AnnGel blogja

Nagyon nincsen motivációm dolgozni így év vége felé, pedig még van három munkanap hátra. Úgy terveztem, hogy most már nem fogom megerőltetni magam, de akkor ma még erősen neki kéne feküdni, mert egy csomó minden van még.

Tegnap tízkor már lefeküdtem aludni, de továbbra is nagyon álmos vagyok. Pedig kell az erő, ma tánc aztán sörözés, holnap reggel karika, este céges karácsonyi buli, szombat délelőtt pedig megint tánc. 

Lassan egy éve elkezdtem karikázni (legalábbis jan 9-én posztoltam erről először, döbbenet), de tegnap fordult elő először, hogy úgy érezzem, nem tudok lejönni. Eddig is voltak helyzetek, mikor aggódtam, hogy leesek, de most teljesen bele voltam keveredve a karika felső ívébe és a hevederekbe, lábam itt, kezem ott, és se erre, se arra nem tudtam kimozdulni. Hát ez is megvolt.

És azt még nem is mondtam, hogy vasárnap megnéztem imaxben az interstellart, és nagyon tetszett, éjfélig tartott de egy kicsit sem lettem álmos. Mekkora hős vagyok.

Kurvára nem meglepő módom múlt héten pusztulat és döghalál volt a munka, de péntekre legyőztem minden, minden megválaszolva, review, teszt, sign off, kimerültség, boldogság, ezismegvolt.

Ma persze kiderült, hogy amit leteszteltünk az valahogy mégsem működik, mármint részenként igen, de összerakva valahogy mégiscsak egy nagy fos, persze lehetne rosszabb is, kiderülhetett volna januárban go live után is, szóval kicsit örülök, közben meg belül meghalok. Meg persze mérges is vagyok, mert ha az olaszok esetleg nem délután szólnak, hogy másnaptól nincsenek, akkor talán le is teszteltük volna teljesen ugyebár.

Persze közben elegem van másokból is, mindenki hülye, csak én vagyok helikopter, folyamatosan fejben kell tartanom egy kollégám feladatait és nyektetni, hogy megcsinálta-e, ez azért eléggé fárasztó egy idő után, sokat segítene, ha csinálná magától a munkáját.

Meg aztán persze az indiai tesztelők is panaszkodnak a dél-afrikai tesztelőkre, hogy nem jók, de az egy olyan pillanat volt, amikro úgy éreztem, hogy összeomlik a téridő és beszippant egy fekete lyuk annyira abszurd.

És amúgy igen, nem is tudom, ki a rosszabb, most éppen az dél-afrikaiakat gyújtanám fel a gecibe, mert ők akarnak tesztelni, szanaszéjjel meetingelem magam velük, kötözködnek, aztán nem csinálják meg azt, amit kéne, és végül néznek rám, hogy akkor megcsinálom-e mégis én a tesztelést.

Persze felváltva gyűlölök különböző nemzeteket, a németek mindenbe belekötnek, az olaszok megbízhatatlanok, a spanyolok mindent hörögve számonkérnek, de közben nem csinálnak semmit, a dél-afrikaiak szintén, csak a káoszfaktor nagyobb, az indiaiak meg kedvesen bólogatnak, de aztán mégsem értik. Szoktam panaszkodni a főnökömnek, aki annyit szokott ilyenkor mondani, hogy "italians" vagy "africans" vagy éppen "indians" és együttérzően széttárja a kezét. Ez sem segít.

Az már csak a lájtosabb pillanatok egyike, mikor a hat indiai csapat egymásnak küldözgeti, hogy vajon mi lehet a hiba, mindenki teljesen tanácstalan, már a huszadik e-mail megy, erre belenézek, és látom, hogy valaki ütött egy space-t az egyik számsor elé, és azért nem jó. Ti is minek vagytok.

Ha mindig mindenki csinálná a dolgát, és mindenki okos és értelmes lenne, akkor nem lenne munkám, szóval veszek egy nagy levegőt, iszom egy kávét, mert ez a dolgom, ez a munkám, ez a dolgom, ez a munkám, ez a munkám, ezamunkámezamunkám.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

Tumblren szembejött velem, hogy Do your future self a favor and work hard now és magamra kéne vennem. Persze semmi mélyre nem kell itt gondolni, csak arra, hogy mivel éppen nincsen rengeteg dolgom, akkor talán nem a tumblrt kéne pörgetnem ebben a váratlan szabadságban, hanem összerakhatnám a teszteléshez szükséges dolgokat, és akkor kurvára boldog lennék három hét múlva, hogy milyen jó, hogy ezt már megcsináltam, és nem omlok össze és bújok el az asztal alá.

Szóval mindjárt neki is állok, csak még vannak dolgok az interneten, amiket nem olvastam el. Ennek biztosan van valami pszichológiája, hogy ha sok a dolgom, akkor csak csinálom egyik feladatot a másik után, de ha kevés, akkor azt a keveset is nyűglődve tologatom, vergődök az interneteken, csinálok egy teát, megválaszolok néhány totálisan irreleváns levelet, eszem egy mandarint, csinálok még egy teát. Nem vagyok produktív.

Tegnap vettem magamnak egy vastag papucs-zoknit (nem tudom, mi ennek a neve), és rájöttem, hogy borzasztóan élvezem bebugyolálni magam meleg ruhákba és plédbe filmezés vagy olvasás közben, ez valahogy hozzátartozik a télhez, hideghez, nyálkás időhöz. Persze mivel panelban lakunk, ahol minden radiátort lecsavarva is még mindig 23 fok van, túl meleg van ehhez; ha pedig lehűl fél fokkal, akkor a pasim szól, hogy most már igazán fűthetnénk, mert fázik. Én is fázom, de pont ez a jó, mert lehet pléd alá kucorogni! De nem győztem meg.

Megnéztem az új Hunger Gamest, nagyon szerettem a könyvet, de szerintem jobb a film. Mármint nyilván a könyv sokkal többet foglalkozott Katniss vívódásával, de engem az picit idegesített is, szóval annyira nem hiányoltam.

Azért ma majdnem meghaltam egy kicsit mikor egy órával korábban keltem, hogy elmehessek edzeni, de szerintem megérte.

A szülinapozásból kihoztam a maximumot. Szombaton szüleimmel ünnepeltünk, kedden a pasimmal kettesben - aki aztán a vőlegényem lett, vőlegényem baszki -, csütörtökön kollégákkal koccintás, pénteken házibuli. Holnap meg a szüleink jönnek egy vasárnapi ebédre (de sem húsleves, sem rántott hús nem lesz), adtam a szocializálódásnak a héten. Ja és ma még próbán is voltam, szóval az is, jaj de ki vagyok purcanva.

A múlt hét meg pont hogy magányos volt, hétfőtől csütörtökig céges úton voltam egy angol kisvárosban, ami aranyos, de nem túl izgalmas. Az alatt a pár nap órákat töltöttem olvasással, vettem sós-ecetes chipset, befejeztem a Gone Girlt (engem teljesen átvert ez a könyv) és elkezdtem a Midnight Riotot.

Eljegyeztek. Mik nem vannak!

Nagyon termékeny hétvége volt még annak ellenére is, hogy megfáztam (és vasárnap estére el is múlt - tipikus stréberbetegség). Pénteken Rotfront lemezbemutatón voltam az A38-on, továbbra is nagyon szórakoztatóak, szolidan ugráltam és énekeltem az első sorban, jó volt. Aztán felszereltük a héten megvett kiegészítőket, így végre van függöny a hálóban, tükör és lámpa a fürdőben, meg kádparaván!!! És új íróasztal, nagy az öröm.

Mondtam már, hogy rá vagyok kattanva az Orange is the new blackre? Mert rá vagyok kattanva, mindjárt befejezem második évadot. Az elején nem igazán rántott be, de valahogy az első évad végére meggyőzött. Lehet, hogy nem is folytattam volna, ha történetesen nem érek rá, és darálok be egy nap alatt hat részt. De egyszerre sokat megnéztem, és a nap végére eljutottam oda, hogy tényleg érdekelt már a sztori, és most itt vagyok.

Közben a Gone Girlt olvasom, kb felénél járok, eddig nagyon tetszik, és nem is a sztori benne az érdekes (az eltűnés), hanem hogy ez egy egyszemélyes párkapcsolati dráma. Nagyon jól megírt, feszes, izgalmas. És nagyon régen csináltam már olyat, hogy bevackoljam magam a kanapéra, és olvassak (leginkább utazás közben szoktam), de szombaton nyolckor megébredtem, csináltam egy teát, olvastam. Az idillen csak az orrfújás rontott, de hát mit lehet tenni.

Vasárnap pedig megnéztük a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Bár a főszereplő által megtestesített karaktert a való életben lapáttal ütném, a film nagyon hangulatos volt, a családi jelenetek zseniálisak, és még a sztori hiánya sem zavart. Nagyon jól szórakoztam rajta, és külön örültem a helyszíneknek - benne volt a Krimó is!

Na de most már fekvésalvás.

Nagyon figyelek rá, hogy mindig többet aludjak hét óránál, most is majdem nyolcat aludtam, mégis majdnem belealudtam az oroszórába (ami különösen azért szórakoztató, mert ezek magánórák, szóval nem lehet meglapulni a sarokban). Kicsit be is taknyosodtam, de nem hagyom, hogy lelombozzon. Tegnapi karika nagyon jól ment, sokat fejlődtem az elmúlt néhány hétben, és egészen más érzés, mikor nem azért kell abbahagynom egy gyakorlatot, mert elfáradtak az izmaim, hanem azért, mert a tenyeremen a bőr nem bírja.

És tök jó bicepszem van, na.

A héten vettem függönyt, karnist, parkettaszegélyt, tükröt, ma lámpaboltba megyünk. Olyan jó tapétákat láttunk az egyik nap, hogy ki is találtam, hogy a fehér falra majd egy-egy csíkba rakunk fel tapétát pl a hálóban vagy az étkezőben - majd egyszer valamikor. Azt hiszem, ez a lakás sosem lesz kész, végtelenségig lehet basztatni valamit rajta.

A múlt hét gyakorlatilag tökéletes volt. Kétszer is voltam karikán, a egyik alkalommal Backstreet Boys greates hits szólt, hintázva üvöltöttük, hogy Everybodyyyyyyy, yeaaaah. Megdícsért a főnököm, kedden koktéloztunk, szerdán krimó (és pad thai! ó, régi szép idők). Csütörtökön elő-halloween tökös partit tartottunk, csináltam levest és muffint, zseniális tököket faragtunk, volt annyi székünk, amennyien voltunk, bár a kaját kicsit elszámoltam.

Pénteken pedig haza Veszprémbe, elvertem Öcsémet pinpongban, aludtam fotelban, ropogott a tűz a kandallóban, befejeztem a Watership Downt (két hónap!!??!!), elkezdtem a Gone Girlt, temetőztünk, sütött a nap, hazafelé pedig pont együtt jöttünk barátnőmmel a vonaton.

Csodálatos.

A héten pedig ismét nekifekszünk a lakásfelújítást befejezésének, lámpa, tükör, parkettaszegély, kádparaván. Elvileg lesz új íróasztalom is, juppí!

Azt persze már el is felejtettem, hogy rossz méretű kádparavánt rendeltünk, de legalább már rolónk van (háromból kettő ablakon); van már egy félig lecsiszolt étkezőasztalunk, szüleim meg fogadásokat kötnek, mikor leszünk készen (soha).

Az étkezőasztal amúgy nagyon tetszik, használtan vettük, alján ott van az asztalosmester pecsétje, a pecséten egy négyjegyű budapesti telefonszám, szóval régi, na. Vagy ezt már meséltem? Na de még le kell festeni, fogalmam sincsen, mikor. Az a baj, hogy a normál házimunkával is már annyi időt töltök, hogy utána nincsen már kedvem a félkész dolgokkal bajlódni. Meg nem akarok emiatt barátokat és hobbikat elhanyagolni, de hát így persze sosem lesz kész, nyavaly, nyavaly.

Közben elég hulla vagyok, kedden fél 9-re moziba mentünk, és hát nem néztem meg, hogy a Sráckor majdnem három órás... ettől eltekintve nagyon tetszett, mert őszinte, szép, mégsem giccses, mégis megható. Csak az utolsó fél órában már azt vártam, hogy ez az utolsó jelenet? Ja nem, akkor ez. Ja nem, akkor ez. Ja nem. Na végre. Tegnap meg a pasim céges vacsorája miatt nem feküdtem le korán, és ez teljesen nevetséges, de azzal, hogy két napig csak hat és fél / hét órákat aludtam, teljesen használhatatlan vagyok éppen.