Hát akkor holnap reggel 7-kor kórház, kilakoltatják a picinnyt. Ma vagyok utoljára terhes, milyen furcsa ebbe belegondolni. A magzat szokás szerint a fején pörög és alienszerű effekteket tol a hasamra. Tudom, hogy az igazi buli ez után kezdődik csak, de megint elkapott a szomorúség, hogy ez az időszak is véget ért hát, és mivel kétlem, hogy egy harmadik gyereket is bevállalnék, ezért ez lesz az utolsó alkalom, hogy terhes vagyok. Többször nem lesz már ilyen. Sóhaj. Pedig kényelmetlen már, ég a gyomrom hónapok óta, minden átfordulásra megébredek éjjel, van egy csomó ruhám, amit nem tudok hordani, fájdogál a derekam, időnként a lábam is, és a magzat rendszeresen belekönyököl a hólyagomba. És mégis. Furcsa, hogy ezt úgy élem meg, mintha elveszítenék valamit, de talán ez igaz is, elvégre soha ilyen közel nem leszünk egymáshoz a fiammal.
A kislány ma anyáméknál alszik, és most először fordult elő, hogy nem akart maradni, velem akart jönni. Biztos nem véletlen, ő is érez valamit. Ja, és holnap van a szülinapja, milyen praktikus, sikerült egy napra időzíteni a gyerekeket. Micsoda kibaszás, szegények.
Ezt mondtátok