A múlt heti monszunidőt felváltotta két napnyi igazi jó idő (27 fok), majd azóta 35 fok van, de utálom ezt. A bölcsiben nincsen légkodni, és látom lányomon, hogy nyomott a kedve, akkor élénkül fel, ha már kicsit hűsölt a lakásban, így aztán a bölcsi utáni játszóterezést kihagyom. Csak ez is milyen szar, hogy télen itthon vagyunk, mert hideg és sötét van, nyáron meg itthon vagyunk, meg 35 fok van és megdöglünk.
Elég pocsék ez az időszak, a gyerekek nem jönnek ki jól, mert a fiam tuti, hogy csinál véletlenül valami fasságot (megkarmolja lányom arcát, vagy meghúzza a haját), viszont már okosodik, és érti, hogy elzárom valahonnan, és üvölt miatta. Mostanában azt szoktam mondani embereknek, hogy a csúcson hagyják abba, egy gyerek tényleg bőven elég.
Persze tudom, hogy fél év múlva már sokkal jobb lesz a helyzet, mert mindenki kicsit okosabb lesz, és már most van némi reménysugár, hogy elülnek egymás mellett a kanapén két percig anélkül, hogy a kicsi valami kárt tenne a nagyban, és amúgy meg a lányom tökre akarna az öccsével játszani, csak tart tőle, hiszen mindig sírás a vége.
Mindenesetre a fiam végre megtanult lemászni az ágyról és a kanapéról, ennyivel kevesebb stressz.
Megnéztük a Good Omenst, és nagyon szerettem, úgyhogy megrendeltem magamnak a The Nice and Accurate Good Omens TV Companion-t, mert megérdemlem. Belekezdtem a What If-be, de nem tetszett. Most nem is nagyon nézek semmit, mert amikhez kedvem lenne, azokat megígértem férjemnek, hogy együtt nézzük, máshoz meg nincsen kedvem.
Ezt mondtátok