AnnGel blogja

Már mikor megmondtam, hogy mindjárt itt a tél?!?

Tegnap átestem a szobafestésen is, most már aztán senki ne nyúljon a lakáshoz és ne koszoljon össze semmit, mert a kezét töröm. Belekezdtem a Game of Thrones-ba, bedaráltam egyből öt részt, amitől hülyeségeket álmodtam.

Arra gondoltam tegnap, hogy bár ügyeletes vagyok, megkockáztatom, hogy kimodulok inni a barátaimmal, de nem számoltam azzal, hogy nincsen térerő, így nem is mertem túl sokáig maradni. (Mióta rendszeresen ügyelnem kell, vettem észre, hogy mennyi térerőtlen hely van a városban.) Szóval inkább hazamentem, kiteregettem, Paprika TVt csapattam, majd 11-kor lefeküdtem aludni, hogy milyen jól kialszom magam, de ez nem így történt, egész nap iszonyú álmos vagyok, ez így tökre nem érte meg (mennyi részt meg tudtam volna nézni alvás helyett!!).

A helyzetemen nem segített, hogy ma volt egy kétórás meeting/előadásféle, ahol hiába nyomkodtam a telefonomon a játékokat, csak elszunyókáltam pár perce, ez nem ciki és a karrieremnek is tuti jót tesz. A főnököm közben azt fontolgatta, hogy felvesz videóra és feltesz youtube-ra (Girl falls asleep during a meeting, check it out OMG hilarious!!) tuti lesz egymilliós nézettsége. Vagy nem.

Ettől a hülye sötéttől nincsen kedvem sehova sem menni, de fogok, mert erős vagyok. Hazamegyek, bepakolok egy mosást (micsoda kaland!), elmegyek táncra, attól talán felébredek. Komoly dilemma, hogy pad thait vegyek magamnak utána vacsorára, vagy sushit egyek, de ami biztos, hogy ájulásig fogok sorozatot nézni, miközben hangulatosan zörög a mosógép.

Szerdán aztán kihasználtuk a jó időt, elmentünk kirándulni az ingókövekhez, eltévedtünk egy kicsit, de jól éreztem magam (és nem is inogtak a kövek). Csütörtökön kurva nyílászárócsere volt, amit szerencsére nem nekem kellett intéznem, bár este fél 8-kor hazaérve kicsit infarktust kaptam, de aztán mégsem. Sajnos a történet nem ért ezzel véget, mert festeni meg falat csiszolgatni kell még az ablak körül, így a héten megint tologathatjuk össze a bútorokat és teríthetjük be takarófóliával, de most legalább közvetlenül utána jön a takarítónő, így nem fogok nagyon sírni.

A hétvége meg nagyon jó volt, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy se táncpróbám nem volt, és haza sem mentem, így lehetett mindenféle pogramokat szervezni. Kiéltem konzumidioizmusomat, vettem végre cipőt, serpenyőt, botmixert. Nagyon gurmé napokat tartottunk lazacot csináltam ebédre édeskrumplival, pasim grissinit sütött a nálunk járó vendégeknek (első kelt tésztánk, milyen romi). A héten ebédre nagyon finom rozé kacsamellet sütöttem, ami boldogság (életapróörömei), bár arról ne beszéljünk, hogy a szaga vajon mikor szellőzik ki végre a konyhából.

Nem haladok a Doctor Sleep-pel, mert az utóbbi két hétben leginkább táncoltam vagy pedig sorozatot néztem, tollas díszeket gyártottam, gombokat varrtam. Pedig hiányzik az olvasás, de a sorozataim még inkább, szóval bedaráltam az utolsó, rettenetes Dexter évadot, a béna fordulatokkal, az érdektelen szereplőkkel, a teljesen értelmetlen befejezéssel. Annyira bosszant, hogy egy csomó cikket elolvastam ma megerősítésképpen, hogy nem, ennek más szerint sincsen semmi értelme. És szomorú is vagyok, mert nagyon szerettem, és vége van, és értelmetlenül szomorú vége van. Egy jó történet után sokszor napokig nem térek magamhoz, de úgy tűnik, hogy ez a szarokra is igaz, ha előtte túl jó volt.

Mindeközben posztfesztivál depresszióban is szenvedek, mert sok hetes készülés és izgulás most véget ért, három perc a színpadon, és ennyi, ilyen ez. Nagyon lámpalázas voltam, de nagyon jól sikerült mindkét szám, majd aztán beleszerettem egy orosz táncoslányba (de kapcsolatunk csak plátói). Azóta többször is visszanéztem azt a néhány videót, ami már elérhető, de csak erősíti most az ürességet bennem. Jó workshopokat fogtam ki és nem léptem fel minden nap, így nagyon kipurcanva sem vagyok, de persze jó lesz pihenni kicsit, és örülök, hogy most egy darabig nyugi van, de egy ilyen esemény után nehéz visszatérni a normál kerékvágásba.

Főleg akkor, ha még a kedvenc sorozatom is ilyen kicseszettül bénán ér véget.

Nem is tudom, mikor csináltam magamnak chait utoljára, talán télen, de most megint eszembe jutott, hogy basszus, milyen jó már a chai. Persze ilyenkor csinálok egy kancsóval, és kicsit rosszul vagyok, nem tudom a mértéket tartani.

Eléggé izgulok, két nap múlva Jungle show, esténként mindenfelé repkedő díszekbe öltözve forgok a nappali közepén. Csináltam zöld paradicsom relish-t, ami olyasmi, mint a csatni, csak nem az, lett belőle néhány liter, remélem, tényleg nem romlik meg felbontatlanul.

Esik az eső, amit egész addig szeretek, míg otthonról dolgozom a kis teámmal, de ebédszünetben elmentem kozmetikushoz, megáztam, kifordult az ernyőm, szóval azt hiszem, mégsem szeretem.

És álmos vagyok.

Szeretnék venni egy magasszárú, de nem túl trampli bakancsot télire, meg egy elegáns, magassarkú(bb) csizmát, hogy legyen elegáns lábbelim is. Ezzel a lendülettem kihajítanám a már legalább 5 éves csizmámat, aminek szét is tapostam már a belsejét, és az előző telet is már neccesen húzta ki (főleg, hogy kb fél évig minden nap azt hordtam).

Szeretnék egy tefal wokot is, vagy valami más megbízható és tartós teflon edényt, és így végre megszabadulhatnék attól a két másiktól, amit most jobb híján használok, de mindig leragad az aljára bármi, amit sütök benne, bármennyi olajat használok, bárhogyan csinálom.

Kell egy tisztességes irodai szék is otthonra, hogy kényelmesen tudjak majd dolgozni.

Ezzel szemben ma vettem egy nagy doboz neocitrant, strepsilset, c-vitamint, és tegnap orrcseppet a füldugulásra. Bár ezekre is ráköltöttem egy wok árát, valahogy nem okozza ugyanazt az örömet.

Lassan átmehetnék DIY blogba. A székkárpitozás és falfestés után most előszobafalat csinálunk raklapból. A színek adottak voltak, mert ilyen festékünk volt, valami csíkosat szerettünk volna, és végül ezt választottuk. Az eredeti terv szerint fehérek lettek volna a csíkok, csak mikor leszedtük a maszkolószalagokat, akkor láttuk, hogy nagyon szép a nyers szín is.

Kampókat kell már csak hozzá keresnünk, valamit, ami nem túl egyszerű, de nem is giccs, esetleg kicsit antik, vagy inkább mégsem.

Ezen kívül víz ment a fülembe, napok óta picit süket vagyok, egész héten tréningen vagyok, de legalább megnéztük a Gravity-t, ami tényleg tényleg tényleg nagyon jó.

de kiborít ez a hideg. Még tartom magam, nem vettem elő a télikabátot és a csizmát, de már kordnadrág és garbó van rajtam. Tényleg nem a 40°C-ot sírom vissza, de ez lehetne kicsit normálisabb, nem? Tavaly fél évig hordtam csizmát és kabátot, mert októbeben már hideg volt, márciusban meg még esett a hó. Emlékszem, hogy június 1-én még bekapcsoltam a fűtést, most meg már megint kesztyűt hordok.

Tegnap az Iskolában voltunk Lóci játszik koncerten, és hiába volt zárt helyen, hideg volt, kabátban ültünk végig. Ettől pedig beugrottak az emlékek az előző telekről, amikor a hidegben megyünk, és átfagyok, és beülünk valahova, ahol nem tudok átmelegedni, fázik a hátam, és ahogy fáradok és álmosodok, egyre jobban fázom.

Én értem, hogy ahhoz, hogy értékeljem a jót, kell egy kis rossz is, kell a tél, hogy a tavasz szép legyen ésatöbbi, én csak az arányokon változtatnék kicsit. Fel vagyok háborodva. Persze ez lehet, hogy az én hibám. Ha szeretném a hideget, akkor most nagyon boldog lennék. Nekem soha semmi sem jó.

De legalább nem esik.

Továbbra is fel vagyok dobva, mert gyönyörű a fal, nagyon ügyesek vagyunk elképesztő.

Két falfestés között fellépésem is volt, és nagyon büszke vagyok magamra, ahogy laza eleganciával rúgom arrébb a rólam leesett leesett dolgokat (ahelyett, hogy lefagytam volna, hogy LEESETT VALAMI, RÁLÉPTEM, MOST MI LESZ).

Ma kivételesen semmi programom nincsen munka után, így gyorsan be is terveztem magamnak egy csomó dolgot (főzés, muffin sütés, skype, koreografálás, ruhadíszítés, téli cuccaim előbányászása, nyári cuccaim elpakolása) ami baromira nem fog beleférni, mert azért ennyire nem hosszú egy délután.

A Game of Thrones-t még mindig nem mertem megnézni, mert félek, hogy beszippant és nem tudok mozdulni a gép elől, amíg végére nem értem az egésznek. De legalább a Dextert elkezdtem, igyekeztem eddig nem belefutni semmilyen spoilerbe, de már most tudom, hogy szenvedni fogok, mikor vége lesz, mert minden évad után szenvedek, hajaj. A Doctor Sleep-pel meg nem haladok, mert nincsen időm olvasni és sorozatot nézni egyszerre, így választanom kell, nehéz az élet.

Nagyon fel vagyok dobva, vettem tegnap piros cipőt, pénteken színházba megyünk, hétvégén festünk, szombaton fellépek, ma megjelent King új regénye, és egy brit kolléga is itt van, aki gyönyörű akcentussal beszél.

Álmos is vagyok persze, de a kettő nem zárja ki egymást.