Azt meséltem már, hogy fiamat pár percre magára hagytuk a lakásban (le kellett szaladni a kertbe a másik gyerekhez), és ezalatt odatolta a széket a hűtő elé, kinyitotta felül a fagyasztót, és kihalászott egy jégkrémet? Három évesen.
És azt, hogy múltkor saját készítésű jégkrémet adtam nekik, és az övé kisebb volt, ezért balhézott és zokogott, úgyhogy a lányom inkább cserélt vele, mert "kicsit nagyobb vagy kicsit kisebb, nekem nem számít, ő viszont így legalább megnyugodott". Ezt így hogy?
Most amúgy az a legnagyobb buli, hogy lehet cseresznyét enni, és idén elhatároztam, hogy nem felezem többé a cseresznyét, tanulják meg kiköpni a magot. Elképesztő sikerélmény nekik, mikor sikerül, fiam tegnap is lelkendezett, hogy "nézd, kiköptem!! nem a pocakomban van!!!!!"
Eléggé nyár lett közben, 30 fok van napközben, el kellett mennem könyvet átvenni a keletihez, meg elugrottam a könyvtárba, és teljesen szétzuhantam attól, hogy a napon gyalogoltam a buszthoz/tól negyed órát. Viszont a kertünk délutánra totál árnyékos, óriási fák takarják el a napot, úgyhogy tegnap kivittük a kerti székeket, ettük a cseresznyét és az epret, a gyerekek vizipisztolyoztak, lágy szellő fújt, és minden jó volt. Az erkély is használható végre, nem viszi le állandóan a fejünket a szél, délelőtt süt csak oda a nap, úgyhogy esténként ott szoktam hesszelni, és hallgatom, ahogy a felső szomszéd bömbölteti a zenét. Ahh, a kertvárosi nyugalom.
Közben tágul a szociális kör, ismerkedünk lányunk ovistársainak szüleivel, elkezdtük átjárni egymáshoz, három család, összesen öt gyerek, akik nagyon jól elvannak. Péntekre beszéltük meg a következőt, én itthon sem leszek, kiderült, hogy a többi anya sem, úgyhogy az apák jönnek át a gyerekekkel, férjem már behűtötte a sört.
A múlt hét amúgy brutális volt, annyira összejött mindenféle program, hogy egyedül vasárnap este voltunk itthon férjemmel mindketten, és egész héten felváltva voltunk itthon. Többet ilyet nem csinálunk, kinek van erre ereje?
Alakul az élet.
Ezt mondtátok