem, akkor odaveszem magam mellé). Továbbra is 2x max 3x kel éjjel, teljesen jó. Sajnos úgy néz ki, hogy kicsit hasfájós, egyelőre nem vészes, tornáztatással jobban van aztán mindig, de kicsit aggódom, hogy aztán beüt, és akkor itt leszünk 3 hónapig egy ordító csecsemővel.

Azt gondoltam volna, hogy az lesz fura, hogy ismét van egy pici babám, de nem, teljesen természetesnek tűnik, inkább az a fura, hogy van egy nagyobb gyerekem. Újra meg kell tanulnom ráhangolódni.

Ezen kívül nincsen sok izgalom, bár a hétvégén már kimozdultunk, játszótér, vendégség, meg egy barátnőmmel is találkoztam, megittunk valamit a közelben, míg a baba a kocsiban aludt. Férjem meg szabit vett ki az első két hétre, eléggé ráérünk, megnéztük a Rotten című netflixes dokusorozatot, nézzük a Westworldöt is, bár azt egyre kevésbé értem. Ja, és a Counterpart felénél járunk, nagyon nagyon tetszik, zseniális sorozat.

Vasárnap engedtek haza, azóta négyesben töltjük az időt. A nagylány egyelőre továbbra is szívesen megy bölcsibe, gondolkodtunk rajta előtte, hogy pár napot itthon legyen-e, de ha ő szeret menni, nekünk meg így egyszerűbb, akkor miért ne. Amúgy látszólag szereti a kistesót, kéri, hogy vegyem ki, öleli, puszilja, simogatja. Sajnos ha sír a baba, akkor ő is rákezd, nagyon nem szereti, szerencsére a kisfiú elég nyugis egyelőre. Férjem szabit vett ki, ő viszi és hozza a bölcsibe, és a lányunk most teljesen rá van tapadva, nagyon megy az APAGYERE. Velem keveset foglalkozik, látszólag nem zavarja, hogy az öccsét szoptatom, olyankor mindig odajön, és nézi, hogy "pici baba mit csinál?". Kétszer is hordoztam már itthon a rugalmas kendőben, egyelőre nem akart ennek apropóján ő is felmászni, vagy bármi. A pelenkázásnál és fürdetésnél is érdeklődik, nézi, mi történik. Viszont belőlem nem kér, én ne vigasztaljam, ne én, hanem az apja adja oda a tejet, szóval érzek némi szemrehányást. Mindenesetre ez még mindig a jobb verzió, mert így tudok a kicsivel foglalkozni. Aztán vannak nagyon idilli pillanatok is, ma pl átjött hozzám, és mellém feküdt a cumisüvegével, úgy itta meg a reggeli tápszerét, miközben a babát szoptattam. Nehéz rajta kiigazodni.

Tegnap este férjemnek dolga volt, és mivel nem emelhetem még a lányomat, meg így is elég hardcore az esti rutin, megkértem anyumat, hogy jöjjön át segíteni az esti fürdetésben. Na tőle aztán nem viselte el, ha egy pillanatra is mással foglalkozott. Nem tudtam egy mondatot befejezni vele, mert jött a MAMAGYERE, illetve mikor anyám meg merészelte fogni a kisbabát, akkor a lányom beállt elé és elkezdett sírni.

De hát továbbra is ez még a jobbik verzió, mert velem nem csinálja. Majd ha csak hárman leszünk délutánonként, akkor kíváncsi vagyok, mit fog csinálni, hiszen vagy velem lehet játszani, vagy egyedül.

Amúgy az esték meg az éjszakák egész jól alakulnak eddig. Mindenki időben ágyba kerül, fél 9-kor mindenki aludni szokott, a baba 2-3x kel éjjel, és úgy tűnik, hogy a lányom is megszokja, hogy éjjel picit zajong az öccse. Tegnap este végül úgy alakult, hogy a babát a nappaliban altattam (görgőkkel felszerelt bölcsője van, nagyon király), mert nem aludt el azonnal, nyöszörgött, ez meg nagyon felzaklatta a nagylányt. És nagy a kísértés, hogy ezt így csináljuk mostantól, mert ő tök jól elvan, nem zavarja, hogy mászkálunk, vacsorázunk, és így a lányomat sem ébreszti éjjel. De attól félek, hogy ha nem tesszük őket egy szobába a legelejétől fogva, akkor később nehezebb lesz az összeszokás. Aztán lehet, hogy nem lenne nehezebb, és éppen szopatjuk magunkat, nem tudom. Nem tudni előre. Mindenesetre most az a terv, hogy míg a férjem két hetes szabiját tölti, addig próbáljuk az egy szobában altatást, ha úgy látjuk egy hét múlva, hogy ez még mindig gáz, mert a baba sokszor kel, és a lányom is mindig felébred, akkor B tervnek jöhet a különaltatás. Mivel könnyen gurítható a bölcső, ezért simán betolhatjuk estére a konyhába, ha esetleg mi filmet néznénk.

Hát ez megint nem volt túl jó.

Két éve ugye az viselt meg, hogy fél napot vajúdtam, de utána tudom, hogy megkönnyebbülés volt a császár. Most viszont, hogy kipihenten, éberen toltak be a műtőbe, sokkal parább volt az egész. Amúgy mindenki nagyon kedves volt, egyedül a szülésznő baszott le egy kicsit, hogy nem borotválkoztam meg (1. nem mondta senki, 2. el sem értem odáig, wtf). Nekem úgy rémlett, hogy a császár lemegy pikk-pakk, hogy picit kellemetlen, és ennyi, de jaj, ez nagyon kellemetlen volt. Az érzéstelenítés mellett csak a fájdalom tűnik el, de éreztem, hogy matatnak, hallottam, hogy szürcsögve szívják le a magzatvizet, hogy kommentálják, mennyit vérzek (sokat), éreztem, hogy a doktornő kb a testsúlyával nehezedik rám, hogy kipréselje a gyereket. Aztán mikor összevarrtak, akkor rosszul éreztem magam, légszomj, szédülés, de baromi rendesek voltak az anesztesek, folyamatosan beszélgettek velem, nekik tudtam szólni, hogy valami nem oké. Kaptam nyugtatót, az kiütött. Nehéz volt az is, hogy csak egy picit adták oda a babát, megpuszilgattam, majd utána elvitték megfigyelésre, mert úgy találták, hogy gyors volt neki a környezetváltozás, és lehet, hogy inkubátorra lesz szüksége.

Ezek után jött a 6 órás fekvés, szunyókáltam, kaptam a gyógyszereket, pörgettem a telefonomat, háztartási kekszet zabáltam (ja mert persze éhgyomorra kellett mennem, elég éhes voltam már). Alig vártam, hogy kimenjen az érzéstelenítő és mehessek a babáért, erre jött a másik csalódás: nem tudtam felállni. Vagyis tudtam, de azonnal elszédültem és sötétült a világ. Mondta később a doki, hogy sok vért veszítettem, nagyon alacsony a vérnyomásom, és ezért szédültem ennyit. De ezt akkor még nem tudtam, és nem értettem, hogy mi van. Nem mondom, hogy az első császárom után aznap már ugráltam, de segítséggel le tudtam zuhanyozni, el tudtam csoszogni a csecsemősökhöz, és végig álltam a szüleim látogatása alatt. Most meg a zuhany tök esélytelen volt, tolószékkel vittek a szobámba, és a férjem ment be a csecsemősökhöz elkérni a gyereket, mert én a wc-ig nem tudtam kimenni, nem hogy egy másik emeletre.

Másik, hogy fáj a sebem. Az első műtétnél valahogy sikerült elvágniuk valami ideget, amitől hónapokig érzéketlen lett a hasam egy része, ami nem kellemes, de legalább a sebet nem éreztem. Most meg fáj, ha rosszul mozdulok, és folyamatosan húzódik, ahogy gyógyul.

Másnapra a szédülés sokat javult, 3-4 liter vizet javasoltak inni, el tudtam menni a babáért, de a szobám és a csecsemősök közötti távolságot nem tudtam egy szuszra megtenni, pedig nincsen egymástól messzire. Aznap éjjel pedig iszonyúan fájt a hátam, vállam, nyakam, derekam, mire leesett, hogy annyira megfeszülve, görnyedve csoszogtam, hogy izomlázam lett mindenhol. Fun!

Nagyon örültem neki, hogy sikerült megcsípni egy privát szobát, mert a család így a szobában tudott látogatni, és nem kellett kimenni a látógatótérbe. Nem mellesleg meg volt saját fürdőm, hűtőm, légkondi (!!). Vittem könyvet, és amíg tartott a mobilnetem, addig a telefonomon netflixet is lehetett csapatni. A baba kb egész nap aludt, úgyhogy tisztára olyan volt, mint valami wellnesshétvége, azt leszámítva, hogy rettenetesen fájt a hasam, a fejem, és hiányzott a kislányom. Szóval annyira nem volt nagy buli.

• imádja a buborékokat, tök jól megtanult fújni ettől, a szülinapi gyertyáját is sikerült elfújnia. mert egy zseni.
• önállóan csúszdázik. mivel nem segítettem neki felmászni, meg felpakolni sem tudtam, ezért mérgében inkább megtanult egyedül felmászni rá. mekkora win!
• teljesen máshogy viselkedik azokkal a gyerekekkel, akiket ismer, mint azokkal, akiket nem. ez végülis logikus, de én csak most döbbentem rá, hogy a gyerekek nem irigységből nem adják oda a játékaikat másoknak, hanem azért, mert bizalmatlanok. és milyen igazuk van!
• sokat énekel, a dalokat általában ilyenformán összemixeli: háténimmár... VIRÁGOM... félpénzem. másik kedvencem a tik-tak óra, alszik manócska, ami végülis összefoglalja a dalt maradéktalanul
• imád minden állatot, kiabál a cicák és a galambok után is, hogy gyere, erre gyere (de azok nem jönnek)
• rászól a galambokra, ha azok a földről esznek (mert azt nem szabad)
• szeret állatos videókat nézni az apjával, ilyenkor felmászik a kanapéra, és bejelenti, hogy fóka nézés
• sokat babázik, nagyon szórakoztató, mert folyamatosan dumál. megkérdezi a babájától, hogy van-e kaka, mondja, hogy ó, piros (a feneke), de legutóbb azt magyarázta neki, hogy anya itt van, apa elment dolgozni.

Hát akkor holnap reggel 7-kor kórház, kilakoltatják a picinnyt. Ma vagyok utoljára terhes, milyen furcsa ebbe belegondolni. A magzat szokás szerint a fején pörög és alienszerű effekteket tol a hasamra. Tudom, hogy az igazi buli ez után kezdődik csak, de megint elkapott a szomorúség, hogy ez az időszak is véget ért hát, és mivel kétlem, hogy egy harmadik gyereket is bevállalnék, ezért ez lesz az utolsó alkalom, hogy terhes vagyok. Többször nem lesz már ilyen. Sóhaj. Pedig kényelmetlen már, ég a gyomrom hónapok óta, minden átfordulásra megébredek éjjel, van egy csomó ruhám, amit nem tudok hordani, fájdogál a derekam, időnként a lábam is, és a magzat rendszeresen belekönyököl a hólyagomba. És mégis. Furcsa, hogy ezt úgy élem meg, mintha elveszítenék valamit, de talán ez igaz is, elvégre soha ilyen közel nem leszünk egymáshoz a fiammal.

A kislány ma anyáméknál alszik, és most először fordult elő, hogy nem akart maradni, velem akart jönni. Biztos nem véletlen, ő is érez valamit. Ja, és holnap van a szülinapja, milyen praktikus, sikerült egy napra időzíteni a gyerekeket. Micsoda kibaszás, szegények.

Eléggé neki vagyok keseredve, eredetileg azt beszéltük meg az orvosommal, hogy semmi akadálya annak, hogy várjunk egy kicsit, meg annak sem, hogy megpróbáljam megszülni a picinnyt, erre tegnap felhívott, hogy újra átnézte a leleteimet, és a kórelőzmények miatt ha túllépem a betöltött 40. hetet (ami 28-án megtörténik), akkor császár. Mivel csütörtökönként dolgozik a kórházban, ezért ha addig nem indul be magától, akkor 31-én be kell feküdnöm és műtét. Nem örülök annak, hogy nem várhatok tovább, nem vagyok semmilyen irányban elkötelezett, nem a császár zavar, hanem az, hogy ha nem várhatom meg, hogy magától akarjon elindulni. Nem vagyok babonás, de ez az egy heppem van.

Szóval legkésőbb jövő hét csütörtökön lesz egy fiam, addig meg megpróbálom vele megbeszélni, hogy akár el is indulhatna magától. Addig meg curryn fogok élni vagy nemtom.

Nagyon jó hetem volt, mindenhova eljutottam, amit beterveztem, nem húzta keresztbe semmi váratlan betegség, ilyen is régen volt. Háromszor is eljutottam tornázni, legnagyobb meglepetésere még az egylábas nagylábujjfogás is megy, ami elég hardcore így dinnyehassal.

Voltak szabad estéink is, két nap egymás után is a Gozsduban voltunk, közben szerintem másfél éve voltam utoljára. Csütörtökön férjemmel és barátnőmmel vacsoráztunk arra, majd fél órát tekeregtünk a környéken, mire találtunk nekem cukormentes desszertet. Pénteken pedig Viddel ebédeltünk ott, aztán összeszedtük a picinnyt a bölcsiből, este pedig régi szép idők emlékére a Krimóban csapattuk, ahol mintha semmi sem változott volna, a galérián iszonyú meleg volt, a pultos meg este 9-re seggrészeg.

Szombaton aztán rendhagyó leány/legénybúcsúra is eljutottunk (rendhagyó, mert egyszerre egy helyen volt), ahonnan korán eljöttünk, ma meg megnéztük a Deadpool 2-t a moziban, örülök, hogy szülés előtt erre is sor került. Még az új Star Wars filmet kéne beleszuszakolni sűrű mindennapjaimba.

Közben próbálom kicsit módosítani a kislány fektetési/kelési idejét, egyelőre félsiker, pár napig működött, hogy 8-kor fürdés és aludt is vele 8-ig reggel, de pár nap után elkezdett újra 7-kor kelni, ettől persze este 7 felé szétesni, hát jó. Még nem adom fel, tök jó lenne, ha kicsit hosszabbak lennének az esték, több időnk lenne együtt, de ez legyen a legnagyobb probléma.

És pesze továbbra is vannak jobb napok meg rosszabbak, és amikor mindkettőnknek rosszabb napja van, akkor van némi balhé, kiabálás, meg nevelő célzatú vacsoramegzabálás (azóta nem engedi, hogy beleegyek a kajájába, eléggé megrázhatta a dolog).