AnnGel blogja

Nagyon izgalmas az élet, szombaton jött a szitter, mi meg elmentünk vacsorázni egy kiülős, tetőteraszos étterembe, és kellemes idő volt, ment le a nap, tévedésből kaptunk plusz egy koktélt, és kellemesen becsíptem. Aztán másnap 6kor kelt a fiam, mert miért ne.

Amúgy már pont kezdtek javulni az éjszakák, össze is költöztettem megint a gyerekeket egy szobába, erre ma reggel fél 6kor elkezdődött fiam részéről a fejenpörgés, úgyhogy lányomat felnyaláboltam, beraktam az ágyunkba, aludt tovább fél 8-ig, én meg fiamnak bekapcsoltam a tévét és aludtam a kanapén, mert ennyire vagyok képes ilyen kurva korán.

És tegnap személyesen találkoztam barátaimmal, milyen csodálatos már.

Az Uploadot nézem mostanában, meg Victoria Helen Stone-tól olvasom a Jane Doe-t, mindkettő nagyon jó, ajánlom.

Elég sűrűek most a napok, most üt be igazán a munka + két gyerek kombó, pedig most még jó, mert férjem gyesen van. De minden este azt veszem észre, hogy egyszer csak fél 11 van, nem olvastam, nem horgoltam, sorozatot sem néztünk. Fél 9, mire a gyerekek ágyban vannak, utána meg elpárolog az a két óra.

Próbáltam végiggondolni, miből lehetne leadni, és a főzés fog áldozatul esni neki. Kb két-három naponta csináltam valami kaját, ami hiába nem bonyolult, de mégis mindennel együtt csak elmegy rá egy óra. Próbáltam megtalálni rá a megfelelő időpontot, hogy mikor lehetne, de mindig estére maradt csak, fél 9 utánra, és azzal hopp, el is ment az este. Voltak kreatív megoldásaim, pl online sörözés közben csináltam lecsót, meg szoktam podcastot is hallgatni közben, de azért mégsem annyira pihentető, mint pl a kanapén ülni. Sajnálom, mert nagyon szeretem a főztömet, de egyszerűen kinyír a szabadidő hiánya. Azt gondoltam, hogy talán sort tudok keríteni rá valamikor délután, de hát délután családi élet van, ami a két gyerekkel eléggé intenzív. 

Jaj, pedig lecsó. Kacsacomb. Mustáros tarja. Olyan jókat főzök.

Azon röhögök, hogy az otthonülő lányom, akit Veszprémben alig lehetett elrángatni valahova, tegnap azon könyörgött, hogy "olyan szép az idő, menjünk sétálni!"", ki vagy te, nem is ismerlek.

Jó végre itt lenni, valahogy visszaáll a rend talán, jó így négyesben, kacsát sütöttem, játszótérre mentünk, délutánonként aludtam én is, aztán közös fagyizás. Összeszereltük az új dolgozósarok nagy részét is, lett egy monumentális asztalunk, ahol most már elfér a minden IS.

Lányom minden nap sírdogál azon, hogy vissza szeretne menni Veszprémbe, esténként vigasztalom az ágyban, "nem bánod, hogy rákönnyeztem a párnádra?" kérdezi egyik nap, jól van, szaggasd még a szívem. Meg voltam róla győződve, hogy alig várja az ovit, hétfőn a játszótéren összefutottunk ismerősökkel, és ott lecsapott a vele egykorú fiúra, és csak mondta mondta mondta mondta neki, és olyan boldog volt. Erre ma az oviban átölelt, és csak némán rázta a zokogás. Jaj.

Fiam most néhány napja azt csinálja, hogy felkel 6 előtt, iszik egy tejet, aztán ha befekszem mellé, akkor még visszaalszik 30 percet. Elég rosszul esik. Azt várom a bölcsitől, hogy talán jobban elfárad, kevesebbet alhat ott délután, és akkor megnő az éjszakai alvásigénye.

Szóval egyelőre így állunk. Férjem még egy hónapig gyesen, reggelente elviszem lányomat az oviba, ő a fiamat bölcsibe, én meg végre gyerekkiabálás nélkül dolgozom.

És ma jár le a próbaidőm!

Végre itthon.

Hiába hozott el a férjem már múlt hétvégén három bőröndnyi cuccot + babakocsit + futóbicajt, így is egy csomó dolgot kellett Veszprémben hagynunk. Az autózás alatt senkinek egy rossz szava sem volt, amit ritka, de biztos lenyűgözte őket, hogy mekkora kaland. Lányom napok óta azt mondogatja, hogy nem akar hazajönni, és sajnos nagyon rossz kedve volt aztán egész nap, de egy kis mesenézés megvigasztalta. Mi meg addig pakoltunk. Átválogattam a gyerekruhákat, bepakoltam az új szekrénybe (múlt hétvégén intézte a férjem, ikeába el, utána meg összerakta, mert egy hős), úgy élvezem, hogy végre elférnek a cuccaik. 

Ja és persze mennyire hiányzott már a kanapénk! Meg az okostévénk! Végre nem az ágyon ülve fogjuk a laptopról nézni a kontentet, mint az elmúlt két és fél hónapban.

Van bennem egy ilyen fura érzés, mintha elszalasztottam volna valamit. Hogy jobban ki lehetett volna használni a Veszprémben töltött időt? Nem tudom. Például egyszer sem mentünk el sehova esténként, nem mintha bárhova lehetett volna, de amikor kinyitottak a helyek, sem mentünk. Persze értem, miért, hiszen fürdetésnél még ott kellett, hogy legyünk, fél 9-9 volt, mire mindenki elnyugodott, hát biztos, hogy utána én már nem megyek sehova. Csak szokatlan, hogy eddig valahányszor a szüleimnél voltunk pár napot, akkor este tuti elmentünk moziba vagy ilyenek, kihasználtuk, hogy van kire bízni a gyerekeket. Jó, végülis lehetett volna sétálni egyet kettesben időnként, de engem jobban tölt esténként a horgolás vagy az olvasás.

Na szóval itt vagyunk, mondtam lányomnak, hogy még két napig nem dolgozom, és ovi sem lesz, és itthon leszünk együtt!!! Amire bejelentette, hogy márpedig óvodába szeretne menni. Biztos unhatja már a fejünket. És még az idő is rossz lesz, eh.

 Nagyon várom már, hogy hazaköltözzünk, de közben tudom, hogy egy csomó minden nehezebb lesz, szóval végigveszem, hogy miben könnyebb most az életünk, és miben lesz jobb később.

Szóval ami most jó:

• nincsen reggelente készülődés, sürgetés, elkésünk, gyere már, vedd a cipődet
• emiatt reggelente el tudok járni futni
• délután sem kell összevadászni két gyereket két helyről
• kevesebb házimunka
• nem kell azon agyalnom, mit egyenek a gyerekek napi 4x, mert anyám megoldja
• a kicsi jóval korábban kel, mint a nagylány, de itt nagy a ház, nem ébreszti fel
• kert

Ami jó lesz

• ha a gyerekek napközben bölcsiben/oviban vannak, akkor nem csak én, hanem az apjuk is "értékes" társaságnak fog számítani, úgyhogy jobban fel tudjuk osztani az estéket egymás között, nem csak én kellek nekik vacsora-fürdés-fekvés-meseolvasás téren
• úgy dolgozhatok, hogy nem szűrődik be a gyerekek kiabálása
• továbbra is homeofficeolhatok, ha szeretnék
• mozgalmasabb lesz az élet, úgyhogy otthon talán nyugisabbak lesznek a gyerekek
• nem kell azon agyalni, mit egyenek a gyerekek, mert esznek az oviban
• a lakásban nem kell állandóan a kisfam után koslatni, hogy megint hova tűnt és mit csinál (70 nm vs 300 nm)
• ketten a férjemmel következetesebben tudunk gyereket nevelni, mert nincsen jelen egy engedékenyebb nagyszülő
• megszűnik a munka miatti lelkiismeretfurdalásom, hogy én itt elvonulok, miközben anyám/férjem kínlódik egész nap a gyerekekkel

A múlt héten egyszerre volt könnyebb, de közben fárasztó is, amikor három napig csak a fiammal voltunk itthon. Az jó volt, hogy alig volt konfliktus, meg csendesebbek voltak a napok, de amint végeztem a munkával, anyám teljesen kivonult a képből (érthető, ő volt egész nap a gyerekkel, nyilván unta már), úgyhogy a napom úgy nézett ki, hogy fél 7-től fél 9-ig gyerek, utána fél 6-ig munka, fél 6-tól este fél 9-ig gyerek, szóval fullosan rám maradt a délutáni szórakoztatás, hintáztatás (imádja, mi meg már nagyon unjuk), vacsora, fürdetés, fektetés. És persze még csak le se dőlhetek aludni délután, vagyis megtehetném, de azt az időt meg le kéne dolgoznom valamikor, de mikor. Szóval még nem sikerült eldöntenem, hogy mi a jobb, egyedül egy gyerekkel, vagy kettő felnőtt két gyerekkel.

Na mindegy.

Annyi fejlemény van, hogy május utolsó hétvégén visszaköltözünk Budapestre. Eredetileg úgy terveztük, hogy mivel férjem júli 1-től dolgozik, ezért ráérünk június közepén visszamenni, addig meglátjuk, hogy alakul a járvány. De annyira rohadtul elege van most már mindenkinek, hogy úgy döntöttünk, június 2-től mennek a gyerekek közösségbe, slusszpassz. Pedig úgy volt, hogy a bölcsivel ráérünk júni közepéig, de azt hiszem, mindenkinek jól fog esni a nyugi, férjem is kiheverheti ezt az elmúlt két és fél hónapot. Nekem már be kellett írnom, hogy mikor megyek szabira, és nem is nagyon változtathatom most már meg, úgyhogy kivettem július első két hetét, szóval azt az időszakot, amikor ő visszatér melóba. Jó esetben azzal töltöm, hogy otthon csinálom a nagy semmit (legalábbis 9 és du 4 között, mert utána gyerekek), rosszabb esetben valami bölcsis takonykórból gyógyítom a kicsit (de akkor meg milyen szuper, hogy nem táppénzezéssel meg stresszel kezdjük a munkába való visszatérést).

Szóval ez most eléggé felvillanyozott, végre hazamegyünk.

Azt mindenképp szeretném az utókornak megőrökíteni, hogy fiam teljesen bele van zúgva a Hickory Dickory Dock dalba, rámutat a bluetooth hangszóróra, és bejelenti, hogy tik-tak ("ti ta ti ta!!!! pamm! pamm!"). Minden mesében, minden könyvben megtalálja az órát, és mutatja lelkesen, hogy ti ta!!!

Plusz kisautókkal alszik, mert FÉRFI.

Tudom, hogy járványügyi megfontolásból nem a legokosabb döntés, de mivel mi is eléggé bezárkóztunk, meg anyósomék is, ezért megkockáztatjuk, hogy náluk tölt néhány napot a nagylány meg a férjem. Annyira izgatott volt, hogy végre mehet a Mamiékhoz, hogy éjjel fél 12-kor még nem aludt, és ilyen sem volt még, de magam mellé vettem, és együtt aludtunk. Ez egyszerre awww, de közben meg hulla is vagyok, mert csattogtatja a fogát éjjel, meg keresztbe fekszik az ágyon.

Szóval most szűk 3 napig csak egy gyerekem van, anyám foglalkozik a kisfiúval napközben, én dolgozom, aztán délután átveszem. Azt hiszem, mindenkinek jól fog esni ez a pár nap, férjem is talán többet tud pihenni, anyám is, én is. Amúgy a gyerekekre olyan szempontból egy szavam sem lehet, hogy ne hagynának dolgozni, mert tökre megszokták, időnként bejönnek, kimennek, de nem nyomkodják a gépem, nem nyúznak, hogy menjek ki. Tegnap délben lányom beült az ölembe, hogy én meséljek neki lefekvés előtti mesét, mondtam, h ezt a meetinget még megvárjuk (kamera ki volt kapcsolva), türelmesen megvárta, majd mikor elköszöntem, ő is belekiabálta, hogy bye!!!

Munkafronton amúgy nagyon elégedett vagyok, tényleg rugalmas, nem stresszes, most elkezdett beindulni egy projekt, ami érdekes, egy csomót tanulok. Mindenki tök támogató meg segítőkész, szóval meg lehet mondani a projekten, hogy ehhez meg ehhez nem értek, és akkor írtak nekem a fejlesztők összefoglalót meg útmutatót, hogy hogyan csináljam.

Jaj, de kellemes így egy gyerekkel. Fél 11, és még nem hallottam sírást és visítást.

Majdnem két hete nem írtam, pedig annyi minden történt, HAHAHAHA.

Továbbra is futok, viszont nem tudom tartani az edzéstervet, nem megy az öt perc egyben. Vagyis megy, de csak egyszer, azután meg vádligörcs. Szóval a héten még csak 3 perceket futok, az elég nehéz, de pont megy, jó lesz.

A heti három futás mellé csinálom még a két-három kettlebellt, ha nagyon megfeszítem a hasam, és oldalról jön a fény, akkor kirajzolódnak olyan izmok halvány árnyékai, amik eddig nem látszottak. Váó.

Feladtam a Money Heistot, most már egyáltalán nem érdekel, férjem egyedül fejezte be a sorozatot. What we do in the shadows-t nézünk, vagy amikor több időnk van, akkor Middleditch & Schwartz impró showját a Netflixen. Kijött az Outlander ötödik évadjának az utolsó része is, van Afterlife, Dead to Me, Workin' Moms, ja, meg Young Sheldon is, de alig van időm nézni valamit. Dolgozó szülő lettem, így jártam.

Elolvastam Le Grossman-tól A varázslókat, nem egy szerethető könyv, nekem mégis tetszett. Azt hiszem, el fogom olvasni a folytatását is.

A gyerekek felváltva aranyosak és kiborítóak. Amikor én vagyok velük, akkor alig van konfliktus és nagyon édesek, amikor dolgozom/elvonulnék pihenni, akkor kritikán aluli módon összevesznek meg üvöltöznek. Ez persze egy részről jó, mert nekem könnyű dolgom van velük, más részről viszont rossz, mert így tényleg alig pihenek, hiszen az egész család azt várja, hogy megjelenjek végre. Ja, és persze egész nap úgy dolgozom, hogy közben hallom, hogy már megint zokog valamelyik, úgyhogy ilyenkor kimegyek vigasztalni, de úgy érzem, szétszakadok. Nagyon fáradt vagyok.

Várhatóan már csak egy hónapot leszünk itt, így. Ha június elején kinyit az ovi, akkor júni közepén visszaköltözünk, a gyerekeket beszoktatjuk, talán jobb lesz mindenkinek, hogy történik valami, és nem ugyanolyan minden egyes nap.

Nem történik semmi.

Jó, ez így nem teljesen igaz, de tényleg elég egyhangú most az élet. La Casa de Papelt nézünk (Money Heist netflixen), és a negyedik évad már nagyon nem tetszik, túl sötét és túl erőszakos lett, eddig nem ilyen volt. Meh. Belekezdtem a Spinning Outba, jégkorcsolyázós dráma, egészen beszippantott, ez megy a háttérben, miközben régi családi fotókat szkennelek.

Elolvastam Tidbecktől a Rénszarvas hegy novelláskötetet, nagyon tetszett. Most a Magyar sci-fi és fantasy 2019-es válogatásba kezdtem bele.

Hirtelen felindulásból csatlakoztam egy közös kötős projektbe, egy atomnehéz csipkeujjú felsőbe, ilyen vékony fonallal sosem dolgoztam még. Egyelőre imádom, de eléggé agyvérzés.

A futás harmadik hetét nyomom, már 3 (három!!??!!!) percet kell egyhuzamban futni, kemény ám nagyon. Ami meglepő viszont, hogy sikerül. Jövő héten már 5 percet kell, jesszus.

Csinálom a kettlebellt is, egyelőre fél edzéseket, nem nagyon van időm 60 percekre, inkább megpróbálok minden nap 20 percet lenyomni az éppen aktuális edzéstervből. Általában különböző blokkolkat kell ismételni, így könnyen tudom úgy alakítani, hogy minden megcsináljak, csak pl egy kört nyomok belőlük, nem kettőt.