AnnGel blogja

Aztán persze fél nap alatt felfordul az élet, a terveim a következő hónapokra. Hétfőn még bérletet vettem kettlebellre, milyen naiv vagyok.

Itt vagyunk már Veszprémben, csütörtök reggel kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán tényleg haza kéne cuccolni, szerdán még csak viccelődtünk rajta. Csütörtök este összepakoltunk, péntek reggel elindultunk, és a hétvégén be is jelentették, hogy bezárnak az ovik. Szóval most ez van, öcsém szobájából homeofficeolok, de legalább jó az idő, ki tudnak a gyerekek menni a kertbe, tegnap voltunk sétálni. Anyámmal megbeszéltem, hogy melyik napokon van főzés, melyik napokon rendeljünk. Esténként barátainkkal skypeolunk.

Azt gondoltam, hogy majd egyszer-egyszer úgyis felugrunk pestre, nem pakoltam el mindent, el sem fértünk volna az autóban. Nem tudom, hogy ebből lesz-e valami, vagy pár nap múlva itt is kijárási tilalom lesz.

Ki kell alakulnia egy új rutinnak, rá kéne magam venni az itthoni tornára (persze szalagok, súlyok, jógamatrac mind maradt pesten), nem kéne meghülyülni.

Fokozódik a víruspara, mától bezárnak a színházak, mozik, elmaradnak a koncertek. Most olvasom, hogy nem nyit ki a Szimpla kert sem. Felfogni is nehéz. Jövő pénteken mentünk volna az Átriumba, hónapok óta megvan a jegyünk az Igenis, miniszterelnökúrra. Nem megyünk. Barátokkal arról beszélgetünk, hogy gameboard cafeba menjünk-e társasozni, vagy inkább csak egymáshoz. Cégnél másfél hét után már kaptam tokent, hogy tudjak otthonról dolgozni, ha kell.

Annyira, de annyira szeretnék bevásárolni fonalból meg könyvből, és bekuckózni önkéntes karanténba, nem menni sehova, nézni a sorozatokat, kötni, olvasni. De nálunk nem így nézne ki a karantén, hanem gyerekeket kéne szórakoztatni játszóház és játszótér nélkül. Előbb vagy utóbb tuti be fogják zárni az óvodákat, és akkor megzavarodok. Akkor majd hazamegyünk Veszprémbe, mert ott legalább kert.

Más.

A munkát egyelőre élvezem, már van mit csinálgatnom, a német egyre jobban visszajön, németül írom a bugticketeket. Nagyon tetszik, hogy ilyen változatos a napom, dolgozom, délután, mikor hazaérek, akkor a gyerekek cukik, nézünk mesét, vacsorázunk, játszanak. Kiegyensúlyozott így az élet. Próbálom visszahozni a mozgást, az irodai jógát sajnos lemondták a víruspara miatt, de heti egyszer próbálok eljárni megint kettlebellre. És mivel minden közel van, tényleg belefér minden a napomba, hazaérek fél 6-ra, együtt vacsoráztatjuk a gyerekeket, fél 7 után elindulok edzeni, hazaérek fél 9-re (gyerekek addigra ágyban), és még miénk az este a férjemmel. Örülök, hogy meg tudom ezt oldani úgy, hogy közben a gyerekekkel is látjuk egymást. Férjem munkahelye messzebb van, és ha ő elment bármit elintézni munka után, akkor tényleg már csak fürdetés után esett haza.

Még át kell gondolnom a mindenféle dolgaimat, nagyon hiányzik az olvasás meg a horgolás, mert ugye kiesik most az az idő, ami a fiam alvásideje volt eddig. A heti egy edzésen kívül egyszer még általában van valami programom, általában barátokkal találkozom, heti egyszer jön a szitter, és akkor együtt mozdulunk ki, ja, meg szoktam skypeolni is a külföldi barátnőimmel. Szóval ez heti 3-4 este, amikor van valami program, egyikről sem mondok le szívesen, de közben hiányzik a punnyadás. Majd kitalálok valamit, nemtom.

Fiam továbbra is csak egy-egy szótagokat beszél, az "lí" az úgy néz ki, hogy bármilyen ételt vagy italt jelöl, szóval nem nagy segítség, meg különbenis, "lí"? Nem hasonlít ez semmire. Viszont remekül elmutogatja a kezével, hogy milyen dalt énekeljek neki. Rendkívül hasznos. Visszaolvastam a blogban, hopgy lányom ilyenkor beszélt-e már, és róla 20 hónaposan azt írtam, hogy első teljes mondata a "kérek tejet". Fiam 21 múlt, és a kérem már megy ("éjem!!"), de hát ennyi, áll szegény, és kiabál, hogy kérem, kérem, csak nem derül ki, hogy mit. Szegény egy csomószor iszonyú frusztrált, mert nem tudja magát kifejezni, kár, hogy vele nem csináltam a babajelbeszédet, bár persze még nem késő.

Amúgy nagyon sokat játszanak már együtt, kergetik egymást, meg ilyenek, szóval most jó. Próbálok passzívabb lenni itthon, vasárnap makacsul horgoltam a székben ülve, és próbáltam megoldani, hogy ne kelljen kétpercenként felállni amiatt, hogy inni kérek, hol a nyuszi, hol a cumi, hol a gyurma, hol a poharam, aaaargh. Tudom, hogy egy hálátlan szar vagyok, és hogy évek múlva azon fogok pityeregni, hogy milyen hamar felnőttek, de annyira szeretném már, hogy a hétvége tényleg a pihenésről szólhasson, és hogy esetleg a gyerekek képesek legyenek nélkülem létezni 20 perceket.

Ez eddig elég jó, reggel bemegyek dolgozni, férjem elviszi a nagyot az oviba, délután összeszedi, napközben a kicsit pesztrálja, ovi után meg játszótéren vannak. Én meg bejövök dolgozni, délután hazamegyek a cuki gyerekeimre, akik addigra már mesenézés közben eszik a a gyümölcsöt, aztán játék, vacsora, fürdés. Az egész hét lement konfliktusok nélkül, mindenki aranyos, jól kijönnek egymással, jó fejek velem, vagy lehet, hogy egyszerűen több a türelmem hozzájuk?? Mindenesetre most csodálatos. Ilyen férfinak lenni? Már most előre utálom, hogy nyár második felétől enyém a délutáni összeszedés, és rohanhatok melóból bölcsibe, bölcsiből oviba.

A munka eddig elég laza, ismerkedek a rendszerekkel, az infrastruktúrával, tréningekre járok. Ennél sokkal fárasztóbb betanulásaim voltak eddig, de lehet, hogy egyszerűen nagyobb rutinom van már, meg a rendszerek egy része is ismerős.

Gyorsan elment ez a hét.

Holnap lesz az első napom, el sem hiszem, jaj de jó. Március közepén lesz négy éve (!), hogy elmentem szülési szabira. A négy év alatt 6 hónapot dolgoztam, de az is két éve volt már, úristen. Vajon fog még az agyam? Nem hülyültem el? Közben meg sajnálom a fiamat, mert ő még nem is tudja, meg érti, hogy hirtelen alig fog látni.

Itt ülök amúgy a sötétben, egyik szobában az egyik gyerek alszik, a másikban a másik, a nappaliban meg a férjem húzta le a rolót szó szerinti és átvitt értelemben is. Kell egy nagyobb lakás.

A gyerekek közötti viszony közben rohamosan javul, ami magával hoz másfajta konfliktusokat aka Sírós Végű Játékok, illetve "Anyaaaa, öcsi nem barátkozik veleeeeeem!". Legutóbb felfedezték, hogy ha forognak, elszédülnek, a kicsi azzal a lendülettel le is fejelt egy bútort. És már rendszeresen vigasztalják egymást, nem csak a nagylány a kicsi fiút, hanem fordítva is láttam már rá példát, hogy puszilgatta, miután rácsapta a lábára az ajtót. Micsoda empátia.

A kicsi egyre kommunikatívabb, még csak pár szót mond, de egyre ügyesebben érteti meg magát velünk. Múltkor nem bírtam rájönni, mit szeretne, már csapkodott, meg sírt, mire szólt a lányom, hogy gyümölcslevet. És tényleg. Honnan tudta? Zseni. De a legújabb kedvencem, hogy rámutat a hangszóróra, és elkezdi énekelni a Baby Sharkot, ezzel jelezve, hogy zenét szeretne hallgatni. 

Közben meg megy a koronavíruspara, én csak azért szeretném leginkább elkerülni, hogy légyszi, ne kelljen két gyerekkel baszódnunk négyen 69 négyzetméteren. Gyerektelenként amúgy semmi kifogásom nem lenne két hét karantén ellen, én elhorgolgatok meg csapatom a Netflixet, de hát van belőlük kettő, meg pont most kaptam új munkát, nem szeretnék itthon lenni, légyszi.

Persze lányom mégsem alszik, most rádumáltam a csendes játékra, de elég aggasztó a tendencia, mert a héten kezdte el azt, hogy oviban sem alszik, szóval lehet, hogy ennyi volt? Nincs még négy éves, és elhagyja a délutáni alvást? Uramirgalmazz.

Elolvastam az előző, kb két héttel ezelőtt írt bejegyzésemet, és rájöttem, hogy a helyzet változatlan. Az utolsó munkanélküli napjaimat töltöm, hétfőn kezdek. Próbáltam elintézni dolgokat, amiket akartam, de persze egy csomó dolog nem jut eszembe, hogy mit is akarhatnék intézni, és biztos majd két hónap múlva fogok azon mérgelődni, hogy jaj, miért nem csináltam meg még ezt is meg azt is februárban. Na mindegy, olyan izgalmakat tolunk, hogy pl átválogattuk a gyerekek holmiját, egy részét elvittem a közeli adományboltba, meg ilyenek. Meg egyedül megyek bevásárolni, és élvezem, hogy nem kell tolnom egy gyereket közben, de milyen lehangoló már, hogy ez az örömöm. Amúgy tényleg jól esik. Meg persze felváltva megyünk a nagylányért az oviba, és kettesben töltünk vele időt, hol én, hol a férjem. Tegnapelőtt cukrászda, játszótér, tegnap könyvtár, nagyon szereti.

Nagyon élvezem, hogy heti egyszer van szitterünk, elmentünk barátokkal társasozni, meg másik barátokkal sörözni, holnap férjem imprós fellépésére megyek. Kevés jobb érzés van annál, mikor kettő, halálosan felpörögött, örömében sikítozó gyereket hagyhatok itt a szitternek fél 7-kor, és 11-re arra mehetek haza, hogy csend van. Ah. Minekszültazilyen.

Az elmúlt két hónapban eléggé megtoltuk a sorozatokat, meg filmeket, Spanyolországban alvásidőben mindig azt csapattuk, Witcher, Movies that made us, Sex explained, Killer Inside: The Mind of Aaron Hernandez, Rotten 2. évad, és persze La Casa De Papel (Money Heist), azt még mindig nézzük, harmadik évadnál tartunk, nagyon izgalmas. Filmek közül utóbbi időben megnéztük a Két pápát, Midsommart, meg a Jojo Rabbit-et.

Meg egy csomót olvastam is, azt nem tudom, hogyan volt rá időm, gyereknevelős témában az Ölelni és ölre mennit, Tana Frenchtől a Halott hasonmást, Atwoodtól a Testamentumokat, meg most fejeztem be a Virágot Algernonnak-ot.

Jó eddig ez az év.

Azért tűntem el, mert elutaztunk 4 hétre, és azt nem reklámoztam itt a blogon, ellenben egy zárt FB csoportban végigblogoltam, úgyhogydokumentációs kényszeremet kielégítettem.

Az volt ugye eredetileg a terv, hogy január elejétől visszavesz a cég, kiveszem a szabijaimat, és február 10-én kezdek dolgozni, férjem meg ugye GYEDre megy január elejétől júni végéig, mert ő meg vágyott erre, és tök jó, hogy egy kicsit olyasvalaki lesz a gyerekekkel, aki nincsen totálisan kiégve, és nem tépi a haját már (én meg nem mellesleg vissza tudok menni úgy dolgozni, hogy az első néhány hónapban nyugi van, és nem azon kell görcsölnöm, hogy a gyerekért hogyan jutok el). És ha már itt van ez a néhány hét, amikor ő már, én meg még nem dolgozom, akkor töltsük már valahol, ahol kicsit jobb az idő. Így kerültünk januárban Andalúziába.

Négy hét gyerekekkel azért elég kemény, ahhoz vagyunk szokva, hogy a nagy már oviba jár, meg vannak nagyszülők, bébiszitter, itt meg négy hétig csak mi ketten. Voltak jó napok, kevésbé jók, egy hétig lázas betegség is volt, meg zuhogó eső, de leginkább napsütés, 18 fok, tenger. Mentünk várost nézni, autóztunk sokat, de szarul bírják a gyerekek, úgyhogy leginkább a környéken maradtunk. Jó volt, maradtam volna még két hetet. Többet nem, mert nagyon hiányzott a szociális élet, barátok, család, hetekig nem mentünk sehova esténként, de legalább jól haladtunk netflixes sorozatokkal.

Na de én meg ugye nem mentem vissza mégsem oda, ahonnan eljöttem szülni, hanem új munka után néztem, volt néhány telefonos interjú, aztán kettő személyes is, miután hazajöttünk. Ma szóltak vissza az álomhelyemről, hogy felvettek, úgyhogy baromi boldog vagyok. Karriert is sikerült váltani, rugalmas a munkaidő, megoldható a teljes munkaidő úgy, hogy a gyerekekért is időben odaérek, közel van, de lehet otthonról dolgozni heti 3x, ennél jobb tényleg nem lehet. Csigalassúsággal halad persze minden, két hete volt az első telefonos kör, és leghamarabb márciusban kezdhetek, mert kell nekik két hét, hogy elintézzenek mindent. 

Szóval boldogság van. Közben lányommal ovit váltottunk, két hete jár az újba, ahol a negyedik napon már ott akart aludni, és egy csomót mesél róla, és örömmel megy, nem pedig leszegett fejjel a kezemet szorongatva. És két nap alatt többet mesél erről az oviról, mint a régiről 3 hónap alatt. Örülök, hogy váltottunk.

Fiam meg okosodik, 20 hónapos, elkezdett beszélni, szótöredékeket mond, és bár továbbra is szeret helyekre felmászni meg rohangálni, végre most már kicsit leül, és molyol, pl megtanulta összerakni a játéksíneket (ami elég wow), és azokon autózgat.

Alvásilag meg egyre szórakoztatóbb a helyzet, ugye eddig az volt, hogy fiam a saját ágyában, lányom a mi ágyunkban, mi a nappaliban, de most az a legnyerőbb, hogy én a fiammal, mármint nem egy ágyban, csak egy szobában, igen, kucorgok lányom gyerekméretű ágyában, és nem vagyok hajlandó szerezni oda egy felnőtt méretű matracot, mert azt remélem, hátha csak pár hétig tart. Mert hogy még minden éjjel ébred, és eddig mindig adtunk neki tejet visszaalváshoz, aztán elkezdte nem kérni a tejet, csak sírt, bementünk, nem csináltunk semmit, mert igazából félálomban nyöszörgött, aztán visszaaludt. Aztán hajnalban már cseszett visszaaludni, én meg kábán befeküdtem mellé az ágyba, hogy hátha nyerek így egy kis időt. És akkor visszaaludt. Attól, hogy ott voltam vele egy szobában.

Szóval most ez az új hepp, kicsimmel szeparációs szorongásokba', ha egy szobában alszom vele, akkor elég odapisszegnem, mikor felébred éjjel (de tényleg csak ennyi, hogy pisszenek egyet), és visszaalszik, reggel meg viszonylag csendesen szöszöl az ágyában, ha úgy látja, hogy még alszom. Ha külön alszom tőle, akkor éjjel kelni kell hozzá, illetve reggel is azonnal kiabál, követeli, hogy menjünk be. És mennyivel jobb már, hogy lehet kicsit poszogni reggel, nem? Még akkor is, ha azt egy 160 centis ágyban teszem.

Ennyit az elveimről.

Tavalyi fogadalmam, hogy többet olvassak, az tök jól összejött, a moly.hu szerint 8900 oldalt olvastam (?? wow). Felfedeztem a kerületi könyvtárat, megadja azt a fílinget, hogy könyvet vettem (mert hát hazaviszem a kezemben), de aztán nem kell neki helyet keresni a polcon, mert visszavihetem.

2020 eleje a munkakeresésről fog szólni, utána meg a munka-két gyerek logisztikáról, úgyhogy annyit kívánok magamtól, hogy ebbe belerázódjak. Jó lenne azért heti néhányszor tornázni valamit, vagy itthon (nnynrrhj), vagy heti egy este, esetleg ha homeofficeban dolgozom, akkor ebédidőben kilógni egy kettlebellre? Jó lenne.

És szeretném befejezni az elkezdett horgolt pulcsimat. Meg a kötöttet is.

A múlt hetet sikerült rendkívül túltolni, hétfőn este még a szokásos fotóalbumot szerkesztettük (amihez lehetne már évközben szűrni és válogatni a képeket, de hát miért tennénk, ha nekiállhatnánk az utolsó pillanatban is), kedden délután megjártuk a fül-orr-gégészt a gyerekekkel, utána meg elmentem horgolóklubba (összegyűlünk és együtt horgolunk, NEM RÖHÖG), szerdán férjem imprón, én otthon Viddel skypeoltam (ami nem skype, de mindegy, én ezt használom arra, hogy valakivel videóhívást folytatok), csütörtökön férjem céges vacsorán, én meg otthon nem tudom, talán a karácsonyi ajándékba készülő májpástétomot csináltam? Pénteken délután az egyik külföldre költözött barátnőmmel találkoztam, utána még aznap este pedig a régi sörözős társaság kemény magjával boroztunk, aztán cyberpunk-taro kártyaolvasást is kaptam. Szombaton végre nem történt semmi, mármint persze van két gyerekünk, de azt leszámítva. Vasárnap napközben a táncoscsapattal közösen mézeskalács házat gyártottunk (amit a gyerekek el is pusztítottak hazaérkezésem utáni 5. percben), este Grund Színház impróelőadására mentünk, és most először fordult az elő, hogy már este 6-tól a szitterre hagytuk a gyerekeket, de hát túlélte mindenki.

Szóval eléggé kimaxoltuk a hetet. Férjem pénteken dolgozott utoljára, fél évig most ő lesz gyesen, úgyhogy izgi. Persze mióta ketten vagyunk otthon két gyerekre, meg nincsen ovi, hanem egész nap ketten vannak, azóta elég kemény, tényleg pokolian viselkednek, hajam hullik tőlük. Volt pár hét javulás, de most meg a kicsi lett nagyon verekedős, tényleg tök tanácstalanul nézem őket, hogy most beleszóljak? Vagy ne? Vajon a szomszédok hallják, hogyan üvöltözök velük? (Igen.) Persze közben meg próbálom minimálisra szorítani a mesenézést, az egyetlen konfliktusmentes közös tevékenységet, mert azt még nem sokallanám, amennyit a nagylány néz, de hogy ugyanennyit nézi a másfél éves is, az sok. Próbálom kiváltani zenehallgatással, hangoskönyvvel (ez utóbbi inkább autóban jött be nekik), meg most ha lányommal kettesben nézek valamit, akkor Bookr Kids-ből választok valamit. Gabi ajánlotta a Hármaskönyvelés podcastban, ezek minimálisan animált hangoskönyvek, talán kevésbé agyrohasztó, mint a mesenézés (vagy csak magamat áltatom). Egyedül az vele a probléma, hogy csak mobilon működik (tabletünk nincsen), de majd valahogy kivetítem a tévére vagy nemtom.

Közben amúgy meg édesek is tudnak lenni, fiam aktívan segédkezik főzés közben (rááll a fellépőre, és a feldarabolt zöldségeket pakolássza a pulton), lányom meg minden este eljátssza saját magának a sötét szobában, hogy "később megiszom a tejem" majd egy pillanat múlva "itt van a későőőbb!". Abban reménykedem, hogy jövő ilyenkor talán már tudunk közösen mézeskalácsot készíteni, meg díszíteni. De jelenleg egyik sem viseli el, ha a másikkal foglalkozom. Eh.

Szóval közben meg karácsony lett, horgoltam három óriási cicát, meg aggódtam, hogy tőlünk kevés ajándékot kapnak, meg azon is, hogy mindenki mástól túl sokat. Rendhagyó módon 23-án ajándékoztunk, aztán 24-én anyósomék, 25-től meg Veszprém. Szüleim bevállalták a gyerekeket szilveszterre, úgyhogy addig itt is maradunk, 31-én délelőtt visszamegyünk férjemmel kettesben Bpre, elsején vissza Veszprémbe, másodikán megint anyósék, jaj. De addig van itt 5 nap nyugi, már amennyire nyugi a két gyerek meg a szüleim társasága.