Homeoffice előnyei: délután 1 van, reggel elvittem lányomat az oviba, hazafelé futottam (pontosabban hazafutottam az alvós plüssért, utána vissza az oviba, majd újra haza, de az a lényeg, hogy az edzés megvolt), lezuhanyoztam, beraktam a kacsát sülni, összeraktam a konyhát, beraktam egy mosást, kitakarítottam, rendet raktam
Homeoffice hátrányai: esti fektetés után ülök le dolgozni, mert elbasztam a fél napot házimunkával.
Azóta meg úgy érzem, állandóan mosok, meg szalad a lakás, pedig ugye itthon vagyok egész nap. A munka is nagyon felszaporodott, kedvencem most az, hogy gyorsan commit stop előtti este még gyorsan betolnak egy tök új feature-t, amit másnap letesztelek, bugos mint a kurvaélet, de már nem lehet megjavítani, és így megy ki az ügyfélnek, hiszen commit stop van. Egyfelől tök jó, mert legalább látszik, hogy szükség van tesztelésre és tesztelőkre, más részről meg c'mon. Aggódtam azon, hogy össze tudok-e hozni heti 40 óra munkát, de szerencsére nem probléma, főleg így, hogy férjem is homeofficeol, és ő is elmegy csomószor a gyerekekért délután. Egyszer-egyszer előfordul, hogy este még leülök dolgozni, de leginkább csak akkor, ha napközben el kellett mennem fodrászhoz vagy ilyesmi. Szóval nagyon bevált ez a munkahely, na.
Még nyaralás alatt megnéztük az After Life második évadot, nagyon erős, nagyon szeretem, volt, hogy elsírtam magam rajta. Most az Umbrella Academy-t nézem, imádom.
Ja, és elolvastam nyaralás alatt az Elbűvölő feleségemet (konkrétan egy nap alatt), meg A pusztulás gyermekeit, ami túl hosszú volt. Nagyon rákattantam az olvasásra, úgy tűnik, hogy vissza lehet rá szoktatni az agyat, ami tök jó, nagyon élvezem. Azt veszem észre, hogy reggelizéshez, napközben a kávéhoz, ebédhez a könyvet veszem elő, alig várom, hogy haladjak vele pár oldalt. Kötés-horgolással kicsit be is vagyok lassulva emiatt, mert azt sorozatnézés közben szoktam, de ez most egy ilyen időszak.
Közben azon is kínlódok, hogy hiányzik a tánc. Vagy nem is feltétlenül a tánc, hanem valami hobbi, amit emberekkel együtt lehet csinálni, és el lehet hagyni miatta a lakást. Simán visszamennék karikázni (aerial hoop), vagy kipróbálnám a silk változatot, vagy eljárnék én is imprózni, csak máshova, mint a férjem, vagy keresnék egy röplabdacsoportot, akik hobbiból összejárnak, vagy basszus, szerettem énekkaros is lenni, hát énekelhetnék megint. Vagy visszamehetnék táncolni. De hát egyik sem covidkompatibilis, mindegyik zárt helyen sok ember. Hiányoznak a fellépések, mert azok valamiféle mérföldkövek voltak, volt egy cél, lehetett rá készülni. Most meg úgy érzem, hogy minden hét ugyanolyan, nem történik semmi. Évekig éltem úgy, hogy heti fix programjaim voltak, most meg nincsenek. Meh.
Túléltünk egy hetet a Balatonon.
Célkitűzésem:
Mindkettő sikerült, úgyhogy kipihentebb voltam a végére, mint voltam az elején, és nem éreztem magam állandóan kimerültnek sem. Remek!
Jobban sikerült, mint tavaly, mert fiam már óvatosabb, okosabb volt, nem akarta vízbefojtani magát már 6:30-kor. Az 5-6. nap körül egyszer "elvesztettük", nem volt bezárva az apartman bejárati ajtaja, mi meg a túloldalon voltunk a teraszon, és meglógott. Addigra már tudtam, hogy messze nem mehetett, mert már kicsit fosik egyedül, ha autót lát, akkor elrohan előle, meg a vízbe is csak térdig szokott bemenni. Jó, amúgy meg pont ma lerohant a járdáról az útra és majdnem elgázolták, de ezt akkor még nem tudtam. Legnagyobb meglepetésemre azt élvezte legjobban, hogy ha felülhetett egy felfújható matracra, és így úsztattuk a vízen. Képes volt egy órán át ücsörögni rajta, amit tényleg nem feltételeztem róla.
Viszont rosszabb is volt, mint tavaly lányomat kritikus módon elbasszák szüleim, amit nem bánnék, ha azt látnám, hogy jól érzi magát, de ehelyett este háromnegyed 9-kor azon bőgött, hogy nem ilyen kanalat kért a fagyihoz. Meg úgy általában rettenetesen sokat sírt és kiborult mindenen. Khm. Próbáltam erről szüleimmel beszélni, apám csak szétteszi a kezét, hogy igen, tudja, de a nagyszülőnek ez a dolga, anyám meg simán csak megsértődik. Úgyhogy jövőre nélkülük megyünk nyaralni, aztán elvihetik lányomat külön néhány napra. Ha nem látom, akkor nem érdekel, mi minden szart vesznek neki meg és mivel etetik.
A másik meg az, hogy persze elkezdtek felhúzni egy szállodát a kemping területére, úgyhogy remek zajban töltöttük a hetet, meg jövőre ennyivel több ember lesz a strandon. Mészáros Lőrinc likes this.
A sok szervezés és aggódás és logisztika között aztán vannak ilyen szuper napok is, mint a mai. Férjem ment a fiamért, én a lányomért, elvittem fodrászhoz, onnan könyvtárba, majd négyesben pizzázás, fagyizás. És ma nem kiabáltam senkivel! Na jó, legalábbis délután.
Fodrászhoz azért mentünk, mert meguntam, hogy utálja a fésülködést, meg bármit, amit a hajával kell csinálni, úgyhogy vágattam neki egy áll alá érő frufrus fazont. Egyelőre imádja. Ezt amúgy egy csomó ideje szeretném, de leginkább családi nyomásra hagytam megnőni, mert hogy kislánynak hosszú haj kell, meg milyen helyes copfosan.
Én is levágattam a hajam a héten. Egy hónapja még a hátam közepéig ért, akkor fül alá érő fazont kértem, de most egy teljesen felnyírt, tetején hosszabb frizurát néztem ki magamnak (úgynevezett pixie cut). Remekül áll és imádom.
Jaj, de elment az idő. Sűrű napjaink vannak, nálunk nyaral férjem nagylánya, a kicsik felváltva voltak nagyszülőknél, sőt, egy napon össze tudtam hozni azt is, hogy egyik gyerek egyiknél, másik szülő másik nagyinál, aznap estére pedig áthívtam barátainkat, társasoztunk, empanada-t rendeltünk, szuper volt. Az elmúlt két hétben voltunk vacsorázni kettesben, meg impróelőadáson is, többször anyósoméknál, közben persze munka meg egyéb dolgok.
Lányommal bonyolódik a történet, keresem neki a TSMT helyet, és ilyenkor annyira örülök, hogy ilyen pletykás közlékeny típus vagyok, mert persze elmeséltem a fiam bölcsis gondozójának (ahova ugye a lányom is járt), hogy mi a helyzet, ő meg ismeri a kerületi viszonyokat, és rajta keresztül tudtam meg, hogy a kerületi pedagógiai szakszolgálatnál ingyenesen járhat a gyerek ilyen tornára. Az órákig tartó google keresés csak messze levő, csiliókba kerülő terápiákat dobott fel, úgyhogy most rohadt boldog vagyok.
Ja, de nem ezért bonyolódik a történet, hanem mert még a komplex felmérésnél az idegrendszeri éretlenség mellett felmerült, hogy hallóideg túlérzékenysége is lehet (aka túlhallás), elvittük az edukidhez, hát igen, az van neki, hallja a magas frekvenciákat, meg a 0 decibel alatti zajokat. Azt magyarázták, hogy ő tovább hallja a hangokat, mint kéne, és ettől pl a fejében összefolynak a szavak meg a mondatok, és nagyon kell koncentrálnia, hogy értsen. Szerencsétlen gyerek. Szóval megyünk tovább valami hallásébresztésre, ahol még elvégeznek előtte egy tesztet (asszem felvételről kell hallgatnia és visszamondania értelmetlen szavakat, ezzel nézik meg, hogy jól hall-e, tényleg azt mondja-e vissza, amit kell, nem keveri a zöngés-zöngétlen dolgokat).
Na de nem is ez a bonyolult (!!!), hanem ha úgy ítélik meg, akkor 10 napos terápiára kell mennie, ami abból áll, hogy elmegyünk a helyszínre, fél órát hallgat valamit fejhallgatóval, majd 3 óra múlva visszamegyünk, és megint fél órát hallgatja, szóval oviba nem tudom vinni, dolgozni nem tudok, viszont így legalább megtanulja az agya, hogy mi a hang és mi nem. Ami remek, de nem tudom, hogy 10 napot hogyan oldunk meg, mert az egy dolog, hogy nincsen már szabink erre.
De nem is ez a gáz (hanem mi??!!!??), hanem a 10 nap alatt semmilyen hangszóróból jövő zaj nem érheti, szóval se tv, se zenehallgatás. Ami továbbra is menedzselhető lenne, nagylány, megérti, de a tévéfüggő fiam ki fog akadni, itt fog tombolni, uram, irgalmazz.
Azért annak tényleg nagyon örülök, hogy ezeket nem kisiskolás korban fedeztük fel, nagyon megkeserítette volna az életét.
Nagyon bejön most amúgy ez a homeoffice, tudom, hogy az egész világ otthonról dolgozik március közepe óta, de én csak most kezdtem el tudni igazán élvezni. Hónapokig Veszprémben voltunk, ahol a gyerekek sikítását hallgattam a háttérben, na de most végre mindenki oviban/bölcsiben, én pedig itt lehetek a lakásban teljesen egyedül. Imádom a lakásunkat, szeretem, amikor rendben van, és most végre mérséklődött a káosz azzal, hogy van időm rendet rakni, illetve a gyerekek sincsenek itt, hogy két perc alatt széjjelbasszák.
Nagyon rá lehet erre állni, ma csodával határos módon aludt mindenki negyed 8-ig (fiam mostanában 6-kor kelt, ami eléggé kellemetlen), iszom egy kávét, behozom a kilincsünkre akasztott ebédet, bedobok egy mosást, összerántom a gyerekeket, 8-kor elindulunk, én a fiamat, férjem a lányunkat viszi, a bölcsi 300 méter, hazafelé (ha kell) beugrom a zöldségeshez/pékségbe, otthon nyugiban megreggelizek, elrakom az ágyneműt, fél 9-kor pedig leülök dolgozni. Amikor én megyek értük, akkor 4-kor indulok, amikor férjem a soros, akkor 5 - fél 6 körül hazaérnek, addig dolgozom, mesenézés, játék, vacsora, játék, fekvés, este pedig lehet pihenni, mert nem a pakolással meg rendrakással megy el az idő. Most már lenne lehetőségünk bejárni, és az iroda tényleg csak negyed óra séta itthonról, de úgy érzem, hogy ez most így ideális. Időnként kiülök az erkélyre a kávémmal, és élvezem, hogy 25 fok van és nem 35. Nyitott erkélyajtónál dolgozom, süt a nap, pont rálátok a belső udvar fáira, és valahonnan kávéillat jön be. Időnként hiányzik a társaság, de mivel más sem nagyon jár be, ezért én sem érzem, hogy érdemes lenne. A projekten meg amúgy is kb én vagyok az egyetlen magyar.
Feldobnak az olyan apróságok is, hogy a kajarendelős cég már hajnalban kihozza az ebédet, így nem kell azon logisztikázni, hogy délelőtt mindenképp legyen itthon valaki, vagy mi van, ha mégis bemegyek az irodába. Mire felkelünk, már itt van, így magammal tudom vinni. Örülök, hogy elengedtem ezt a főzés dolgot, most veszem észre, hogy nem csak az volt idő, amíg elkészítettem, hanem hogy amikor napokkal később megettük az egészet, akkor még lehetett sikálni a tepsit meg egyéb edényeket.
Szóval most jó.
Történnek persze más dolgok is, találkoztam barátnőkkel az Élesztőben, kollégákkal a Margitszigeten, volt kollégákkal a Bálnában, úgyhogy rendkívül szociális volt az elmúlt időszak. Elolvastam az Éhezők viadala előzménykötetét, megnéztem a Don't fuck with cats c. netflixes dokusorozatot. Ma éppen 33 fok volt, egyre elviselhetetlenebb ez így, hogy tolom a kicsit a babakocsiban nappal szembe, és megdöglünk, nulla árnyék, Haller utca, Soroksári út, összeszedjük oviból a nagyot, hazafelé megint tűző nap, Soroksári út, Haller utca, hazaérünk a légkondis lakásba és összeomlunk. Múlt héten jött egy hidegfront, csodálatos 24 fok volt két napig, hosszú nadrágban, szandálban csapattuk a játszótéren, jól esett a napsütés, és annyira jó volt. Holnap is még megdöglünk, utána pedig pár napig megint hűvösebb lesz (vagyis 25-25 fok). Hjaj.
Szabadságom utolsó napja, fiam tegnap mehetett először bölcsibe. A 10 nap szabiból 8-at valamelyik gyerekkel tölöttem, maradt kettő arra, hogy pihenjek. Mérges vagyok és szomorú, és sajnálom magam. Nagyon vártam már, hogy kipihenjem magam, és most úgy kezdek el hétfőn dolgozni, hogy fáradtabb vagyok, mint valaha. Augusztusban leszek még egy hét szabin (balatonparton két kicsi gyerekkel - nem éppen pihentető), utána meg csak karácsonykor. Borzasztóan el vagyok keseredve. Azóta azt számolgatom, hogy hogyan tudnám megoldani, hogy valahogy itt-ott egy-egy napokat beszuszakoljak, de képtelenség annyi plusz órát összehoznom, hogy aztán komplett napokat lecsúszhassak, eleve 8-kor nyit a bölcsi, heti 3x én szedem össze a gyerekeket, ahhoz 4-kor el kéne indulnom, plusz úgy néz ki, hogy heti egyszer szenzomotoros fejlesztésre kell vinni a nagyobbikat, amiről még nem tudom, mikor van (délután? napközben?), meg hogy ki fog vele elmenni, ott megvárni, hazavinni, szóval rengeteg a kérdőjel. Mindig ott van opciónak, hogy este dolgozgassak, de van-e értelme ennyire kifingatnom magam azért, hogy havonta egyszer egy-egy napot meg kivehessek? Nem tudom. Lehet, hogy elhasználgatom a karácsonyra tartalékolt napokat, év végén meg fizetés nélkülire megyek, ha lehet.
Hát ezeken pörgök mostanában, meg fetrengek az önsajnálatban.
Amúgy a gyerekek megint éppen jobban elvannak, fiam egyre többet beszél, inni, traktor, tej, cumi, a többit inkább hangutánzó szavakkal fejezi ki, de az a lényeg, hogy értjük egymást. Kedvenc dalait el tudja úgy dúdolni/mutogatni, hogy megértsem, mit szeretne. Hónapok óta bele van bolondulva a kisautókba, fixen két cumival és két matchbox-szal alszik. Egyre okosabb, komplexebb dolgokat is megért, lehet már zsarolni nevelni, bár továbbra is iszonyú vakmerő. Ha valamivel rossz tapasztalatot szerez, akkor utána óvatosabb vele, és most éppen nincsen egyetlen zúzódás sem a fején, el sem hiszem. A korai ébresztőket is próbálom valahogy menedzselni, van egy bárányos anti-ébresztőóránk, éppen arra szoktatom a gyerekeket, hogy amikor csukva van a szeme, akkor nincsen még mesenézés, mi sem kelünk fel, mert nincsen még reggel, de ők nyugodtan mehetnek játszani. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen megy az átállás, de napról napra jobb, és hosszú távon talán hajlandóak lesznek reggelente kicsit elmolyolni, nem pedig a fejünkön ugrálni. Továbbra is szanaszéjjel alszunk, lányunk a mi hálónkban, mi a nappaliban.
A nagylány is egyre zseniálisabb persze, remek a dumája, rohadt jól érvel, meg valahogy megtanulta elolvasni a számokat, és azt is tudja, hány óra van. Fogalmam sincs, mindez hogyan történt.
Vannak jó dolgok, pl jól sikerült az anyósoméknál altatás (fél 10kor keltünk, wow!), viszont a gyerekek közötti civakodás visszatért. Kár.
A szabim amúgy eddig remekül halad, hétfő-kedden a nagylány maradt itthon, mert kicsit taknyos volt, aztán belázasodott a fiam, úgyhogy most éppen őt ápolom.
De talán majd jövő héten tényleg tudok pihenni.
Befejeztem az Uploadot, tetszett. Mostanában olyan meh vagyok a sorozatokkal, túl nagy a választék, de kevés dolog fog meg. Befejeztük a Year and yearset is, ami lehozott az életről, de ettől még ajánlom. Bár lehet, hogy nem ez a megfelelő időszak arra, hogy arról nézzünk sorozatot, hogy hogyan lesz egyre rosszabb minden.
Ja, és levágattam a hajamat rövidre! Imádom. Lehet, hogy legközelebb kipróbálnék egy ennél is rövidebb fazont, ez most pont olyan hosszú, hogy a fülem mögé be tudom tűrni. Egész nap taperálom, annyira szokatlan.
Ma még dolgozom, utána két hét szabi. Terveim: edzés, olvasás, délutáni alvás, sorozatnézés, kötögetés.
Aztán arról akartam még írni, hogy a gyerekek kb egy hete nagyon megváltoztak. Drasztikusan csökkent közöttük a konfliktusok száma, nem vesznek el egymás kezéből dolgokat, nem vesznek össze. Képesek egymás mellett játszani, és nem zavarni egymást. Közösen nézünk egy könyvet. Egymás mellett ülve rajzolnak. Nem is értem. Lehet, hogy a kor, vagy frontok, de talán csak az kellett, hogy a kicsi is elkezdjen közösségbe járni? Nem tudom. Olyanokon vesszük észre magunkat, hogy férjem a gép előtt zongorázgat, én a kanapén kötök, a gyerekek meg játszanak. Fél, háromnegyed órán keresztül. Ez mostantól ilyen lesz? Vagy ez csak a beetetés? Van olyan, hogy este tök későn küldöm el őket aludni, mert békésen elvannak, mindenki a saját dolgával foglalkozik, és nem azt kell néznem, hogy jesszus, legyen már 8 óra.
Szóval ez nagyon jó, komoly változás. Még szoknom kell, hogy ne folyamatos készenlétben figyeljem őket, de ezen hamar túl fogok lendülni. Ámulat.
Holnap pedig bevállalta őket anyósom egy éjszakára. Mindkettőt. Este ottmaradunk, lefekszenek, másnap ebédre visszamegyünk. Ők pedig meglátják, mennyire volt menedzselhető a két gyerek egy délelőttön keresztül.
Vajon hánykor fogunk magunktól felébredni vasárnap? Én fél 7-re tippelek.
Ezt mondtátok