AnnGel blogja

Sokszor elképzeltem az elmúlt hetekben, hogy milyen lesz itt lakni, és azt kell, hogy mondjam, hogy pont ilyennek képzeltem.

Szóval eddig jó.

Apróbb javítások is készen vannak már, pl nekem újdonság volt, de tudtátok, hogy lehet akril kádat javíttatni? Nagyon csúnyán meg volt sérülve, de most olyan, mintha új lenne. Igaz, három napig nem lehetett használni, de a gyerekeknek nagyon tetszett, hogy lábosból mosdatom őket.

Hétvégén mindkét délelőtt lementünk a kertbe, és ebben a 8 lakásos társasházban van 7 gyerek, 2 és 8 év között, mint az orgonasípok, és ezek sikítva kergették egymást az udvarban. Ideális körülmény nekünk, szülőknek (mert legalább a gyerekek elszórakoztatják egymást), kevésbé szerencsés gondolom a kertszomszédoknak. Azt is megfigyeltem, hogy három olyan család is van, ahol a két gyerek közül a nagyobbik lány, kisebbik fiú, és a korkülönbség két éve, mintha hiba lenne a Mátrixban, valaki nagyon elunta már a kertváros tervezését, és copy-pastelte a lakókat.

Egy csomószor eszembe jut, hogy ennek pont most jött el az ideje, meg hogy mennyire összejött ez az egész. Egy éve ilyenkor még arra volt szükség, hogy folyamatosan szemmel tarthassam a gyerekeket, ezért jó volt a kisebb lakás. Még most is csinálnak meredek dolgokat, de nem kerülget a frász, ha nem látom őket 10 percig.

A hétre várjuk az ikeás polcainkat, abba elfér a maradék 3-4 doboz, ami még kicsomagolatlanul áll. A hétvégén felavattam az új sárga füles fotelt, gyerekek délutáni sziesztát töltötték, én meg szőrös pléddel takarózva olvasgattam benne, és a csupasz fákat nézegettem az ablakból.

A szabadidőm szívódott fel valahova, fáradt vagyok és álmos, de erre majd kitalálok valamit, ha végre ráérek (hahaha).

Az a nehéz most, hogy úgy kéne menedzselni a költözés utáni kipakolást, hogy

• még nincsen minden készen, pl hiányzik még bútor, a tároló rettenetes állapotban van, fel kell rakni még polcokat stb
• a gyerekek a héten szoknak be, úgyhogy az első napokban csak pár órát vannak oviban/bölcsiben, nem alszanak ott
• dolgozom közben, és lassan behozhatatlan mínuszokba keverem magam az óráimmal
• és közben ez is, hogy a bölcsiben az a gyakorlat, hogy megpróbálják ott altatni a gyereket, de ha felébred, akkor menjünk érte, amiből az lett ma, hogy fél 2-kor fél óra alvás után megébredt, érte mentem, hazahoztam, itthon már nyilván nem aludt el, én meg dolgoztam ma hány órát is? Miután én mentem a nagyért is fél 1-re az oviba, aztán haza, mese, ágy stb. ja, pont négy órát, remek lesz este lenyomni a maradék négyet.
• és akkor még gyűlik a szennyes (hogy merészeli?), koszolódik a lakás, szóval csak a szokásos mindennapi dolgok, amik szoktak lenni

Fáradt vagyok, és most az ideg is basz, de majd elmúlik.

Hát el sem hiszem, ez is megvolt.

Gyerekeket leadtuk nagyszülőknek, pénteken délben bejelentettem a projekten, hogy ha nincsen más mára, akkor én lépek dobozolni. Péntek-szombaton összecsomagoltunk, illetve egy kolléga segített átvinni az irodából a székemet és monitoromat az új lakásba, így kettő fasza dolgozósarkot tudunk kialakítani otthon.

És akkor szombat délután 3 és 5 közé vártuk a költöztetőket, szóltak, hogy ebből inkább este 7 lesz, majd körülnéztek 7-kor, és mondták, hogy éjjel 2-re fogunk végezni. Hogy mi. Szerencsére tudtak szólni egy másik brigádnak, így 6 ember végül 4 óra alatt teljesen átcuccolt minket, de ez azért kemény, mert egy másik cég 3 emberrel 5 órányi munkát tippelt az elmondásom alapján.

Legnagyobb para az volt, hogy este 8 után kellett egyik lakásból átmenni a másikba, de szerencsére nem állított meg minket senki.

Persze olyan amatőr vagyok, hogy nem csomagoltam magamnak 1-2 napi cuccot meg tisztálkodószereket külön, úgyhogy néztem éjfélkor, hogy na vajon hol a pizsamám. Bugyi. Fogkefe? Viszont kiderült, hogy van egy olyan szuperképességem, hogy mindig azt a dobozt nyitom ki, amire éppen szükségem van.

Gyrekeket vasárnap kaptuk vissza , úgyhogy vasárnap estére meg kellett nekik ágyazzak, meg ruhákat is elő kellett csomagolnom. Amúgy élvezik a lakást, bújócskáznak, lányom odavan a saját szobáért (felhőcskés lámpával!!!), fiam pedig állandóan eltéved.

Egy csomó doboz még kicsomagolatlanul áll, főleg könyvek meg szezonon kívüli ruháim. Kell még pár bútor, hogy elférjünk rendesen, de jövő héten szerintem azokat is megkapjuk. A ruháimmal meg nem is tudom, mit csináljak, itt állnak zsákokban, amúgy meg ugyanazt a két nadrágot, egy pulcsit és öt felsőt hordom.

Eddig minden szuper, imádom a lakást továbbra is, nem bírom feldolgozni, hogy ennyire csend van a környéken, tényleg kb az hallatszik be, hogy a lehullott faleveleket gereblyézi valaki. Amikor az ovi felé megyek, akkor olyan érzésem van, mintha falun lennénk, nehéz elhinni, hogy 20 perc motorozással már a belvárosban vagyunk. Valahogy mostanra érett meg bennem, hogy zöldebb, csendesebb környékre vágyom, nem tudom, tavaly még el nem tudtam volna ezt képzelni, kellett nekem az, hogy a környéken mindenféle programok és boltok legyenek. Mostanra viszont teljesen átálltam az online bevásárlásra, nem csak a covid miatt, hanem nem is tudom, mikor tudnám elintézni. Ja és pár napja olvastam, hogy már az alditól is lehet házhozszállítást kérni, ami az év híre.

Nevetségesen jól összejöttek a dolgok, mármint attól kezdve, hogy ez volt az első és egyetlen albérlet, amit megnéztünk, meg hogy a gyerekeknek a lehető legközelebbi oviban és bölcsiben találtunk helyet. Erre tegnap sétálunk az ovi (690 m)  felé, és erre félúton hát nem ott van egy nagy bolt, zöldséges és gyógyszertár?

Remélem, hogy sokáig itt fogunk lakni.

Jaj, kéne valami ajándék a bölcsis/ovis "néniknek", meg vigyünk tortát az utolsó napjukra, meg vennem kell bébiőrt, mert messze lesz a gyerekszoba a miénktől, közben meg pakolunk, ruháim már zsákokban. Tegnap elmentem találkozni barátnőkkel, este 8 után 10 perccel értem haza, micsoda kalandok.

Valamit még tuti kell csinálnom, csak elelejtettem.

Nincs itthon kenyér.

Ja, szemüvegpárásodásra azt találtam ki, hogy leragasztom leukoplaszttal az orromnál meg a szemem alatt a maszkot. Tökéletesen működik, csak kezdtem megfulladni, mert ettől persze még jobban beszipkázom a maszkot levegővétel közben. Na de most szereztem merevebb maszkot, amit nem tüdőzök le + a ragasztó miatt szemüvegem sem párásodik, és most még az is jól jön, hogy melegít, mert rohadt hideg lett. Apró örömök.

Arcom, amikor pakolok az új lakásban, vakarom a koszt a hűtőről, szervezem az életet meg a világmindenséget, és körülnézek, és rájövök, hogy baszki, nincsen mikró.

Szerencsére ezen könnyű segíteni.

Átvettük a lakást, bekötöttük a netet, elér mindenhova a wifi (nem úgy, mint a mostani lakásban), ott vannak már az odarendelt bútorok, félig össze vagyunk már dobozolva. Voltunk diegoban, ikeában, rendeltünk függönyöket, szőnyeget, és ha tényleg jól érezzük magunkat ott, akkor pár hónap múlva kifestjük a szülői hálót, veszünk oda is új szekrényeket magunknak, meg esetleg szőnyeget a nappaliba.

Beszélgetünk a gyerekekkel a költözésről, lányom egyre jobban enyhül, mutattam neki képet a szobájáról, meg hogy lesz felhőcskés lámpája, meg lila lesz a függöny és nyuszis a szőnyeg. Tetszik neki.

Jaj de nagyon fogok bőgni fiam utolsó napján a bölcsiben. Úgy szeret oda járni, és őt is annyira szeretik.

Beszéltem lányom óvónőivel, elmondták, hogy szuper a gyerek, de hát az önállósága még nem az igazi, és hogy otthon egyedül öltözik-e meg készülődik-e, és hogy legyek ebben partner velük, hogy próbálom nagyobb önállóságra szoktatni a gyereket. Napokig ezen rágtam magam, hogy hát faszt készül egyedül reggel, ő olyankor teljesen széjjel van csúszva, fekszik a kanapén, elindul a fürdőbe, félúton megáll valami mást csinálni, öt perc múlva benézek a fürdőbe, és áll a fellépőn, és a nyusziját szuszogja, én meg hatvanötödszörre mondom neki, hogy fogmosááááááááááás. És hogy mit lehetne így ezzel csinálni, mit kéne változtatni, vagy változtatnom őrajta, hogy összeszedettebb legyen.

És akkor egyik nap megvilágosodtam, és tudom, hogy ebben semmi forradalmian új gondolat nincsen, de én most éreztem át igazán először: hogy ő ilyen. És minden, amit imádok benne, az abból fakad, hogy ő olyan, amilyen. Ha hallja, hogy mindenki alszik még, akkor ő elszöszmötöl az ágyában, nem kel fel. Ha este még nem álmos, akkor kislámpát kapcsol, és a könyveit lapozgatja. Az autóban útközben elmolyol, esetleg hangoskönyvet kér, és csendben hallgatja. Másfél órás vonatútra elmentem vele mindenféle játék és könyv nélkül, és azzal elfoglalja magát, hogy nézelődik, kapirgál. Ő ilyen. És igen, ennek az az "ára", hogy reggelente is szöszmötöl, elfoglalja magát, nyusziját morzsolgatja, és dudorászik a fürdőben ácsorogva fogmosás helyett. Úgyhogy tudjátok mit? Továbbra is abban a ruhában fog aludni, amit másnap reggel az oviban hord (este amúgy egyedül öltözik fel), reggel rá fogom adni a zokniját, és fel fogom öltöztetni, mert reggel van, és álmos, és nem akar oviba menni, szóval már eleve frusztrált állapotban van, akkor nem fogok felette állni, hogy vegyed fel a cipődet teljesen egyedül. Hanem ráadom. És elmehet mindenki a picsába.

A héten átvesszük a lakást, el kell mennem netet intézni, de legalább az ikeás cuccokat megrendeltük, találtunk valakit, aki házhozszállítja meg össze is szereli, szóval haladunk.

Azért sikerült egy kicsit szocializálódni a héten, pénteken találkoztam egy ismerőssel, sétáltunk a dunaparton este fél 8-ig, maszkban beszélgettünk, ha levettem a szemüvegem, azért nem láttam, ha fenn hagytam, akkor meg azért. 

Most, hogy már köztéren is kell maszkot viselni, érzem, hogy mennyire zavar, párásodik a szemüvegem, a mindenféle cikkekben lehozott "7 tipp párásodás elllen" szart sem ér, amúgy megy irritálja is az arcom a pára, úgyhogy helló pattanások. Minden tiszteletem azoké, akik ezt egész nap hordják.

Szombat este megnéztük a Momentán élő közvetítést, lányom nagyszülőknél volt, úgyhogy fiam társaságában élvezhettük az előadást, aki zajongott, zörgött, a fejünkre ült, ölünkben ugrált, majd egy ponton megkaparintotta a távirányítót, és kikapcsolta a TVt.

Amúgy felháborító módon fiam mostanában este 10-ig fenn van, 7-kor meg kel, és most kellett megtudnom anyámtól, hogy "te is ilyen keveset alvó voltál", hogy mi??? Kerestem, hogy eddig ki a hibás, de ezek szerint én. Na mindegy, így magamra fordítható szabadidőm drámaian csökkent, remélem, hogy ez csak átmeneti.

Amúgy vettem magamnak melegebb futónadrágot, sapkát, kesztyűt, így most már tényleg csak újra el kéne kezdenem futni, nincs kifogás.

Egyszerre vagyok jól, meg nem jól.

Jól vagyok, mert szép helyen fogunk lakni, nagyobb lesz a lakás, meg tér, meg közös kert játszótérrel. Szerveztem festőt meg költöztető is, megbeszéltem a netszolgáltatókkal, hogy mikor és hogyan mondjam le és kössek újat. Sikerült mindkét gyereket a legközelebbi oviba és bölcsi iratni, volt hely nekik mindkettőben, mindkét helyen van nagy kert, és szimpatikusak voltak az óvónők is. Hogy lesz hely két rendes dolgozósaroknak, egymástól távol, és a cégtől elhozhatom a székemet és a monitoromat. Mert éppen megint nagyon cukik a gyerekek, jól eljátszanak egymással, és a fiam az utóbbi öt éjszakát átaludta, hát milyen remek már. Meg tegnap háromnegyed 8-kor ébredt mindenki, mi történik.

És közben nem vagyok jól, mert bár tényleg nem mentünk már sehova, azért közelebbi barátokkal szoktunk találkozni (akik szintén otthonról dolgoznak), és szombatra volt online színházra jegyünk, hívtuk a szittert, és együtt néztük volna barátokkal a közvetítést, de a 8 utáni kijárási tilalom ezt is keresztbehúzta. Hogy még ennyi sem maradt meg, hogy kiülős helyen nagykabátban boroshassunk este. És még a könyvtárak is bezártak, pedig ma mentem volna lányommal, mert ott nem is voltak eddig rajtunk kívül, és szereti.

Hát boldog szülinapot nekem.

Na, kiadtuk a sajátunkat is, szuper.

Tök fura lesz, első saját lakásom, most meg kiadom másnak. De mivel elviszünk minden bútort, úgy valahogy nem annyira para, mármint a lakás kiürítve valahogy már nem lesz annyira az enyém, nem fogom úgy érezni, hogy beköltöznek a cuccaim közé. Asszem.

Furcsa ez most, haladnék már, csinálnám, költöznék, de most még 2-3 hétig nem lehet semmit sem csinálni. A héten megnézzük az ovit meg a bölcsit, az új helyre megrendeltük a netet, egy festő már kijött felmérni, hogy mennyiért festene ki, de ennél többet most nem nagyon tehetünk. Várunk, hogy teljen az idő, és dobozolhassunk.

Egy csomószor eszembe jutott, hogy kéne írni, de hát nem nagyon volt miről, blablabla, amúgy ez nem igaz, mert még múlt vasárnap találkoztunk barátokkal, és boroztunk egy kiülős hely hősugárzója alatt (miközben egy csomó ember simán beül még beülős helyekre, #mindmeghalunk), és akkor arról beszélgettünk, hogy ahelyett, hogy azon nyígnánk, hogy mennyiért tudnánk lecserélni a mostani lakást, eszünkbe jutott-e bérelni egy nagyobbat, és kiadni a mostanit? És akkor amit törlesztőre szánunk, azt albérlet különbözetre költenénk, de cserébe megmarad a lakásunk, meg a megtakarításaink is.

Szóval utána napokig albérlethirdetéseket néztünk, és csütörtök reggel átküldött a férjem egyet, este megnéztük, és hát költözünk. Ez gyors volt.

Ovit és bölcsit már találtam, a mostaniakat felmondtam, a következő négy hét arról fog szólni, hogy kiadjuk a sajátunkat, meg dobozoljunk. Hú, de izgi. 9-ből Zuglóba, kertváros, meg minden. Eggyel több szoba, sokkal több négyzetméter, társasáhozi közös udvar játszótérrel. Jó lesz.

Hát mi van. Nem tudom. Tényleg semmi sem történik, összefolynak a napok, mesélnivaló sincsen. Kerestem magunknak könnyed, rövid sorozatot, mert nem feltétlenül van ste egy óránk filmezni, de mégis jó lenne valamit nézni, hát erre találták ki a 20 perces sorozatokat (meg arra, hogy aztán az ember megnézzen belőle egymás után ötöt, hupsz). Könnyedet meg azért, mert. Szóval most a You Me Her-t nézzük (már második évad, és nagyon kíváncsi vagyok rá, hallottam már poly párkapcsolatokról, de sosem gondoltam még végig, hogy vajon milyen problémákkal szembesülhet az, aki hármasban kíván együtt élni), meg a Miracle Workers-t is elkezdtünk, ami vicces.

Olvasásilag kicsit meg vagyok akadva, vagy csak inkább belassulva, pedig érdekelne, Lev Grossman-tól A varázslókirályt olvasom, de valahogy inkább értelmetlenül nyomkodom a telefonomat helyette, pedig semmi sem történik rajta.

Három napig esett az eső egyfolytában, de most már abbahagyta.

Meg most már rohadtul fáraszt a homeoffice, a gép előtt dolgozom, szocializálódok a kollégákkal, ha szünetet tartok, azt is ebben a székben teszem, közben meg úgy érzem, hogy lassan tönkremegy minden izületem, fáj a térdem, a csípőm. MehMehMeh.

Közben azt meg élvezem, hogy az egész család együtt van, mármint délután és este. Férjemnek sincsen semmi programja, nem ingázik, nem utazik munkaügyben havonta el néhány napra, hanem 5-re elmegy a nagyért az oviba, én a kicsiért a bölcsibe, utána meg együtt vagyunk, és nem egyedül vagyok a gyerekekkel este fél 7-ig vagy akár késő estig. Szóval ez a része jó. Meg én elég jól elvagyok a könyveimmel, horgolásommal meg a gitározgatással.

Aztán a gyerekeknek volt egy 3-4 hetes periódusa, amikor remekül kijöttek egymással, sajnos pár napja elmúlt. De milyen jó volt, amíg tartott!

Hát ilyesmi.