Szóval szép a táj, jópofák a kisvárosok, jó az idő, kaják finomak, nincsen rengeteg turista, de már összegyűlt néhány dolog ilyen rövid idő alatt is, amit vagy nem értek, vagy ha mégis, akkor sem sikerült megbírkóznom velük.
1. fagylaltok mérete: szeretem a fagyit, de nem tudok megenni belőle egy akkora adagot, mint a fejem. Az egygombócosnak még az ára sincsen kinn. Szeretnék megkóstolni több ízt, de nem lehetne olyat, hogy sok kicsi gombóc?
2. coperto: nem service fee, hanem inkább úgy magyarázták nekem, hogy kaptál tányért, evőeszközt, poharat, és ez ennek az ára. Fix, nem arányosított, 1-3 euró fejenként. Volt, hogy a 18 eurós fogyasztásunkra rájött a 4 eurós coperto, ami +22%. Au.
3. szieszta: az egy dolog, hogy én utánék estig dolgozni 2-3 órás szünettel napközben (engem már a kötelező egyórás ebédszünetem is zavar), de szabadság alatti ritmusunknak teljesen bebasz. Felkelünk 10 körül, kávé, reggeli, vakaródzás, elindulunk, és mire beérünk egy városba, zárva találunk mindent, mert szieszta van. Kajáldát találni 3 és 6 között megint esélytelen, de a késői reggeli miatt előbb nem éhezünk meg.
Ezt mondtátok