Fokozódik a víruspara, mától bezárnak a színházak, mozik, elmaradnak a koncertek. Most olvasom, hogy nem nyit ki a Szimpla kert sem. Felfogni is nehéz. Jövő pénteken mentünk volna az Átriumba, hónapok óta megvan a jegyünk az Igenis, miniszterelnökúrra. Nem megyünk. Barátokkal arról beszélgetünk, hogy gameboard cafeba menjünk-e társasozni, vagy inkább csak egymáshoz. Cégnél másfél hét után már kaptam tokent, hogy tudjak otthonról dolgozni, ha kell.
Annyira, de annyira szeretnék bevásárolni fonalból meg könyvből, és bekuckózni önkéntes karanténba, nem menni sehova, nézni a sorozatokat, kötni, olvasni. De nálunk nem így nézne ki a karantén, hanem gyerekeket kéne szórakoztatni játszóház és játszótér nélkül. Előbb vagy utóbb tuti be fogják zárni az óvodákat, és akkor megzavarodok. Akkor majd hazamegyünk Veszprémbe, mert ott legalább kert.
Más.
A munkát egyelőre élvezem, már van mit csinálgatnom, a német egyre jobban visszajön, németül írom a bugticketeket. Nagyon tetszik, hogy ilyen változatos a napom, dolgozom, délután, mikor hazaérek, akkor a gyerekek cukik, nézünk mesét, vacsorázunk, játszanak. Kiegyensúlyozott így az élet. Próbálom visszahozni a mozgást, az irodai jógát sajnos lemondták a víruspara miatt, de heti egyszer próbálok eljárni megint kettlebellre. És mivel minden közel van, tényleg belefér minden a napomba, hazaérek fél 6-ra, együtt vacsoráztatjuk a gyerekeket, fél 7 után elindulok edzeni, hazaérek fél 9-re (gyerekek addigra ágyban), és még miénk az este a férjemmel. Örülök, hogy meg tudom ezt oldani úgy, hogy közben a gyerekekkel is látjuk egymást. Férjem munkahelye messzebb van, és ha ő elment bármit elintézni munka után, akkor tényleg már csak fürdetés után esett haza.
Még át kell gondolnom a mindenféle dolgaimat, nagyon hiányzik az olvasás meg a horgolás, mert ugye kiesik most az az idő, ami a fiam alvásideje volt eddig. A heti egy edzésen kívül egyszer még általában van valami programom, általában barátokkal találkozom, heti egyszer jön a szitter, és akkor együtt mozdulunk ki, ja, meg szoktam skypeolni is a külföldi barátnőimmel. Szóval ez heti 3-4 este, amikor van valami program, egyikről sem mondok le szívesen, de közben hiányzik a punnyadás. Majd kitalálok valamit, nemtom.
Fiam továbbra is csak egy-egy szótagokat beszél, az "lí" az úgy néz ki, hogy bármilyen ételt vagy italt jelöl, szóval nem nagy segítség, meg különbenis, "lí"? Nem hasonlít ez semmire. Viszont remekül elmutogatja a kezével, hogy milyen dalt énekeljek neki. Rendkívül hasznos. Visszaolvastam a blogban, hopgy lányom ilyenkor beszélt-e már, és róla 20 hónaposan azt írtam, hogy első teljes mondata a "kérek tejet". Fiam 21 múlt, és a kérem már megy ("éjem!!"), de hát ennyi, áll szegény, és kiabál, hogy kérem, kérem, csak nem derül ki, hogy mit. Szegény egy csomószor iszonyú frusztrált, mert nem tudja magát kifejezni, kár, hogy vele nem csináltam a babajelbeszédet, bár persze még nem késő.
Amúgy nagyon sokat játszanak már együtt, kergetik egymást, meg ilyenek, szóval most jó. Próbálok passzívabb lenni itthon, vasárnap makacsul horgoltam a székben ülve, és próbáltam megoldani, hogy ne kelljen kétpercenként felállni amiatt, hogy inni kérek, hol a nyuszi, hol a cumi, hol a gyurma, hol a poharam, aaaargh. Tudom, hogy egy hálátlan szar vagyok, és hogy évek múlva azon fogok pityeregni, hogy milyen hamar felnőttek, de annyira szeretném már, hogy a hétvége tényleg a pihenésről szólhasson, és hogy esetleg a gyerekek képesek legyenek nélkülem létezni 20 perceket.
Ezt mondtátok