AnnGel blogja

Volt ugye az, hogy a gyerek elkezdett 6 előtt kelni, gyaníthatóan azért, mert kialudta magát, ezért kisakkoztam, hogy egy-másfél órával később fektessem. Eleinte ugyanúgy korán kelt, de legalább láttam rajta, hogy álmos, és bíztam benne, hogy ha ennyire álmos, akkor csak tovább alszik egyszer csak. És igen, sikerült, pár napig 7 körül kelt.

Majd.

Fél 5-kor. 4-kor. De csak enni, majd visszafeküdt, és 7 körül kelt. Nagyon meglepett, nem gondoltam, hogy éhség miatt kelne fel, azt hittem először, hogy biztos a radiátor pattogott. Vagy felső szomszéd matat. Fázik. De nem, tök csend van, forgalom nincsen, építkezés szemben még nem indul be. Szobájában 22 °C, adtam rá vastagabb pizsamát is. Volt olyan, hogy szoptattam, de nem aludt vissza, kapott még tápot, evett, aztán elaludt. Ma kipróbáltam, hogy tápot kap hajnalban is, hogy lássam, mennyit eszik, és tényleg bever egy teljes adagot, meg utána reggel is a normál reggeli idejében.

Mivel utolsó étkezésként tápszert kap, és még mindig az újszülötteknek valót kapta, ezért ma vettem neki 2-eset, amit 6 hónapos kor felett ajánlanak. Baromi kíváncsi vagyok, hogy mit lép erre a gyerek. Az izgatottságtól aludni is alig fogok tudni, ez így azért eléggé kontraproduktív.

Múlt hétvégén ki sem tettem a lakásból a lábamat, nem mentem sehova három napig. Aztán láttam a képeket, befagyott Balatont, zajló Dunát - talán éppen lemaradok valamiről? Lehet, hogy pont ki kéne menni, kirándulni, élvezni? Évek múlva majd mikor erről beszélünk, hogy volt egy hideg telünk, nekem meg csak annyi lesz meg, hogy igen, otthon voltam, mások meg képeket gyártottak?

Aztán mikor kitoltam a gyereket az erkélyre, rájöttem, hogy iszonyú hideg van, te jó ég, nem megyünk sehova, slussz passz!

Persze azóta voltam kinn, a héten négyszer mentem mozogni, iszonyúan ki is döglöttem mára. A péntek a pihenőnapom. Férjem itthonról dolgozik, nem megyek semmilyen edzésre, gyerek ebédjét meg már tegnap megfőztem, szóval nem kell csinálnom semmit. Magamra vállaltam, hogy ebédet vadászok magunknak, gyalogoltam a szakadó hóban, és azt kell mondjam, hogy innen bentről nézni sokkal jobb, mint kimenni.

És még most, késő este is szakad a hó, nem tudom, mikor hullott ennyire itt Budapesten. Belepi a parkoló autókat, a fákat, szállnak a pelyhek az utcalámpák fényében. Úgy kimennék, de tudom, hogy bentről szebb, meg hát különben is. Ki? Ilyen időben??

Idén 9 éves lesz a blogom. Onnan vettem ezt észre, hogy visszakerestem egy könyvkritikámat, és azt is már 7 éve írtam, atyaég. Elkezdtem beleolvasni, mi is volt velem 7 éve ilyenkor. Szeretem ezt a blogot, hogy kitartóan írtam, és tényleg elég néhány mondat, hogy visszajöjjenek az emlékek.

Szeretem ezt a bejegyzést. Azóta sok minden változott, sőt, minden megváltozott. Akkor is jó volt, most is jó, de ilyenkor rám tör a fájó nosztalgia. Hiányoznak mindenféle törzshelyek, emberek, barátok. Vannak mások, vannak újak, de az emberek már csak olyanok, hogy nem helyettesíthetők.

Először azt hittem, hogy nincsenek fogadalmaim, mert mozogni mozgok rendszeresen, egészen kiegyensúlyozottan kajálok, szóval az egészség téma kipipálva. De aztán mégis lenne pár dolog, amivel szívesen foglalkoznék többet, szóval akár meg is fogadhatom őket. Hogy ne legyen olyan nagy a nyomás, ezért csak havonta egyet, aztán ha tartható, akkor folytatom, ha nem, akkor nem. Ötlet részben Isoldétól, részben meg az anti-határidőnaplóból, amit a férjemnek vettem.

Kapásból mégis mozgással kezdem, a baba-mama tornás csaj csinál egy hathetes kihívást, amihez csatlakoztam, jövő héten indul, minden héten egy plusz gyakorlatsorral. Ezzel talán el is leszek február közepéig.

Az olvasás megyeget, de a horgolás most eléggé mindent háttérbe szorított. Még befejezek egy mackót, csinálok két kesztyűt, és szünetet tartok, legalábbis egyelőre nincsen több megrendelésem. Ezeket januárban bőven le fogom tudni zárni, és akkor februártól ismét többet szeretnék olvasni. Még majd kitalálom, mi a konkrét cél, oldalszám, vagy bizonyos könyvek, esetleg olvasással töltött idő. Sajnos magamon is észreveszem, hogy nehezen koncentrálok, ha csippan a telefonom, akkor azonnal meg kell néznem, és ha már a kezemben van, akkor pörgetek egy kis internetet.

Ehhez kapcsolódik egy másik fogadalmam, ami nem igazán mérhető, meg nem határozott időre szól, de már tavaly is elkezdtem: leiratkoztam egy csomó tumblerről, hogy kevesebb időt töltsek vele. Ezen kívül hide-oltam pár ismerősömet FBn, akiknél észrevettem, hogy nem igazán érdekel, amit megosztanak. Rájöttem, hogy azzal is sok idő megy el, hogy a FB elém dobál egy csomó oldalt amiatt, mert hogy egy ismerősöm like-olta, és ezekben a bejegyzésekben az automatikusan elinduló videókat sokszor meg is néztem. Szóval ezeket az oldalakat is elkezdtem elrejteni (9gag, boredpanda etc). Lehet, hogy egyszerűbb lenne törölnöm magam pl tumblerről, de pont ott bukkantam rá arra a kesztyűdesignra, aminek az átalakított változatából már eladtam tízet. A sok amigurumiról nem is beszélve, a sünik, baglyok, nyuszik, amikkel most a kicsike játszik.

Nyelvtanulás. A duolingo zseniális, nagyon szeretem, és nem hiszem el, hogy képtelen vagyok rászánni naponta öt percet, annyira idegesít. Ha csak két leckét megcsinálnék naponta is több lenne, mint a semmi, de hónapok óta meg sem nyitottam. Szégyen. Ez egy mérhető, konkrét cél lenne, csak még nem döntöttem el, mikor állok neki.

És persze a Codeberry programozósuli. Még fejlesztés alatt van az oldal, és végére értem a magyar nyelvű leckéknek. Nem az a baj, hogy a többi angolul van, hanem hogy nem olyan alapos, mint a magyarok, én meg egyetlen videó meg egy gyakorlás alatt nem igazán jegyzem meg a dolgokat. A másik meg hogy igazán sok időm esténként lenne, fürdetés után, de akkor meg azért ehhez annyira nincsen agyam. Vagy megtanulom ezt is ötperces részletekben csinálni, mint kb minden mást, vagy sajnos fel kell adnom. Meh.

Befejeztük a Westworld-öt, még szenteste néztük meg a záró részt (ideális program). Mérges vagyok magamra, mert minden rész után elolvastam a comment blog odavonatkozó kibeszélőjét (amikor nem teljesen értek valamit, akkor szeretem elolvasni, hogy mások szerint mi történt), amiben leírják a különböző rajongói teóriákat is. És ezek a teóriák kb a harmadik rész után lelőtték az egyik legdurvább csavart, ami akkor még nem is zavart, hiszen csak teória volt, de amikor eljutott oda a történet, hogy na FÚÚÚ, FUFÚÚÚ, akkor én csak meh, és állítólag tök nagyot ütött mindenkinek, hát komolyan. Soha többet nem csinálok ilyet.

Bedaráltam az unREAL első évadát, egynek jó volt, meg lehetett alatta horgolni. Egy párválasztós valóságshow hátterében játszódik, manipuláció, showbiznisz, meg minden. Elkezdtem magam fegyelmezni, pl csak azért nem nézek sorozatokat, mert egyszer elkezdtem, és akkor be is akarom fejezni. Szóval ha valamiből elég volt egy vagy két évad, de elég, akkor nem nézem tovább. Az unREAL-lel is ezt érzem, egy évad pont jó volt belőle, de nem igazán érdekel tovább.

Nézem még a The Good Place-t, Kristen Bell a főszereplő, akit a Veronica Mars óta szeretek. Ez arról szól, hogy főszereplőnk a halála után tévedésből a mennyhez hasonlatos helyre kerül, pedig nem volt jó ember. Nem rossz, vicces, bár nekem baromi fura, mikor azt mondja, hogy dude, szóval hogy próbál szlengesen menő lenni, de nem tűnik hitelesnek. Ez is egynek jó.

A héten láttam a Rogue One-t is, nagyon tetszett, tökre izgultam rajta, pedig tudni lehetett, mi a vége.

És van új Sherlock, amit azóta sem láttam, mert férjem vizsgára készült, aztán most meg nem alszik itt, aztán a lánya alszik itt, aki mire lefekszik, addigra én is elalszom, vagy ha nem is, nem leszek olyan állapotban, hogy követni tudjam az eseményeket, szóval még vasárnapig kell kibírnom. De már most idegesít, hogy Watson a kislányát nem ortopédiailag ideális hordozóban szállítja, hanem kenguruban.

Hajlamosak vagyunk a tanult mintákat tovább vinni felnőtt életünkben, és mióta gyerekem van, nekem is sok emlék beugrott, hogy mi történt velem gyerekkoromban. Amikor megsértődtem valakire, mert undok volt, vagy bántott, nagymamám meg azt mondta, hogy ne is foglalkozzam vele, vagy pedig hogy csak viccűt. Vagy mikor valami fáj, de azt mondják, hogy adok rá puszit, látod nem is fáj. Dehogynem fáj, nem vagyok hülye, hát érzem. Emlékszem, hogy egyszer meg kellett kérnem a férjemet, hogy ha sírok, akkor nem mondja azt, hogy ne sírj, hanem csak öleljen.

Ez most onnan jutott eszembe, hogy az újév első napján szegény kislány kapott egy másik babától két pofont. Nyilván nem nagyot, meg a másik nem úgy gondolta, de nagyon sírt. Nekem pedig minden erőmmel arra kellett koncentrálnom, hogy ne úgy vigasztaljam a gyereket, hogy ne sírj szívecském, nem akart bántani. Hanem hogy azt mondjam neki, hogy igen, bántottak, biztos fájt, ha bántanak, sírjál csak, de itt vagyok, most már nem lesz semmi baj, mindjárt el fog múlni, és csak öleljem, míg meg nem nyugszik.

Sajnos ma is gyakorolnom kellett ezt, a tornán lemászott a szőnyegéről, úgyhogy mikor négykézlábról arcra esett, azt a parkettára tette, beverte a homlokát, meg szerintem az orrát is. Rettenetesen sírt, én meg mondogattam neki, hogy fáradt is vagy, be is ütötted magad, persze, hogy nagyon ki vagy bukva, most már látom, eleged van mindenből. Mert hogy fontos, hogy tudomásul vegyünk a gyerek érzéseit, és ne bagatelizáljuk el őket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz nem újrahasználni a gyerekkorunkban megélt szituációkat.

Változatosság kedvéért gyerektéma.

Elkezdett a kislány egyre korábban kelni, és úgy tippelem, hogy azért, mert kialudta magát. Biztos telhetetlen vagyok, de nem őszinte a mosolyom reggel 6-kor, vagy 5.20-kor. Hosszú hetekig 7 körül kelt, ami teljesen jó, mert megreggelizik (addig még lehet kicsit hunyni), meg heverészés az ágyban, aztán felkelünk mi is, szóval ideális. 5.20 sajnos semmilyen körülmények között nem ideális.

Így most későbbi fektetéssel kísérletezem, egyelőre nem sok eredménnyel, mert továbbra is felkel korán, de evés után még visszaalszik röviden. Fél 7-es fürdetés helyett fél 8-ra próbálom átállítani, ami jobban illeszkedne a mi életünkhöz is (férjem 6 körül ér haza, és így tudna még vele időt tölteni). Ehhez persze később kell fektetem délután, rá kell még vennem, hogy 5-től 6-ig aludjon egyet, különben teljesen ki lenne borulva 7-re, ehhez viszont ki kell tolnom egy másik alvását satöbbi. Szerencsére ha álmos, akkor az erkélyes altatás instant megoldás, kiteszem, alszik.

És akkor napközbeni altatás: kezd eléggé para lenni az erkély fixáció, szmogriadó is volt, meg nagyon hidegek jönnek, és jó lenne tudni, hogy van más megoldás is az altatásra. Persze még mindig ott van az, hogy a csatosban előre kötözve rovom vele a köröket, de hmmm, kevésbé jön be, meg ahhoz is ki kell menni. Sokat figyeltem a gyereket, hogy miért nem tud elaludni ágyban, és mit csinál. Érdekes módon nem szopja az ujját, meg más sem, de mintha próbálná. Tudom, hogy beletalál a szájába, hiszen mindent megrág, de mikor álmos, akkor nyalogatja a lepedőt, a feje alá tett pelenkát és a saját felkarját (?). Egy picit cucorogtatja a nagy semmit, aztán dobálja magát, sír, egyre idegesebb, cucorogtatás, sírás, dobálás, nagyon fel tudja magát zaklatni. Próbáltam rávezetni, hogy szopja az ujját, de nem kellett neki. Szóval izé. Volt itthon egy altatócumi, bontatlan csomagolásban, valakitől kaptuk.

Nem mondom, hogy teljes a siker. Először pár perc után kiköpte, és tovább nyalogatta a semmit, de mindig bementem hozzá, visszaadtam a cumit, újra betakartam, simi, puszi, kimentem. Második nap már nem köpte ki, és bár több, mint egy óra, hogy így elaludjon, sírás nélkül, némi nyöszörgéssel mégis sikerült neki. Időnként ránéztem, félálomban matatta az alvónyusziját, végül is ez is pihenés.

Szóval ez eddig hipp hipp hurrá, egyelőre az a stratégiám, hogy a három napközbeni alvásából kettő az erkélyen, egy pedig az ágyában ezzel a nyűglődős módszerrel, de talán majd ráérez, mit szeretnék tőle, és jobban megszokja. De az, hogy nem kell egy síró baba hátát simogatnom 40 percig, már fél siker.

Ottalvós szilveszteri buliban voltunk, nem indult túl fényesen, mert a gyerek körülnézett, meglátta a sok idegent, a szaladgáló gyerekeket, és olyan vigasztalhatatlan sírásban tört ki, amit eddig nem nagyon láttam tőle. Szabályosan kapkodta a levegőt és hüppögött. Később egyesével vittem oda mindenkihez, úgy is elég bizalmatlan volt, de aztán bevetettem a csatos hordozót, és utána semmi baja nem volt. Rágcsálta a pántot, nagy szemeket meresztett, és néha még egy-egy mosolyt is megeresztett. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen idegen helyen is viszonylag jól aludt, a tűzijátékra megébredt, meg még hajnali 5-kor, mikor beindult a légzésfigyelő riasztója (nem volt elég érzékenyre állítva, fals riasztás). Amúgy meg aludt fél 8-ig, amikor is arra ébredtem, hogy teljes odaadással kapirgálja az utazóágy hálós oldalát.

Este megkaptam a Joking Hazard társasomat (amerikában élő ismerőshöz rendeltem), és az a jó a kickstarteres projektekben, hogy mire megkapom, addigra el is felejtem, hogy mennyi pénzt adtam érte hónapokkal ezelőtt, és olyan, mintha ajándékba kapnám. 

Másnap délelőtt még ott hédereltünk, a kislány már nem félt senkitől, mindenkivel haverkodott, illetve megtette az első bizonytalan mászó mozdulatait. A térdét már előre tudja húzni, a kezét még nem, ettől a vége pofáraesés, de eddig egész jól bírja. A többi gyerek ultrajófej volt vele, mindenki őt akarta szórakoztatni, amit persze marhára élvezett.

Ettől függetlenül nem szeretném, ha az évem olyan lenne, mint a mai napom. Fáradt voltam egész nap, délután le is kellett feküdnöm aludni, aztán fáztam, a kicsike többször nagyon erősen sírt (altatni próbáltam, miközben éhes volt, gratulálok). Amúgy tökre megértem, hogy időnként balhézik, mert mi meg hajlamosak vagyunk elkurvulni, és nem értünk a szép szóból. Ma este is még játszottunk vele egy kicsit, miközben már álmos volt (csak nem tűnt annak), erre teljesen kiborult, hogy nem igaz, mit tökölünk még, hagyjuk aludni. Este hét volt. Az én fajtám <3 Ja, és hét hónapos lett, hurrá!

A karácsonyi ide-oda utazgatás alatt kiderült, hogy a picinny nem hajlandó autóban aludni, viszont rettenetesen kiakad, ha elfárad. Úgyhogy ez eléggé megnehezíti az utazást, főleg, hogy még mindig csak 2 órát hajlandó ébren lenni egyhuzamban, napi 3x (valamikor 4x) alszik, és valamikor ennie is kell, de azt hiszen jobban bírja az éhséget mint a fáradtságot, szóval ennek megfelelően fogjuk legközelebb belőni az autózást.

Volt közös cukiskodás tesóm kisfiával, kicsike jól viselte a vendégeket, igazi partiarc, amennyiben aztán legkésőbb 7-kor már aludhat.

Aztán tartottam előszilvesztert tegnap, nagyon jól sikerült, ma pedig főleg punnyadás, aztán szilveszter én lehet, hogy lefekszem 10-kor aludni, mert utóbbi napokban 5-6 között már felkelt a picinny, nem vagyok hú de kipihent.