Kicsit elszaladt az élet, de mindenképp írni akartam ma, mert vannak jó napok, és a mai is az volt. Jobban érzem magam, visszamentem a pszichológusomhoz, beszélgettük, boncolgattuk a helyzetet, igazából mi a bajom, miért vagyok kimerült, türelmetlen és szar fej, és azóta kevésbé vagyok türelmetlen és szar fej. Azt hittem, az a bajom, hogy sokat vagyok otthon meg egyedül, és azzal próbáltam ezt orvosolni, hogy több programot szervezek és eljárok, de igazából az hiányzott, hogy családilag együtt legyünk, szóval tök ellenkező irányba indultam el, ezért nem is éreztem jobban magam.
Szóval igen, a négyesben töltött időt nagyon élvezem, pedig aztán semmi extra nem történik, fagyi, játszótér*, de akkor is, nevetségesen boldoggá tesz, ahogy a lányom péksütit zabál mellettem a játszótéri padon, férjem meg az önveszélyes fiamat őrzi a homokozóban. Meg ezek a jelenetek, amikor valaki barátkozna a nagylánnyal, ő meg először elnéz mellette, majd lassan elfordul, hátha akkor eltűnik. Vagy fiam, ahogy kiköpi a cumit (amit direkt azért adok oda neki, hogy ne nyalogasson végig mindent), és gyorsan a szájába töm egy kavicsot. Ha jó passzban vagyok, akkor ezek tényleg őszintén viccesek. Az utóbbi napokban minden nap aranyosnak látom őket, és nem pedig tehernek, szóval jó úton haladok, nem vagyok annyira kiégve.
Ja, és fiam napirendjét átalakítottam, utóbbi napokban már tovább alszik, persze kivéve ma, úgyhogy keltünk egy órával korábban, mint szoktunk (hurrá hétvége).
Múlt hétvégén egy bakonyi vendégházban töltöttük, baráti családdal mentünk, négyéves lányukkal, nekem igazából annyi volt a lényeg, hogy legyünk együtt, legyen zöld, kert, hesszelés. Nulla elvárással indultam neki a hétvégének, ehhez képest a két lány két napig a legnagyobb egyetértésben játszottak, elvonultak a szobába, dumáltak (miről beszél egy három és egy négyéves???), ribizlit zabáltak a bokorról, vasárnap reggelre összevesztek, de ez elég várható volt. Szóval nagyon jól sikerült, tényleg pihentető volt, a kertben hesszeltünk, fröccsöztem, aludtam a gyerekekkel délután, volt bográcsozás, persze egy ponton vetődve löktem fel a fiamat, hogy ne érje el a tüzet, de hát mit vártam. Viszont biztos, hogy nem utazom el velük többet, mert már két nap alatt is kijöttek a nevelésbeli különbségek, és nem szeretem azt nézni meg hallgatni, hogy valakit mennyire nyilvánvalóan idegesít a saját gyereke, meg egyáltalán hogy beszél vele.
Aztán olyan izgalmak voltak még, hogy új szittert kellett keresnem, mert kiderült a mostaniról, hogy nem ér rá nyáron (amit ha tudtam volna, akkor nem őt hívom, mert pont kezdtek összeszokni), szóval rengeteg telefonálás, levelezgetés, excel-táblában gyűjtöttem, kiről mit lehet tudni, de legalább ez is megvan.
Befejeztem a Hamis emlékeket, amit nagyon szerettem, most a Digital Minimalism-ot olvasom. Kiválasztottam néhány könyvet, amit eladnék, mert csak a helyet foglalja, elolvasni meg úgysem fogom többet, erre egyik nap jött egy érdeklődő, aki ha már itt volt, elvitt még ötöt. Öröm.
*A sorrend mindig: fagyi, utána játszótér. Ma kivételesen változtattam a sorrenden, játszóról hazafelé kérdeztem lányomat, van-e kedve fagyizni. Őszinte döbbenettel, tágra nyílt szemekkel kérdezte: fagyizni?? Most?? Játszótér után???
Spontaneitását tőlem örökölte.
Ezt mondtátok