Hát mi van. Nem tudom. Tényleg semmi sem történik, összefolynak a napok, mesélnivaló sincsen. Kerestem magunknak könnyed, rövid sorozatot, mert nem feltétlenül van ste egy óránk filmezni, de mégis jó lenne valamit nézni, hát erre találták ki a 20 perces sorozatokat (meg arra, hogy aztán az ember megnézzen belőle egymás után ötöt, hupsz). Könnyedet meg azért, mert. Szóval most a You Me Her-t nézzük (már második évad, és nagyon kíváncsi vagyok rá, hallottam már poly párkapcsolatokról, de sosem gondoltam még végig, hogy vajon milyen problémákkal szembesülhet az, aki hármasban kíván együtt élni), meg a Miracle Workers-t is elkezdtünk, ami vicces.

Olvasásilag kicsit meg vagyok akadva, vagy csak inkább belassulva, pedig érdekelne, Lev Grossman-tól A varázslókirályt olvasom, de valahogy inkább értelmetlenül nyomkodom a telefonomat helyette, pedig semmi sem történik rajta.

Három napig esett az eső egyfolytában, de most már abbahagyta.

Meg most már rohadtul fáraszt a homeoffice, a gép előtt dolgozom, szocializálódok a kollégákkal, ha szünetet tartok, azt is ebben a székben teszem, közben meg úgy érzem, hogy lassan tönkremegy minden izületem, fáj a térdem, a csípőm. MehMehMeh.

Közben azt meg élvezem, hogy az egész család együtt van, mármint délután és este. Férjemnek sincsen semmi programja, nem ingázik, nem utazik munkaügyben havonta el néhány napra, hanem 5-re elmegy a nagyért az oviba, én a kicsiért a bölcsibe, utána meg együtt vagyunk, és nem egyedül vagyok a gyerekekkel este fél 7-ig vagy akár késő estig. Szóval ez a része jó. Meg én elég jól elvagyok a könyveimmel, horgolásommal meg a gitározgatással.

Aztán a gyerekeknek volt egy 3-4 hetes periódusa, amikor remekül kijöttek egymással, sajnos pár napja elmúlt. De milyen jó volt, amíg tartott!

Hát ilyesmi.