AnnGel blogja

Meghúztam a nyakam nyújtózkodás közben. Ma három órányi megbeszélésem lesz, ami kevésnek számít, én nem is értem, hogyan fejezek be bámit is napi négy órányi meeting mellett. A céges gépem órája hol pontos, hol nem. Átállítani nem tudom, mert mindig visszaállítja magát, ettől meg elkések mindig mindenhonnan, aztán hopp, ismét jól működik. Elkések minden megbeszélésről. Gyűlöllek.

Közben meg csodálatosan süt a nap, szombaton le is pirultam, ami októberben teljesítmény. Vannak új ruháim, ennek örömére megtaláltam még egy doboznyi ruhát, amit eddig még nem pakoltam ki ááááá; már most nem férek el. Könyörtelenül kiszortíroztam olyan darabokat, amiket évek óta nem hordok; nincsen semmi baja, de nem szeretem; már kopott, de nagyon szeretem; disznóvágásra még jó lesz stb stb

Fúrtunk falat is, egy alkalommal átfútunk a túloldalra (kamrából előszobába), szóval tök jó, hogy vannak polcok a kamrában, de most van egy tenyérnyi lehullott faldarab az előszobában. Két lépés előre, egy lépés hátra, mindenesetre ezek szerint megtanulunk vakolni, csiszolni, festeni. Ennél rondább már nem lehet.

Legutóbbi bejegyzésem óta két üzleti úton is voltam

(közben behallatszik az utcáról valami kampánybeszéd, süt a nap, Öcsém kockul a kanapémon)

és rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem az üzleti utakat. Lehet, hogy csak az időzítés volt szerencsétlen, mert a tribal festre kellett volna készülnöm, de minden jó, ha a vége jó. Két hétig nem volt melegvizünk, természetesen a fesztivál egyik sztárvendégét én szállásoltam el, a hír hidegzuhanyként érte (haha).

Kicsit posztfesztiváldepressziózok (kérem jelölje be a kötőjel helyét), hónapok óta készültünk erre, terveztük a ruhát, sminket, fejdíszt, három koreográfiában szerepeltem, szombati gálán konferáltam, részt vettem két workshopon és egy impró partin, négy napig egy orosz lány lakott a nappalimban, szóval hétfő reggel kissé üresnek éreztem az életem és céltalannak a munkámat.

Jobb azóta persze, visszakaptam az életem és magamra találtam közben. A héten főztem, kétszer voltam karikán, két órát skypeoltam Viddel, felfúrtunk egy csomó mindent mindehova, megnéztük moziban a Viktóriát, megutáltam olaszokkal és spanyolokkal dolgozni, szóval minden a legnagyobb rendben.

Lakásügyileg két lépés előre, egy lépés hátra, mert felfúrtunk néhány polcot, cserébe a túloldalon lepotyogott a festék (igen, vékony a fal, most már tudjuk). Bekeretezzük, és ráfogjuk, hogy művészet.

A héten egy kicsit lebetegedtem, semmi komoly, csak egy kis fejfájás, torokkaparás, szóval itthon maradtam és egész héten itthonról dolgoztam (és nagyon élveztem, mert lakás! kanapé! csend!). Ettől persze nem lettem túl szociális, nem mintha amúgy az irodában nem egész nap a gép előtt ülnék na mindegy. Na de ma elmegyek szülinapi buliba, holnap meg alszom, este meg színházak éjszakája, amire okosan sehova sem regisztráltunk be, és nem is tudom, lehet-e bármit csinálni regisztráció nélkül.

Közben készülünk az októberi fesztiválra is, az egész orosz vendéget én fogom elszállásolni, és a tanárnőm beígérte neki, hogy tarthatja a workshopját oroszul HAHA, szóval éppen testrészeket kéne tanulnom erősen.

Ezen kívül meg elhatároztam, hogy péntek reggelente fogok járni karikára, mert akkor felszabadul egy délutánom, és akkor nincsenek kifogások, hogy jaj bejött valami program, vagy éppen miért nem tudok menni. Persze meghalok, mert 7 előtt indulnom kell otthonról, olyankor még aludni szoktam, de ez már a második alkalom volt, hogy elmentem, és még mindig élek, bár fáj mindenem.

Rengeteg mindent írnék, de aztán eszembe jut, hogy jaj, a nyaralásról sem írtam még, és előbb arról kéne - ettől meg persze egyáltalán nem írok.

Le van szarva.

Csak szeretném valahogy megörökíteni ezt az időszakot, amikor olyan egyszerű dolgok is hihetetlenül boldoggá tesznek, mint a kanapém. Imádok itthon lenni, a fákat nézni az ablakból, hallgatni a távoli forgalom beszűrődő zaját, a lakás ismeretlen hangjait. Imádom, hogy új mosógépem van, ami nem lötyköli órákig a ruhákat és nem ugrál, hogy nagy a hűtőm és elférek benne. Feldob a gondolat, hogy ez már az enyém, és ha lyukat akarok fúrni a falba, akkor nem kell könyörögni, ha le akarok cserélni valamit, akkor lecserélem, ha nem tetszik, kidobom. Hogy végre nem azt kell szeressem, ami a tulajnak tetszik, hanem lehet olyan, ami nekem tetszik. És nem érdekel, hogy egy csomó dolog még nincsen készen, néhány doboz még nincsen kipakolva, mert majd valamikor azt is befejezzük, és majd annak is mennyire örülni fogok. Egyszerűen már attól baromi boldog vagyok, hogy itthon vagyok és a kanapén heverészhetek.

Szóval szép a táj, jópofák a kisvárosok, jó az idő, kaják finomak, nincsen rengeteg turista, de már összegyűlt néhány dolog ilyen rövid idő alatt is, amit vagy nem értek, vagy ha mégis, akkor sem sikerült megbírkóznom velük.

1. fagylaltok mérete: szeretem a fagyit, de nem tudok megenni belőle egy akkora adagot, mint a fejem. Az egygombócosnak még az ára sincsen kinn. Szeretnék megkóstolni több ízt, de nem lehetne olyat, hogy sok kicsi gombóc?

2. coperto: nem service fee, hanem inkább úgy magyarázták nekem, hogy kaptál tányért, evőeszközt, poharat, és ez ennek az ára. Fix, nem arányosított, 1-3 euró fejenként. Volt, hogy a 18 eurós fogyasztásunkra rájött a 4 eurós coperto, ami +22%. Au.

3. szieszta: az egy dolog, hogy én utánék estig dolgozni 2-3 órás szünettel napközben (engem már a kötelező egyórás ebédszünetem is zavar), de szabadság alatti ritmusunknak teljesen bebasz. Felkelünk 10 körül, kávé, reggeli, vakaródzás, elindulunk, és mire beérünk egy városba, zárva találunk mindent, mert szieszta van. Kajáldát találni 3 és 6 között megint esélytelen, de a késői reggeli miatt előbb nem éhezünk meg.

Az a helyzet, hogy most éppen nyaralok. Előtte sikerült beköltözni, időre készen lett majdnem minden, bár a netet még nem sikerült bekötni a lakásba (nő sikoly, háttérben összetörik valami, felsír egy gyerek). Ez nem azt jelenti, hogy nomád módjára éltem két hétig és nyersen faltam a húst levadászott áldozataimról - szerencsére van céges mobilnetem, így elevickéltem valahogy. A nettelen időszakra felkészülve letöltöttem egy évad Shamelesst (függő vagyok), némi Orphan Blacket (eddig izgalmas), és Leftoverst (ez miről szól??).

Még nincsen mindenhol világítás, a szekrény sincsen teljesen készen, de még nyaralás előtt két nappal megérkezett a kanapé. Hmm, kanapé! A puffot elfelejtették hozzá hozni, de mit számít, hiszen kanapé! Végre van hova leheveredni, lehet róla sorozatot nézni, fetrengeni, ledobálni rá minden szart, mert kanapé! Boldog vagyok.

Boldogságomhoz adhatna (ha nem égtem volna már ki a végére), hogy a reménytelennek tűnő fejlesztést végül leteszteltük és működött, így pénteken végre mindent magasról lefosva állíthattam be az out of officeomat.

Majd mesélek valamikor a nyaralásról is.

Nem elég, hogy munkában őrület van, a tesztelések csiga módjára haladnak és mindenki toporog, végtelennek tűnő status callokban kínlódok spanyol fejlesztőkkel, még a lakás is szanaszéjjel áll. A festő, akinek múlt héten be kellett volna fejeznie a festést még mindig nem fejezte be, és a pénteki végső határidőre is a vállát vonogatta. Viszont kurva nagy szerencse, hogy mindenki más ráér pénteken, szombaton tud jönni a takarítónő, leszállítják a hűtőt, és vasárnapra sikerült leszerveznem a költöztetőket is. Csak a fal legyen lefestve.

Ha ezt túlélem, akkor már szerintem bármit.

Ozora elég nomád, amivel alapvetően nincsen bajom, ha ki tudom magam aludni. Sátorozás lehet, hogy nem nekem való, mármint szerintem tök jó annak, aki ezt szereti, de én lehet, hogy nem. Két napot töltöttem ott szerda estétől péntek délig, és érdekesnek találom, mennyi dolgot el tudok fogadni természetesnek. A fesztivál tényleg hatalmas, de pont ettől nem tűnik fel a rengeteg ember. Egyszer sem kellett sorban állnom a wc-hez, zuhanyhoz, vagy akár kajáért. Sokat kell értük gyalogolni, az igaz, kb félórás program ivóvizet szerezni, ennél több zuhanyozni, eső után hatalmas sár volt, de engem is meglep, hogy mennyire nem zavart. Összességében tetszik és jó élmény volt, biztos sokat dobna rajta, ha a zene is tetszene.

Szóval szerdán oda, aztán rohanunk is, mert közeleg a vihar. Hamarosan leszakad az ég, pont megússzuk, a chillsátorban húztuk meg magunkat. Esőszünetekben elszaladtunk kajálni, aztán zuhog. Továbbra is zuhog. Nem készültem zseblámpával, a telefonom meg hamar lemerül, ha lámpának használom. Azt sem tudom, merre vagyok, melyik domb mögött vertünk sátrat, ez itt most melyik színpad, jaj. Elmegyek gyorsan lefeküdni aludni mikor éppen nem esik. A sátor tetején kopog az eső, párás a levegő, nyom a föld.

Éjszaka alig alvás, hajnalban felkelek, elmegyek zuhanyozni, 20 perc oda, lecsapatom magam hideg vízzel, 20 perc vissza. Nem tudok mit csinálni, minden tiszta víz, mindenki alszik még, én is visszafekszem a sátorba és alszom még egy órát. Aztán felkelünk, kapunk reggelit, minden sáros, leöntöm magam kávéval, sok gyereket látok, felfedezem, hol lehet telefont tölteni. Megtanulok dobolni, dumdumtakatakk, összeismerkedünk egy idegesítő részeg sráccal, aki odajött a sátorhoz a dob hangjára. Összepakoljuk a fellépőcuccokat és mindent, ami estig kellhet, mert nem kockáztathatjuk meg, hogy délután az eső miatt nem tudunk visszajönni értük a fellépés előtt. Szóval pakolás, kapunk ebédet, aztán próba az Artibarnban, kávé, fröccs, pihenés, gyülekezés, smink, ruha, fellépés. Fellépés alatt ismét esik, átöltözünk, át a chillbe, majd enni, ettől elálmosodom, közben megjön, az applikátoros tampon egy hasznos találmány. Vissza a sátorhoz, fekvés, alvás.

Másnap a többiek már reggeli után elkezdtek sminkelni - délután egytől fellépésük volt, én meg azért kicsit örültem, hogy abban már nem vagyok benne, mert lehet, hogy sírnék, ha műszempillát kéne ragasztanom még délelőtt 11 előtt. Pakolás, ki a vasútállomásra, aztán haza.

Azóta is próbálom magam kipihenni, 10 órákat alszom, amitől még fosabbul vagyok, szóval nem tudom, mi lenne a megoldás.

Szóval voltunk Kolozsváron, megnéztük, merre laknak Tordai-hasadék, illetve meglátogattuk a tordai sóbányát is, ami nagyon menő. A kivájt termekben kialakítottak egy komplett szabadidő-parkot, van játszótér, lehet sportolni, csónakázni, golfozni, mindezt a hegy gyomrában, 10-15 fokban, sófalak között. A levegője állítólag nagyon egészséges, jót tesz a légúti szerveknek meg minden. Van ott egy koncertterem is, jó az akusztikája, és amikor ott voltunk, akkor pont egy énekkar előadása ment. Képeket nem tudtam jókat csinálni, de neten van néhány:

Ezen kívül legjobban talán a hegyes-dombos vidék tetszett, az egymás mellett szorosan elhelyezkedő meredek dombok, közöttük jópofa völgyek, ahol bárányok legelésznek.

Persze mindez elég messze van, kb 7 óra volt oda az út, aminek nagy részét az életveszélyes közlekedési morállal rendelkező helyiek között kell megtenni. Többször láttuk, hogy előzéskor a szembejövőnek le kellett húzódnia, amennyiben nem akart frontálisan ütközni, a záróvonalat pedig rendszerint figyelmen kívül hagyják. A kamionok tesznek rá, hogy a falvakban 50 km/h a sebességhatár, de mivel a falvakon kívül is csak 80-nal bírnak menni, ezért hol mi előzzük a kamiont, hol az előz vissza minket.

Útközben megcsodáltuk a bánffyhunyadi cigánypalotákat, zsenális az a sok hatalmas félkész épület - cifra bádogtetővel persze. Nem álltunk meg, csak a kocsiból csodáltuk, de így is egy élmény volt.

Visszafele majdnem 6 óra alatt hazaértünk (nem voltak kamionok), de belefutottunk két dugóba is az M3-ason. Unalmunkat enyhítendő hangosan felolvastam az index percről percre közvetítését a Forma 1-ről, majdnem olyan jó volt, mint nézni.

Blogom folyamatos fáziskésésben van az életemhez képest (bár az még furább lenne, ha fordítva lenne). Múlt hétvégén Kolozsváron voltunk, kirándultunk, szerdától máig meg Ozora. De erről majd később bővebben, zzZzz.