AnnGel blogja

A héten voltam egy egynapos agyrohasztó tréningen (önként jelentkeztem rá!), ami csak abban különbözött a legunalmasabb egyetemi előadásoktól, hogy 1. nem kell kívülről megtanulni a felsorolt fogalmakat, 2. kapok fizetést közben. Nagyon csalódott vagyok, eddig itt elképesztően hiperszuper tréningek voltak, mindegyik érdekes és szórakoztató és játékos és interaktív, ez pedig ppt-n végigkattintgatós elalvós. Nagyon örülök neki, hogy nem volt okostelefonom egyetem alatt, mert sosem vizsgáztam volna le az unalmas tárgyakból.

Kedvencem az a feladat volt, ahol az állításokat kellett pontoznod egytől ötig, pl Sokszor maradnak fontos feladatok az utolsó pillanatra és Általában jól beosztom az időmet és Stresszelnek a határidők, majd kérték, hogy adjuk össze a pontokat. Ekkor nem bírtam ki, és jeleztem (hogy gyűlölhetnek, te jó ég), hogy semmi értelme nincsen összeadni, mert az állítások ellentétes értelműek, nem mindegy, hogy egy negatívra (sokszor megszakítanak munkámban) adok öt pontot, vagy egy pozitívra (mindig tudok az adott feladatra koncentrálni).

Szerencsére túléltem (milyen szörnyű is lenne, Sz. A. (25) Budapesti lakos életét vesztette a Project Management Basics tréningen - mindenki vidám lánynak ismerte, a családtagok az előadókat hibáztatják), megdícsért a főnököm, átvettem a gyönyörűséges fellépőruhámat, elmentünk Praktikerbe festéket venni (a székek után a falaknak esünk neki), kedden biliárdozni, szerdán ex-kollégákkal koktélozni, csütörtök este pedig arra mentem haza, hogy süteményillat van, szóval nem panaszkodhatok.

A tánc is nagyon feldob, bár egy hét múlva fellépés van és elő kéne venni a múltkori szólómat, közben csinálnom kéne a másikat, szóval lassan beüt a pánik. Rúdtáncból is már a második szintű órákra járok, egyre kevesebb a kék folt rajtam, és már meg bírok mozdulni egy-egy edzés után.

Szombaton családi program után kifestettem magam és feltettem a műszempillát (csak egy szokásos szombat este), eltévedtünk az R33 felé menet (Soroksári 85? 85? Tehát 85? Aztán kiderült, hogy 58...). A komplikációktól nem mentes fellépés és egy hatalmas pizza után még maradtam kicsit, és örültem, mikor kiderült, hogy egy éjszakai hazavisz 6 perc alatt, mert ez azt jelenti, hogy nem vagyok a világ végén. Vagy pedig azt, hogy a világ végén lakom én magam is, mint arra a belvárosi barátaim rámutattak.

Vasárnap is sűrű volt, maratoni skype, aztán próba, aztán próba utáni próba, meg fejdíszkészítés tollakból, összeégettem magam ragasztópisztollyal, és még nincsen vége, kicsi lógó baszokat kéne csinálnom miniatűr tollak miniatűr végeit összefogva és beleszorítva miniatűr bőrvégzárókba, vagy mibe. Amúgy a vasárnap egy nagyon kreatív nap volt, mert bár eredeti tervek szerint moziba mentünk volna, végül nem mentünk, hanem a másfél hónapja húzódó székfelújítást fejeztük be. Legalábbis a négy szék közül három lefestve és újrakárpitozva. Igen, kicsit vidékiesch, de bele vagyok szerelmesedve, és enkezemmel kárpitoztam le, rettentően boldog vagyok.

Készen vannak a fellépőruháim is, és lassan kezdem úgy érezni, hogy többet vagyok a próbateremben, mint otthon, de hát ilyen a sztárok élete.

Nyaralást is túléltük, vegyes élmény, a idő jó, a kaja szar, lealkudtam tizedére egy nyakáncot, vettem egy szép batikolt ruhát, sétáltunk rengeteget, de hevertünk strandon is. Robbantunk le szakadó esőben taxival, hogy aztán átüljünk egy másik, tömött kocsiba egy rakás helybélivel egymás ölében, miközben arab slágerek szóltak. Jó volt ott lenni, de jó végre itthon is, ahol nem várunk 40 percet egy buszra, ami majd talán jön, és nem zaklatlan a taxisok, hogy menjünk velük össze-vissza hablatyolva arról, hogy nem jár ám a busz, mert sztrájk van.

Elolvastam a The Bell Jar-t, a Dexter 3. kötetét és a Mile 81-et is Kingtől.

A héten én is bekerültem az ügyeleti körbe, már elég ideje vagyok a cégnél ahhoz, hogy időnként nekem is ügyelnem kell másnap reggelig. Szerencsére jár vele másnap egy homeoffice, amit nagyon hasznosan el tudok tölteni, például mosok, vagy törött ablaküveget cseréltetek. Meg persze dolgozom.

Most leginkább álmos vagyok, a tegnapi tánc kicsit megviselt, aztán ittam egy fröccsöt is a szokásos társasággal. Hétvégén fellépés, próba, fejdíszkészítés.

Hát ennyi kedves naplóm.

Tudom, hogy kezdek nyugdíjasokat megszégyenítő módon beszélni az egészségi állapotomról, de a csütörtöki napot megint a háziorvosnál kezdtem, aztán labor, aztán az eredmény negatív, szóval most már eléggé kétségbe vagyok esve, főleg, hogy fáj, gyógyszert nem kaptam rá, és ma este repülök nyaralni.

Persze rákerestem a tünetekre, és találtam is egy passzoló betegséget, amit állítólag össze szoktak keverni a hólyaghuruttal, csak éppen a leletek negatívak, és nincsen rá nagyon semmilyen gyógymód, esetleg egy teljes életmódváltás, alkohol- és fűszermentes diéta HAHA, szóval inkább becsuktam az internetet.

De akkor most egy hét meleg és tenger, majd ha hazajövök, akkor elkezdek orvosokhoz mászkálni (megint), és persze készülni a fesztiválra, meg szeptemberben is lesz két fellépés, de addig is. Tenger.

így írásban is az elmúlt időszak legjellemzőbb életképét: a kurva árvaszúnyogokat, akik berepülnek a lakásba és aztán meghalnak az asztalon, padlón, tűzhelyen.

Ezért most miért kell berepülni?

Az elmúlt egy hétben nem haladtam sokat a kipakolással, még mindig ugyanúgy van még három kicsomagolatlan doboz, aminek csak azért nem állok neki, mert attól félek, hogy csak ahhoz lenne erőm, hogy bevágjam őket egy szekrénybe, és soha soha ne találjam meg aztán azt, amit keresek. Múlt héten aztán volt még sör, meg hazautaztam Veszprémbe is, őrült sebességgel csináljuk barátnőmmel a koreót, amivel Börzsönystockon fellépünk, de nem is ez a lényeg, hanem a REPÜLŐ CÁPÁK!

Viddel ugyanis kitaláltuk, hogy nézzünk közösen filmet, ami úgy néz ki, hogy egyszerre elindítjuk, skypeon pedig írásban kommentáljuk az eseményeket. A Sharknado-ra esett a választásunk, hibátlan sztori tornádókról, repülő cápákról, akik röptében leharapják az arcodat, ahelyett, hogy azon pánikolnának, hogy ÚRISTEN, REPÜLÖK. És ezek szupercápák, vígan úszkálnak olyan sekély vízben, amiben a kocsit még el lehet vezetni, és a levegőbe vetik magukat, hogy leharapják a karod. Viszont jó tudni: ha feléd repül egy, akkor a kezedben levő láncfűrésszel röptében kettévághatsz egy ilyet.

Persze tele volt még tök jó részekkel, mint például ha egy házat elönt a víz, és már derékig ér, akkor menekülj ki a házból, mert az udvarban max csak nedves lesz a föld. Ezen kívül változatos az időjárás is, egy jelenetben változik a felhős ég és a szikrázó napsütés, nyugodt a tenger, vagy éppen méteres hullámok vannak, ezen kívül felülről nézve nincsen porig rombolva a város, csak a közeli képeken. Semmilyen következetesség nincsen a történetben, egy ponton tornádókat oltanak ki bombákkal, de nagyon jókat röhögtünk rajta, pompásan szórakoztunk.

Szóval így telnek a szürke hétköznapok.

Szerdán, csütörtökön és pénteken két-két órát pakoltunk minden nap. Az elején még figyeltem rá, hogy logikus legyen, a végén már csak arra, hogy beférjen valahova. Így kerülhettek az 50 literes szemetesvödörbe a könyvek mellé a tisztítószerek.

Annyi lélekerm volt, hogy egy pici piros bőröndbe zsúfoljam azokat a dolgokat, amik a rákövetkező néhány napban szükségesek lehetnek, fogkefe, fehérnemő stb. De arra nem készültem, hogy a tisztítószereket is egy jól elkülöníthető dobozba tegyem, így aztán kereshettem őket egy darabig.

Az első pillantásra tisztának tűnő lakás jobban megnézve kicsit elhanyagolt volt, a konyha ragadt itt-ott, sárga olajcseppek a csempén, barnásra elszíneződött mosdókagyló a fürdőben. Ezeket néhány éve magasról letojtam volna, de ez most mégis közös otthon, alig vártam, hogy szépen lakjunk, szóval legyen szép és tiszta meg minden. Életemben nem takarítottam még ennyit, de most legalább tényleg nagyon csecse lett.

Pénteken volt egy kis összeomlásom, miszerint soha soha soha nem fogunk a csomagolással végezni, a pasimnak meg szombaton volt ilyen érzése, hogy soha soha soha nem fogunk kipakolni (a kettő közötti részt költöztetők végezték). Még pénteken kiderült az is, hogy az ágy, amit fel tudtak volna nekünk ajánlani, az erősen lomtalanítás pozitív, ezért őrült sebességgel kellett franciaágyat vennünk. Szombaton szereztünk még néhány dolgot az ikeában, de nem volt hely, hogy összerakjuk, ezért nem volt hely, hova kipakoljunk, ördögi kör.

Az új tulaj eddig nagyon jó fejnek tűnik, van még kettő lakása, amit kiad, nagyon rutinos, azonnal jött, elvitte, szétszerelte, megbeszélte stb amit kértünk. Minden kezdet nehéz, tehát kiderült, hogy van némi dugulásunk, illetve az előző lakó lomtárnak használta a spájzt, ami most tele van minden szarral, de mindegyik gyors úton megoldódni látszik.

Vasárnapra már nappali formája lett a nagyszobának, összeszereltük a TV-állványt, az asztalt, polcot. Hétfőn pedig megkaptam a franciaágyat, beszórtam egy csomó dolgot az ágynemőtartójába, így most már tényleg csak néhány doboz van kicsomagolatlanul.

Mindeközben a lakás inverz konvektoros lakássá változott (ahol télen hideg van a fürdőben és a konyhában, meleg a szobákban): a légkondi elbír a másfél szobával és ott jó az idő, máshol meg tombol a negyved fok.

De amúgy boldogság van.

És levonja a visszajáró pénzből a kábel újrabilincselésének összegét.

És ne legyek ennyire felháborodva, szerinte tökre korrekt ez így, hiszen azt az állapotot kellett volna visszaállítanom, ahogy volt egy éve.

És kérdezzek meg bárkit, biztosan más is úgy gondolja, hogy neki van igaza.

Szóval kiköltöztem, beköltözünk, sohe nem fogunk elférni, miért van ennyi ruhám, mi ez a csatornaszag, jaj vegyünk ágyat. Eközben felhív az előző albérletem tulaja.

• mit csináltam a zárral, mert lötyög a zár, az eddig is lötyögött? 
• látja itt a wifi jelet, hogy "Anna", de nem tud csatlakozni - persze, mert az én netem volt ott, ami most már nincsen. további 5 perc, mire megértette, hogy az én előfizetésem volt ott eddig, és elvittem a modemet.
• a gégecső el van törve, pedig az újonnan vette egy éve - WTF valszeg 800 Ft-os szart vettél, és eltört egy év alatt, de ez normál amortizáció, a kurva életbe már
• az üvegfestékmaticák már nincsenek a csempén, és azok örökérvényű darabok voltak, a gyerekek csinálták - ez még nagyobb WTF, ha ennyire kötődsz dolgokhoz a lakásban, akkor a) vidd el b) ne add ki
• a galériára fel volt vezetve egy tv kábel és végig oda volt bilincsezve, miért kellett azt leszedni onnan - mert nekem útban volt és nem volt rá szükségem basszus, ott volt egy kupac kábel tök feleslegesen, leszedtem, de ezt számonkérni, hát fulladj már meg.

Úgy sorolta fel ezeket, mintha minimum kivertem volna egy falat vagy kettéfűrészeltem volna a bútorokat. A lakás jobb állapotban van most, mint amikor kivettem (emlékeztető). Amit gondolom nem vett észre:

• a kárpitok szebb állapotban vannak, mint voltak, mert nem egészen egy éve kitisztíttattam
• felszereltünk egy pici lámpát a mosogató fölé, hogy lássad, mit mosogatsz
• kicseréltem a WC belsejét mert eresztett + a WC deszkát nem szar műanyagra, hanem a masszív fajtára
• lecseréltem a tekerős termosztátot programozhatóra.

Persze ezt eddig nem mondtam neki, mert a lakást úgyis árulják, szóval gondoltam telibeszarja ezeket, hiszen sem ő sem más nem fog oda beköltözni, de akkor miért érdekli a kábel, meg hogy hova volt lebilincsezve, miért nincsen most ott, meg különben is?

Pénteken megnéztük a Murder kiállítást, amire hétfőn nyerte a jegyet a pasim. Féltem, hogy nem fog sok újat mondani, Vlad Tepes, Hasfelmetsző Jack, de a második felében olyanokól esett szó, akikről még csak nem is hallottam. Az elején adtak nekünk egy fejhallgatót, amit az egy órán át tartó tárlatvezetés során folyamatosan viselnünk kellett. Nem szokásos szöveges kiállítás volt, hanem végig egy hang mesélt nekünk a híres gyilkosokról, gyilkosságokról. Teremről teremre vezettek minket, fülünkben aláfestő zene, az egyik helyszínen pedig kaptunk elemlámpát, hogy megtapasztaljuk, mit láttak a rendőrök, amikor beléptek az egyik helyszínre. Nekem egyes részei túl szenzációhajhásznak tűntek, máskor pedig túl kevés volt az infó, valakire indokolatlanul sok időt szántak, másokra pedig éppen csak két mondatot. Így ingyenjeggyel jó volt, de örülök, hogy nem fizettük ki rá a belépőt, mert akkor most csalódott lennék.

Szombaton öt órásra duzzadt a táncpróba, teljesen elcsúszott utána az időérzékem, délután négy körül ettem először rendesen, szunyókáltam, pakoltunk, csetreszeimet szortíroztam, táncos ékszereket dobozoltam. Este kimentünk a Buborék fesztiválra a sok ember közé, aztán lefeküdtünk a fűre, mint ezek a mai fiatalok.

Vasárnap egész délután strandoltunk, feküdtem az árnyékban, úszkáltam a langyos vízben. Ez volt a negyedik hétvége egyhuzamban, amikor strandolni voltam, máskor két év alatt nem megyek el ennyiszer.

Csütörtökön pakolás, pénteken kulcsátvétel, szombaton költözés. Addig pedig próbálok túlélni a káoszban a dobozok között. Ma már elkezdődött: "nem tudod, melyik szatyorba raktad azt a dobozt, amiben a kábelek vannak?"