Azt persze már el is felejtettem, hogy rossz méretű kádparavánt rendeltünk, de legalább már rolónk van (háromból kettő ablakon); van már egy félig lecsiszolt étkezőasztalunk, szüleim meg fogadásokat kötnek, mikor leszünk készen (soha).
Az étkezőasztal amúgy nagyon tetszik, használtan vettük, alján ott van az asztalosmester pecsétje, a pecséten egy négyjegyű budapesti telefonszám, szóval régi, na. Vagy ezt már meséltem? Na de még le kell festeni, fogalmam sincsen, mikor. Az a baj, hogy a normál házimunkával is már annyi időt töltök, hogy utána nincsen már kedvem a félkész dolgokkal bajlódni. Meg nem akarok emiatt barátokat és hobbikat elhanyagolni, de hát így persze sosem lesz kész, nyavaly, nyavaly.
Közben elég hulla vagyok, kedden fél 9-re moziba mentünk, és hát nem néztem meg, hogy a Sráckor majdnem három órás... ettől eltekintve nagyon tetszett, mert őszinte, szép, mégsem giccses, mégis megható. Csak az utolsó fél órában már azt vártam, hogy ez az utolsó jelenet? Ja nem, akkor ez. Ja nem, akkor ez. Ja nem. Na végre. Tegnap meg a pasim céges vacsorája miatt nem feküdtem le korán, és ez teljesen nevetséges, de azzal, hogy két napig csak hat és fél / hét órákat aludtam, teljesen használhatatlan vagyok éppen.
Ezt mondtátok