Hát ez megint nem volt túl jó.
Két éve ugye az viselt meg, hogy fél napot vajúdtam, de utána tudom, hogy megkönnyebbülés volt a császár. Most viszont, hogy kipihenten, éberen toltak be a műtőbe, sokkal parább volt az egész. Amúgy mindenki nagyon kedves volt, egyedül a szülésznő baszott le egy kicsit, hogy nem borotválkoztam meg (1. nem mondta senki, 2. el sem értem odáig, wtf). Nekem úgy rémlett, hogy a császár lemegy pikk-pakk, hogy picit kellemetlen, és ennyi, de jaj, ez nagyon kellemetlen volt. Az érzéstelenítés mellett csak a fájdalom tűnik el, de éreztem, hogy matatnak, hallottam, hogy szürcsögve szívják le a magzatvizet, hogy kommentálják, mennyit vérzek (sokat), éreztem, hogy a doktornő kb a testsúlyával nehezedik rám, hogy kipréselje a gyereket. Aztán mikor összevarrtak, akkor rosszul éreztem magam, légszomj, szédülés, de baromi rendesek voltak az anesztesek, folyamatosan beszélgettek velem, nekik tudtam szólni, hogy valami nem oké. Kaptam nyugtatót, az kiütött. Nehéz volt az is, hogy csak egy picit adták oda a babát, megpuszilgattam, majd utána elvitték megfigyelésre, mert úgy találták, hogy gyors volt neki a környezetváltozás, és lehet, hogy inkubátorra lesz szüksége.
Ezek után jött a 6 órás fekvés, szunyókáltam, kaptam a gyógyszereket, pörgettem a telefonomat, háztartási kekszet zabáltam (ja mert persze éhgyomorra kellett mennem, elég éhes voltam már). Alig vártam, hogy kimenjen az érzéstelenítő és mehessek a babáért, erre jött a másik csalódás: nem tudtam felállni. Vagyis tudtam, de azonnal elszédültem és sötétült a világ. Mondta később a doki, hogy sok vért veszítettem, nagyon alacsony a vérnyomásom, és ezért szédültem ennyit. De ezt akkor még nem tudtam, és nem értettem, hogy mi van. Nem mondom, hogy az első császárom után aznap már ugráltam, de segítséggel le tudtam zuhanyozni, el tudtam csoszogni a csecsemősökhöz, és végig álltam a szüleim látogatása alatt. Most meg a zuhany tök esélytelen volt, tolószékkel vittek a szobámba, és a férjem ment be a csecsemősökhöz elkérni a gyereket, mert én a wc-ig nem tudtam kimenni, nem hogy egy másik emeletre.
Másik, hogy fáj a sebem. Az első műtétnél valahogy sikerült elvágniuk valami ideget, amitől hónapokig érzéketlen lett a hasam egy része, ami nem kellemes, de legalább a sebet nem éreztem. Most meg fáj, ha rosszul mozdulok, és folyamatosan húzódik, ahogy gyógyul.
Másnapra a szédülés sokat javult, 3-4 liter vizet javasoltak inni, el tudtam menni a babáért, de a szobám és a csecsemősök közötti távolságot nem tudtam egy szuszra megtenni, pedig nincsen egymástól messzire. Aznap éjjel pedig iszonyúan fájt a hátam, vállam, nyakam, derekam, mire leesett, hogy annyira megfeszülve, görnyedve csoszogtam, hogy izomlázam lett mindenhol. Fun!
Nagyon örültem neki, hogy sikerült megcsípni egy privát szobát, mert a család így a szobában tudott látogatni, és nem kellett kimenni a látógatótérbe. Nem mellesleg meg volt saját fürdőm, hűtőm, légkondi (!!). Vittem könyvet, és amíg tartott a mobilnetem, addig a telefonomon netflixet is lehetett csapatni. A baba kb egész nap aludt, úgyhogy tisztára olyan volt, mint valami wellnesshétvége, azt leszámítva, hogy rettenetesen fájt a hasam, a fejem, és hiányzott a kislányom. Szóval annyira nem volt nagy buli.
Ezt mondtátok