AnnGel blogja

Enyhén skizonfrén pillanat volt, mikor Métely tegnapi teraszpartiján noiz azt mondta, hogy olvasta a táborról szóló beszámolómat - meg voltam róla győződve, hogy én azt meg sem írtam még. Gyorsan ki is találtuk, hogy ez is lehetne egy haszontalan szuperképesség: látni a meg nem jelent blogbejegyzéseket.

Előtte meg prideon is voltunk, ami sok ember, zene és tömeg, ami biztos buli annak, aki szeret sok időt tölteni sok emberrel, zenével és tömeggel (melegben), én hamar rájöttem, hogy jobb lesz a szélén mennem, ami kicsit szellősebb, kicsit klausztrofób volt a kamionok mellett. Sok ismerőssel is összefutottunk, a végére pedig lejártam a lábam, mert háromkor találkoztunk, de a menet csak ötkor indult, fél hétkor lett vége, purc. Innen mentünk aztán teraszpartizni, ahol hősiesen nem aludtam el, és fél 12-kor hazajöttem. Ma délben már túl voltam egy táncpróbán, eléggé szét vagyok csúszva, és még csak most indulok társasozni.

Mindezzel párhuzamosan Vid is itt volt villámlátogatáson, péntek éjjel érkezett (éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal.... dallamtapadás ON), ma pedig közös ebéd után már ment is vissza; ennél jobban nem hiszem, hogy ki lehetne maxolni egy hétvégét, na.

Megtörtént a szokásos éves tánctábor (már megint eltelt egy év???), de most új helyszínen, mert Vászolyban lebasztak minket, hogy hangosak vagyunk, mi pedig szeretnénk hangosak lenni.

Itt voltunk, gyönyörű hely, rendben tartott gyeppel, fákkal, virágokkal, teljes ellátással, tóval, kicsi medencével, teljesen odavagyok. Vászolyt is nagyon szerettem, bájos falu és hangulatos házban szállásoltak el minket, de ott harminc lányra három fürdő volt, és önellátás, itt meg apartmanonként volt fürdőszoba, és elég király csak leülni és várni a reggelit, majd nem mosogatni utána. Órák és vacsora után éjjelig fröccsözgetés, hát nem mondom, hogy sokat aludtam (de azt legalább jól, mert a semmi közepén azért elég jól lehűl a levegő éjszaka).

Közben Ozorára is készülünk, ma megyek Decathlonba sátrat venni, meg fejlámpát is, mert telefonnal világítani a budin kalandos, de nem praktikus. És kitaláltam, hogy az Ozora lesz majd a leánybúcsúm, mennyire jó már.

Ma meg holnap 37 fok, fagyasztott üveg vizet szorongatok magamhoz éjszaka, illetve kipróbáltam a vizes zoknit otthonra (működik). Napközben tök jól elvagyok, az iroda szerencsére légkondis, de ebédért ki kell menni, és az a pár perc is már durván sokkoló. Szeretem a nyarat, de ez egy kicsit már túl nyár.

Igen, oltani megyünk.

Az utca csendes és teljesen kihalt, ami azért meglepő, mert a szembeszomszédok előszeretettel élik az életüket az utcán. De ma nincsen üvöltözés, kurvaanyázás, félemeztelen népek az utcán, a tűző napsütésnek is vannak előnyei. Már a lakásban is 30 fok van, a balkonnövények kipusztulófélben, Orange is the new blacket darálok, mosás és teregetés miatt ezer százalék a páratartalom. De legalább tegnap hasznát láttam a kánikulának, este a hűvösvölgyi erdőben volt valami koncert, kicsi völgy, zene, tábortűz, hajnali kettőkor még nem fáztam rövid nadrágban.

Vissza kellett kicsit pörgetnem, hogy megnézzem, mikor írtam utoljára könyvekről. Amennyiben nem számítom a kifakadásomat a Trigger Warning áráról (ami már lement 12 dollárra, de még azóta sem vettem meg), akkor januárban.

Január óta elolvastam a Patkánykirályt, próbáltam nem nagy elvárásokat támasztani vele szemben, hiszen Mieville első regénye, de annyira nem jött be. A hangulat és az ötlet nagyon jó, de a karaktereket egysíkúnak éreztem. Sokkal jobban tetszett a Konzulváros, ami teljesen berántott a nyelvezetével, Gazdákkal, a várossal, és élveztem, hogy szép lassan bontakozik ki a történet.

Palahniuk-tól a Haunted februári olvasmányom volt, a híres/hírhedt első novellától (Guts) tényleg komolyan rosszul lettem, és az egész rettenetesen beteg. Nagyon régen olvastam a Fight Clubot, pár éve az Invisible Monsterst, és nem tudom, hogy olvassak-e tőle többet, mert ennyi év távlatából és csak három könyvet olvasva is úgy érzem, hogy ismétlődnek a karakterek. Mindenki önpusztító, és rettenetes dolgokat csinál azért, hogy történjen valami. Ami jó, csak kicsit... egyhangú?

Teljesen rászoktam a Hármaskönyvelés podcastra, és elég sok olvasmányomat választottam adások alapján az utóbbi időben. Egyik Totth Benedektől a Holtverseny, ami egy képzeletbeli magyar város tizenéves diákjainak életéből mutat be néhány hónapot. Élsport, drogok, alkohol, szex és rengeteg káromkodás, meg a nyomasztó érzés, hogy itt valami szörnyűség fog történni. Fél oldal után visszahőköltem a szöveg stílusától, de hamar fel lehet venni a ritmust, és nem tűnik erőltetettnek, a párbeszédek és a narráció is teljesen hitelesnek tűnik, nem pedig olyannak, mikor egy felnőtt megpróbálja kitalálni, hogyan beszélgetnek a mai fiatalok.

Hackettől az Időutazás napját a sztorija miatt választottam, és jó az alapötlet, időutazós (no shit) paradoxonos, de a szereplők katasztrofálisak, nem fogom elolvasni a folytatást. Moskát Anitától a Bábel fiai jó volt, a karaktereknél nálam kicsit rezgett a léc, de a történetet nagyon hangulatosnak találtam.

Smythe Felfedezője úgy akadt a kezembe, hogy a dibook minden regény végére betesz egy fejezetet egy másik könyvből, így mikor végére értem a Bábel fiainak a fogorvosi váróban, mivel még mindig nem kerültem sorra, elolvastam a Felfedező első fejezetét. Utána nyilván azonnal meg kellett vennem, kevés szereplős feszült sci-fi, szerettem.

Nem olvastam a Zabhegyező régi fordítását, de akkora volt körülötte a hype, hogy gondoltam elolvasom az új fordítását a Rozsban a fogót. Mivel összehasonlítási alapom nincsen, ezért sok bajom nem volt bele (de isi? ki mondja azt, hogy isi? inkább suli, nem?), de történetet annyira nem szerettem, nehezen azonosulok szándékosan önsorsrontó karakterekkel.

Tavasszal sort kerítettem a Kvantumtolvajra Rajaniemitől, aminek nyilván nem értettem az első harmadát, aztán de, végül a végét ismét nem. Mentségemre legyen mondva rákerestem az interneteken, hogy más értette-e, és találtam néhány fórumot, ahol ugyanazt próbálták kibogozni, amit én, kevés sikerrel. Ettől függetlenül (vagy éppen ezért?) jó volt.

Vid karácsony környékén parkoltatta le nálam a Cthulhu Lives! novelláskötét, könnyed tavaszi olvasmányként elő is vettem, és rég rettegtem ennyire könyvön, és most jöttem rá, hogy nem is tudom, mikor olvastam utoljára jó horrort. A novellák zseniálisak egytől egyik, mindegyiket átjárja az iszonyú reménytelenség és rettegés, az elkerülhetetlen vég. Szanaszéjjel fostam magam minden reccsenésre a lakásban, remek olvasmány.

Ha pedig nyár, akkor könnyed strandolvasmány: Háy János - Hozott lélek. Végtelenül nyomasztó látlelete emberi kapcsolatoknak, családoknak, ahol egyetlen reménysugár sincsen, mindig mindenki boldogtalan, rossz döntést hoz, meghal, öngyilkos lesz, magányos marad. Nincsen kiút, nincsen a boldogságra semmi esély, tömény szomorúság, tragédia és nyomor. Szomorú, szomorú, szomorú.

Most megyek, és választok valami vidámat.

majd a rossz, majd megint a jó. Az első meleghullámnál elővettem a színes ruháimat, szoknyákat, és eldobozoltam a téli cuccokat (soha nem lesz annyi helyem, hogy elférjen minden normálisan). Van egy olyan szabályom, hogy amit nem vettem fel két éve, azt kidobom, ezért most gyorsan felvettem néhány régen hordott darabot, hogy nem kelljen kidobnom. A két év onnan jött, hogy az elmúlt időszakban kb évente költöztem, és ha csomagolásnál olyan ruhával találkoztam, amit a kettővel azelőtti költözésnél is már úgy raktam el, hogy majd még biztosan felveszem valamikor, de azóta sem, akkor azt mérgemben kihajítottam.

De nem a ruhákról akartam írni, hanem a társasjátékokról. Egy hónapja fedeztem fel a Játszóház projektet, és azóta minden szerdán a Gólyában próbálom megverni az éppen aktuális játszótársakat (nem sok sikerrel). Persze kiderült, hogy már évek óta működnek, sőt, egy volt kollégám rendszeresen jár, és állítólag mondta is (??!!?), nem értem, hogyan kerülhette el ez eddig a figyelmemet. Mindenesetre nagyon hangulatos, az egész környék fel van túrva, lassan mozgó építési daruk alatt fröccsözünk és játszunk estig, hogy aztán hazafele elkapjon minket az eső.

Szeretném minden olvasómat megnyugtatni, hogy túléltem az este 11-kor kezdődő fellépést, nem volt egyszerű, aludnom kellett előtte délután, aztán innom némi energiaitalt, de jól sikerült. Az estét a tánctanár mentette meg, mert a DJ, akivel előre megbeszéltük, hogy milyen számokra fogunk táncolni well... nem hozta el azokat a számokat. Úgyhogy tabletről ment a bulinak a táncolós része, mármint komolyan, nem is értem, mit gondolt, de ne is menjünk bele.

Ha már késő esti bulik: úgy alakult (??), hogy pünkösdvasárnap egy tárnoki volt kőfejtőben tartott tüctücbuliban találtam magam, mert ennyire meggyőzhető vagyok. Sok ismerősöm mondta, hogy ők is mennek, és milyen hangulatos, mert sziklafalra vetített képek (és tényleg!), odavisz a partibusz este és reggel jönnek értünk.

én: Akkor ez ilyen ottalvós?
többiek: *röhögés*

A zene még csak-csak, de én nem bírom ezt a reggelig bulizást, képtelen vagyok rá. Sóhajtozhatnék, hogy öregvagyokénmárehhez, de ez nem a kor, ez nekem soha nem is ment. Én szeretnék jó helyekre menni, a barátaimmal együtt bulizni, én azt sem bánom, ha a zene szar, de kezdjük el 9-kor és hadd menjek haza hajnali egy után aludni. A csapat nagy részével nem is találkoztam, mert fél kettőkor leléptünk (kocsival mentünk végül), mások meg három körül érkeztek és reggel nyolcig ropták.

Ehhez még az is hozzájön, hogy éjjel kettőkor van a holtpontom, és ha azután fekszem le, akkor nagyon rosszul alszom, megébredek, sokáig sem tudok aludni, és rosszul vagyok egész nap utána. Miért nem lehet korábban bulizni? Miért alakult ez így, és kinek áll ez érdekében??!!44?

mert ez egy ilyen ördögi kör, ahol annyi ideje nem írok már, hogy egyre többről kéne, ezért nem állok neki, mert már olyan sok dolog történt.

Az utóbbi hetekben főleg fellépésekre készültem, két hete volt egy nagy, amire szüleim is eljöttek, és legnagyobb meglepetésemre párásodó szemekkel ölelgettek utána. Azután arra gondoltam, hogy pihenek egy keveset, de most pénteken egy másik fellépésünk is lesz (este 11-kor a corvintetőn, hogyan fogok ébren maradni addig?), amire jaj ugyan már, dobjunk össze valami koreót, szóval összedobtunk, ennyit a pihenésről.

Májusi hosszúhétvége szombatján a bakonyi kalandparkba mentünk, fáramászós, karabínerezős akadálypálya, amit nagyon élveztem, és csak időnként éreztem úgy, hogy mit csinálok én itt. Meg kirándulások is voltak, máskor, más hétvégéken, de ki tudja ezt számontartani.

Közben otthonról dolgozom, süt a nap, egy szörnyű hangú madár kerreg, a virágaim továbbra sem pusztultak ki az erkélyről, este pedig társasjátékozni megyek, jó lesz ez így.

Megint véget ért egy Shameless évad, a szívem megszakad, a Mad Men utolsó évadának második felét elkezdték adni, ha annak vége lesz, abba tényleg bele fogok dögleni, miért szoktam rá a sorozatnézésre? Fáj az élet.