AnnGel blogja

Amikor még a pályázatíró cégnél dolgoztam, indítottam egy meghívásos blogot, amiben szabadon kimérgelődhettem magam. Azóta már szerethetőbb munkám van, így a blog sem frissült több, mint egy éve, viszont van olyan poszt ott, amit szeretnék megosztani másokkal is. Jöjjön hát az akkori csapatépítő tréningem beszámolójának változatlan újraközlése.

****

2009. október 4.

A csapatépítő tréningről

Az elején tisztáznám, hogy ez nem beszámoló. Nem írom meg, egészen pontosan melyik nap mit csináltunk, mik voltak a feladatok, mivel azt hiszem, ez a legkevésbé érdekes ebből a pár napból. Csak két szituációt szeretnék részletesen bemutatni, két olyan helyzetet, melynek szerintem nem kellett volna megtörténnie, amiknek szerintem nincsen helyük egy olyan eseményen, ahol az lenne a cél, hogy erősítsük a csapatszellemet, hogy hatékonyan, de jobb hangulatban dolgozzunk együtt.

Az első este egyik meghatározó élménye (amellett, hogy láthattam az egyik igazgató kivillanó heréit) az volt, mikor megjelent a csontrészeg vezérigazgató és leöntött whiskey-vel, miközben a jakuzziban ültem, utána pedig azt üvöltötte a legifjabb gyakornoknak, hogy "B. bazdmeg, vetkőzz!". Aztán az egyéb vezetők (nálunk meglepően sok igazgató meg vezető van) belökdösték egymást a nagy medencébe, és láthatóan nem aggasztotta őket, hogy a kezükből a pohár az itallal együtt a vízben landolt.

A második éjszakát sátorozással töltöttünk, az, hogy fáztam, és emiatt egész éjjel a tűz mellett virrasztottam, az kevésbé volt kényelmetlen, mint elviselni az ott sztorizgató külsős munkatársat (akit hálisten csak havonta egyszer látok, és akkor sincsen dolgom vele).

E-ről (kb 45 éves) komplett modorosblog bejegyzést lehetne írni. Ő az a fajta ember, aki szerint a bunkóság az jópofa, és magáról is azt hiszi, hogy nagyon humoros. Aki nem segít fát hordani, mert ő a menedzser, és ő csak itt ügyel, és mi lányok milyen jól szedjük a tűzifát, csináljuk csak hehe, ő figyeli a tüzet. Amikor a tűz már kezdett kialudni, mondtam neki, hogy hé, hát figyeled? Ja, ő csak figyeli, nem rakja, csak nézi hehe. Sátrat nem állított, de egész este azzal ijesztegette a népet, hogy majd befekszik éjszaka valaki mellé, mert valahol aludnia kell. Hehe. Részegen azokról az időkről mesélt, amikor focista volt, és 600 csajt csinált meg, "itt dögöljek meg bazdmeg, ha nem igaz bazdmeg". Órákon keresztól traktált minket ezekkel a történetekkel olyan hangerővel, hogy a sátorban alvók sem tudtak tőle pihenni (és ő volt a legjobban felháborodva, mikor reggelt felébresztették a beszélgetésükkel a tűz köré gyűlők).

Mikor a csajok lefeküdtek aludni, akkor állandóan keltegette őket fasságok miatt, pl B-nek lentebb van a feje, mint a lába, infarktust (!) fog így kapni, és fel akarta ébreszteni, hogy ne feküdjön így. Úgy kellett vele beszélnem, mint ha értelmi fogyatékos lenne: a szemébe néztem, és lassan magyaráztam neki: "Alszik, nem látod? Hagyjad már aludni!" Szerencsére jött még egy másik részeg munkatárs, aki elküldte a francba, "E. bazdmeg rákúrlak a tűzre bazdmeg, hagyjad már aludni őket, ne ordítsál bazdmeg" stílusban.

Hajnali három körül rám szólt, hogy igazítsam meg az egyik fát a tűzben, én meg felvilágosítottam, hogy ezt inkább nem, mert izzik. A javaslata az volt, hogy a bakancsommal lökjem meg, amire nemet találtam mondani, mivel a bakancsom nem erre való. Erre teljesen kiakadt, hogy mi a faszért nem lehet azt meglökni, ha cigányt tudok vele taposni (?!?!), akkor azt a fadarabot miért nem. Sokkolt a beszólás, mert nem tudom, ezt hogyan rakta össze, így csak annyival tudtam reagálni, hogy megjegyzést tettem az esze mennyiségére, mire egy másik munkatárs lecsitított, hogy "jaj, értsed már az E. vicceit". Mert igen, többek szerint ő egy jópofa ember, csak érteni kell a vicceit.

Nem mondom azt, hogy soha senki ne igyon, de ha valakinek az a szórakozása, hogy italt borogat a medencébe, vagy talajrészegen a (fiktív) szexuális élményeiről harsog, akkor menjen el a barátaival, és tegye ezt. De ne a beosztottjai előtt, ne egy ilyen tréningen. Hogyan gondolhatják azt ezek után, hogy tőlük bármiféle kritikát komolyan tudok venni a jövőben?

Vagy én lihegem csak túl? Ez a normális, ez a helyes, ez a jó? Nem árt ez többet, mint amennyit használ? Használ bármennyit is?

Hazafelé a vonaton a szomszéd fülkében utazó társaság az Albertirsát üvöltette. Ez csak azért volt jó, mert legalább néhány percre ki tudta verni a fejemből a gyűlöletes, két kicsi legó, na mizu mizu mizu-t, ami most már harmadik napja folyamatosan ott van a fülemben. Pedig csak kétszer hallottam. Utálom az internetet.

Szóval örültünk ám, hogy fellépünk a Fringe fesztivál keretében a Thália színházban, milyen jó, hogy rendes színpad lesz, meg öltöző, meg a nézők nem csak a többi táncosok lesznek, hanem nyitunk más közönség felé is.

Oda is értem 15.45-re a Tháliához, úgy tudtuk, hogy 16.00-kor kezdődik az előadás, ennyi idő elég is átöltözéshez. Na az gyorsan kiderült, hogy nem ott kell bemenni, hanem egy utcával arrébb, ahol nem találtam a művészbejárót, mert egyetlen réztáblán van kiírva, és nem túl szembetűnő, de ekkor már elment ezzel 10 perc, csoporttársaim meg még sehol.

Bejutok, labirintusszerű folyosók, nem egyértelmű, hogy merre van az öltöző, végre találok egyet, abban nem mi vagyunk, rábukkanok a tanárnőre, Többiek?? Elirányítanak egy alagsoriba, amiről nem tudja senki, merre van, a biztonsági hölgy azt mondja, hogy nem tudja miről beszélek, nem tud róla, hogy adtak volna nekünk másik öltözőt.

Végre megtalálom, sehol senki, táncoslányoknak se híre, se hamva. Eszembe jutnak azok az álmaim, amikben fel kell lépnem, de nem találom a csoportomat. Öltözök, ekkor már 16.05, befutnak a többiek, megérkeznek mások is, Készen vagytok? Elvileg ti jöttök! Hát mi biztos nem, bugyiban állunk még ékszerek nélkül.

Rendben, készen vagyunk, hol a színpad, melyikben vagyunk? További caplatás meztéláb a végeláthatatlan és nyomasztó folyosókon, fel és le és el egy színpad mögött és be egy ajtón, és ott vagyunk. Tanárnő ekkor elmondja, hogy csak egy számmal fogunk fellépni, mert jött valami szervező, aki azt mondta, hogy nem maradhatunk addig, amíg eredetileg ki voltunk írva, előbb végeznünk kell, ránk zárja az ajtót. Az lép fel, aki időben elkészült és itt van. És akkor most uzsgyi táncolni.

Nulla bemelegítés, nulla ráhangolódás, nincsen színpad csak körben emelvényeken ülő nézőközönség, nem éppen a legpraktikusabb, hogy a táncos lejjebb van, mint a néző. Végzünk, taps, lejövünk, tanárnő mégis elzavar minket átöltözni, hátha beleférünk még. Pánikszerű szoknyahúzogatás, biztostűzés, rohanás. Még nem jött a szervező, addig táncolunk, míg el nem zavarnak minket. Sorrend már régen nincsen, az táncol, aki ott van.

A végén kiderül, hogy a szervező benézte, maradhattunk (és maradtunk) addig, amíg eredetileg is tettük volna, szerencsére mindenkire sor került, egyedül a tanárnő nem táncolta el az egyik számát.

Nem is tudom, erre mit mondjak. Legalább a sminkemmel elégedett voltam, és csapatépítő ivászatot tartottunk utána.

Tegnap aztán a Szódában - ahol limonádét iszogatva egy Visual Basic könyvvel mulattam - odajött egy srác, és elmesélte, hogy a szóda az magyar találmány, és most nézzem meg, itt a pulton a szódásüvegeken milyen zászló van. Próbáltam megnyugtatni, hogy a zászlót külön ragasztották fel, és elforgott, azért tűnik olasznak, de ezt nem fogadta el magyarázatnak, kijelentette, hogy úgy tűnik, én ezt nem értem, és akkor felesleges is magyarázni, aztán bemutatkozott, adott két puszit és lelépett.

Ha ez az udvarlás, akkor én ezt nem értem.

Szóval még a múlt hétvégén készítettem egy to-do listát, amit aztán majdnem sikerült teljesíteni. A két nap alatt takarítottam, függönyt mostam, mikrót ganéztam, ágyneműt húztam, táncoltam, ismerősökkel találkoztam, megnéztem kettő Fringet, hat Chuckot, How I Met, Family Guy, Office, és letöltöttem a második évad Parks and Recreationt. (Ez is munka, a sorozatok nem nézik meg magukat.)

A szombat estéktől különben mindig félek Budapesten, mert sok az agresszív részeg ember, de most egyszer csak azt vettem észre, hogy a metrón egy amerikai futballcsapat tagjai dobálják egymásnak és nekem is a labdát, majdnem elfelejtettem leszállni, olyan szórakoztató volt.

Hétfőn az irodában egy e-mail várt a főnöktől, miszerint bekerültem a februári top 10 internethasználók listájába, és itt vannak a látogatott oldalaim, tisztázzuk, mennyiben kapcsolódik ez a munkához, és hát ez elég kínos. Persze nagyon rendes volt, próbáltam neki elmagyarázni, hogy mikor önerőből hegesztettem a makrókat, akkor elég sok könyvet meg segédanyagot töltöttem le, igenám, de attól még az első tíz leglátogatottabb oldalam között ott van a gmail, gdocs, index, facebook, yankodesign, szóval izé. És hiába szólnak nekem március 28-án, hogy majd vigyázzak legközelebb, márciusban aztán még többet neteztem, tuti bekerülök, argh.

De aztán este megnéztem az Éjszakai Őrséget, lepukkant épületek, metró, orosz nyelv, muhaha. Valahányszor értettem valamit, mindig megismételtem, hogy hihi, harasó ili plóha, ezt értemeztértem, szóval nem volt annyira rossz nap.

A hét maradék fele azzal ment el, hogy betanítottam. Mindegyik munkatársamnak egyenként elmagyaráztam, hogy ide letöltöd, megnyitod, kijelölöd, D4es cellába másolod, mondom D, mondom négyes, mondom D, aztán oda is, nem oda, másik fül, az agyam romokban, türelmem elfogyott, szerencse, hogy péntekre szabadságot vettem ki.

Közben egyre inkább tavasz van, vettem színes harisnyákat a szoknyáimhoz, elég határozott elképzelésem volt: akarok egy feketét, testszínűt, lilát és pirosat. Se piros, se lila nem volt, de így is vettem öt harisnyát, mert megérte, rettenetes, többet nem mehetek vissza, annak az eladónak nem lehetett nemet mondani - remeg meg hangja. Aztán kaptam Visual Basic könyvet is, bár ez egy időjárástól független dolog.

És akkor pénteken négytől fellépés a Fringe fesztiválon a Tháliában.

Kilengett a kockafaktor szerdán a Krimóban, kiderült, hogy képes vagyok scriptelésről beszélni sok-sok percen keresztül (lehet, hogy volt az egy óra is, ami azért is érdekes, mert nem igazán értek hozzá), de kapni fogok könyveket meg segítséget a témában, ami jó. Ami nem jó, hogy nyilván nem a cégtől, hanem nagyon kedves ismerőstől. Az irodában jelenleg a helyzet úgy áll, hogy leveleztem az ITval arról, hogy biztosítanak-e nekem oktatást, és válaszként azt kaptam, hogy mit scriptelgetek itt, hogy képzelem, mire használom ezt, jóvá kell hagyniuk ezt nekik. Nem lepődnék meg, ha az lenne belőle, hogy biztonsági meg egyéb szempontból aggályos, ne fejlesszek meg innovatívkodjak itt, pfuj.

De végre itt a hétvége, igaz, hogy végig készenlétben leszek, de az nem vészes, alig várom, hogy egyedül tegyek vegyek a lakásban, függönyt akarok mosni, meg sorozatot nézni, ismerősökkel találkozni, táncolni.

Az 1070 oldalas szörnyetegből pedig már elolvastam 420-at, még másfél hónap, és a végére is érek. De most sorozatok.

Lila harisnyát vettem fel, és lila blúzt, süt a nap, szervezzük a következő céges összeborulást, este megyek inni a barátaimmal (talán még orosz bigyókát is veszek hozzá), a mexikói főnököm teljesen elolvadt, mikor megkérdeztem, hogy "como estas", szóval minden tökéletes azt hiszem.

Különösen a jó időnek örülök, két hete is már próbáltam tavasziasan öltözni, de a 70 denes harisnyával ezt talán nem volt annyira hiteles. Bokáig ér a bőrkabátom, kopog a cipőm, pulóverben kávézunk a csupabeton udvaron, szóval semmi sem ronthatja el a kedvem, még az sem, hogy kamionokra és szöges drótokra látunk rá.

Tapsi, a kommentedre meg azért nem válaszoltam, mert nem akarom senki elől sem elvenni, hogy ő legyen az 1500. :)

Történnek izgalmas dolgok, mint például múlt héten a gép előtt ülve ettem egy joghurtot, de annyira bele voltam mélyedve az internetbe, hogy a fele elfogyott már, mire észrevettem a penészt benne. Ezen kívül előkerült a három hete eltűnt papucsom, amit már kerestem mindenhol, és most bukkant csak fel az egyik sarokban. Mindezt másfél szobában, sosem gondoltam volna, hogy el lehet bármit is kavarni 50 nm-en ennyire. Ma pedig mindenki megdicsérte a sminkemet, pedig ez csak a tegnapi fellépés lemoshatatlan maradéka.

Ezen kívül az elmúlt egy évben lassacskán feltérképezem a kollégák vezetési szokásait, mert nem gyakran, de előfordul, hogy hazafuvaroznak. Most vagy én vagyok nagyon rossz utas, vagy mindenki más vezet ijesztően, mindenesetre kis listát vezetek a fejemben, hogy kivel nem autózok legközelebb. Van a kormányt elengedős, telefonálós; folyamatosan előzős, kamiont ledudálós; és mai nappal bővült a lista a záróvonalon előzőssel. A mondat közepén  félbehagytam a mondanivalómat, és addig nem folytattam, míg vissza nem ért a saját sávjába, annyira koncentráltam arra, hogy életben maradjunk. Marad a MÁV asszem.

Napok óta meg akarom írni, hogy amikor egy hete a barátnőmmel vadul zöldteáztunk az éjszakában, akkor APEH ellenőrnek néztek minket. Ez akkor derült ki, mikor már elmenni készülődtünk, mert pánikszerűen hozták utánunk a blokkot. Kérdő tekintetemet látva megjegyezte a pincér, hogy lehetünk akár ellenőrök is, de még mielőtt ezen még megsértődhettem volna, megjegyezte, hogy "általában a legkevésbé gyanúsakról derül ki ez, és hát mittomén, simán elképzelhető, hogy az APEH-nál vannak jó nők".

Azóta persze volt hosszúhétvége is, aminek második felében a pasim vidéki kúriájában időztünk, én netezgettem, ő pedig szinopszist írt, egy ponton feladta, lebasztam, folytatta majd megcsinálta. Úgyhogy ennyit a múzsa csókja dumáról, a rinyáló művészeket csak jól le kell teremteni, és ostorral a billentyűzet elé zavarni.

Szerdán elmentünk a barátainkkal sörözni, ismét vittem orosz rágcsát. Most kifejezetten rám fért ez a találkozó, mert a napot körülbelül végignyüszítettem, hiszen hiába volt a hétfő és kedd szünet, ha máshol a világon nem. Reggel szembesültem azzal, hogy akkor nekiállhatok három napi melónak cirka négy órányi megbeszélés mellett, nem örültem. Hazafelé történt az eset a titanicos férfival, aki lelkes volt, szemében furcsa tűz lobogott, megígérte, hogy imádkozik értünk, és még rengeteg mindenről mesélt a százméteres távon.

Pénteken a medúzalányokkal ruhacseréltünk, "nagyon vékony a combod, mondd, anorexiás vagy? Nem szoktál hányni evés után?" én ezeket igyekszem bóknak venni, de azzal együtt, hogy a kollégáim elneveztek a beszerzés gebéjének, kicsit aggódom. A ruhacserén kaptam ujjatlan garbókat, aminek kifejezetten örültem, mivel az öt-hat éves példányaim pont a múltkor szakadtak el, és még mindig azokat gyászoltam. Ezen kívül még kaptam három pulóvert, felsőket, fehér topot, és egy farmerdzsekit, óje.

Ma este pedig fellépésem volt, mindkét szólómat előadtam, készült róluk videó is, remélem jók lettek, izgatottan várom. Most pedig chilis májkrémet kell ennem, és Buffy-t néznem.

Hétfőn hazaértem fél hatra (gasph!), jó asszonyhoz méltóan bevásároltam, avokádókrémet készítettem, majd fél kilenckor belevetettem magam az éjszakába, hogy barátnőmmel egy féktelen este keretében megigyunk két kancsó zöldteát. Kedden a medúzákkal hasonlóan durván buliztam, kilencor le is léptem (elvégre most, hogy már együtt élünk, ki kell takarítania, és megfőznie a pacalt - magyarázta a pasim).

Szerdán egy megbeszélés keretében ismét bemutattam az én kicsi pónimat makrómat (csak most menedzsereknek), egy ponton elhangzott az egyik fejestől az "implement it worldwide", meg is jegyeztem magamban, hogy akkor talán törölnöm kéne a kódból a "itt feldob egy hibaüzenetet, ha a user elbaszta" megjegyzéseket. Ekkor még csak nem is sejtettem, milyen nehézségekbe fogok később ütközni (drámai zene!). Szerdán volt az első oroszórám az új tanárral, aki most hálisten szimpatikus, talán most már megtaláltam a nekem megfelelőt. Csütörtökön pedig majdnem táncoltam, aztán mégsem, bár kellett volna, elvégre egy hét múlva fellépek (úristenegyhétmúlvafellépek), megint utolsó pillanatban fogok kapkodni, de utálom ezt.

Péntekre szabadságot vettem ki, hogy a családdal töltsem a hosszú hétvége első felét, de kora délután ránéztem a céges levelezésre, miért ne, és hát pillanatok alatt elkapott az ideg. Kiderült, hogy az új munkatársak mostantól nem fognak Microsoft Office-t kapni, mert a cég az ingyenes szoftverek felé nyit, és punktum. Az, hogy makrókat használunk, nem érv, mert a másikban is lehet makrót írni. Jahogy ki írja meg, az tökmindegy, oldjuk meg. Jahogy a cucc, amin két hónapig dolgoztam*, az nem fog működni az újban, mert az OOo Basic nem támogatja a VBSciptet (az SAP pedig VBScriptben menti le a scriptet), az sem igazán hat meg senkit sem. Hogy ez a cucc amúgy két napi munkát spórol meg mindegy negyedév végén, hát izé, eddig is elvoltunk valahogy nélküle. Nem az csesz fel, hogy át kell írnom, még nem tudom, hogyan (mert _állítólag_ _valahogy_ meg lehet oldani. Valahogy.), hanem az a tehetlenség, mikor egyik oldalról egy fejes azt mondja, hogy hű, de jó ez, meg grét szákszessz, egy másik fejes rá két napra bejelenti, hogy nem támogatja az új belépőknek azt a licensz megvásárlását, amivel mindez működne. Próbálom szeretni ezt a céget, de nem könnyítik meg a dolgomat.

De legalább a hétvége jól sikerült. Az estének egy pontján némi pálinka után kezünkben kártyával Anyu éppen azt ecsetelte, hogyan csúszott fejjel előre a kerti tóba, aztán percekig csak vinnyogva röhögtünk, családias volt, na.

*Nem azért dolgoztam rajta két hónapig, mert ennyire bonyolult lenne, hanem mert ezen próbáltam megtanulni programozni.