AnnGel blogja

Te jó ég, milyen régen írtam ide.

Igazából azért nem tűnik fel, hogy már mióta nem írtam, mert minden barátomnak egyesével megírogatom messengerem a life update-ket, és ha már legépeltem, akkor kimegy belőlem.

Az elmúlt közel másfél hónapban egy csomó minden történt, néztünk Melancholy Rooms-ot a Katonában (az ötlet remek, a hangulatát imádtam, de mégis valahogy unalmas volt kicsit). Néztünk idióta francia zombis filmet is, ami nagyon jó volt, de az eleje wtf.

Letoltam 8 alkalom fizioterápiát, és javult a térdem szerintem, igaz, annyira megtanultam, hogy hogyan ne térdeljek rá, hogy most már sosem térdelek rá úgy. Voltam MR-en, jövő héten megyek vissza ortopédiára, és valami cisztát találtak benne, de remélem, hogy az lesz belőle, hogy majd felszívódik.

Aztán voltam beteg, többször is, amiből eléggé elegem van, illetve ezekhez a betegségekhez random kijön a herpeszem, ami aztán másfél hétig nem múlik el, és valahányszor eszem vagy arcot mosok, vérzik, és fufufufufu.

A gyerekekkel viszont az elmúlt 1-2 hét igazán fura, mármint jó értelmben fura, egy órát homokoznak a kertben felügyelet nélkül, meg a szobájukban játszanak közösen, én meg kínomban nokedlit szaggatok meg tűzhelyet zsírtalanítok, mert már nincsen más ötletem, hogy mit csináljak. Nyilván nem ülhetek le olvasni, akkor túl feltűnően ráérek. Oviból is az a visszajelzés, hogy könnyebb a kicsivel, kevesebb a konfliktus, illetve könnyebben megnyugszik. Most pakolok neki minden nap kaját, és amikor azt látják rajta, hogy lassan kitör rajta a hirig, akkor leültetik enni, és úgy tűnik, ez bevált, mert tényleg jobban érzi magát utána. Szegény gyerek.

Amúgy most éppen beteg, tegnap itthon voltam vele, dolgozni mellette esélytelen, de arra is rájöttem, hogy igazából nem a munkával van baj, hanem a munka típusával. Szóval azt nyilván nem bírja, hogy ülök a laptop előtt akár 10 percet is, de pl három órán keresztül gazoltunk az erkélyen, magokat vetettünk, locsoltunk, takarítottunk, és azzal meg remekül elvolt, terelgette a poloskákat meg ilyenek. Szóval most nagyon örülök, gyönyörű lett az erkély, rengeteg zöldséget vetettem, mindenből csak egy keveset, de így tudom tesztelni, mi az, ami aztán tényleg szereti, mi az, amivel érdemes volt vesződni, miből ültessek jövőre többet. Az eprek pl túlélték a telet, és már hozzák az első terméseket, a menta gyökérről újrahajtott, úgyhogy máris van kettő. Tavaly a paprika nagyot ment, de tavaly palántát vettünk, most meg csak magokat vetettem. Ja, és tudom, hogy rendes ember először külön csíráztat, és aztán a palántát ülteti ki, de én nem pöcsölök ennyit, csak szórtam magokat, oszt kész. Ha nagyon sok kikelne, akkor persze majd kidobálok néhányat, illetve tervezek még néhány ültetőzsákot varrni, és akkor azokba átültetem később. Na de most vetettem petrezselymet, metélőhagymát, paradicsomot, paprikát, uborkát, borsót, újhagymát. Vettem még retket is, de azt majd nyár végén fogom szerintem (tavaly nagyon szép, de nagyon keserű retkeim lettek), illetve szeretnék még venni rukkolához vetőmagot. Ha valami nem kelne ki, vagy nagyon döglődne, annak a helyét majd beszórom még rukkolával meg petrezsemmel szívbaj nélkül. Két évig próbálkoztam tépősalátával, de az is keserű lett, most már tudom, hogy a nagy melegtől meg a kevés víztől, de a melegen nem tudok segíteni, ez ilyen erkély. A vízzel most eléggé bajban vagyok, eddig mindig azt figyeltem, hogy nem kókadnak-e a növények, hogy jól néznek-e ki, de pl a retek is jól nézett ki, mégis ehetetlen lett, szóval tanácstalan vagyok.

Kipróbáltuk a falmászást, eddig nagyon tetszik. Igazából az az egyik vonzó benne, hogy nem kell bejelentkezni,  nem kell edzésre menni, hanem amikor éppen ráérünk, akkor elmegyünk, mászunk kicsit, dumálunk közben, de azért mégis valamilyen mozgás, amit megérzek. Tegnap elvittem a lányomat egy közeli terembe, 2.5 óra után úgy kellett elkönyörögnöm onnan, de közben én is mászkáltam a gyerekfalon, meg vannak súlyzók is, lehet erősíteni, szóval most izomlázam van. Tök jó lenne valami ilyesmit rendszeresíteni, amit a gyerekek is igazán élveznek, meg én is, de úgy alakítottuk ki az életünket, hogy kb felváltva vagyunk hétköznapokon otthon, és egyedül nem merek a két gyerekkel elmenni egy ilyen helyre.

Most ott tartunk, hogy autizmus és adhd gyanú.

Tudom, hogy jól fejleszthető életkorban van, hogy időben vagyunk, hogy megkapja a segítséget, és ettől majd jobb lesz. De közben iszonyúan sajnálom őt, attól félek, hogy az élet mindig nehéz lesz neki, és sajnálom magamat, mert nekem is nehéz, hiszen mégsem növi ki, ez nem lesz magától jobb. Annak viszont nagyon örülök, hogy a gyógypedagógusok ki tudnak járni az oviba, és ott helyben fejlesztenek, nem kell vinni sehova.

Közben a térdemmel is dokihoz járok, két hónapja fáj már, volt UH, röntgen, most lesz majd MR meg addig fizioterápia, mikor lettem ennyire öreg. Még jó, hogy meg tudom oldani munka mellett.

Nyaff.

Jaj de elfelejtettem ide írni, kicsit elszaladt az élet.

Szóval az van, hogy fiam középsős az óvodában, tavalyelőtt ősszel kezdte a kiscsoportot. És minden délután széjjel volt hullva atomjaira, alig bírtam összekanalazni az oviból, nem kooperált, nem lehetett vele semmit sem csinálni, de hát jól van, biztos elfáradt, meg kicsi, meg hosszú volt a napja, biztos egész nap tartotta magát az oviban, ahol biztosan egész nap egy angyal. Aztán kiderült, hogy nem, nem volt az, behívtak, hogy beszéljünk, magatartási problémák vannak, tudok-e segíteni. Őt nem viszi magával a közösség ereje, nem alkalmazkodik, nem azt csinálja, amit a többiek, mindig külön utakon jár, nehéz vele, "direkt rosszalkodik", ha rászólnak, akkor elbújik, sír.

Fél év után kb húsvétkor ovit váltottunk, befizettem egy kiscsoportos oviba, ahol kevesebb a gyerek, több a felnőtt, biztos több figyelem kell neki, meg őt pozitívan kell motiválni, együtt kell vele működni, nem követ egyszerűen utasításokat. Kicsit mintha könnyebb lett volna aztán vele az élet. Szeptemberben új óvónők lettek, októberben kijött egy DSZIT gyógypedagógus felmérni azt, aki kérte, felmérte fiamat is, javasolja a DSZIT tornát, vannak megmaradt csecsemőkori reflexek, meg egyéb dolgok, megnézzük, min segít a torna, aztán később lehet, hogy kéne neurológiai vizsgálat. Elkezdett DSZITre járni, én rohamos fejlődést láttam nála, nem esik széjjel délutánonként, egyre könnyebb vele a délutáni és esti rutin, kevesebb a konfliktus és a leolvadás (amikor képtelen kontrollálni az érzéseit és a viselkedését). Erre behívnak az oviba beszélgetni, mert soha ilyen nehéz nem volt a fiammal, mint most. Megkérnének, hogy vigyem el komplex felmérésre, hátha áll valami a viselkedése mögött. Közös foglalkozásokat széttrollkodja, minden helyzetváltoztatás nehéz vele (ki az udvarra, be az udvarról, leülni enni), játéka hangos, vad és durva.

Eltelik néhány hét, január elején elvittük felmérésre, nyilván magánba, ahol két felnőtt foglalkozott vele egyedül, amit nyilván imád, úgyhogy kisangyalként nyomta le a felmérést, kognitív képességei kiemelkedőek, nincs itt semmi látnivaló.

Megint felhív az ovi, komoly konfliktusok vannak délutánonként, szülők elkezdték követelni, hogy csináljanak már valamit a fiammal, mert vad játékában fellök másokat, balesetet okoz (akkor hallok erről először). Felvennének délutánonként egy kisegítő pedagógust, aki csak vele meg egy másik, nehéz természetű kisfiúval foglalkozik, ezt persze mi fizetjük. A magánovi díján felül.

Közben sikerül a feljesztő központtal megbeszélni, hogy jöjjenek ki az oviba megnézni a gyereket, hogy viselkedik közösségben. Múlt héten végre megvolt ez a felmérés is, hát így egy alkalom alapján azt látják, hogy ingerkereső, de aztán addig pörgeti magát, amíg el nem fárad, és ha elfárad, nem tudja szabályozni a viselkedését és az érzelmeit. Tehát pörög, majd összeomlik, napi kétszer. Induljunk el a pedagógiai szakszolgálatnál, vegyen részt egy alapos kivizsgáláson, hogy kiderüljön, mi áll emögött, és utána lehet további fejlesztéseket keresni, ami segít azon, hogy jobban tudja szabályozni magát. Ráguglizok az ingerkereső fogalomra: szenzoros integrációs zavar, adhd.

Itt tartunk most. Iszonyú mennyiségű pénz meg idő megy most bele ebbe, és állandóan az jár a fejemben, hogy ő legalább jó helyen van, hogy figyelünk rá, hogy vannak erre erőforrásaink, tudunk szerezni fejlesztést, van pénzünk kifizetni, de mennyi ilyen gyerek van még. Mert amúgy mit látsz a fiamból? Hogy tök egészséges, csak éppen rossz gyerek, hogy szófogadatlan, makacs, verekedős. Biztos nem nevelik meg rendesen. És baromira fáj, mert hiába tudom, hogy a gyerekem nem én vagyok, mégis úgy érzem, hogy rám vet rossz fényt a viselkedése. És közben tudom, hogy okos, kedves, empatikus, kreatív és vicces, de úgy érzem, mindent elnyom az, ahogy viselkedik, és attól félek, hogy a környezete megbélyegzi, miközben amúgy meg pont nagyon jó óvónői vannak, és az én családom is nagyon empatikusan áll hozzá (öcsém volt hasonló gyerekként), szóval nem tudom, hogy kinek az ítéletétől félek, de azért mégis félek.

Azt hiszem, kezdem érteni a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" mondást. Miközben amúgy meg amíg ezt írom, éppen az étkezőasztalnál marháskodnak nővérével negyed órája, egyre hosszabban eljátszanak, lehet mellettük főzni, takarítani. Hétvégén bejelentettük, hogy a szülőknek csendes pihenőjük van, és elvonultunk a szobánkba, és másfél órán keresztül elvoltak (és csak kétszer kellett közbeavatkozni). 3-4 évvel ezelőtt egy percre sem lehetett egy légtérben magukra hagyni őket, mert kitört a verekedés, szóval inkább visszavonom. Még mindig kevesebb a gond.

Az új napirend beválni látszik, de lehet, hogy egyszerűen csak én vagyok kevésbé befeszülve, mert tudom, hogy már túl vagyok a "nehezén". A héten amúgy alig találkozom a gyerekekkel, úgyhogy nem is nagyon tudom tovább tesztelni a dolgot, hétfőn késtechnikai workshopon voltam a Makifoodnál (ajándékba kértem és kaptam, nagyon hasznos volt, de leszakadt a derekam 3 órányi ácsorgástól), kedden bementem az irodába, este céges program volt, amiről 10-re hazamentem, de az elfogyasztott 6 deci cidertől olyan mocsok fejfájásom lett már éjjel, és olyan másnapos vagyok, hogy szerintem le is dőlök most egy kicsit. Ma meg Recirquel előadásra megyünk, csütörtökön szokásos tánc, eléggé összecsúsztak a dolgok.

Folyamatosan téma a külföldre költözés, leginkább Bécsbe, vagy még valami autóval normálisan elérhető osztrák nagyobb városba, mert nagyszülőktől nem akarunk túl távol lenni, de nem akarunk itt sem maradni. Szóval a 2023-as program a német nyelv felfrissítése lesz, persze tök nehéz így a "semmire" tanulni, meg erre időt és energiát szánni, de közben milyen ciki már, ha jönne egy jó lehetőség, én meg nyökögve bizonygatom, hogy hidd el, tudok németül beszélni, csak éppen nem most. Meh.

Téli szünetben úgy éreztem, hogy kész, feladom a gyereknevelést, egyszerűen nincsen több energiám, az egyetlen közös tevékenység, ami konfliktusmentes, az a mesenézés, de azt sem lehet folyamatosan, mert elpusztulnak az agysejtek aztán hármasak lesznek matekból. Úgyhogy elővettük az örökölt xboxot (8 éves, de még mindig elfut rajta egy csomó minden, pár hónapja mi is elkezdtünk játszani, de elakadtunk az It Takes Two-ban a hülye darazsaknál), és megmutattuk a gyerekeknek az egyik mancs őrjárat játékot. Azzal nyugtatom magam, hogy a játék még mindig jobb, mint a passzív mesenézés, feladatokat kell megoldani, kooperálni ésatöbbi. Persze nagyon tetszik nekik, és bármire hajlandóak, csak hadd játszhassanak.

Itt az én időm.

Tartottam egy kis önvizsgálatot (mikor nem), hogy mik a legkritikusabb pontok a nap folyamán, mikor szokott lenni a legtöbb konfliktus, mikor szoktam kiborulni és azt kívánni, bárcsak öreglány maradtam volna. És rájöttem, hogy a vacsora és a fürdetés az, ami teljesen kiborít. A délutánok eddig így néztek ki: hazaérkezés, mesenézés (közben gyümölcsevés), szabad játék, vacsora, fürdés, esti mese az ágyban. És én egész végig tök feszült vagyok, mert hiába van éppen béke meg csendes játszódás, tudom, hogy még hátravan a vacsora és a fürdetés, ami úgyis balhéval jár. Ha ebbe az egyenletbe beleteszem az xboxozást, és azt mondom, hogy fejezzék be, majd menjenek fürdeni, akkor a gyerekek szemszögéből két nemszeretem dolog fog egyszerre történni: a játékot abba kell hagyni és még fürdeni is kell menni ====> nem kooperálnak ===> agyvérzés.

Szóval az xbox-ért most belementek egy új napirendbe: hazaérünk, leülünk vacsorázni, utána azonnal zuhanyzás (igen, 6-ra lefürdött mindkét gyerek), és utána xbox (még kitalálom, mennyi idő legyen ez), szabadjáték (opcionális gyümölcsevéssel), esti mese az ágyban. Ha az elméletem helyes, sokkal konfliktusmentesebben kéne mennie így a délutánoknak, mert a két necces dolgot hamar lezavarjuk (és motiváltak), és én is nyugodtabb vagyok utána, mert tudom, hogy már túl vagyunk a nehezén.

Na, meglátjuk.

Karácsony előtt még gyorsan beteg lett a lányom is, én meg még dolgoztam, aztán az is elmúlt. Előrehozott szenteste nálunk (logisztikai okoból hozzánk egy nappal korábban jön a Jézuska), szenteste anyóséknál, karácsony napja anyáméknál, apám szülinapja, plusz még néhány nap Veszprémben, aztán vissza Budapestre, unokatesózás, gyerekek leadása anyósékhoz, szilveszterezés gyerekek nélkül. Eléggé megterhelő volt ez az időszak, kezdve a betegségekkel, aztán a folyamatosan együtt töltött ünnepekkel, ahol képtelen vagyok kikapcsolni, a gyerekek őrjöngve fejenpörögnek a nagyszülőknél, bárhol vagyok, hallom, hogy ölik egymást, hogy a nagyszülőket szólongatják, akik nem válaszolnak, mert vagy nem hallják, vagy mással foglalkoznak, és hallom, hogy egyre idegesebb a gyerek, persze elmehetnék otthonról, de hova, sétálni nem szeretek, én ülni szeretnék és olvasni, de ünnepek alatt minden zárva van, legközelebb kiveszek egy hotelszobát, és elmenekülök oda napközben.

Ezek után a szilveszter napját is nagyon megtoltuk, mert persze meg akartuk nézni az Avatar 2-t (és imax 3Dben tényleg csodálatos volt), este meg koncertre mentünk, én meg azt éreztem, hogy én csak szeretnék valami csendes helyen ülni és nem csinálni semmit. Koncert után amúgy meglepően jól sikerült az este, végül négyesben társasoztunk barátainkkal, úgyhogy jól éreztem magam.

Elsején elutaztunk négy nap három éjszakára a gyerekekkel Kehidakustányra, a termal hotelbe, egy saját kis házat béreltünk, és végül ez is jobban sikerült, mint gondoltam. Előre féltem tőle, mert teljesen egymás agyára mentünk már a karácsonyi időszak alatt (tényleg rengeteget veszekednek egymással már megint), de itt sikerült hamar beállni egy jól működő rutinra, a vizet is nagyon élvezték, már pont elég nagyok ahhoz, hogy az egy méteres vízben már magabiztosan lubickolnak, eljátszanak, nem kell őket karban vinni vagy tartani. Illetve a gyereksarokban is már leadható életkorban van mindkettő, amitől tudtunk mindkét nap kettesben szaunázni. A svédasztalnál egy csomó dolgot tudtak már maguknak hozni (vizet az automatából, a gyerekasztalról kaját, meg a desszertet is pont elérték), simán lefeküdtek este aludni, és reggel 8 körül keltek, ami elfogadható. A szálláson volt okosTV, így esténként az Inside Man-t néztük Netflixen. Szóval tényleg hasonlított már valamennyire a pihenésre az egész.

Szombaton egy régi haverom meghívott magához társasozós estére, és van VR cucca, úgyhogy kb fél estét azzal töltöttem, hogy felém repülő kockákat kaszaboltam lézerkarddal. Zenére. Remek szórakozás! Előrre egy könnyebb lövöldőzős játékot próbáltam, de ott a karakterem folyamatosan mozog előre (én meg nem), és egy ponton elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem elestem (hiszen az agyam azt hitte, hogy haladok előre, de közben nem), és arra gondoltam, hogy az lenne a csúcs tényleg, ha összetörném magam egy üres nappaliban. De aztán nem tettem.

Ma meg már iskola meg munka, és nynynynynyngh, keltünk 6:30-kor, fiam felébredt 7-kor a zajra meg mocorgásra, és kiverte a balhét, hogy este van, nem megyünk oviba, hát nézzük meg, nem is süt a nap.

Azt nem tudom amúgy, hogy hogyan csinál bárki bármilyen iskola utáni programot a gyerekével. 4-ig dolgozom, kb 5 óra van, mire összeszedtem mindenkit és hazaértünk (abban az esetben, ha szakkörön van a lányom, akkor csak fél 6-ra érünk haza), fél 6-ig általános leeresztés, mindenki szöszöl, játszik valamit, vagy opcionálisan egymást öli, 6-ig mesét néznek, negyed-fél 7 körül leülnek enni, 7-kor elkezdem a "ki fürdik először?" mantrát, fél 8-kor már mesét kell olvasni az ágyban, hogy 8-ra nagyjából mindenkinél végezzek, és akkor fél 9-re alvás, amire szükség is van, hiszen 6:45-kor úgy ébresztgetem így is a tök kóma gyereket.

Aztán azt hetek óta tartó betegeskedésem természetesen akkor érte el egyik csúcspontját, mikor elutaztunk Kölnbe családi találkozóra, úgyhogy rettenetes fejfájásomat, izületi fájdalmaimat cataflammal próbáltam ideig-óráig enyhíteni, hogy legalább ebédelni el tudjunk menni, ha már az idő nagy részét a szállodai szobában töltöttem. De legalább gyerekek nélkül mentünk, az is valami, még ha full beteg is voltam végig. Vasárnap estére tök jól lettem, majd kedd estére bedurrant a torkom, szerda reggel pedig produkáltam egy pozitív covid tesztet, pedig januárban már voltam covidos, ez nem ér. Ezzel párhuzamosan fiamnak lett kötőhártyagyulladása, úgyhogy már megint a világ igazságtalanságán mérgelődhettem, hogy ahelyett, hogy a kanapén bingelhetnék félálomban valami sorozatot egész nap, a hálószobába kuckóztam be, és néztem meg a telefonomon az Uncoupled-ből egy 30 perces részt 6 részletben. Mert tényleg nagyon szuper, és hálás vagyok érte, hogy férjem elment táppénzre a gyerekkel, és ettől feküdhettem napközben, de azért csak bejött 10 percenként, meg akart valamit mondani, meg állandóan hallottam a hangját, és így aludni sem tudok, mert az agyam nem engedi. De legalább feküdtem.

Így viszont három nap alatt túl lettem a nehezén, hétvégén még nem mentünk sehova, de most már várom, hogy találkozhassak ma a barátaimmal, mert amúgy egy hete az egyetlen felnőtt társaságom a férjem volt, és kezdek kicsit befordulni.

Amúgy ha jobban belegondolok, akkor még jó, hogy most lettem covidos, mert ha korábban jön, akkor vagy a fellépéseknek tesz keresztbe (a koncertről így is hiányzott egy alt és egy szoprán betegség miatt, és szólamonként összesen hárman vagyunk, szóval azért ez annyira nem buli így), ha később jön, akkor midenféle karácsony előtti baráti összejöveteknek tesz keresztbe vagy a karácsonynak, szóval talán még ez volt a legkevésbé fájdalmas. Bár erről lehet, hogy érdemes férjemet megkérdezni, aki két céges karácsonyi vacsorát mondott le emiatt.

Aztán azt találtam még ki erre az utolsó három tanítási napra, hogy inkább kiíratom a gyereket, úgyis hiányzik a fél osztály, úgysem vesznek már új anyagot, és annyira elegem van a koránkelésből, hogy inkább homeofficeolok a lányom mellett, minthogy 6:30-kor keljek. Szóval most csodálatosan érzem magam, a hétvégén meg ma is reggel 8-ig alszik mindenki, persze két nap után elkezdtünk mi is egyre később feküdni a férjemmel, mert kibaszott idióták vagyunk, de akkor is. Pokol ez a 8-as iskolakezdés, az egész világot kedvem lenne felgyújtani minden egyes reggel.

Na de nem csak betegség van és koránkelés, hanem még december első hétvégéjén volt csodás táncfellépésünk, aztán másnap a kórussal koncert, és nagyon jól sikerült mindkettő. És megtanultam sushit csinálni, szerintem tök finom, és nevetségesen kevésbe kerül így, úgyhogy most már sosem rendelhetek sushit, ezt is elrontottam magamnak.

Én: vajon miért vagyok fáradt, nem értem

Mindeközben napjaim:

tegnap rossz csomagot kaptam az egyik futárszolgálattól, nem a gyerekek karácsonyi ajándékát. meg kellett reklamálnom, illetve annyi minden van úton, hogy követni már alig tudom. => mental note: lehet, hogy nem is kapom meg soha, amit rendeltem? alternatív ajándék után nézni.

késő este eszembe jutott, hogy baszki, mikuláscsomag, úgyhogy bekészítettem a gyerekek csizmájába

reggel felkelünk, élni alig van kedvem

már pont kiléptünk a lakásból, viszem fiamat az oviba, mikor csörög a telefonom: a fodrászom hív, hogy hol vagyok, negyed órája a hajamat kéne vágnia. be volt írva a naptáramba, de annyi minden volt a napokban, hogy még így is kiment a fejemből. => mental note: meg kell néznem, tud-e a google calendar emailes emlékeztetőt küldeni, hogy ilyen többet nem forduljon elő (update: tud)

félúton vagyunk az óvodába, fiam bejelenti, hogy a gumicsizma ellenére vizes lett a zoknija => mental note: délután ki kell próbálnom egy vödör vízzel, hogy szivárog-e bárhol a csizma, ha igen, vissza kell vinni és újat venni helyette

már majdnem az oviban vagyunk, amikor visszahív a fodrászom, hogy egy óra múlva tud fogadni, odaérek-e. 5 másodperc alatt kell döntenem, hogy igen

megsürgetem az ázottzoknijú gyereket, hogy érjünk be hamarabb az oviba. el van keseredve, mert az új, télapós zoknija van elázva. megvigasztalom, felajánlom neki, hogy kap cserezoknit az ázott helyett, de a másik, ami száraz maradt, maradhat rajta, és akkor vicces, felemás zoknija lesz. örül neki.

rájövök, hogy nem tudok már hazamenni a fodrász előtt, egyenesen oda kell mennem. nincsen nálam készpénz, illetve melltartó sincs rajtam, ami nélkül amúgy tényleg nem szoktam emberek közé menni, és tök kellemetlenül érzem magam tőle. hát jó, de legalább a hajam jó lesz.

a trolin ülve írok a céges chatre a projektcsapatnak, hogy később kezdek, nem tudok menni daily standupra, ezzel meg ezzel foglalkoztam, mivel tervezek haladni stb

még mindig a trolin ülve rákeresek, hol vehetek fel kp-t még a fodrász előtt

leszállok, veszek fel kp-t, közben eszembe jut, hogy csütörtökre nőgyógyászhoz van időpontom, de két napja kiderült, hogy csütörtökön nem 4-kor szedem össze a gyerekeket, hanem ebéd után => nem tudok elmenni orvoshoz 1-kor => fel kell hívnom a medicovert és áttenni az diőpontot. 48 órán belüli lemondásnál büntetést kell fizetni, ebbe pont belefértem most, örülök.

megérkezek a fodrászhoz, elkészül a hajam, indulok haza

a 11 órás meetingre nem érek haza, még a buszról csatlakozom a telefonomról

sétálok hazafelé, közben meetingelek, beszélek, jön egy bejövő hívás egy iskolatárs anyukájától. nem tudom felvenni, úgyhogy ír üzenetet, hogy az iskolában csőtörés van, szeretném-e, hogy összeszedje az én gyerekemet is. ha igen, akkor írjak emailt a tanárnak. közben még mindig meetingen vagyok, és sétálok hazafelé, emailt írok a tanárnak.

eszembe jut, hogy ma délután a pszichológusommal is beszélnék, és nem tudok vele beszélni, ha a gyerek itthon van => mental note: lemondani a pszichológust

hazaérek, berakom a sütőbe az ebédet

leülök dolgozni. megkérdezi az anyuka, hogy a lányom lehet-e náluk. HOGYNE. mental note: mégsem kell lemondanom a pszichológust

beszélek a pszichológussal, és azon bőgök, milyen lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy úgy érzem, gyerekek nélkül könnyebb lenne az életem

FÜGGÖNY

Dolgok, amiktől lesérülök:

• éjszaka az ágyban fekve rosszul nyúlok a kulacsom után => csuklyásizom
• hátranyúlok az autóban egy elejtett plüssért => vállam, nyakam
• fiammal játszom => bokám (2 nappal táncfellépés előtt!!!!)
• sokáig nem állok fel a gép elől => térdem

Dolgok, amikről nem sérülök le:

• táncgyakorlás másfél órán keresztül
• karikán fejjel lefelé lógás, térdakasztásban lógás, spárgára nyújtás közben

Tanulság nincs.

Közben megrendeltem a gyerekeknek az összes karácsonyi ajándékát, meg persze milyen jó buli lenne lego adventi naptár nekik, jaj meg nekem kéne törölköző a jógamatracra, mert kötelező használni edzésen => minden nap jár nálunk valamilyen futár, teljesen elvesztettem a fonalat, hogy mit várunk mikorra, az adventi naptárak természetesen nem jöttek meg időben, még jó, hogy nem számítanak rá.

További dolgok, amiket nem mértem fel, mikor gyereket vállaltam: hogy minden nap majd vinni és hozni kell, és nem biztos, hogy a közelben vannak intézmények. Most ez főleg ezzel a sok homeoffice-szal lett szembetűnő, mert ameddig az volt az elképzelés, hogy munkába menet meg jövet visszük a gyerekeket, akkor lehetett arra gondolni, hogy hát úgyis elindulok, úgyis el kell menni otthonról, csak egy kis kitérő. Most, hogy főleg otthonról dolgozunk (ami csodálatos, és nagyon hálás vagyok érte), így nagyon feltűnő, hogy az iskolát megjárni legalább 45-50 perc. Reggel és délután is. Napi másfél-két óra. Ha mindkét gyereket én szedem össze, és a nagyobbikra még várni is kell (mert a szakkör végét nehéz belőni), akkor van, hogy 4 után indulok otthonról, és fél 6-ra érünk haza. Mindezt úgy, hogy van közvetlen járat az iskolához, nem kell átszállni, de általában elmegy az orrunk előtt és 10 percet várni kell rá. Amúgy 1.6 km, én simán lesétálom, de a gyerekek nem szeretik, meg meg is értem őket, délután tökre ki van fingva mindkettő. Próbálom ezt úgy felfogni, hogy a trolizással töltött idő is együtt töltött idő, beszélgetünk, nézelődünk, de nehéz.

És még nem is visszük őket semmi különfoglakozásra, csak ovis-sulis szakkörökre járnak mindketten.

Nyeh.

Közben beteg vagyok már egy hete, pedig mentem betegszabira is, és aludtam napközben, de attól sem múlt el. Kezdte napokig tartó fejfájással, most meg köhögés van, de csak éjjel!! Nagyon praktikus, úgysem lenne más dolgom ugye. De abban a pillanatban, ahogy ellazul a torkom, és már pont elaludnék, rámtör a köhögési inger, és fuldokolva ébredek. Közben a gyerekek acélimmunrendszert fejlesztettek ki, úgyhogy legalább nekik nincsen semmi bajuk.

A két hobbimmal is nagyon összecsúsztak a dolgok, szombaton táncfellépés, vasárnap meg kórus, ez elég borzasztó időzítés, mert egyiket sem hagyhatom ki a másik rovására, és kicsit stresszes mindkettő, mert eléggé utolsó pillanatban állt össze minden, de hát jó.

Közben nagyon várom már a téli szünetet, nem mintha pihentető lenne, de besírok ettől, hogy sötétben kelünk, és indulni kell az iskolába korán reggel. Reggeli ébresztéskor lányom csak ennyit kérdez: máris? Hú, de együttérzek vele.