Nagyon jól jött ez a hosszú hétvége, majdnem négy nap, mert bár pénteken otthonról dolgoztam, munkának nem nevezném az aznapi teljesítményemet.
Szombat este - megszakítva a folyamatos rokonlátogatást, amikor már hazaértünk a szüleimtől, de még nem mentünk el lesz-anyósomékhoz - koncerten voltunk az Aurórában. Most voltam ott először, és nem is értem a helyet, mármint értem, de nem hasonlít semmire, és megmozdulni sem lehetett, annyian voltak. Eleve kalandos oda eljutni, főleg, hogy gyalog mentünk mindenféle kevésbé kellemes utcán keresztül, aztán be kell csöngetni, mindenki a zsebkendőnyi udvaron dohányzik, meg alig találtuk meg a koncerttermet. Szóval álltam ott és néztem, hogy mi ez, és mit csinál ez a sok ember itt, egyáltalán honnan tudják, hogy ez itt van? Ilyenkor aztán rájövök, hogy mennyi mindent nem láttam még, és mennyi helyre el kéne menni, tele van a város ilyen furcsa dolgokkal. Legalább annyira meg voltam lepődve most szombaton, mint mikor kilenc évvel ezelőtt érettségi előtt először jöttem fel egyedül Budapestre és a Pótkulcsban ünnepeltük egy netes szerepjátékos banda egyik tagjának születésnapját. Utána még beültünk valami másik romos helyre, amit érted, tök romos, régi bútorok vannak benne, de közben kocsma, hát nem beszarás? Néhány évre rá tudtam meg, hogy ez a romkocsma és minden sarkon van belőle. Most is lehet, hogy már tele van a város ilyen közösségi helyekkel meg alkotóterekkel, csak én vagyok ennyire lemaradva.
Ezt mondtátok