AnnGel blogja

Utoljára novemberben tettem említést aktuális olvasmányaimról (mármit a Doctorow könyvön kívül), és hah, bárcsak elképesztően hosszú listát rittyenthetnék most ide az azóta elolvasott könyvekről, de nem. Amúgy csak most néztem meg, hogy szegény For the Winről sokkal kevesebbet írtam, mint a Barbibébiről, milyen igazságtalan vagyok.

Szóval. Rákaptam az előző évek Nebula-jelölt novelláira, néhány belőlük:

• Ted Chiang: The Hell is the Absence of God

Mi lenne, ha tudnánk, hogy vannak angyalok, és időnként meglátogatnak minket? És ha látogatásuk lehet, hogy a halálunkat okozzák?

• Ted Kosmatka: Divining Light

Egy lecsúszott, alkoholista tudós egy laboratóriumban lehetőséget kap, hogy azon dolgozzon, amin csak szeretne, ezért befejezi azt a kísérletet, ami miatt az élete kisiklott. A megértésben segít, ha emlékszünk még fizikából a részecskék hullámtulajdonságaival kapcsolatban tanultakra.

• Will McIntosh: Bridesicle

Erről nem lehet spoiler nélkül beszélni, maradjunk annyiban, hogy nagyon jó.

Már nem Nebula, de olvastam ezt is:

• Stephen King: UR

Egy kisváros középiskolai angoltanára Kindle-t vesz magának, amiben olyan műveket is felfedez, amik biztosan nem léteznek. Legalábbis a mi világunkban.

• Csernus Imre: Felnőtt húsleves

Én szerettem Csernus előző könyveit, olvastam A nőt és A férfit is, de ez nem jött be. A sok okos odamondás közé berakott töltött káposzta receptek, illetve az élet kajákhoz hasonlítása nem az én stílusom.

• Kiss Ádám: Szütyiő

Nagyon szeretem Kiss Ádámot, láttam élőben is stand-upolni, és nagyon szórakoztatónak találom, mint előadót, de ne menjen könyv közelébe. Azok a poénok, szituációk, amik elmesélve hatásosak, leírva csak tömény, erőltetett jópofizásnak tűnik. Olvasás közben nem tartunk úgy hatásszüneteket, mint Ádám előadás közben, így nem is ütnek kicsit se. Szóval ez így szar volt eléggé.

• Stephen King: Under the Dome

Az ezeroldalas szörny kétszázadik oldalánál tartok, még nem igazán történt semmi, de ez a semmi is nagyon érdekes. Ezzel a tempóval hónapokig elleszek azt hiszem.

Véget ért az orosz nyelvtanfolyam már lassan két hete, én pedig magántanárt keresek, aki heti egy alkalommal szépen jóra okít. Tanfolyam azért nem játszik, mert nincsen időm és erőm heti kétszer járni a heti egy-két táncpróba, plusz a szólótáncom mellett, és tudom, tudom, heti egy alkalommal nem megyek semmire, de én azért reménykedek, hátha mégis, mert nem szeretném feladni. Házit írni hajlandó vagyok, meg szorgalmas is vagyok, haladhatunk gyorsan, de azt nem tudom megoldani, hogy heti kétszer is rászánjam az estémet, mindig ütött valamit, pl ruha/táncpróbákat.

Aztán rájöttem, hogy tanárt találni csak látszólag egyszerű (megguglizom oszt kész). A tanfolyamtanárom ajánlkozott, de nem szerettem a stílusát: ha szóba került egy téma, akkor minden szót leírtunk hozzá. És akkor az igét is. A folyamatos és befejezettet is. És a melléknevet. A melléknév rövid alakját. A főnevet is. Így mire kiszótáraztunk egy szöveget, amiben néhány ismeretlen szó volt csak, leírtunk két oldalnyit a szótárfüzetbe. Egyik alkalomról a másikra húsz szót még nehézség nélkül megtanulok. Ötvenet már nem, mert csak ránézek, és a kedvem elmegy tőle. Ha a tankönyv húszféle kaját tanít meg (alapszavak: hús, tej, víz stb), akkor nem akarok leírni százat (csirkehús, marhahús, sertéshús szinten). Fél alapfokon vagyok jelenleg, ez a szókincs szerintem középfok, és bár nincsen ellenemre a tankönyvön felüli plusz anyag, de mértékkel bánjunk vele.

Szóval kerestem másik tanárt, hétfőn voltam nála, anyanyelvi fiatal csaj. Beszélgessünk. Nem ismered ezt a szót? Akkor írd le! Én meg nézek rá értetlenül, mivel nem vagyok még olyan szinten, hogy hallás után leírjam, hogy путешествовать. Ragaszkodott hozzá, hogy a Sag za sagomból tanuljunk, ne a Kljucsból, a kettő pedig teljesen más sorrendben veszi a nyelvtant, így azt vártam, hogy első leckénél felcsapjuk, és szépen feladatról feladatra megnézzük, mi az, amit már tudok, és mi az ami új. Ő nem ezt csinálta, hanem kinyitotta a ragozási táblázatot, és mondjunk példákat az esetekre. Szóltam neki, hogy nem vettem még pl az eszközhatározós esetet, de nem igazán zavarta, diktált vele egy mondatot, és ennyi. Nekem ez így nem megy, tudom, hogy rugalmatlan vagyok, de nekem szabály kell, példamondat, magyarázat és feladatok, sok-sok feladat, haladjunk szépen a tankönyv szerint, és főleg: írjon a tanár, mert attól, hogy utólag szól, hogy az ott o-val van, és oda még jön egy lágyságjel, nem segít, csak a jegyzetem fog rettenetesen kinézni. Tök jó egy ilyen tanár, amikor valaki szóbelire készül, de én csak nemrég kezdtem.

Jövő héten szerdán megyek egy másik csajhoz, aki egy ismerős ismerősének az ismerőse, tanárként végzett, tanfolyamon tanít, már az előzetes egyeztetéskor megkérdezte, hogy mik a terveim a nyelvvel, elmondta, mit vigyek, szólt, hogy fog íratni egy szintfelmérőt, hogy lássa, milyen szinten vagyok, szóval eddig jól hangzik, remélem, hogy bejön.

Szóval már van annak néhány hónapja, hogy végeztem Cory Doctorow: For the Win-nel, azóta akarok róla írni, csak mindig elfelejtettem. Még novemberben olvastam tőle a Little Brothert, amit szintén nagyon szerettem, lázadás, titkosítás, hekkelés, egyéb techdolgok.

A For the Win sokkal szerteágazóbb történet, egyszerre játszódik az USA-ban, Indiában, Kínában és Szingapúrban. A történet főszereplői hivatásos gamerek, akik online, WoW-szerű játékokkal játszanak - pénzért. Ez nyilván gyerekként, fanatikus gamerként álommelónak tűnik, de ezek a fiatalok levegőtlen, cigarettafüstös helyeken dolgoznak napi 12-14 órát, helyzetük ugyanolyan nyomorúságos és kiszolgáltatott, mint a gyári munkásoké. A történet egy országhatárokat átívelő szakszervezet kialakulását mutatja be olyan városokban, ahol a sztrájkoló tizenéves fiatalokat a rendőrök egyszerűen lelövik.

A sztori a Little Brotherhez hasonlóan nagyon izgalmas, mégis, a regény ennél sokkal többet nyújt: a cselekményt itt-ott megszakítanak informatív, de érdekes fejezetek, amik a közgazdaságtan, tőzsde, kereslet-kínálat, és arbitrázs tevékenységek megértését segítik, így rengeteget tanulhatunk belőle úgy, hogy észre sem vesszük. (Szórakozás! Móka! Kacagás! Makroökonómia! Endless fun!)

Doctorow regénye ingyenesen letölthető e-könyv formátumban. (Mármint tényleg, nem torrent, meg ilyenek, ő ennyire jó fej.)

Little Brother ismertető az SFmagon.

Sikerélményekkel teli hét ez, megdicsérte a tanárnő azt, amit műveltem vasárnap a színpadon (bár tudnám, hogy mit), illetve vettem orosz szárított feketekenyeres rágcsát, örülök. A csúcspont az egy számomra nagyon fontos, mások számára valszeg teljesen érdektelen dolog: munkahelyen bemutattam A makrót, amit már két hónapja pátyolgatok. Bár nagyon büszke vagyok rá, a megbeszélés végére szemlesütve tördeltem a kezem (nem szokásom az ilyesmi), mert a taps illetve a kilátásba helyezett tortaajándék még engem is zavarba hozott.

És a nap is süt, a mai ebédre pedig buktát rendeltem, minden tökéletes azt hiszem.

A behavazott lakótelep, és a vonatutat szegélyező fehér fák látványa biztosan feldobna, ha nem március lenne. Most már viszont unom.

Vasárnap felléptem, az utolsó pillanatban elkészült koreográfiámnak egy részét elfelejtettem, improvizáltam, sajnos videó nincsen, pedig érdekelne, mit csináltam abban a fél percben, amikor a színpadon táncoltam valamit.

Tegnap megnéztük a Fekete hattyút, iszonyú nyomasztó, de nagyon jó.

A telet meg már unom. Ja ezt már mondtam.

Sajnos a wellness hétvégének van egy olyan hátránya, hogy vége volt hétfőn, én pedig kedden teljesen lesmirglizett aggyal próbáltam két napi munkát behozni. Komolyan, sokkal nehezebb dolgozni pihenés után, ujjaim nem találják a billentyűket, és még azt is hallgatni kell, hogy "dehát most voltál szabin, frissnek és aktívnak kéne lenned". Hát nem. Követelek plusz szabadnapokat, ahol kipihenem a pihenést.

Szóval ismét volt csapatépítő tréning össznépi ivászat zenével és munkatársakkal, egy olyan helyen, ami gyönyörű lett volna, ha nem szötyörög, egy olyan házban, ami teljesen fullos, csak éppen fűtés nem volt*, szóval fél órás forró zuhany után is jégcsapok lógnak a lábujjamról.

Kezdem úgy gondolni, hogy a munkatársakkal való bulizás talán nem teljesen hülye ötlet. A legelső ezzel kapcsolatos élményem még az előző cégnél volt, aminek hiteles krónikája a titkosblogomon van, a mostani munkahelyem nyári buliján pedig még kevesebb olyan kolléga volt ott, akikkel jól kijövök (a mostanin már egy csomó, azóta belépett munkatárs is volt). Igazából az egész este a mindennapos ebédszünetekre hasonlítottak (kajáltunk és pofáztunk) azt leszámítva, hogy itt több volt a zene, az alkohol, és egy ponton valaki lehányta a konyhapultot.

*állítólag csak nagyon kiszellőztettek, de szerintem egyszerűen hetek óta nem kapcsolták be a radiátorokat, így hiába voltak forrók egész este, nem melegedtek a szobák kicsit sem, és annyira fáztam, hogy nem aludtam semmit sem. Azóta magamba diktáltam egy energiaitalt, most jön a kávé, de így különösen érdekes lesz a mai táncpróba, és utána a vendégség sulemiánál.

Vettem zoknicsipeszt.

Tegnap leadtam a kulcsait annak a lakásnak, ahol 2006. szeptembere óta laktam.

A képet, amit még évekkel ezelőtt csináltam az ablakából, beküldtem a FuckYeahHungaryra is, amolyan búcsúzásképp.

Némi komplikációk után, de átköltözött végül minden. We've got a man down, egy felmosóbigyóka nem élte túl a pakolást, arról nem is beszélve, hogy a pakolás során több szatyornyi cuccot a kukába cipeltem le, mint például a jó lesz majd valamire szakadt acélbetétes bakancsomat, mert abból még így is maradt egy.

Mint ahogy az ősi mondás is tartja, ott van az otthonod, ahol a számítógéped, szóval gyorsan össze is állítottam, de most azt hiszem neki kell kezdenem az IKEÁs szatyrok kipakolását. Jaj.