AnnGel blogja

Tegnap rámtört a nosztalgia, hejj, milyen jó volt, mikor fiatal voltam, azt csináltam és akkor, amikor akartam, éltem a helyes kis albérletemben a Dob, aztán pedig a Dohány utcában, késő estig iszogattunk barátaimmal, tánc volt meg fellépések.

Ez biztos valami szülés utáni szindróma, pedig tényleg minden rendben, van két aranyos gyerekem, mindegyik jól alszik, édesen elvannak, vannak szabad estéim, amikor lelépek és férjem intézi az esti fekvést, és vannak barátaim, akikkel vasárnap hopp, valahogy sikerült éjfélig beszélgetni. Augusztusban vissza fogok menni táncolni, az is biztos segít majd. Nem értem magam, minden, amit szeretnék csinálni, azt csinálom, hobbik, barátok. Most mondhatnám, hogy a spontanitás, de 5 évvel ezelőtt pont, hogy rendkívül merev voltam, minden előre megszervezve, beosztva ésatöbbi.

Mégis azt veszem észre magamon, hogy nosztalgiával gondolok vissza arra az időre, amikor nem voltak gyerekek, és oda mentem, azt csináltam, amit akarok. Jártam táncra, jógára, oroszra, sörözni, mindezt munka és ingázás után, később munka és nemingázás után. Persze emlékszem arra is, hogy komoly probléma volt akár egy mosást is megszervezni, mert annyira nem voltam otthon.

Biztos azért is vagyok ilyen hangulatban, mert a csapat egy része éppen Ozorán van. Pedig nem is szeretem, hőség van és tömeg, akkor meg mit irigykedem?

Ilyenkor jövök rá, hogy milyen jó, hogy vezetem ezt a blogot, igaz, hogy nem mindig írtam bele rendszeresen, esetleg hetek is kimaradtak, de attól a pár sortól is már visszajönnek az emlékek, az akkori életem hangulata. Az elmúlt egy órát azzal töltöttem, hogy 5-6 évvel ezelőtti bejegyzéseimet olvastam újra. Tényleg rengeteg dolgot csináltam, borzasztóan sokat táncoltam, de fáradt is voltam, és nem volt időm pihenni, ha pedig punnyadtam, akkor állandóan lelkiismeretfurdalásom volt tőle, állandóan hajtani akartam magam, minden percet hasznosan eltölteni, közben meg csak gyűltek az elvégzendő dolgok. Ezen (is) sokat segített a több évnyi pszichoterápia.

Amúgy június 3-án volt 10 éves a blog! Boldog szülinapot neki.

Miért érzem magamat ennyire öregnek? Még 31 sem vagyok.

Lányom:

• kívülről tudja az "a part alatt"-ot
• amióta látta a "tavaszi szél" gyerekdalok verzióját, azóta állandóan azt emlegeti, hogy "sír a madár"*
• teljesen rabja a járműveknek, autó, busz, motor, bicikli, repülő, helikopter, traktor
• levegő nem hagyhatja el hiába a tüdejét, mindenképpen hangot kell adnia hozzá, szóval továbbra is nagyon megy az éneklés, illetve rengeteget beszél
• ezzel párhuzamosan egyre nehezebb mellette beszélgetni, sőt, lehetetlen, mert ő is belebeszél, vagy ha az nem működik, akkor kézen fog és elhúz a helyszínről
• szereti, ha a haját fésülgetem
• időnként kifejezetten engem kér ("anya jön!"), de szerintem csak azért, mert itt volt velünk férjem lánya, és féltékeny volt emiatt
• kiválaszt egy tetszőleges könyvet, kinyitja, majd rám néz: "énekelj." ha tetszik, amit hall, akkor hozzáteszi: "ez jó lesz. énekelj."
• egyre fontosabb neki, hogy mi az övé, úgyhogy egyre többször hangsúlyozza, hogy "nyuszikám", "mamikám", "az ééééén apukám"
• megtanítottuk neki a teljes nevét, egyelőre keveri az öccse nevével, illetve kitalálta, hogy az én nevem a "férjemneve Anya"
• elkezdtünk dalszövegeket gyártani az "a part alatt" dallamára. egyik nap autózás közben szólongatta az apját, és magyaráztuk, hogy apa vezet. ezzel nem elégedett meg, tovább folytatta, én pedig figyelmét elterelendő elkezdtem neki énekelni, hogy "apa vezet, apa vezet" és kitaláltam hozzá szövegeket. ez annyira megtetszett neki, hogy rendszeresen kéri, hogy énekeljek ("énekelj cicáról, énekelj kutyáról, apa vezet, énekelj!"), sőt, időnként magának is már új szöveggel énekelget.
• rajtakaptam, hogy képek alapján már mesél magának könyvből
• sokat simogatja az öccsét, időnként kitalálja, hogy ölbe akarja venni

Mindeközben az öcsi:

• eszik, alszik, kurvakövér, én meg rengeteg eszem. veszprémben 5 óra körül újra leültem ebédelni (leves + főfogás), ha pedig anyósomnál vagyunk, akkor ő már külön főz uzsonnára is, mert tudja, hogy ebéd után hamar megéhezem. de ciki.
• rengeteget mosolyog, imádja, amikor beszélünk hozzá, illetve egyre többet gőgicsél
• amikor ébren van, akkor akár egy órát (!!) elnézelődik egyedül**
• szuperképessége, hogy egyedül simán elalszik. este szoptatok, fürdetés, be az ágyba, és aztán némi nézelődés után beszunnyad
• éjjel 6-7 órát már simán alszik egyhuzamban, csak ezt nyilván este 8-tól teszi éjjel 2-3-ig, utána pedig három óránként kel. próbálom átprogramozni, megébreszteni 11 és éjfél között, hogy akkor egyen, és onnan számolva aludjon 6-7 órát, egyelőre mérsékelt sikerrel

Eltelt 8 hét, úgyhogy most már járhatnék babás tornára, de természetesen 32-34 fok van, így maradunk inkább a légkondis lakásban.

*lelkiállapotomat jól leírja, hogy egészen meghatódtam ezen a rajzfilmen, hát milyen jó már, hogy párt talál magának a madár! jesszus, hormonok.

**ilyenkor persze lelkiismetetfurdalás is gyötör, mert szegény gyerek ott sínylődik az ágyban egyedül, dajkálgatnom kellett volna. de máskor meg amint leteszem, rövid időn belül alszik, és ezt sosem tudom előre. meg gondolom csak szólna, ha rossz lenne neki ott.

Egyik nap azt álmodtam, hogy van valami a házban, valami entitás. Mikor megpróbálok kinyitni egy ajtót, akkor érzem, hogy valaki ellentart, aztán mégis beenged, de aztán nincsen ott semmi. Álmomban összegyűlünk egy szobába, hogy meggyőződjünk arról, mindenki megvan-e. Álmomban rájövök, hogy eggyel többen vagyunk: anyámból kettő van.

Sűrű volt az elmúlt 10 nap. Hétvégén mindkét nap vendégségben voltunk, ami azt jelentette, hogy a lányom nem aludt délután. Ahhoz képest jól bírta és csak kicsit olvadt le a végére az agya. Hétfőtől szombatig, vagyis máig Veszprémben voltunk, ami teljesen ideálisra sikerült. Férjem vitte a nagylányát Kapolcsra meg strandra, apám a középsőlányt játszóterezni, én meg olvasgattam és horgolgattam a fiúbaba mellett, anyámmal trécseltem, még kozmetikushoz is eljutottam. Péntekig meleg volt, de a kertben és a házban hűvös, jegeskávét csináltam magamnak, fagyizni mentünk. Pénteken leszakadt az ég, de jó is volt kicsit otthon punnyadni.

Lányom teljesen átállt nyaralás üzemmódra, lassan egy hete minden nap 9-ig alszik, de közben ugyanakkor fekszik este, szóval több, mint 12 órákat tol éjjel. Az első napokban ezt még értettem is, mert nem aludt ebéd után, de aztán amikor aludt, akkor is ugyanígy tolta az éjszakát. Biztosan kipurcantotta a házban mászkálás, mire bejön a kertből át a nappalin és be a konyhába, többet gyalogol, mint itthon egész délután.

A fiúbaba pedig tolja a szokásosat, eszik, alszik, hangosan fosik, éjszaka közepén pedig cuppog.

Honnan tudja a gyerek, hogy mi a ropi? Ma ránézett egy zacskóra, és bejelentette, hogy "ropit kérem"? Ki adott neki? Hol látott, hol evett? Bölcsiben? Nagyszülőknél? Sosem tudom meg.

Ez olyan, mint amikor egyik este megkérdeztem, mit szeretne vacsorára, és bejelentette, hogy csokigolyót.

Amúgy meg elég hardcore tolom, ma estére egyedül voltam a két gyerekkel, amíg a lány a kádban pancsolt, addig a fiút a konyhai mosogatóban megfürdettem, ruha rá, be az ágyba, utána a nővérét ki a kádból, pizsama rá, aztán be az ágyba. A fiammal a kórház óta úgy alakul az esti rutin, hogy szoptatok, utána fürdetem, majd lerakom az ágyba, és elalszik. Ma fél 8-kor nyitottam a vizet, 8-ra mindenki ágyban volt, a baba negyed 9-re, a lány fél 9-re aludt el. Megy ez, mint az ágybaszarás.

A baba kétszer kel, közte a nagylány sír álmában már második napja, amikor meg végre alszom, akkor meg azt álmodom, hogy a férjem lelép tőlünk. Csodálatos.

Nagyszülők teljesen megbolondultak, múlt héten azt logisztikáztam, hogy melyik nap hol aludjon a nagylány, mert mindenki igényt tart rá, kedden elvitték anyósomék, és milyen jól tették, mert kedd délután belázasodott a fiúbaba, telefonálgatás aztán irány a kórház. Azt gondoltam volna, hogy csak egy éjszakát kell benn lennünk, de kiderült, hogy hármat, ilyen kicsi korban nagyon komolyan veszik a lázat, mert ez az egyetlen tünete az agyhártyagyulladásnak, és ilyenkor ezt kell kizárni. Amúgy ha már egyszer ennek mindenképp meg kellett történnie, akkor a lehető legjobbkor jött ez, mert a lány úgyis nagyszülőknél volt, illetve egy hathetes babával még mindig könnyebb a kórházi tartózkodás, mint pl egy kétévessel. Volt nálam olvasnivaló, horgolás, adtak enni, nagyon jól felszereltek a Heim Pálban a szobák, kedvesek voltak a dokik és a nővérek, mindenki odavolt a babáért.

Ja, és öröm az ürömben: a kórházban észrevették, hogy kötött a hátizma és hogy féloldalas, mindig balra néz*, úgyhogy megyek vele majd neurológiára.

Még sosem voltam három éjszakát távol a lányomtól, péntek este kaptam vissza, de nem különösebben rázta meg, talán annyiban viselkedett másképp, hogy másnap, mikor elmentem boltba, akkor bejelentette, hogy jön velem. De azóta visszaállt a rend, apagyere, apafürdet, anyamenjinnen.

*"De ezt gondolom anyuka is észrevette" - Hát... nem?

Nem történik különösebben semmi izgalmas, mi is történne egy 5 hetes baba mellett. Max olyanok vannak, hogy elmentem vásárolni egyedül a két gyerekkel, és nem torkollott katasztrófába, meg játszótérre is mentünk így, és sikeresen haza is jutottunk onnan. Már kétszer is ellógtam este fröccsözni a táncosokkal, férjem is képes lerakni két gyereket aludni, házasodni tudni kell. Ja, és ma volt először olyan, hogy reggel tökegyedül voltam a két gyerekre, természetesen egyszerre ébredt a kettő, volt kihívás benne, maradjunk annyiban, hogy a nagylány földimogyorót reggelizett.

Ledaráltam a Lucifert, nyüff. Hónapok óta olyan sorozatokat nézek, amik meh, nézek egy részt, de a következőt már nem kívánom, nézem, mert nem találtam jobbat, vagy mert ha már elkezdtem, akkor befejezem. Crazy ex-girlfriend is jópofa volt egy darabig, aztán meguntam, a The 100-ba is azért kezdtem bele, mert egy barátnőm imádta, de nekem max elmegy, a Westworld egyes részeit is rettenetesen untam. Rég éreztem már olyat, hogy egy sorozatból több részt is meg tudnék nézni egy nap, de a Luciferből tényleg volt olyan, hogy 5-6 rész lement egy nap. Nem is tudom, mibe voltam így beleszerelmesedve utoljára, talán a Mad Men, Shameless meg a Sense8, ja meg GoT nyilván, asszem egy hétvége alatt megnéztem az első két évadot, háromfejű hollóval álmodtam utána. Most meg Tom Ellis-szel, szóval nem panaszkodom.

Nem is tudom, minek kezdjek most neki. Van Legion 2. évad, Szolgálólányba nem mertem belekezdeni, mert félek, h túl brutális, nade van GLOW 2. évad, talán azzal folytatom.

Kicsit megkésve, de,

a nagylány

• többszavas mondatokban beszél ("a repülő fenn van az égen"), de a kutya még mindig következetesen "uhu", a motorja meg "okom"
• érti, hogy bármikor bármiről tudunk videót és képeket nézni, úgyhogy időnként odaül mellénk, és bejelenti, hogy 1) saját magáról magáról 2) repülőről/kutyáról/fókáról nézne képeket vagy videókat. ezt egyelőre az apjára delegáltam, adom a hülyét, hogy én nem tudok ilyesmit mutatni, úgyhogy egyelőre ez csak esti program, napi max 10 perc
• egész nap énekel, lefekvés előtt is valami fél órán keresztül tolja a repertoárt, méghozzá egész felismerhetően
• van közös duónk, ahol én a sor elejét, ő pedig a rímet énekli
• meglepően ügyes, a játszótéren felmászik a kötéllétrán, de továbbra is nagyon óvatos, ha más gyerekek is vannak ott, akkor inkább odébbáll
• próbálom arra tanítani, hogy nyugodtan menjen oda a többi gyerekhez, és kérje vissza a saját játékait, de egyelőre nem csinálja, inkább csak énhozzám jön oda és mószerol
• továbbra is nagyon megy az a játék, ahol az öccsének odaadja a játékát, majd azt mondja nekem, hogy "elvette tőlem!!"
• a vállára dobja a textilpelenkát és így cipel a plüsseit, illetve időnként leméri őket a mérlegen. a babáját már egészen ügyesen pelenkázza.
• tudja, hogy ha elkezdi trancsírozni, akkor elveszem a kajáját, így mostanában rámszól, hogy "menjinnen", mikor nekiáll enni. mert egy zseni.
• összességében nagyon jól viseli azt, hogy lett egy testvére, alapvető dolgokban nem "romlott el", esténként simán fekszik, reggelente lelkesen megy bölcsibe, étvágya jó, öcsit nem bántja, és továbbra is imád a nagyszülőknél aludni. természetesen az apa a sztár, én nem vagyok jó este, ha be kell hozzá menni, illetve tegnap, mikor a hátát simogattam, akkor bejelentette, hogy "apa simogat, anya menjinnen". ennek vannak előnyei is, mert hétvégén reggel meg délután "anya alszik, öcsi alszik, apa gyere!". persze ha csak én vagyok vele, akkor rám fanyalodik, sokat énekelünk, szoptatás közben leginkább azt lehet.

a kisfiú pedig

• eszik, alszik, hízik
• időnként a hasát fájlalja
• kétszer kel éjjel
• sokat mosolyog
• az esetek felében csak leteszem, és magától elalszik, másik felében kell ringatni/simogatni/hordozni/babakocsiztatni/cumit adni neki. szerencsére tudja, mikor melyiket kell csinálni, este éjjel ill hajnalban nem parádézik, napközben kívánja az asszisztenciát.

4 hetes a legkisebb picinny, és még mindig nem romlott el egyik gyerek sem.

Múlt hétvégét a nagyszülőknél töltötte a nagylány*, mi pedig kiélveztük, hogy "csak" egy gyerekünk van. Fél 12-ig aludtunk szombaton, oké, hogy 3 óránként kelés volt, de azért mégis! Fél 12!! Aztán plázába mentünk, barátnőmmel ebédeltünk, vásárolgattunk, kávé a freiben. Jaj, olyan egyszerű egy ilyen kicsi babával, csak időnként meg kell szoptatni, pelenkát cserélni, aztán alszik tovább a babakocsiban. Nem kell neki kaját csomagolnom, nem akarja lenyúlni a csészémet, nem vág a szavunkba, nem rohangál be random boltokba.

Aztán persze megbetegedett a nagy, egész héten itthon voltunk, anyum besegített néhány nap, de a hármasban töltött napok is jól sikerültek. Ha csak hárman vagyunk, akkor a nagylány is jobban eljátszik egyedül, jól viseli, mikor a kicsivel foglalkozom, nem pörög annyira, mikor itthon van az apja vagy bármelyik nagyszülő. Egyik nap még a fürdetést is egyedül nyomtam le, és az is teljesen kivitelezhető volt. Persze most még egyszerű, mert a kisfiút bármikor le tudom tenni az ágyába, onnan nem esik le, nem mászik ki, nem lesz baja, max nyekereg.

Az együtt altatásról egyelőre letettem, túl stresszes voltam fektetésnél és éjszaka, az első nyekkenésre rohantam be, nehogy felébressze a nagylányt. Görgős lábai vannak a bölcsőnek, úgyhogy most azt tologatjuk, éjszaka általában az előszobában köt ki, a babát meg még nem zavarják az esti zajok, vagy az, hogy filmezünk mellette.

Szóval a gyerekekkel nincsen probléma, most már csak magammal kéne kezdenem valamit. Hirtelen hangulatváltozás, egyik pillanatról a másikra képes vagyok elveszíteni a türelmem. Fáradt is vagyok, de mintha minél többet pihennék, annál fáradtabb lennék. Ma ki sem mozdultam a lakásból, a gyerekek egyszerre aludtak egyhuzamban délután 3 órát, szégyentelenül sok Lucifert nézek és horgolok, mégis alig vártam délután, hogy végre este legyen, és megint aludjon mindenki, és tök plömplömnek érzem magam. Holnap este elmegyek fröccsözni a táncoslányokkal, az biztos, hogy segíteni fog.

*kicsit aggódtam, hogy akar-e majd ottaludni, nem lesz-e arra féltékeny, hogy én itthon maradok az öccsével, de mikor megjöttek érte a nagyszülők, akkor azonnal húzta a cipőjét, intett egy pápát és ment a lifthez. hát jó.

Na jó, ez a cumi sem egy csodafegyver, mert fiam még rettenetesen béna, állandóan kiesik a szájából, és ha félálomban van, akkor újrakezdi a nyekergést. Esti altatásnál ez különösen macera, mert a nagylány nem tud ettől elaludni, állandóan bejárkálok, hogy a cumit visszapasszírozzam a babába, szóval tegnap inkább kihoztuk a bölcsőt, az előszobában töltötte az éjszakát a pici.

Amúgy a baba továbbra is nagyon jól viseli magát, nagyokat alszik, ma is elmentem ebédelni szüleimmel egy kiülős étterembe, végigaludta az egészet. Az éjszakák is szuperek, de most már egymás után másodszor csinálja azt, hogy hajnali 5-kor elégedetlenkedve tekereg, sírdogál, visszaalszik, megint felnyöszörög, mindezt egy órán keresztül, semmi sem segít. Mellettem van ilyenkor, szoptatom, közben sír, a hasamra fektetem, sír, gondolom a hasa fáj, de miért hajnalban? Bár végülis jobb, mint ha éjjel 2-kor tenné mindezt.

A nagylány elég érzékeny, sírós, nagyon igényli a figyelmet. Hétfőn vendégeink jöttek, na egy mondatot nem lehetett végigmondani tőle, de tegnap pl a férjemmel sem tudtunk beszélgetni, mert megy az apagyereanyagyere. Ez is majd elmúlik. A hétvégét anyósoméknál fogja tölteni, kicsit aggódom, jó ötlet-e, de eddig imádott ott lenni, a nagyszülők is agyon ajnározzák, nekünk is jól fog esni a pihenés, úgyhogy kussoltatom a lelkiismeretemet.

A nagylány amúgy haláli, minden reggel jön, és elköszön az öcsitől (aki ilyenkor általában mellettem alszik, mert hajnalban magam mellé veszem), majd két centiről az arcába kiabálja, hogy ébredj főőőől (a baba erre nem ébred fel). A másik kedvencem, hogy odaad neki egy játékot, majd rám néz, és kétségbeesetten kiabálni kezd, hogy elvette tőlem!!! Mószerolós malac.