Ma a váróteremben volt egy madárszerű néni, rövidre vágott, zsíros ősz hajjal, kiskosztümöt hordott és megállás nélkül járkált. Ingatta a fejét, mindenkit szúrós tekintettel méregetett, majd időnként teljesen váratlanul hangosan felhümmögött.
Különben pedig tanulom az új melót, csinálom a régit, emiatt hanyagolom az Electrose-t, későn érek haza, szerdán neki is keseredtem már, hogy jjaj a héten még nem mentem sehova, istenem, elkezdődött, beszippantott a gépezet, mi lesz velem. Aztán csütörtökön délután voltam táncolni, később Alaptáborban fröccsöt inni, és felköszönteni Tapsit, majd pénteken szintén tánc, szintén Alaptábor, csak most a pasim hülye haverjaival, ahol készült sok kép, összeállt a darkfenteziírók listája az élet apró örömeiről, majd egy ponton szóba került a fasznak a vége is. A hétvégén változatosság kedvéért továbbra is táncra jártam, amikor meg nem, akkor barátnőztem, vagy éppen esküvői bulin voltam.
Szóval megnyugodtam egy kicsit, na.
Ezt mondtátok