Nagyon termékeny hétvége volt még annak ellenére is, hogy megfáztam (és vasárnap estére el is múlt - tipikus stréberbetegség). Pénteken Rotfront lemezbemutatón voltam az A38-on, továbbra is nagyon szórakoztatóak, szolidan ugráltam és énekeltem az első sorban, jó volt. Aztán felszereltük a héten megvett kiegészítőket, így végre van függöny a hálóban, tükör és lámpa a fürdőben, meg kádparaván!!! És új íróasztal, nagy az öröm.
Mondtam már, hogy rá vagyok kattanva az Orange is the new blackre? Mert rá vagyok kattanva, mindjárt befejezem második évadot. Az elején nem igazán rántott be, de valahogy az első évad végére meggyőzött. Lehet, hogy nem is folytattam volna, ha történetesen nem érek rá, és darálok be egy nap alatt hat részt. De egyszerre sokat megnéztem, és a nap végére eljutottam oda, hogy tényleg érdekelt már a sztori, és most itt vagyok.
Közben a Gone Girlt olvasom, kb felénél járok, eddig nagyon tetszik, és nem is a sztori benne az érdekes (az eltűnés), hanem hogy ez egy egyszemélyes párkapcsolati dráma. Nagyon jól megírt, feszes, izgalmas. És nagyon régen csináltam már olyat, hogy bevackoljam magam a kanapéra, és olvassak (leginkább utazás közben szoktam), de szombaton nyolckor megébredtem, csináltam egy teát, olvastam. Az idillen csak az orrfújás rontott, de hát mit lehet tenni.
Vasárnap pedig megnéztük a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Bár a főszereplő által megtestesített karaktert a való életben lapáttal ütném, a film nagyon hangulatos volt, a családi jelenetek zseniálisak, és még a sztori hiánya sem zavart. Nagyon jól szórakoztam rajta, és külön örültem a helyszíneknek - benne volt a Krimó is!
Na de most már fekvésalvás.
Ezt mondtátok