AnnGel blogja

Ma a váróteremben volt egy madárszerű néni, rövidre vágott, zsíros ősz hajjal, kiskosztümöt hordott és megállás nélkül járkált. Ingatta a fejét, mindenkit szúrós tekintettel méregetett, majd időnként teljesen váratlanul  hangosan felhümmögött.

Különben pedig tanulom az új melót, csinálom a régit, emiatt hanyagolom az Electrose-t, későn érek haza, szerdán neki is keseredtem már, hogy jjaj a héten még nem mentem sehova, istenem, elkezdődött, beszippantott a gépezet, mi lesz velem. Aztán csütörtökön délután voltam táncolni, később Alaptáborban fröccsöt inni, és felköszönteni Tapsit, majd pénteken szintén tánc, szintén Alaptábor, csak most a pasim hülye haverjaival, ahol készült sok kép, összeállt a darkfenteziírók listája az élet apró örömeiről, majd egy ponton szóba került a fasznak a vége is. A hétvégén változatosság kedvéért továbbra is táncra jártam, amikor meg nem, akkor barátnőztem, vagy éppen esküvői bulin voltam.

Szóval megnyugodtam egy kicsit, na.

Ismét rá kellett jönnöm, hogy a felnőtté válás nem is olyan egyszerű, és nem csak arra gondolok, hogy reggel betegen ébredek, majd elmegyek dokihoz, várok másfél órát, felhívom az egyik főnököm, aki bazmegel, a másikat, aki meg nem, majd gyógyszert veszek, hazaérek, e-mailben összefoglalót írok a kollégának, mit kell ma feltétlenül elintézni.

Hanem hogy a doki bár ellátott, táppénzes papírt nem tudott adni, elvégre még mindig Veszprémbe vagyok bejelentve, és akihez át kellene jelentkeznem, szabadságon van két hétig. Ezt nyilván négy éve meg kellett volna tennem, de nem, mert alig vagyok beteg, ha meg de, akkor valaki eddig mindig megvizsgált és adott gyógyszert, csak most már ez ugye nem ilyen egyszerű.

Nyeh.

.

Elhanyagolok mostanában mindent, amiben mondatok kellene írni, látszik ez ezen az élettől pezsgő blogon is, meg Rózon is, ahol már pofátlansággal határos elmaradásom van. Passzívvá váltam, befogadó lettem, a lila füzet is pihen, nem mintha nem lennének dolgok vagy gondolatok, egyszerűen csak úgy összegyűltek, hogy agyonnyomnak.

Erről az időszakról az fog megmaradni, hogy izzadok a vonaton reggel, meg délután, fél literes üvegben vizet fagyasztok, és azzal hűtöm magam a 40 fokban (ötletért köszönet Tapsinak). Meg hogy hétvégére hazamegyek Veszprémbe egymás után kétszer is, és a zöld fűben fetrengek az unokaöcsémmel, majd lezabáljuk a málnabokrot, meg turmixot készítek ribizliből. Vagy az mikor külföldiekkel sörözünk langyos nyári este, szúnyogokkal körülvéve, és az unicum ízét próbáljuk leírni.

És hogy majd egy év múlva össze tudjam szedni a kedvenc könyveket és filmeket, megemlíteném, hogy olvasok is, Graveyard Bookot és Anansi Boysot, True Bloodot nézek, időnként Father Tedet, meg bedaráltam 3 évadnyi IT Crowdot és sokadszorra is rájöttem, mennyire szeretek különböző akcentusokat hallgatni.

És van kölcsönmacskánk is, aki hajnalban dorombolva befekszik közénk, mindenhol otthagyja a szőrét, és egész éjjel kapar, de ettől még imádom.

Orosztanulás alábbhagyott (ahhoz aktívnak kellene lennem), a melegben mozdulni sincsen kedvem, nem hogy táncolni, így most azt sem csinálom minden nap, csak hetente egyszer.

És új munkakörbe is kerültem, teljesen másba, mint amit eddig csináltam. Izgalmas új dolgokat tanulni, még akkor is, ha leszakad a kezem a jegyzeteléstől, vagy másfél órát rá kell húzni délután, meg hogy volt egy pont, ahol hisztérikusan kacagva kérdeztem, hogy ugye ez most nem komoly. De ettől még tetszik.

Csak az inaktív gödörből kellene kikerülni, talán ez a poszt lesz az első lökés.

Gyermekkorom legkedvesebb emlékeinek helyszínét a héten eladtuk, és barátnőm, akivel ezeket a nyarakat együtt töltöttem, pár napja világra hozta kisbabáját. Véglegessé vált, amivel eddig is tisztában voltam: nincsen már tojásvadászat, és nincsenek világgá menetelek, nem lesz több reggeli a viaszosvászonnal letakart asztalon. Nem fogok aludni kandallóban megrakott, reggelre kialvó tűz mellett, hogy fázósan ébredjek, mint ahogy meztéláb sem tollasozok többet a forró aszfalton.

Emlékszem, ahogy nyár végén kinéztem a kocsi ablakából, sírtam, hogy vissza akarok menni. És most, hogy tényleg, tényleg vége, is sírok egy kicsit, pedig tudom pontosan - mint ahogy akkor is tudtam -, hogy ez nem hoz vissza semmit.

A környéken van egy nyilvános telefonfülke, amit észre sem vettem eddig, pedig minden nap elmentem mellette. Amikor a pasimat kérdeztem róla, értetlenül nézett, így azt kell gondolnom, a fülke nem látható mindenki számára.

Egyik nap megcsörrent, de senki nem volt a környéken rajtam kívül. Kezemben a telepakolt bevásárlószatyorral megálltam, és hallgattam pár másodpercig, miközben eljátszottam a gondolattal, hogy felveszem. Talán egy eltorzított hang szólna bele, hogy én vagyok a kiválasztott, és teljesítsem küldetésem. Egy titkos szervezet tagjai közé kerülnék, és ügynök lennék, undercover. Átlépnék egy világba, ami eddig láthatatlan volt számomra, de most, hogy kapcsolatba léptem vele, már én is hozzá tartozom. De nem tettem meg, így a telefon csak csörgött tovább.

Egy hét múlva csengettek. Nem nyitottam ajtót, nem szoktam, amikor nem várok senkit sem, pedig az is eszembe jutott, hogy a telefon után így próbálnak kapcsolatba lépni velem. Hangokat hallottam az ajtó elől, de akárkik is voltak, nem próbálkoztak újra. Kíváncsi vagyok, mi a következő lépésük, és hogy eszükbe jut-e, hogy inkább e-mailt írjanak a továbbiakban.

Adeptus kérésére (és mert amúgy is nagyon jó ötlet) én is összeállítottam az utóbbi egy év emlékezetes olvasmányait.

1) China Miéville - Perdido pályaudvar, végállomás

Februárban olvastam, amikor a régi munkahelyen már felmondtam, új meg még nem volt. Mivel az ehhez kapcsolódó pánik csak később jött, a könyvhöz kellemes, gondtalan emlékek kapcsolódnak: fekszem a kanapén, a pasim Zumázik, én pedig olvasok, vagy az ablakban pokrócba takarózva lopjuk a szomszéd wireless netét (ami azóta már eltűnt). Leemeltem a könyvet a polcról, csak belelapoztam, majd pár oldal után rájöttem, hogy igen, ezt folytatni akarom.

Éreztem New Crobuzon fullasztó kipárolgását, láttam a naplementét, melynek fénye vérként csorog le a szerves váladéktól ragacsos falakon, én is együtt sodródtam abban a furcsa lényekből álló tömegben. A város sokszor a sztori rovására kerül előtérbe, de engem nem zavartak a terjengős leírások, kifejezetten szerettem ezeket. A kaktuszemberek kupoláját, a bogárfejű nőt, a rémálmokból táplálkozó lényeket, az őrülten suttogó Szövőt. A világ egyszerre taszít és vonz, a rajongója lettem, a kitűnő fordításról nem is beszélve.

2) Marina és Szergej Gyacsenko - Alexandra és a teremtés növendékei

Január volt, a szakdolgozatot befejeztem,  záróvizsgára készültem. Akkor már évek óta nem volt olyan könyv a kezemben, amit az utazásokon kívül (tehát otthon) olvastam volna, egyszerűen így alakult. Netezek vagy sorozatot nézek mindig, a könyvek valahogy a metróra maradtak. Ez a helyzet rosszabbodott, mikor vizsgaidőszak volt, mert áttanult órák után nem volt kedvem szöveget nézegetni, így lehet az, hogy rövidebb könyvek is hetekig tartottak. A Gyacsenko házaspár történetével tört meg a jég, és hosszú idő óta először  otthon is elővettem az aktuális olvasmányt.

Az ágyamon kucorgok, fejemen fejhallgató, a gépen egy diasor van megnyitva (kötvények árazása), a földön mindenhol pedig fénymásolt lapok (cashflow hatása a nyereségességre). És én ott ülök, minden tétel után olvasok egy kicsit, és furcsa módon a történet (amiben diákok értelmezhetetlen jeleket memorizálnak és tanulnak meg kívülről, nem tudják, miért) segít a tanulásban, mert az jut eszembe, hogy az én esetemben legalább értelmes mondatokat kell benyalnom.

3) Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége

Szerettem, és mikor nem olvastam, akkor is sokszor eszembe jutott. Egy különös történet, amiben végig ott lebeg, hogy szomorú lesz a vége. Napokig nyomasztott és szeretném majd egyszer újraolvasni, bár ezzel valószínű úgy leszek, mint a The Fountain-nel, amit bármennyire is szeretek, nem hiszem, hogy képes leszek újra megnézni.

4) Stephen King – Állattemető

Pár hete-hónapja olvastam el, jobb később, mint soha. Évek óta megvettem már, de mindig halogattam – láttam filmen, talán azért –, pedig számtalan King könyvön túl voltam azóta. Ez a legjobbak közé tartozik. Szívbe markoló gyász és kétségbeesés, egyensúlyozás az őrület határán.

5) Fehér Klára - Bezzeg az én időmben

Talán tizenkét évesen olvastam, nem emlékszem pontosan, és mindig úgy maradt meg bennem, mint egy vidám történet egy kitűnő tanuló lányról, aki szerelmes lesz. És most újraolvasva döbbentem rá, hogy mennyi mindent nem értettem akkor, mennyi minden van mögötte.

Ha én király lennék, vagy nagy-nagy hatalmam volna, akkor megváltoztatnám a háztartásokat. Először is minden lakásban központi fűtés volna, és a csapból mindig folyna a hideg és a meleg víz. És mosogatógépek mosnák a tányérokat, és olyan evőeszközök lennének, amiket nem kell kőporral súrolni és smirglizni, és a tányérokat és poharakat forró levegő szárítaná, nem kellene egyenként törülgetni. És gépek végeznék a mosást, és minden családnak lenne porszívó gépe, olyan, mint most Dóriéknak van, és az üzletekben mindent tisztítva és szeletelve árulnék, hámozott krumplit és válogatott babot és borsót és rengetegféle konzervet, késztésztát, sokkal többfélét, mint amennyi most kapható, és sokkal olcsóbban, és...

6) Neil Gaiman - Amerikai Istenek

Még mikor megjelent, már meg akartam venni, aztán mindig elmaradt, és végül egy eldugott boltban bukkantam rá, mert már máshol elfogyott. Ezek után még mindig nem álltam neki, pedig közben már olvastam a többi Gaimant: Soseholt, Csillagport, Tükör és Füstöt, Fragile Things-et... de nem szeretek nagy alakú könyveket cipelni (otthon meg nem nagyon olvasok, mint ahogy azt már említettem), így aztán sosem kezdtem bele. Aztán tavaly nyáron mégis, és tényleg magával ragadott, zseniális az alapötlet, a hangulat, és bedőltem minden csavarnak, ahogy azt illik.

7) Ray Bradbury - Marsbéli krónikák

A sci-fi néhány kötetet leszámítva kimaradt a gyerekkoromból és az életemből is. Ezt pótolandó kaptam még kölcsön Bradbury elbeszélései mellett a Gyilkos idő és Szívélyes Farenheit c. novellásköteteket is, amiből a Marsbéli krónikák fogott meg leginkább.

8) Sue Townsend - A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója és Adrian Mole újabb kínszenvedései

Az első kötetet öcsémnek vettem születésnapjára (szóval az több, mint egy éve volt, de talán belefér...), és szerintem már olvastam ezt egyszer régen, de nem emlékeztem sokra. Mindenesetre még mindig működik, így megszereztem a második kötetet is. Öcsém szerintem még máig nem olvasta.

9) George Orwell - Állatfarm

Már régen el akartam olvasni, de most került rá sor pár hete.

10) Stephen King - Blaze

Megjelenéskor olvastam, bár a Fekete ház után megfogadtam, hogy nem veszek vaktában több Kinget. Aztán győzött az, hogy ez egy régi írása, és végül nem is bántam meg.

+ ráadás novellák:

Stephen King: N
A Just After Sunset novelláskötet legjobb darabja. A többi nagy csalódás.

Csáth Géza: Fekete csönd

1) China Miéville - Perdido pályaudvar, végállomás

Akkor olvastam, amikor a régi helyen már felmondtam, új meg még nem volt. A pánik is csak később jött, így a könyvhöz kellemes, gondtalan emlékek kapcsolódnak: fekszem a kanapén, a pasim Zumázik, én pedig olvasok. És éreztem a város fullasztó kipárolgását, láttam a naplementét, melynek fénye vérként csorog le a szerves váladéktól ragacsos falakon. Igen, a sztori sokszor háttérba szorul, és a város kerül előtérbe, de én szerettem olvasni róla. A kaktuszemberek kupolájáról, a bogárfejű nőről, a rémálmokból táplálkozó lényekről, őrülten suttogó Szövőről. Taszít és vonz, a rajongója lettem.

2) Marina és Szergej Gyacsenko - Alexandra és a teremtés növendékei
http://anngel.freeblog.huhttp://anngel.blog.hu/media/image/201007/

3) Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
4) Stephen King - Állattemető
5) Fehér Klára - Bezzeg az én időmben
6) Neil Gaiman - Amerikai Istenek
7) Ray Bradbury - Marsbéli krónikák
8) Sue Townsend - A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója és Adrian Mole újabb kínszenvedései
9) George Orwell - Állatfarm
10) Stephen King - Blaze
+ novellák: Gyilkos idő, S. K.: N, Csáth Géza: Fekete csönd
++ Good Omens (újraolvasás)
+++ Sötét Sebessége nekem is

Elkezdtem visszafele pörgetni a blogomat, mivel szeretnék írni az utóbbi egy évben olvasott könyvekről illetve megnézett filmekről. Bár ezekről nem volt mindig külön poszt, egy mondatban mindig megemlítettem őket, még milyen jó, hogy blogot írok, el is felejtkeztem arról, hogy milyen sok filmet láttam.

Aztán belefutottam novemberi posztomba a kívánságlistába, ahol összegyűjtöttem, mikre is vágyom igazán, és basszus. A vágyott e-book readert tavasszal szereztem meg, a szemüveget még megkaptam karácsonyra (vannak előnyei, hogy Anyu olvassa a blogomat), a szakdolgozat is régen készen van, és ami a legfontosabb: azóta új munkám van, amire túlzás lenne mondani, hogy ez volt minden vágyam, de normális emberekkel, normális környezetben és legfőképpen normális munkaidővel jár. És olvasok és nyelvet tanulok és Rózra írok és táncolok.

Soha de soha nem fogok többet panaszkodni, annyi mindent kaptam. És ígérem univerzum, megbecsülöm.

Már rég meg akartam mutatni, hogy mi lett végül ebből:

Ezeket pedig most szereztem: