AnnGel blogja

Nagyon jól jött ez a hosszú hétvége, majdnem négy nap, mert bár pénteken otthonról dolgoztam, munkának nem nevezném az aznapi teljesítményemet.

Szombat este - megszakítva a folyamatos rokonlátogatást, amikor már hazaértünk a szüleimtől, de még nem mentünk el lesz-anyósomékhoz - koncerten voltunk az Aurórában. Most voltam ott először, és nem is értem a helyet, mármint értem, de nem hasonlít semmire, és megmozdulni sem lehetett, annyian voltak. Eleve kalandos oda eljutni, főleg, hogy gyalog mentünk mindenféle kevésbé kellemes utcán keresztül, aztán be kell csöngetni, mindenki a zsebkendőnyi udvaron dohányzik, meg alig találtuk meg a koncerttermet. Szóval álltam ott és néztem, hogy mi ez, és mit csinál ez a sok ember itt, egyáltalán honnan tudják, hogy ez itt van? Ilyenkor aztán rájövök, hogy mennyi mindent nem láttam még, és mennyi helyre el kéne menni, tele van a város ilyen furcsa dolgokkal. Legalább annyira meg voltam lepődve most szombaton, mint mikor kilenc évvel ezelőtt érettségi előtt először jöttem fel egyedül Budapestre és a Pótkulcsban ünnepeltük egy netes szerepjátékos banda egyik tagjának születésnapját. Utána még beültünk valami másik romos helyre, amit érted, tök romos, régi bútorok vannak benne, de közben kocsma, hát nem beszarás? Néhány évre rá tudtam meg, hogy ez a romkocsma és minden sarkon van belőle. Most is lehet, hogy már tele van a város ilyen közösségi helyekkel meg alkotóterekkel, csak én vagyok ennyire lemaradva.

Tudom, tudom, jól elhanyagoltam a blogot mostanában, pedig annyi minden történik.

Például itt voltak Vidék néhány napot, meglepetésnek kimentünk eléjük éjfélre, akkor szállt le a gép. Tartottunk közös filmezést is, jó filmet próbáltunk választani, de sajnos nagyon rossz volt. És este 10-kor már aludtunk, innen is látszik, hogy szuper volt a buli.

Egy másik vasárnap meg hagytam magam elrángatni a Pilisbe kirándulni, gyalogoltunk 10 km-t, vettünk sört a helyi sörfőzdében, sütött a nap és nem tévedtünk el.

Nehezen indulok el munkába mostanában, mármint elindulok, csak nehéz átállni. Negyed órát utazom egyhuzamban a villamoson, ennyi idő pont arra elég, hogy teljesen belefeledkezzem az aktuális könyvembe, belassuljak, és a keletinél kábán sodródjak a tömeggel. Most fejeztem be a Konzulvárost, ami ilyen tipikusan berántós, vagy legalábbis engem berántott még a zötyögő 24-es villamoson és a zajos konyhában is ebédszünetben.

Nem tudom, mi van. Álmos vagyok.

Meg akartam magamnak venni az új Neil Gaiman novelláskötetet, de 20 dollár az ebook, nyilván letorrentezhetném, de ha már egyszer szeretem meg minden, akkor gondoltam csak nem lopom. Ha várok egy kicsit, csak olcsóbb lesz, de 20 dollár, komolyan, 20 dollár.

Másik hatalmas probléma, hogy azért olvasok angolul, mert nem akarom, hogy nyelvtudásom elsatnyuljon, de amikor az angol nyelvű könyv sokkal sokkal drágább, mint a magyar változat a dibookon, akkor csak megremeg a kezem a magyar verzió felé (elég hosszú remegés, mert még a kártyainfók is gyorsan begépelődtek).

És még a Parks and Recreation is véget ért.

Pár napja még Dublinban sétálgattunk a szélben (de nem esőben!), tettünk egy nagy kört Howthnál, elkirándultunk Belfastba (jobbkormányos autó! baloldali közlekedés! balrakisívben, jobbranagyívben), sokan aludtunk kevés helyen. Szomorúan jöttem haza, jó volt máshol lenni, mást csinálni, másnap hullafáradtan az irodában azon filóztam, mennyire nincsen nekem ehhez kedvem.

De legalább elkezdett esni a hó. A cégnél két hétig nálam voltak az indiai kollégák, egész végig a havat várták, persze akkor nem volt. Lelkesen mesélték, hogy a reptérre kifele menet már esett pár szem, láttak havat, láttak havat.

Mostanában állandóan fáradt vagyok, legalábbis fáradt a munkához, vagy hogy rendet tartsak a lakásban, elpakoljam a szarjaimat, felkeljek reggel, felöltözzek, kimenjek a villamoshoz. Szelektív fáradtság ez, mert tánc meg a karika teljesen rendben van, érdekes.

Az esküvőhöz megszerveztük a fő dolgokat, van helyszín, ruha, zene, fotós, innentől hátradőlök, most jó vagyok egy darabig.

Fél 9, én már pizsamában és mosott hajjal, vettem chipset, és rájöttem, hogy elkeZDŐDÖTT A SHAMELESS ÖTÖDIK ÉVADJA, OMGOMGOMG

Január elseje tökéletesen telt, délelőtt még vendéglátóinknál punnyadtunk, társasoztunk, délután pedig sorozatnézés (Twin Peaks!), horgolás. Szabadságom utolsó napjaiban pedig voltunk Bécsben, ahol a karácsonyi fények még fenn voltak, de eső esett hó helyett, meg síelni, ahol megtudtam magamról, hogy ha nem látom a célt, akkor pánikba esek.

Befejeztem Háytól A bogyosgyümölcskertész fiát, amit a pasimnak vettem karácsonyra (olyan vagyok, mint azok a szülők, akik alig várják, hogy a gyerek legóját összerakják, csak könyvekkel), most Miéville-től a Patkánykirályt kezdtem el. Örülök, hogy egyre több ekönyvet lehet venni magyarul, ez angolul elég küzdelmes lenne, éljen a dibook.

És még az esküvő helyszín is megvan végre, csodálatos.

Emlékeztek arra, mikor azt írtam, hogy a télhez hozzátartozik a hideg, és kifejezetten szeretem, ha nincs olyan nagyon meleg a lakásban, és lehet pléd alá kucorodni egy bögre teával? Hát jól megkaptam, hiába van most már tényleg nagyon hideg, a központi fűtés nem igazán dübörög. Nem arról van szó, hogy 16 fokban vacognék, 21 fok van, de kinyitottam az összes radiátort, és így is éppen határeset. Teával és pléddel pont elviselhető, de sokszor fázom. Szóval ezt megkaptam.

Általában nincsen problémám a munkámmal, és nem szoktam ilyet érezni, de nagyon nincsen kedvem hétfőtől dolgozni. Olyan jól elvagyok, sportolok, olvasok, horgolok, sorozatot nézek, barátokkal találkozom. Jajnincsenkedvem. Boldog új évet.

Ezt hétfőn írtam, de vázlatban maradt

A tegnapi nap mozgás szempontjából totális csőd volt, mert a hosszú sor láttán mégsem mentünk korcsolyázni, hanem inkább enni valamit. Később becsatlakoztunk Vid féle hazalátogatós sörözésekbe, volt ott barátságos kolléga Dublinból, sör, forralt bor, zsíroskenyér. A buli igazán akkor indult be, mikor hajnali egyre hazaértem, és kiderült, hogy a kenyér, amit beraktam a gépbe, kb zsemleméretű maradt (dráma). Úgy döntöttem, inkább összerakok még egyet, de hogy tuti sikerüljön, rendes élesztőt használok hozzá - ami persze cseszett felfutni, mert talán kihagytam belőle a cukrot (ekkor már fél kettő volt). Mindenesetre megnyugodhat mindenki, happy end van, jó lett a kenyér.

Nem dolgozom, egyedül vagyok itthon. Lassan öt hónapja beköltöztünk, de még mindig nem tudom megszokni az apró neszeket. Időnként reccsen a padló, vagy a bútorok, nem is tudom, de valami pattan, reccsen, sosem jövök rá, mi az. Gyengén áthallatszik, hogy valamelyik szomszéd szkájpol (a búgó hang, amikor kicseng a másik félnél), valaki centrifugál, elhúz egy széket, cipőben mászkál. Nem zavaró, csak idegen. Valószínűleg az előző helyen a forgalom zaja elnyomta ezeket a hangokat, de hát még mindig inkább ezek legyenek, mint a buszok berregése.

Amilyen érdekes volt két napja napsütésre ébredni, annyira jó volt ma a hóesésre. Tél van, nahát.

Munkábaállásom óta első karácsonyom, hogy nem kell dolgoznom kicsit sem, szabadságot vettem ki két ünnep között, úgyhogy másfél hét szünet. Eddig nem túl pihentető, vagy nem tudom, mit vártam (de tudom, teát, könyvet, kandallót), de leginkább utazás, és lassan idegekre menő család van (tehát a szokásos). Eddigi évekhez képest változás, hogy a Szentestét nem családnál töltöttük, hanem együtt, kettesben, saját fa, vacsora, séta. A karácsonyfánk nagyon minimalista lett (talán nem 24-én kellett volna díszeket keresnünk), de majd évről évre egyre több lesz, és akkor majd lehet azon is vitatkozni, mit tegyünk rá, mit nem, az már túl sok lesz, de nem, de igen.

Rokonozás és családolás után végre itthon vagyok. Vártam, hogy visszaérjek, mehessek korcsolyázni, Viddel találkozni, vagy csak itt lenni, próbálgatni az új varrógépemet (!%!!? bizony!). De ez a karácsony is megvolt.