AnnGel blogja

Azt meséltem már, hogy fiamat pár percre magára hagytuk a lakásban (le kellett szaladni a kertbe a másik gyerekhez), és ezalatt odatolta a széket a hűtő elé, kinyitotta felül a fagyasztót, és kihalászott egy jégkrémet? Három évesen.

És azt, hogy múltkor saját készítésű jégkrémet adtam nekik, és az övé kisebb volt, ezért balhézott és zokogott, úgyhogy a lányom inkább cserélt vele, mert "kicsit nagyobb vagy kicsit kisebb, nekem nem számít, ő viszont így legalább megnyugodott". Ezt így hogy?

Most amúgy az a legnagyobb buli, hogy lehet cseresznyét enni, és idén elhatároztam, hogy nem felezem többé a cseresznyét, tanulják meg kiköpni a magot. Elképesztő sikerélmény nekik, mikor sikerül, fiam tegnap is lelkendezett, hogy "nézd, kiköptem!! nem a pocakomban van!!!!!"

Eléggé nyár lett közben, 30 fok van napközben, el kellett mennem könyvet átvenni a keletihez, meg elugrottam a könyvtárba, és teljesen szétzuhantam attól, hogy a napon gyalogoltam a buszthoz/tól negyed órát. Viszont a kertünk délutánra totál árnyékos, óriási fák takarják el a napot, úgyhogy tegnap kivittük a kerti székeket, ettük a cseresznyét és az epret, a gyerekek vizipisztolyoztak, lágy szellő fújt, és minden jó volt. Az erkély is használható végre, nem viszi le állandóan a fejünket a szél, délelőtt süt csak oda a nap, úgyhogy esténként ott szoktam hesszelni, és hallgatom, ahogy a felső szomszéd bömbölteti a zenét. Ahh, a kertvárosi nyugalom.

Közben tágul a szociális kör, ismerkedünk lányunk ovistársainak szüleivel, elkezdtük átjárni egymáshoz, három család, összesen öt gyerek, akik nagyon jól elvannak. Péntekre beszéltük meg a következőt, én itthon sem leszek, kiderült, hogy a többi anya sem, úgyhogy az apák jönnek át a gyerekekkel, férjem már behűtötte a sört.

A múlt hét amúgy brutális volt, annyira összejött mindenféle program, hogy egyedül vasárnap este voltunk itthon férjemmel mindketten, és egész héten felváltva voltunk itthon. Többet ilyet nem csinálunk, kinek van erre ereje?

Alakul az élet.

Azóta csináltam olyat, hogy délután csak elmentem a patakpartra kötni meg podcastot hallgatni, fürdetésre meg hazajöttem. Aztán a gyerekek is elmentek a nagyszülőkhöz két napra, és akkor csak tettem-vettem, meg este elmentünk a kopaszira, bejártuk az újonnan épült negyedet, ami egészen szürreális, hogy az ott úgy van, de közben meg laknám, mármint ha éppen huszonéves külföldi egyetemista lennék, akkor tuti.

Elkezdtem nézegetni, hogy melyik nap kezdhetnénk el bejárni az irodába, és röhej, hogy mennyire macera ezt összehozni, pedig alig vártam, hogy bejárjak. De nem szeretnék olyan napon bemenni, amikor 1) nekem kell mennem a gyerekekért (hiszen akkor fél 4-kor el kéne idnulnom az irodából), vagy 2) haza kell érnem egy bizonyos időpontra, mert a férjemnek dolga van (hiszen ha már egyszer bemegyek a városba, akkor lehet, hogy szerveznék magamnak valami programot). Na, ezt a két feltételt képtelenség összehozni, vagy olyan napjaink vannak, hogy férjem össze tudja szedni a gyerekeket, de 7-re mennie kéne valahova (tehát érjek haza 6-ra), vagy nincsen dolga, és tud este a gyerekekkel lenni, de 5-ig meetingel, tehát nem tud értük elmenni. Fuh, de nyomorék helyzet, megőrülök. Szóval kell még egy kis idő, mire fejben összerendezzük a dolgainkat, és összehangoljuk, hogy ő szervezze minden szarságát hétfő-keddre, én meg a saját dolgaimat csütörtök-péntekre, és akkor nem teszünk így egymásnak keresztbe.

Aztán azt szeretném még megörökíteni, hogy a gyerekek nemrég 3 és 5 évesek lettek, és iszonyú viccesek. Fiam három leggyakrabban használt kifejezése összefoglalja az egész életfilozófiáját: de megnézem, de megkóstolom, DE AKAROM. Mindenbe beleeszik, mindent tudnia kell, mindent látnia kell, mi az, hogy nincsen fagyi? MEGNÉZEM, és bassza is ki a hűtőt. Tegnap úgy döntöttem, hogy nyár van, vettem epret, áfonyát és egy mini dinnyét, és ez a kisfiú leült, és megevett 150 gramm áfonyát, 200 gramm epret, meg egy fél minidinnyét. És nem is csak megette, hanem módszeresen, elszántan pusztította, én meg csak néztem, hogy mi történik. Közben a napokban volt egy halvány próbálkozásom, hogy átszoktassam gyerekágyba a rácsosból, kapott új ágyneműt, amire azt mondtam neki, hogy hát sajnos nem fér el a kis rácsosban. Behívott fektetés után, hogy nézzem meg, beszuszakolta a rácsosba az új ágyneműt, nézd, elfér, majd elégedetten elaludt a kupac tetején.

Lányom meg olyan, mint én, úgy beszél, mint én, úgy szúr le, oszt ki, kér számon, mint én. Tegnap mindketten nyakláncot hordtak a nyakukban, szóval mondtam nekik, hogy hát akin nyaklánc van, az ne birkózzon, mert veszélyes, úgyhogy a legnagyobb egyetértésben vették le mindketten a nyakukból, majd nekiálltak egymást gyepálni a szőnyegen. Nem ez volt a célom.

Gasztrorovat: nagyon finom a mirelit gyoza, úgyhogy fogok rendelni rendszeresen. Csak egy nagyobb fagyasztó kéne. Illetve vettem fehérrumot, és teljesen jó mojitót gyártottam magamnak, pont most a járvány végén leszek alkoholista?

Amúgy meg el vagyok fáradva, de ez most nem egy olyan fáradtság, hogy csak aludni kéne egy jót, és majd jó lesz, hanem asszem teljesen kimerítettem mindenféle nem létező tartalékokat, és nem tudom, mi lenne jó, vagy elég, mármint pihenésileg. Azt is nagyon nehéz volt megfogni, hogy mitől vagyok így elfáradva, mire rájöttem, hogy a figyeléstől, hogy egész nap figyelek valamit/valakit, és ez iszonyú kimerítő. Hogy a gyerekekre folyamatosan figyelni kell, és kapcsolódni szeretnének, anya nézd, anya kérdezni szeretnék valamit, anya láttad ezt, anya mit mondtál? Napközben meg a munkára figyelek, ebédszünetben és este pedig a férjemre, mert csak megvárom az ebéddel, ha már mindketten itthon vagyunk. És most megint lesz egy szabad szombatunk, gyerekek nélkül, és mondta, hogy menjek vele a céges kirándulására, de én nem szeretnék kirándulni se vele, se mással, hanem egyedül szeretnék ülni a kanapén, és ezt érzem állandóan, hogy én csak egyedül szeretnék lenni, és nem tudom, mi lenne elég, mert most kb kéthetente van egy ilyen szabad, gyerektelen hétvégi napunk, amikor sokáig alszunk, meg punnyadhatok, de úgy érzem, hogy nem elég, rá két napra ugyanolyan nyomott és motiválatlan és fáradt vagyok, és várom a következő ilyen napot.

Most éppen abban van minden reményem, hogy ha elkezdek bejárni az irodába, akkor azokon a délutánokon majd nem sietek haza, hanem majd leszek valahol, valakikkel, vagy csak egyedül, vagy nemtom, de eskü, hogy bkv-zni is már rendkívül relaxáló, mert zavartalanul hallgathatom a podcastjaimat, meg olvashatok könyvet, mert senkire sem kell figyelnem. Amúgy persze itthonról is elmehetnék valahova, csak úgy, sétálni, vagy beülni egy kávéra, de azt mégsem teszem meg, azt nem tudom magammal meg valahogy a családdal szemben sem megindokolni, hiszen az még oké, hogy dolgom van, és ezért nem vagyok otthon, de nettó kicseszésnek érzem mindenkivel szemben, hogy "elmenekülök" otthonról, csak azért, hogy egy kávézóban olvassak.

Persze ettől még lelkiismeretfurdalásom is van, hát mitől lennék kimerülve? Miért? A munka nem hajtós, az ebéd házhoz jön minden nap, gyerekek fél 9-kor lefekszenek, hát hogyan merészelsz fáradt lenni??? Igazából csak lusta vagy, lásd be. Agyam pls.

Nagyon szociális hétvégém volt, igazi emberekkel találkoztam igazi helyeken, őrület. Anyósom pedig teljesen váratlanul bedobta, hogy vasárnap menjünk már ki ebédelni, és hagyjuk is ott a gyerekeket, majd hétfő este hazahozzák, úgyhogy hétfőn fél 10-ig aludtam, fantasztikus.

Szóval pénteken táncoslányokkal gintonicoztunk, szombaton 7 hónapja nem látott barátokkal mentünk étterembe, hétfőn pedig tavaly február óta nem látott barátokkal ebédeltünk szabadtéri kiülős helyen, és ez utóbbin egy kicsit bőgtem is, annyira mellbevágott a helyzet. Ettől el is fáradtam rendesen, nem vagyok ehhez szokva.

Megjöttek a gyerekek esőkabátjai a decathlonból, úgyhogy gondolom, most már soha többet nem esik.

Felfedeztem, hogy lehet házhozszállítással rendeli fagyasztott japán/kínai gőzgombócokat (gyoza), tisztára izgatott vagyok.

Ezen kívül meg ma megkaptam a második oltásomat, remekül megy a logisztika, mert hiába mentem időpontra, másfél órát vártam, de legalább sütött a nap, és nem szötyörgő esőben ácsorogtunk az utcán. És volt nálam könyv!

Gondolom mindenki izgul, jól sikerült-e a vendégség hétfőn. Jól. Kicsit tényleg meredek volt, de fiam is remekül érezte magát, bár rosszul tippeltem meg, hogy mikor kellett volna hazamenni, úgyhogy szegény tényleg teljesen széthullott a végére.

A héten nagyon hülyén jön ki a munka, nincsen sok dolgom, de azt nem tudom, hogy mikor (régi projekten lenne tesztelnivaló, de éppen le van halva a szerver, de lehet, hogy mindjárt megjavul), az új projekten is lenne mit csinálni, de ott meg éppen nem ér rá az, aki betanít, de majd mindjár szól, amikor igen. És ettől egész nap a gép előtt ülök, kattintgatok, felkapom a fejem minden csetpittyenésre, a nap végén meg úgy érzem, hogy nem csináltam semmit, de kipihent sem vagyok, hiszen nem pihentem, hanem dolgoztam a nagy semmit.

Fuh.

A hétvégén végül tényleg lemondtam minden baráti találkozót, de legalább meggyógyultam. Pénteken elintéztünk néhány dolgok, kaspót vettünk, meg rendeltünk új függönyt a hálóba. Utána hirtelen felindulásból elmentünk a városligetbe kiülős helyre enni valamit, mert éppen nem esett az eső, és hát kicsit csalódottan ültem, hogy ez hiányzott? Sorba kell állni a rettenetesen drága kajáért, és szívni a szomszéd asztalról átszálló cigifüstöt? Ez eddig is ilyen volt? Most már biztos vagyok benne, hogy a járványhelyzet visszafordíthatatlan változásokat indított el bennem.

Szombaton nagyrészt pihentem, sajnos az erkélyünk állandóan szeles, de rájöttem, hogy ha kitárom a kétszárnyú erkélyajtót, és leülök az ajtóba olvasni (tehát még a nappaliban maradok), akkor olyan, mintha kinn lennék! Csak szél nélkül. Így például zavartalanul hallgathattam, hogy valamelyik szomszéd egész nap fúr és flexel.

Aztán este visszakaptam a gyerekeket, akikhez ilyenkor végtelen türelmem van és imádom őket, és gyönyörűek, úgyhogy azt hiszem, mindenkinek megéri, ha másfél napot külön tölhetünk időnként.

Vasárnap elmentem velük az esőbe sétálni (mivel mostanában gyarkan esik, ezért ki kell találni valamit), gumicsizma, esőkabát, mentünk csigákat keresni, és megmenteni őket. Délután meg egész száraz idő lett, és a közeli játszótéren összefutottunk lányom egyik ovistársával, akiről kiderült, hogy amúgy kb legjobb barátok az oviban (jó tudni), és három házzal odébb laknak. Lényeg a lényeg, hogy ma vendégségbe megyünk, mert teljesen behülyítették egymást, hogy akkor holnap átmegyünk, ugye???? (közben lefutottuk a "ti kaptatok már oltást?" köröket)  Én meg tökre be vagyok feszülve, mert férjem ma délután nincs is itthon, úgyhogy 1) egyedül 2) két (potenciálisan fáradt) gyerekkel 3) idegen helyre 4) idegen emberek közé fogok menni. Jaj. Majd délutánig összeszedem magam.

Kezdek nagyon nekikeseredni, mert péntek reggeltől szombat estig megint gyerektelenek leszünk, ami nagyon nagyon kell, mert el vagyok fáradva, és szerveztem is péntek estére meg szombat napközbenre baráti találkozót, de persze szar lesz az idő, úgyhogy a kiülős program nem játszik. Na de sebaj, végülis mindenki oltott már, akkor találkozhatunk nálunk vagy náluk, erre most már három napja egyre rosszabbul vagyok, fáj a torkom, köhögök, éjjel nem alszom, mert akkor is köhögök, úgyhogy lemondok mindent, és néztem itthonról az esőt. De legalább csend lesz és egyedül leszek.

Most, hogy beütött az esős idő, elkezdtem nézelődni, hogy kéne a kinőtt helyett egy új esőponcsó a gyerekeknek (még épp időben, nem?), találtam, megrendeltem, ja, két hét múlva itt is lesz. 

Felső szomszéd szétveri a fürdőjét, két napig bontották a lakást, de ma már csend van. Jaj de jó.

Megint rácsúsztam a materiális javakra, vettem fonalat ehhez a táskához, mert nekem kell ez a táska, én ezt meg akarom csinálni azonnal, hát nem csodálatos?

Meg vettünk smoothie készítőt, mert bár volt egy régi turmixgépünk, elég gyenge volt, és már keményebb, darabosabb dolgokat egyáltalán nem vitt el. Na de most ez az új, ez csodálatos, eddig nem volt olyan, amit ne turmixolt volna le azonnal, répa, mirelit gyümölcsök, ilyesmi. Azóta minden nap gyártok valami italt magunknak, van a klasszikus vonal, ami a banán + valami mirelit gyümölcs + tejtermék (én pl rengeteg túrót teszek bele, hogy laktató legyen), meg aztán az alma + répa + zöldek vonal, káposzta pl szerintem alig érződik, és a spenótnak is inkább csak a színe erős. Ja, és most, hogy van cserepes bazsalikomom meg mentám, azóta az is kerül bele, és hát a banán-eper-menta nagyon üt, de ma reggel pl banán+meggy+bazsalikom volt, szóval a friss fűszerek csodálatosak, az a lényeg.

Gyerekek visszamentek oviba és bölcsibe, a kicsi persze zokog minden reggel, mintha most lenne a beszoktatása, szegény, úgy sajnálom, nem voltam erre felkészülve, hogy ennyire kijön a rutinból. És persze leginkább azon sír, hogy a nővérével együtt akar lenni, és ő is menjen bölcsibe vele. Hjaj.

A felsőszomszéd belekezdett egy átfogó lakásfelújításba, úgyhogy a fejem mellett fúrják a falat. A laptoppal persze ülhetnék, ahova akarok, akár ki a kertbe, vagy akár csak a konyhába, de kell egy plusz monitor a munkámhoz, szóval nem tudom. Irodába is bemehetnék, mert nyitva van, de férjem lassan egy hete fájlalja a torkát, és bármi is ez, én is elkaptam, és tegnap elkezdtem köhögni. 3 hete kaptam az oltásomat, egy héttel utána elmentem PCR-ra, mert furán éreztem magam, és paráztam, hogy oltás közben elkaptam (egy órát dekkoltam a heim pálban 100 másik emberrel), de az negatív lett. Azóta nem voltam zárt helyen senkivel, szóval fogalmam sincsen, mit kaphattam el, de hát csak nem covid, fuh, de utálom, hogy állandóan ezen kell parázom, valahányszor megfájdul a fejem.

Szóval nem megyek be az irodába.

Amúgy az időjárás is egy igazi troll, nem tudok barátaimmal találkozni már hete óta, mert végre összehozunk egy időpontot, hogy na, szabadtéren megiszunk valamit, akkor aznapra tuti elsőfokú riasztás lesz érvényben, és óriási szél meg lehűlés jön. Most is három napig szép volt az idő, ma fel is megy 29 fokra (minek????), hogy utána két hétig essen és 21 legyen. Hát oké. Soha nem fogok most már senkivel sem találkozni.

Amióta megvannak a cserepes fűszernövények, mindenre petrezselymet szórok, meg metélőhagymát. Mindenre IS. Időnként elrágcsálok egy szálat a hagymából, férjem legnagyobb örömére. Na de minden kaja sokkal jobban néz ki, ha tálaláskor megszórom egy csomó zölddel, úgyhogy most nagyon boldog vagyok ezzel.

Vettem koriandert is, de még nem jöttem rá, mibe jó. Mármint tudom, hogy a thai kajákon szokott lenni, meg az arribás levesben, de ennyi. Átültettem mindegyiket, remélem, él addig, hogy kitaláljam, mi legyen vele.

A zöldségesnél láttam vérsóskát, azt is elültettem, de szerintem tök keserű, egyáltalán nem finom. Lehet, hogy kidobom a francba, és ültetek valami mást a helyére.

A saláták azóta nőttek pár centit, azt a tippet kaptam, hogy tápozzam őket. Most lehet, hogy ettől, de lehet, hogy csak képzelem, de mintha hirtelen nőttek volna. Így folytatjuk, nyár végén szüretelhetek is. Ha nem égnek ki.

Nehéz ez a kertészkedés.

Elkezdtem az utolsó, magyarul megjelent Tana French könyvet (A vétkes), nem tűnt fel, hogy a sikerkönyv kategóriából kölcsönöztem ki, és azoknak 2 hét a lejárata, nem meghosszabbítható. Úgyhogy most belehúztam.

Befejeztük a Brave new world c. sorozatot, nem volt jó.

Ma kezdtem az új projekten, úgy kell noszogatnom az embereket, hogy esetleg tanítsanak be, hát jó, talán majd később beindul a dolog.

Vettem cserepes fűszernövényeket, mert a 3 hete vetett bazsalikomom kb 2 mm még csak, és sosem lesz belőle normális méretű növény. A salátákat is bőszen gondozom, pár nap alatt kihajtottak, de azóta is kb egy centisek, ebből nem mostanában lesz bármi. Na de a cserepes fűszernövények tök faszák, itt van is hely a konyhaablakba tenni, hangulatos.

Azt kezdtem észrevenni magamon, hogy öregszem, na jó, ez így hülyén hangzik, de már érzem magamon azt, hogy nem mindig szeretnék valami újjal megismerkedni, meg valami újat tanulni. Az új telefonom már nem androidos, hanem egy iphone, és az volt az első dolgom, hogy letöltöttem rá az összes androidos appot, amit eddig használtam, mert hát az kényelmes meg ismerős. Illetve munkában már meg sem próbálom megérteni a bonyolultabb SQL scripteket, amiket a fejlesztők írnak a teszteléshez, hanem vakon lefuttatom, oszt kész. Ez a vég kezdete.