AnnGel blogja

Kicsit elszaladt az élet, de mindenképp írni akartam ma, mert vannak jó napok, és a mai is az volt. Jobban érzem magam, visszamentem a pszichológusomhoz, beszélgettük, boncolgattuk a helyzetet, igazából mi a bajom, miért vagyok kimerült, türelmetlen és szar fej, és azóta kevésbé vagyok türelmetlen és szar fej. Azt hittem, az a bajom, hogy sokat vagyok otthon meg egyedül, és azzal próbáltam ezt orvosolni, hogy több programot szervezek és eljárok, de igazából az hiányzott, hogy családilag együtt legyünk, szóval tök ellenkező irányba indultam el, ezért nem is éreztem jobban magam.

Szóval igen, a négyesben töltött időt nagyon élvezem, pedig aztán semmi extra nem történik, fagyi, játszótér*, de akkor is, nevetségesen boldoggá tesz, ahogy a lányom péksütit zabál mellettem a játszótéri padon, férjem meg az önveszélyes fiamat őrzi a homokozóban. Meg ezek a jelenetek, amikor valaki barátkozna a nagylánnyal, ő meg először elnéz mellette, majd lassan elfordul, hátha akkor eltűnik. Vagy fiam, ahogy kiköpi a cumit (amit direkt azért adok oda neki, hogy ne nyalogasson végig mindent), és gyorsan a szájába töm egy kavicsot. Ha jó passzban vagyok, akkor ezek tényleg őszintén viccesek. Az utóbbi napokban minden nap aranyosnak látom őket, és nem pedig tehernek, szóval jó úton haladok, nem vagyok annyira kiégve.

Ja, és fiam napirendjét átalakítottam, utóbbi napokban már tovább alszik, persze kivéve ma, úgyhogy keltünk egy órával korábban, mint szoktunk (hurrá hétvége).

Múlt hétvégén egy bakonyi vendégházban töltöttük, baráti családdal mentünk, négyéves lányukkal, nekem igazából annyi volt a lényeg, hogy legyünk együtt, legyen zöld, kert, hesszelés. Nulla elvárással indultam neki a hétvégének, ehhez képest a két lány két napig a legnagyobb egyetértésben játszottak, elvonultak a szobába, dumáltak (miről beszél egy három és egy négyéves???), ribizlit zabáltak a bokorról, vasárnap reggelre összevesztek, de ez elég várható volt. Szóval nagyon jól sikerült, tényleg pihentető volt, a kertben hesszeltünk, fröccsöztem, aludtam a gyerekekkel délután, volt bográcsozás, persze egy ponton vetődve löktem fel a fiamat, hogy ne érje el a tüzet, de hát mit vártam. Viszont biztos, hogy nem utazom el velük többet, mert már két nap alatt is kijöttek a nevelésbeli különbségek, és nem szeretem azt nézni meg hallgatni, hogy valakit mennyire nyilvánvalóan idegesít a saját gyereke, meg egyáltalán hogy beszél vele.

Aztán olyan izgalmak voltak még, hogy új szittert kellett keresnem, mert kiderült a mostaniról, hogy nem ér rá nyáron (amit ha tudtam volna, akkor nem őt hívom, mert pont kezdtek összeszokni), szóval rengeteg telefonálás, levelezgetés, excel-táblában gyűjtöttem, kiről mit lehet tudni, de legalább ez is megvan.

Befejeztem a Hamis emlékeket, amit nagyon szerettem, most a Digital Minimalism-ot olvasom. Kiválasztottam néhány könyvet, amit eladnék, mert csak a helyet foglalja, elolvasni meg úgysem fogom többet, erre egyik nap jött egy érdeklődő, aki ha már itt volt, elvitt még ötöt. Öröm.

*A sorrend mindig: fagyi, utána játszótér. Ma kivételesen változtattam a sorrenden, játszóról hazafelé kérdeztem lányomat, van-e kedve fagyizni. Őszinte döbbenettel, tágra nyílt szemekkel kérdezte: fagyizni?? Most?? Játszótér után???

Spontaneitását tőlem örökölte.

Furcsák a színek, lilásak, sárgásak, vihar jön, nem jön, fúj a szél. Most pár napig pont egész jó idő van, 30 fok alatt, pont kibírható az utcán, lányom nincsen széjjelesve, lehet menni fagyizni. Szeretem amúgy a nyarat, hogy sokáig világos van, hogy meleg van, mert így akár 6-kor is elindulhatunk még egyet fagyizni, és azzal is elmegy egy óra, sétálunk, leülünk, csendben eszünk, fiam a babakocsiban tölcsért rág, lányom ücsörög, senki nem gyilkol senkit. 7-re hazaérünk, és már csak gyors vacsora, mindenki mehet fürdeni, 8-ra ágyban. Csak közben rossz is, hogy erről szól a legtöbb nap, hogy hogyan éljük túl a délutánokat és az estéket.

Közben azon is tipródom, hogy valahogy át kéne alakítanom fiam alvását, hogy többet éjjel, kevesebbet nappal, vagy nem tudom, mit csináljak, hogy nagyjából egyszerre ébredjen a nagylánnyal, mert most van, hogy egy órával hamarabb felkel, mint ő, és ez nem jó, mert sokszor látom rajta, hogy fáradt. Néhány napig azt csináltam, hogy amint meghallottam reggel a fiam hangját, kihoztam a szobából, de ezt sem szeretem, mert amúgy tudom, hogy eljátszana még az ágyában, és nem akarom, hogy ezt a jó szokását elfelejtse. Na mindegy, szóval most az történik éppen, hogy a lányom megkapta az ágyunkat, mi meg a kanapén alszunk a nappaliban, hát fasza, ugye? Így viszont naponta egy órával tovább alszik a nagylány reggelente, fiam meg eldödörög negyet órát az ágyában ébredés utáb, és azért az elég szuper.

Ma délután írt a szitter, hogy nem érzi jól magát, és nem tud jönni ma este, és ez eddig nekem eszembe sem jutott, hogy basszus, ő is ember, és időnként beteg lehet. És az még oké, hogy ma csak egy edzésre nem tudtam ettől elmenni, de ha éppen színházjegyünk lett volna, akkor rohadt ideges lennék.

A Hamis emlékeket olvasom Blake Crouchtól, két napja vettem meg, már a kétharmadánál tartok, tényleg minden szabad percben azt olvasom (közben éhező, elhanyagolt gyerekeim nyígnak a háttérben). És most jött meg az értesítő, hogy átvehetem a The Nice and Accurate Good Omens TV Companion-t, mert megérdemlem.

A múlt heti monszunidőt felváltotta két napnyi igazi jó idő (27 fok), majd azóta 35 fok van, de utálom ezt. A bölcsiben nincsen légkodni, és látom lányomon, hogy nyomott a kedve, akkor élénkül fel, ha már kicsit hűsölt a lakásban, így aztán a bölcsi utáni játszóterezést kihagyom. Csak ez is milyen szar, hogy télen itthon vagyunk, mert hideg és sötét van, nyáron meg itthon vagyunk, meg 35 fok van és megdöglünk.

Elég pocsék ez az időszak, a gyerekek nem jönnek ki jól, mert a fiam tuti, hogy csinál véletlenül valami fasságot (megkarmolja lányom arcát, vagy meghúzza a haját), viszont már okosodik, és érti, hogy elzárom valahonnan, és üvölt miatta. Mostanában azt szoktam mondani embereknek, hogy a csúcson hagyják abba, egy gyerek tényleg bőven elég.

Persze tudom, hogy fél év múlva már sokkal jobb lesz a helyzet, mert mindenki kicsit okosabb lesz, és már most van némi reménysugár, hogy elülnek egymás mellett a kanapén két percig anélkül, hogy a kicsi valami kárt tenne a nagyban, és amúgy meg a lányom tökre akarna az öccsével játszani, csak tart tőle, hiszen mindig sírás a vége.

Mindenesetre a fiam végre megtanult lemászni az ágyról és a kanapéról, ennyivel kevesebb stressz.

Megnéztük a Good Omenst, és nagyon szerettem, úgyhogy megrendeltem magamnak a The Nice and Accurate Good Omens TV Companion-t, mert megérdemlem. Belekezdtem a What If-be, de nem tetszett. Most nem is nagyon nézek semmit, mert amikhez kedvem lenne, azokat megígértem férjemnek, hogy együtt nézzük, máshoz meg nincsen kedvem.

Gyerekek alszanak, ablakok kitárva, hársfavirág illat, rendet rakok, közben podcast szól.

Úgy általában a helyzet változatlan, a lakás különböző zónákra van osztva, lányom követeli az "öcsimentes övetezet", és így szent a béke. A gyerekek akár 40 percig eljátszanak csendben, a pici a szobában, a nagy a nappaliban, én meg eközben a konyhában kuksolok, nehogy megzavarjak bárkit az elmélyült játékban. A fiúbaba rajong a nagylányért, aki meg szintén szereti az öccsét, csak hát öcsi eléggé tank, és zúz és rombol és karmol, úgyhogy mindig berág rá. De mindig örül neki, amikor látja, visz neki játékot, ha sír, és ha megtanul valami újdonságot, akkor tökre örül neki, és mutatja nekem ("nézd anya, lépeget!! megtanulta!!"). Annak is nagyon örült, hogy az öccsének is volt tortája, úgyhogy tényleg árad a szeretet, csak még nagyon sok a konfliktus. Egyelőre úgy látom, hogy ebből egy olyan fajta kapcsolat lesz, ahol a lányom lesz a főnök, aki a felételeket szabja, a fiam meg annyira vele akar majd lenni, hogy szót fogad neki. Kíváncsi vagyok. Ja, és továbbra is külön alszanak el, aztán a nagylányt késő este átcipelem az ágyába, ez nagyon bevált, senki nem zavar senkit lefekvéskor.

Nagylány:

• egyre többször előfordul, hogy annyira mesél magának az ágyban még elalvás előtt, hogy be kell menjek hozzá, és megkérnem, hogy most már tegye le a könyvet, feküdjön le, és csukja be a szemét.
• ja, esti mesének még mindig az építkezős könyvet kéri, már nem tudom, mióta, de most gyorsan visszaolvastam, és már márciusban azt írtam, hogy hónapok óta azt kell olvasnunk neki. meg fogok ettől zavarodni.
• elkezdett szófordulatokat használni, pl "figyelj, van egy ötletem" vagy "akarok mondani valamit", aztán nem mond sokszor semmit persze
• kitalált sztorikkal jön, "amikor ilyen pici voltam [mutatja az ujjai között], akkor vettél nekem puha kekszelefántot (??), és hamm, bekaptam"
• attól félek, hogy most beindul a bogyóésbabóca időszak, szóval vissza fogom sírni még az építkezős könyvet
• egyértelműen kell fogalmazni, mert mindenbe "beleköt":
  • egyik kezemben a baba, a nyuszi, a szatyor, másik kezem üres, hogy a lányom kezét fogjam. kérte, hogy vegyem fel, "nem tudlak felvenni, tele a kezem", erre rámutat az üres kezemre, hogy "ebben nincs is semmi!!", vagy
  • anyumék elmentek vele étterembe, kért limonádét, majd fél perc múlva megint kérte, anyum mondta, hogy "jól van, hozza már a néni", erre ránéz a pincérnőre, aki másokat szolgált éppen ki, hogy "DE HÁT NEM HOZZA".
• amúgy nagyon könnyű vele, most ha visszagondolok, hogy egy éve milyen problémáim voltak, pl nem kooperált közlekedésnél, nem lehetett vele sétálni, lepakolt mindent a boltban stb, ahhoz képest most egy álom, mert jön, segít vásárolni, rá lehet bízni feladatokat, nagyon édes

Kisfiú:

• elkezdett járni, már 4-5 lépést megtesz önállóan
• szerelmes a mosógépbe, állandóan csekkolja, hogy esetleg be van-e kapcsolva, ha igen, leül elé
• imádja a szárítógépet is, abba meg bele akar mászni
• kipakol a kukából (pfuj)
• pelenkázás közben beleparkol a lába közé, és összeszarozza a kezét (PFUJ)
• felmászik most már mindenhova (ágy, kanapé, fotel), de lejönni még nem tud, volt pár fejreesés, azóta óvatosabb
• eléri az asztalon a tányért, poharat, a billentyűzetet
• van a nővérének egy szigorúan 3 éven felülieknek szánt villanyvasutas játéka, abból állandóan kiszedi a közelekedési táblákat, és azzal mászkál, úgyhogy random helyeket találok pl stoptáblát
• játszik a hangjával és a beszéddel, zárt zájjal hümmög, szótagokat ismételget, zenére és énekre dülöngélve táncol, az autóban ha szól a zene, tapsol
• szuper alvókája van, ha beviszem egy besötétített szobába, adok neki tápot, és lerakom az ágyba, akkor simán elalszik, még akkor is, ha ismeretlen helyen vagyunk

Nagyon elfoglalt hetem volt, kijött a Good Omens, amit gyorsan be kéne fejezni még a Black Mirror új évada előtt, de már most látom, hogy nem fogjuk tudni, mert a követekező közös esténk a férjemmel szombaton lesz (hétfő van), pedig együtt élünk meg minden. Hol én, hol ő, hol én, hol ő nem vagyunk otthon, gondtalan családi élet titka. Ja, és persze kiderült, hogy van What we do in the shadows sorozat is, az American gods is lement már, és akkor ezek még csak a közösen nézős dolgaink

Amúgy pont ezért elkezdtem bébiszittert keresni, nem is azért, hogy együtt elmehessünk valahova este, hanem azért, hogy külön-külön elmehessünk a dolgainkra, és maradjon olyan este, amikor mindketten itthon vagyunk. Ezzel állandóan kínlódom, mert ha elutazik két napra, és én ezért két napig nem tudok sehova menni, akkor mennyire jófejség az első estén lelépnem? Egyik oldalról ott van, hogy két napja nem láttuk egymást, másik oldalról meg az, hogy két napja nem beszéltem felnőtt emberrel anyámon kívül és nem hagytam el a lakást gyerek nélkül.

Szóval kerestem, ajánlás útján találtam, és hát nem érzem rajta azt a tökösséget, hogy két gyereket megvacsoráztat, fürdet és ágyba dug. Persze az is már nagy segítség, ha fél 8-tól itt tud lenni, mert addigra megvacsoráztatok és lefürdetek mindenkit, és utána már csak a fektetés van, én meg el tudok menni edzeni, vagy barátokkal találkozni, mert oda elég odaérnem 8-ra, de hosszabb távon jó lenne, ha már fél 7-kor el tudnánk indulni, mert színház vagy a táncórám is rendszerint 7-kor kezdődik. De mindenképp adok neki pár hetet, hátha belejön.

Aztán megvolt a gyerekek szülinapja is, szerintem kifejezetten szerencsés egyelőre, hogy egy napon születtek, nem volt abból balhé, hogy kinek van tortája meg gyertyája, mert mindkettőnek volt. Nagylány persze kapott egy Bogyó és Babóca könyvet, amit eddig kitiltottam a háztartásból, és ezzel átszakadt benne valami gát, folyamatosan azt meséli és kívülről tudja (gondolom bölcsiben is megvan a  könyv), majd ma reggel váratlanul rákezdett valami dalra is, amiről nem is tudtunk eddig, meg elmeséli nekem, hogy egy másik mesében mit csinált a csigafiú, hát nagyon édes, de mennyire utálom ettől még, jaj.

Szuper volt, mentünk is, de pihentünk is, végig sütött a nap és 20 fok felett volt (???) és macskáztam és olvastam, és nem hiányzott a családom (bocs). Meg is beszéltük, hogy rendszeresen össze kéne járni így egy-egy hétvégékre, tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt kicsit kiszakadni.

Csütörtök: repülőn 3 óra, amit a könyvemmel tölthettem, Vid kijött elénk, busz, nála lepakoltunk, aztán vacsora, cider, ágybaájulás

Péntek: reggel punnyadás, cicával ismerkedés, séta, Iveagh Garden, elviteles kávé, napsütés (!!!!), tapas ebéd, bog people (mocsárban mumifikálódott testek, creepy), este pizzarendelés, és megnéztük a My Dad Wrote A Porno comedy specialt HBO-n (sikítva röhögtünk)

Szombat: reggel punny, aztán elindultunk a Kilmainham Gaol felé, útbaejtettük a modern művészetek múzeumát, aztán a Gaol-ben kiderült, hogy előre kellett volna jegyet venni, úgyhogy vettünk később délutánra. Séta a phoenix parkban, aztán ebéd, kényelmes kávé, vissza a Gaol-be, utána haza, majd megnézettem a csajokkal a Behind the Curve-öt

Vasárnap: bolhapiac, streetart nézegetés, ebéd egy buszból átalakított helyen, Chester Beatty múzeum, haza, aztán este belevetettük magunkat az éjszakába, de csak szolidan. Koktél a The Little Pigben, aztán átmentünk a Hairy Lemonba, ahol zárásig maradtunk. Vagyis este 11-ig. De akkor is!

Hétfőn délelőtt punnyadás, aztán repülés haza, másfél órás késés, juhú.

Meanwhile itthon: férjem szombaton kitakarított, rendet rakott, bevásárolt, vendégeket hívott estére, vasárnap két gyereket felpakolva elment EP választásra, hétfőn a benáthásodott fiúbabát ápolta, amikor hétfőn este hazaértem, alig ismertem a lakásra, mert elpakolt mindent, le vagyok nyűgözve.

Félbehagytuk a Castle Rock-ot, mert bár érdekel a sztori, rettentő lassan halad. Még a fele hátravan, de nem hiszem, hogy lenne annyira érdekes, hogy megérje végignéznem, és attól tartok, hogy úgy járok vele, mint a The Terror-ral, ami szintén érdekes volt, de sokkal rövidebb lehetett volna. Mivel alig van közös esténk, ezért a közösen nézős sorozatnak tényleg olyat szeretnék, ami jó. Mindenesetre most belekezdtünk a Broadchurch harmadik évadába.

A Lucifer 4. évadát másfél nap alatt ledaráltam, a Bodyguardnak sem kellett több (bár az csak 6 részes). Ez utóbbiban nem is feltétlenül a sztori volt nagyon erős, hanem a színészek voltak baromi jók, nagyon pörgős is volt, és iszonyúan izgultam rajta, olyan jelenetek voltak benne, hogy levegőt alig mertem venni.

Befejeztem a Big Bang Theoryt, 12 év, te jó ég. Ez is egy olyan sorozat volt, amin nem is gondolkodtam, hogy jó-e, tetszik-e még, hanem automatikusan néztem, annyira hozzám nőtt.

Ja, és hát holnap Game of Thrones utolsó rész, mit fogok kezdeni az életemmel utána.

Van ez a jelenség, hogy érzel valahogy, aztán érzéseid vannak azzal kapcsolatban, ahogy érzel. Például mérges vagy valamire, aztán elszégyelled magad, amiért mérges vagy. Vagy lelkiismeretfurdalásod van, amiért jól érzed magad. Szóval értitek, na.

Szóval én meg mostanában állandóan ezt érzem. Mármint hogy valami nem oké, nem érzem jól magam a bőrömben, aztán azonnal jön is a lelkiismeretfurdalás, hogy mi bajom is van nekem, a tesco házhozhozza a cuccokat, ebédet sem kell főznöm, mert öt percen belül három kifőzde is van a környéken, a gyerekek aranyosak, meg sem érdemlem ezt satöbbi. Még mindig nem jöttem rá, mitől lenne jobb, vagy mi is a bajom.

Amikor elfoglalom magam, és tevékenyen töltöm a napom, akkor jól érzem magam, de általában nem tudom magam rávenni arra, hogy megcsináljam a dolgaimat, ettől viszont nem érzem jól magam. Miért vagyok hülye. Persze azt is sejtem, hogy az lehet ennek a hátterében, hogy nem feltétlenül lelem örömömet a soha véget nem érő házimunkában.

Mindegy, leginkább a vasárnapról akartam írni, ami teljesen idilli volt, mert délután összeszedtem a két gyereket (én hős), és elmentünk játszótérre, és a fiúbabát hintáztatta a nagylányom, és jól érezte magát mindenki, aztán elmentünk pizzázni, és ültünk, ettük a meleg pizzát, a lányom mindig odaadta öccsének a szélét, hogy azt rágcsálhassa, és nem volt konfliktus, senki sem sírt, mindenki boldog volt, és én is, mert ilyenkor csordultig telik a szívem, hogy basszus, de szeretem ezeket a kis malacokat. És apróságok ezek, hogy lemegy veszekedés nélkül egy délután, meg ez a pizzázás is nem egy nagy szám, de nekem mégis az, mert tényleg felhőtlenül jól éreztem magam velük, tudtam élvezni a vacsorát, tudtam lazítani.

Ma pedig nagylány bölcsiben, délután a nagyszülők lenyúlták, így egész nap a fiammal voltam. És majdnem elindultam vele egy boltba átvenni a Ted Chiang könyvrendelésemet, de aztán eleredt az eső, és visszafordultam, erre kisütött a nap, de már nem indultam el vele újra, mert már kajaideje volt, és aztán utána sem, mert azt gondoltam, aludni fog még (nem aludt). Így nem mentem ma sehova, pedig sütött a nap is, holnaptól meg esni fog az eső, jól van.

Szóval nem tudom, hogy a bezártsággal van-e bajom, mert amúgy jó napom volt, alvásidőben megnéztem az új GoT-t, a fiam meg annyira jól eljátszott délután, hogy befejeztem mellette Krusovszky könyvét, az Akik már nem leszünk sosem-et. Szóval nem mondanám, hogy agyonnyomnak a teendők, vagy hogy teljesen lerongyolna a gyerek, mégsem érzem magam kiegyensúlyozottnak, hanem inkább meh.

Jaj de fogom magam utálni fél-egy év múlva, amikor már dolgozni is fogok, hogy itt picsogtam, pedig mennyi időm volt.

Eléggé be vagyok fordulva, vagy nem is tudom, mi ez. Amikor pár hete a fellépésünk volt, akkor a család nélkül töltöttem egy napot, és rájöttem, hogy még ennél is több kéne a regenerálódáshoz. Egyszerűen kimerültem, nem fizikailag, mert éjszaka alvás van, meg tornázgatok, eljárok kettlebellre, hanem idegileg. Pedig még a gyerekek sem voltak betegek hónapok óta. Türelmetlen vagyok a kicsikkel, a férjemmel, és nem tudom, mitől tudnék töltődni. Közben szarul érzem magam az érzéseim miatt, hiszen mire fel panaszkodok, másnak sokkal rosszabb, nekem van egy csomó segítségem stb.

Szóval bármi is ez, ami most van, nem múlik el néhány óra szabadidőtől. Amikor egy napot egyedül voltam, rájöttem, hogy ebből kéne még több. Hogy itthon lehetek, hogy nem bassza szét semmi a rendet, hogy csend van. Egy hasonló helyzetben levő volt osztálytársammal azt beszéltük (cseten persze, mert élőben tök esélytelen találkozni), hogy mindkettőnk eljátszott a gondolattal, hogy nem is lenne szörnyű kórházba kerülni pár napra. Mert hogy akkor pihenhetnénk napokig, és egyedül lehetnénk. Milyen szörnyű gondolat ez már? Mégis eszembe jut mostanában. Iszonyú.

Szóval most próbálok magamnak, magunknak egy kis szabadidőt szervezni. Hétvégén elvittük a gyerekeket Veszprémbe, mi visszajöttünk, majd másnap értük mentünk. 4x1.5 autózás, hogy el tudjunk menni egy koncertre. Megérte amúgy, Rotfrontra mentünk, nagy kedvenc, csak az elmúlt években mindig éppen terhes voltam vagy nagyon pici babám volt, ezért nem tudtunk menni. Most az Ellátóházban volt, ami egy félig fedett, de inkább nyitott belső udvar, és a tömeg tartotta a meleget, de közben járt a levegő, és pont jól öltöztem hozzá, és nem löktek fel az emberek, de tudtam ugrálni, szóval minden szempontból ideális volt. És másnap lehett aludni! Mégis annyira rossz másnap mert reggel azt éreztem, hogy bárcsak lenne még egy napunk, és nem vágyom semmi extrára, csak itt a csendes lakásban szeretnék molyolni leginkább.

Nagyon jól jön most, hogy pár hét múlva megyek Dublinba Vidhez. Tavaly november körül merült fel, hogy kimehetnénk egy harmadik barátnőnkkel. Keserű szájízzel utazom el, mert amikor bedobtam az ötletet, akkor férjem első reakciója egy szájhúzogatós hümmögés volt. És aztán nyilván megbeszéltük, megterveztük, ki hol hogyan lesz ebben a pár napban, csak utálom, hogy ilyenkor azon kell tényleg meccselnem, hogy figyelj, te is többször elutaztál már hétvégékre satöbbi. Így is baromi rossz, hogy minden egyes alkalommal, amikor eljövök otthonról, lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy más "szív" a gyerekekkel, legyen az a férjem vagy nagyszülők. És még ha nem is így van, akkor is ezt érzem, és ez átitat mindent.