AnnGel blogja

Szóval az van, hogy még novemberben (asszem) kitaláltam, hogy ez a gyerek baromi nyugis, ezért UTAZZUNK. Mármint addig, amíg tökre nem érdekli, hogy hol vagyunk, és nem pedig akkor, mikor majd azon fog toporzékolni, hogy miért nem megyünk játszótérre. Egy csomót gondolkodtunk előtte, hogy ha elmennénk egyet hétvégézni, akkor hova, meg milyen jellegű pihenésre van lehetőségünk gyerekkel. Wellness-szálloda kiesik, mert felváltva tudnánk fürdeni és szaunázni, illetve naponta kétszer fel kell vinni a szobába altatni. Erdőszélén faházikós kiesik, mert kirándulásból nekem néhány óra elég, nem tudok azzal tölteni több napot. Szóval maradt a városnézős verzió, Barcelonában jó idő van, szeretem is, én több, mint 6 éve voltam ott, férjem még egyszer sem, közben jó barátnőm kiköltözött oda, hát akkor menjünk. Összeszedtem, mi a legrosszabb, ami történhet (reálisan), és úgy gondoltam, hogy ha mind meg is történik, belefér.

Minden elképzelésemet felülmúlta, tényleg teljesen problémamentes volt, pedig elég necces, hogy odafelé este 8-kor szállt fel a gép, és mire a szálláshoz értünk, éjfél volt már. Viszont hatalmas előnye ennek a késő esti utazásnak: úgy megborítottuk a gyerek bioritmusát, hogy azóta sem kelt még 8-nál előbb. Ez elmondhatatlanul nagy öröm, fel voltam készülve rá lélekben, hogy 7 előtt kelünk minden nap, de nem. Persze én fél 7 után már csak forgolódtam, de a harmadik napra már sikerült megszoknom, hogy alhatok tovább. Volt némi para abból, hogy náthásak voltunk mindketten induláskor, de az utazás során elmúlt, biztos a 17 fok meg a tengeri levegő.

Az repüléshez a csatos hordozóban vittem, abban aludt az úton, a városnézéshez viszont kölcsönkértünk egy merevített, túrazsák-szerű hordozót, amiben a férjem cipelte hősiesen négy napon keresztül. Babakocsival nagyon gáz lett volna, bár láttam másokat babakocsizni a Güell Parkban -  nem tűnt kényelmesnek. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy hogyan öltöztessem a gyereket, mert amikor én hordozom, akkor adok rá egy hordozó-takarót, de ehhez ez nem volt jó. Indulásnál igyekeztem nem elpakolni a fél háztartást, nem volt egyszerű, babakajából viszont csak néhány üveggel vittünk, iszonyú súlya van, de hát azt ott is lehet kapni. Más kérdés, hogy nem ízlett a kicsikének, így alma-banán pürén élt napokig. Ja, és a pelenkázó-hátizsák egy valid találmány. Egy napig hordtam a cuccokat a vállamon, utána inkább átpakoltam az egészet egy hátizsákba.

A rend kedvéért leírom, hogy mit csináltunk, miket néztünk meg, mert jó volt visszaolvasni a hat évvel ezelőtti utazás részleteit is, főleg, hogy a felét elfelejtettem már.

Graciában szálltunk meg, airbnb-n foglaltuk lakást. Eredeti foglalásunkat valamiért nem tudták teljesíteni, ezért kaptunk változatlan áron egy ultraszuper lakást. Fürdőkád! Két hálószoba!! Még utazóágyat is betettek a picinnynek.

1. nap: Sagrada Familia, továbbra is lenyűgöző, mindenképpen előre kell jegyet venni. Utána barátnőmmel és pasijával találkoztunk, ebéd, séta, megnéztünk egy bolhapiacot, aztán Parc de la Ciutadella, de akkor már sötét volt. Meg séta a belvárosban, Born negyed, vacsora, aztán haza.

2. nap: Park Güell, ide is kell előre jegy, innen séta a Casa Milába, más néven La Pedrera. Nem emlékeztem, hogy ilyen drága lett volna a belépőjegy (22 euró!!), így a két házból (Casa Battló lett volna a másik) csak ezt néztük meg. Itt volt a legidegőrlőbb élményem, ami jól mutatja, hogy bár a kicsikével tényleg semmi probléma nem volt, azért mégis rengeteg idő elment azzal, hogy etetek/pelenkázok/helyet keresek etetéshez vagy pelenkázáshoz.

Még mielőtt a Casa Milába jegyet vettünk volna, kerestünk egy padot, ahol le tudok ülni etetni, mert kajaideje volt a kislánynak. Leülünk, férjem leveszi a hordozót, én kiveszem a táskából az előkét, kanalat, bébiételt, vizet, törlőkendőt. A gyereket kihalásszuk a hordozóból. Nem éhes. További kínlódás, 5 perc után feladom, elpakolom a bébiételt, a vizet, az előkét, kanalt, letörlöm az elkenődött pépet, vissza a hordozóba, fel a férjem hátára, be a Casa Milába. Ahol nyilván megéhezett. Szóval ott is ülőhelyet kerestem, elő minden, és úgy etetés. A végén, mikor a földszintre visszaértünk, kiderült, hogy nem működik az ottani mosdó, csak az emeleti. A személyzet segítőkész volt, felengedtek újra az emeletre, ahol viszont takarítás miatt kellett várni rá negyed órát. És ahol a pelenkázó együtt volt a WC-vel, így mindenki azt az egy darab WC-t várta, amíg én pelenkáztam. Ez a kitérő simán volt fél óra, nyilván nem tragédia, de kezdtem úgy érezni magam, mint azokban az álmaimban, ahol soha nem tudok elindulni, mindig eltűnik valamim, rengeteg cuccom van, egy cserepes pálmával és három bőrönddel várok a buszmegállóban, hogy aztán eszembe jusson, hogy a bérletem meg otthon maradt, és vissza kell érte mennem. Na, ilyen érzésem volt időnként.

A Casa Mila után még sétáltunk egy kicsit, aztán hazamentünk meghalni, vagyis nem, mert áthívtam barátnőméket hozzánk vacsorára (sör és mirelit pizza), szóval hosszú lett az este.

3. nap: jelentkeztem egy szervezett városnézős sétára itt, bejártuk a Gothic Quartert, utána benéztünk a La Ramblán levő piacra, ahol ETTÜNK OSZTRIGÁT, ezt teljesen el is felejtettem, tényleg. Még sosem ettem, találtunk valami díjnyerteset, azt próbáltam ki, finom volt. Innen elsétáltunk a strandig, majd olyan kiülős helyet kerestünk, ami nyitva van, és van gyerekszéke. Ilyen nem volt. Mert hogy itt is van szieszta, nem olyan durván, mint Olaszországban, de futottunk bele olyanba, hogy 5-6 körül zártak, és 8-kor nyitnak újra. Mi meg pont 6 körül vacsoráztunk volna, mert 8-ra már otthon kellett lennünk, de hát így jártunk. A partról elsétáltunk a Parc de la Ciutadell-ához, hogy megnézzük napfényben is, majd innen haza. 8-kor már egy kád forró vízben próbáltam nem megpusztulni. Pedig nem is én cipeltem a gyereket.

4. nap: délelőtt felmentünk busszal a Montjuic hegyre, megnéztük az erődöt, aztán vissza a szállásra a cuccainkért, előtte még ebéd, aztán elég későn indultunk el, rohanás lett a reptér felé, de sikeresen odaértünk. Hazafelé nem volt olyan sima ügy, mint oda, volt egy kis sírás, de aztán megérkeztünk, és a gyerek azóta is nyaralás üzemmódban maradt, és 8-ig alszik reggelente.

Teljesen elnyelt a nem tudom mi, az élet, a dolgok, ez meg az. Szegény blog.

Továbbra is felváltva betegeskedünk, most már iszonyúan ideges lettem. Múlt hét közepére elmúlt a kislány orrfolyása, újra elkezdtem vele tornára járni, erre az egyik oktató betegedett le, és elmaradt az óra. És erre tegnap nekem is és a gyereknek is elkezdett folyni az orra, ő köhög is, nekem a fejem fáj, ez már a harmadik visszaesés az elmúlt hónapban. Hetekig nem mentem vele sehova, hogy jaj, gyógyuljon, erre ugyanúgy megbetegszünk, hát leszarom, ignorálom ezt a témát, ha nem veszek róla tudomást, akkor nincs is, nem vagyok hajlandó továbbra is itthon ülni. Az elején még élveztem is, sok időt töltöttünk itthon, programoztam, horgoltam, de most már elég volt. A picinny is egyre raplisabb, szerintem ő sem szereti, hogy nem történik semmi. És nyilván vettem az egész betegeskedés elején egy ötalkalmas bérletet, most meg kuncsoroghatok, hogy meghosszabbítsák.

Aztán mi volt még az elmúlt két hétben. Táncpróbák, színház (A nők iskolája), mozi (Ernelláék Farkaséknál), holnap volt kollégákkal vacsorázom. Befejeztem a Zuhanás előttöt, nem tetszett, nem ilyenre számítottam, azt hittem, hogy valami nyomozós rejtélyes lesz, de nem az, a fordítás is hagyott maga után kívánnivalót, csalódás. Elkezdtük a The Night Manager-t, Tom Hiddleston elég nagy krássom, de nem csak ezért jó.

A gyerek egy hónapja kezdett el ülni és mászni, erre pár napja felállt. Nagyon gyors nekem ez a tempó, kértem, hogy várjon még ezzel, de túlságosan tetszik neki, nem tudom róla lebeszélni. Ma pedig rájött, hogy igazából ő már mehet akárhova, úgyhogy torna után kimászott a teremből, a recepciónál szedtem össze. Ennyit erről, eddig volt nyugi azt hiszem. Ja, és elkezdett egy órával korábban kelni, pedig még odébb van az óraátállítás. A körülményekhez képest azért nagyon rendes, ma reggel ébredés után bő fél órát játszott az ágyában a zenélő basszal, de ettől még egy kicsit mosott szar vagyok.

UPDATE: egy év után meghalt, így nem ajánlom, pedig bevált.

Leültem programozni, de lehalt a JS Bin, anélkül meg nem tudok, szóval akár írhatok blogot is.

A robotporszívó eddig bevált, de mivel én hiányoltam a neten található értékelésekből, hogy tényleg mennyire használható a mindennapi életbe beillesztve, ezért írok róla egy kicsit, hátha valakinek a 25 olvasómból pont ez segít.

Szóval a Gearbestről rendeltük, tök jó lett volna az ára, ha a szállításból valamiért nem csak a drágábbik opció létezik, meg ha pl nem fogja meg a vám, és nem teszik rá az áfát. Az X5 a porszívózáson kívül felmosni is tud, ehhez viszont tartályt kell cserélni, de erre majd visszatérek.

Első és legfontosabb szabály: ne nézd, miközben dolgozik. Idegestíteni fog, hogy miért megy arra, nem pedig erre, ott már járt háromszor, ide el sem jött, és lassú, már rég kiporszívóztál volna. Ezt a cuccot azoknak találták ki, akik rettenetesen utálnak porszívózni (pl én). Annyira kritikus a helyzet, hogy ha már pormacskák szaladgálnak, képes vagyok inkább kézzel összeszedni, mintsem elővenni a porszívót, bedugni, kiporszívózni, visszatenni a helyére. És a gyerek elkezdett mászni, úgyhogy nem lehet tiszta retek minden.

Szóval az az elmélet, hogy elereszted, elmész dolgozni, és mire hazaérsz, bumm, tisztaság. Nem tudom, hogy a drágább modellek mennyire okosak, mert bár meg vagyok elégedve ezzel, látom a hiányosságait. Az iLife nem készít térképet, nem méri fel, hogy mekkora a helység. Addig takarít, amíg bírja, aztán visszamegy töltődni függetlenül attól, hogy mekkora a helység. És itt jön a felmosás problémája: felmosni akkor érdemes, miután kiporszívóztál. De ha nem vagy otthon, akkor addig és addig porszívózik, míg le nem merül, plusz a felmosáshoz manuálisan tartályt kell cserélni. Igényel némi logisztikázást az, hogy reggel felpakold a székeket az asztalra, elindítsd (vagy előre beprogramozd egy adott időpontra), majd mikor hazamész (és feltöltődött), akkor még fel is mosass vele. Én egyelőre meg tudom oldani, mert sokat vagyok itthon. Reggelizés közben bedobom a hálóba, rácsukom az ajtót, aztán mikor úgy gondolom, hogy végezhetett, akkor kiszedem onnan, bedobom egy másik szobába. Töltés után, szóval pár óra múlva meg beküldöm felmosni, addig meg csak nem koszolódott a padló. De ehhez otthon kell lenni.

Amiben gyenge: a sötét akadályokat nem látja meg, azokhoz odakoccol. A világosakat előre érzékeli, lelassít, és csak megérinti, de a sötéteket nem szereti. Kábelekbe beleakad, küzd, kikapcsol. A víztartálya előbb kifogy, mint az aksi, így jöttem már haza arra, hogy szárazon törölget. A hajszálakat hajlamos felcsavargatni, de azt könnyű tisztítani.

Viszont jó, mert: nem kell porszívóznom!! Illetve bemegy a komód és a kiságy alá, amit sosem érnék el, de így legalább nem hömbölögnek elő váratlan pormacskák. Meg a széklábak körül is ügyesen elnavigál, de lassabb, szóval érdemes felrakni őket az asztal tetejére.

Ma arra ébredek, hogy a gyerekszobából megszólal a zenélős játék, gyerek aludt (?) fél 8-ig, reggeli, cukiság, fél 10-kor ásít, hú, akkor gyorsan adok neki tizit, nehogy éhesen feküdjön le, betol egy jó adagot, leteszem az ágyába jó korán, nehogy az legyen a baj, hogy kimerült, pápát intünk egymásnak. Játszik, dünnyög, dumál, ücsörög, időnként bemegyek, elfektetem, nyekeg kicsit, elalszik. Ebéd után rossz a kedve, semmi sem jó, kiabál, ül és sír, aztán ásít egyet, hm, adjak neki uzsonnát, két órája volt ebéd, na adok, mindegy. Amint etetéshez készítem, már vigyorog, hangosan nevet, csak úgy lapátolom belé a kaját. Megeszi nem csak az ebéd maradékát, de a holnapra szánt ebédet és tizit is. Mindezt két órával ebéd után. Beviszem a szobába, lerakom, pápá, jókedvű, röhög magában, 20 perc múlva bemegyek, nem alszik még, ül, vigyorog, lefektetem, betakarom, 5 perc múlva benézek, alszik.

Az elmúlt napokban horror volt altatni, most meg?

Fogjuk a frontra.

De 1 óra 20 perces altatás után most végre alszik a gyerek, az idegeim pedig rongyokban, szerintem összeesek, és nézek egy kis sorozatot. Remélem, hogy a nátha miatt van ennyire rossz kedve, de kb egy hete már akkor sír, ha viszem a szobája felé, és elhúzom a függönyt. Az is lehet persze, hogy a világ egy izgalmas hely, és nincsen kedve aludni, de ha hagyom, hogy ébren legyen, akkor nagyon nyűgös lesz, és mindenhova beveri a fejét. Tudom, hogy evolúciós okai vannak annak, hogy miért viselem rosszul a sírását, de komolyan már. Teljesen kiborultam ennyi idő alatt, úgy bír sírni, mintha valami tragédia történt volna, néz rám, mintha éppen kínoznám, ő meg nem érti, miért teszek vele ilyen szörnyűséget.

Próbáltam ráhagyni, hogy maradjon csak ébren, nem jött be, túlfárad. Próbáltam időben lerakni az első ásításnál, nem jött be. Cumit kiköpi, felül, üvölt. Fárad, eldől, beveri a fejét. még jobban sír. Hát komolyan már.

Persze közben meg szuper, hogy este simán elalszik, meg nem kel éjjel, úgyhogy csak napi kétszer kell végigtolnom ezt a horrort, de ez lelkileg iszonyúan megterhelő. Hol ebben a logika, mi értelme ennek?

Vettem egy új pelenkázótáskát, nem tudom, miért halogattam eddig, amit a babakocsihoz kaptam, az nem volt túl praktikus. Ennek meg több zsebe van, meg cipzáros, elférek benne, vállon át tudom vetni, csodás. Justanyukathings.

Befejeztem a The Get Down-t, és nagyon tetszett. Érdekes kísérlet volt, hogy mennyire tud lekötni egy olyan sorozat, aminek az alaptémája nem érdekel ('70-es évek, Bronx, hiphop, disco, graffiti). Ennek sikerült, alig várom a folytatást.

Kevésbé öröm, de megtaknyosodott a kicsike, viszont ennek ellenére jól alszik. De tényleg, milyen már, hogy mosolyog reggel a gyerek az ágyában, erre közelebbről nézve látom, hogy az arca meg lepedője egy merő rászáradt takony? Amikor én náthás vagyok, akkor aludni is alig tudok, kiszárad a torkom, állandóan felébredek. A gyerek meg meg sem mukkan reggel 7-ig, milyen rendes már tőle.

Amúgy mióta tud ülni, meg mászni, azóta valahogy úgy érzem, hogy sokkal inkább a család része. Eleresztem a nappaliban, itt-ott eldugok pár játékot (lefertőtlenített, használaton kívüli távirányító, meg persze az USB hosszabbító), aztán elzúz fél napig. Ül, dumál, piszkálja a széket, kapcsolgatja az x-boxot. Az utóbbi napokban kicsit mintha rosszabb lenne a kedve, többször kiabál, elégedetlenkedik, de persze a nátha miatt is lehet. Többet is sír, mert állandóan beveri magát valahova, arcra esik, eldől, állandóan koppan a feje. De nagyon érdekes, ahogy alakulgat az önálló akarata, meg hogy megy, felfedez, kinyújtott nyelvvel koncentrál. Bár lehet, hogy csak a taknyát nyalogatja.

Hónapok óta viszonylag stabil napirend szerint működött a gyerek, és baromi nehéz megszokni, hogy most már csak kétszer alszik. Ma délelőtt, amikor játék közben elkezdett nyűgösködni, akkor automatikusan vittem aludni. Szobába be, függöny behúz, ének, erre elkezd sírni az ölemben. Ilyet sosem csinál, megpróbáltam letenni, nem örült, nem aludt. Kipróbáltam, hogy akkor esetleg éhes-e, erre betolt egy almát és egy fél banánt, és még további másfél órát simán eljátszott, mielőtt tényleg elálmosodott volna. Mentségemre legyen mondva, hogy az éhség és az álmosság miatti nyűgösség nagyjából ugyanúgy néz ki, illetve előtte két órával evett, szóval eszembe sem jutott, hogy kajás. És egy zseni, mert rájött, hogy tévedésből aludni viszem, és ezt jelezte nekem.

Óriási parenting win-ként könyvelem el, hogy sikerült a kicsikét az ágyába szoktatni nappal is. Pár hete már próbálkoztam, aztán feladtam, mert másfél órányi rettenetes kínlódás után kb fél órát aludt csak. Az utolsó lökést a szmogriadó adta, akkor újra bedobtam a rituálét. Függöny elhúz, cumi, ének, leteszem, betakarom. Ha sír, visszamegyek, ha kell, kiveszem, vigasztalom, ének, cumi vissza és így tovább. Ha megint sírt, akkor vártam három percet, megint vissza. Előfordult többször, hogy mire elaludt volna, meg is éhezett, szóval adni kell neki alvásidő előtt nem sokkal enni. Öt napja csinálom már ezt következetesen, egyre hamarabb elalszik, de ha szöszöl is fél órát, már nem sír, max kiabál pár percig. Érdekes, hogy a végén mindig kiköpi a cumit, és anélkül alszik el. Ezzel párhuzamosan elhagyott egy alvást, az utóbbi napokban már csak kétszer alszik, és már fenn van több, mint három órát egyhuzamban.

Közben nagyban dübörög a kábelfétis, teljesen rákattant a laptopkábelre, szabályosan mászik érte, ha meglátja. Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne a jó stratégia. Tiltsam a kábelt, mert így megtanulja, hogy kábellel nem játszunk? Vagy ha nincsen életveszélyes szituációban, akkor hagyjam neki, mert ha mindig mindent tiltok, akkor nem fog rám hallgatni akkor sem, mikor tényleg veszélybe sodorja magát? Ha hagyom most vele játszani, akkor megszokja, elmúlik az újdonság varázsa, és más szituációkban is békén fogja hagyni a kábeleket, mert meh, már nem izgi? Nem tudom, egyelőre hagyom neki, mert veszélyt nem látok benne, meg képes vele órákig elfoglalni magát. Egyik este adtam neki egy rövid USB hosszabbítót, hát azt az örömöt.

Ezen kívül az van, hogy beteg vagyok, ami nem lenne annyira nagy probléma, ha emiatt nem kéne kihagynom a tornát.

Amúgy elég sűrű volt az elmúlt hét, mert még egy hete voltam sörözni, hétfőn a táncos lányokkal forrócsokizni, meg aztán kedden táncon is, ma átjönnek barátok vacsorázni, közben egy másik barátnőm is kiköltözött külföldre, így vele is rendszeresítek skype-időt. Befejeztem Doctorow-tól a Homeland-et, végignéztem a The Good Place-t, szóval minden szuper, csak a feje ne fájna.

Kipróbáltam a háton hordozást, mivel hordozós kabátom nincsen, ezért innen rendeltem hordozó-takarót. Az öltözködés egy rémálom egyelőre, eleve az, hogy én állok nagykabátban, és a hátamra próbálok csatolni egy gyereket... viszont zseniális, semmi súlyát nem érzem így, és ma el is aludt rajtam. Másik opció az lett volna, hogy átalakíttatok egy kabátot hordozós kabáttá, viszont a takarót univerzálisabbnak éreztem, meg a bélését is ki lehet cipzározni, így átmeneti időben is használható. Míg a kabát az egy kabát. Szóval egyelőre öröm.

A kicsike hol alszik reggelig, hol nem, ezzel viszont azt éri el, hogy rengetegszer felébredek éjszaka, várva, hogy ő is ébred-e. Nem túl pihentető, és lássuk be, semmi értelme sincsen. A férjem közben meg édesdeden horkol mellettem. Hülye evolúció.

Ha már gyerek: mászás és kúszás furcsa kombinációjával halad előre, kicsit olyan, mint a pillangóúszás. Négykézlábról hasra veti magát, majd újra négykézláb. Motivációt a laptopkábel, illetve a hátizsákom csatjai adják. Ma mindkettővel legalább 20-20 percet játszott elmélyülten. Amúgy vannak játékai.

Azon kínlódok mostanában, hogy változatosabban kéne reggelizni/vacsorázni, mindig kenyeret eszünk felvágottal, na jó, néha zabkását. De vacsorára mit együnk, ha főzni meg nem akarok? Azt is alig bírom kitalálni, mit együnk ebédre (pedig csak kétfélét főzök, azt esszük négy napig), nem hogy még vacsorát. És most lehet mondani, hogy egy csomó mindent össze lehet dobni 20 perc alatt, de be kell hozzá szerezni az alapanyagokat, elő kell készülni, a végén elpakolni az edényeket, szóval jól hangzanak Jamie Oliver 15 perces receptjei, de lássuk be, nem 5 perc utána összetakarítani. Egyelőre az tűnik fenntartható opciónak, hogy hétvégén, vagy mikor amúgy is főzök, akkor feldobok egy levest, az kb megfő magától, és akkor lehet pár napig levest vacsorázni. Vagy olyan vacsoraötleteket kell gyűjtenem, amiket meg lehet csinálni konzerv/mirelit cuccból, hogy ne kelljen frisset vásárolni hozzá.

Elkezdtem a The Get Down című sorozatot, de három nap alatt a pilotját sem tudtam befejezni. Nem azért, mert szétszakadok a gyerek mellett, hanem mert még mindig szétdarabolom magam, rengeteg időt baszok el a neten, és nem bírok egy dologra koncentrálni, mindig felpattanok, hogy ja ezt még, meg azt még megcsinálom gyorsan. Bosszantó.

Csináltattunk a kislánynak útlevelet, de úgy, hogy elhagytam a lakcímkártyáját. És tiszta csoda, de nem volt probléma, ott helyben ugyanaz az ügyintéző megcsinálta 5 perc alatt, még viccelődtünk is rajta, hogy ez most ilyen nem-elhagyós kártya legyen. Ja, és pénteken intéztük, ma kaptam az sms-t, hogy átvehetem. Bámulatos.

Csomószor eszembe jut, hogy más országokban már dolgoznék, egy csomó helyen fél év a szülési szabadság. Biztos a szocializációtól függ, de nem tudnám elképzelni, hogy naponta több órát távol legyek a kislánytól. Olyan gyorsan fejlődik, és olyan szokásai vannak, amiket csak pár napig csinál, aztán többet nem (pl torokhangon hörgés). Belegondolok, hogy reggel látnám, meg aztán délután kicsit, 7-kor meg már fürdetés. Én nem is tudom, mások hogyan bírják ezt, a szívem megszakad, ha belegondolok. Már azt is nehezen bírom, mikor nem vagyok itthon fürdetésnél, ilyenkor meg szoktam kérni a férjemet, hogy apróra mesélje el, mi volt, és mutogassa el a gyerek arckifejezéseit.

Hajnali háromkor kelt.

:D :D

Mekkora troll ez a gyerek.