Két hete nem jelentkeztem, mert egy hétig nagyon beteg voltam, aztán meg az is van, hogy amikor nem dolgozom, akkor nem ülök gép előtt, hanem a telefonomat pörgetem, és a telefonon nem írok blogot. Pedig semmi akadálya nem lenne, na mindegy.
Szóval szűk két hete vasárnap nagyon rosszul lettem, torokfájás, hőemelkedés, később láz, végtagfájdalom, a háziorvosomnak küldtem fényképet a torkomról (kizárni a tüszős mandulagyulladást), aztán elküldött covid tesztre, amit még aznap levettek (hétfő), és még azóta sincs eredménye, mert a labor meg sem kapta. Ez azért nagyon jó, mert azért lett volna nekem ez fontos, mert ha covidos vagyok, akkor gyerekek nem mennek közösségbe, ha meg mezei influenza, akkor meg de. Na de nem derült ki, én meg 5 óránként szedtem váltogatva a gyógyszereket, annyira fájt mindenem, meg gyenge voltam, aludtam, egy napot voltam amúgy csak lázas, de én láz nélkül is remekül tudok szenvedni. Végül egy hét után nagyjából meggyógyultam, kedden elmentünk férjemmel mindketten magánba (40 ezer Ft husss), és negatív lett a tesztünk. Szóval a sima influenza is ennyire szar, jó tudni.
Na persze mióta tudjuk, hogy negatívak vagyunk covidra, azóta felerősödött az ilyen-olyan torokfájás, némi köhögés mindkettőnknél (betegek vagyunk, de legalább tuti nem covid!). Szóval végigvittük ezt a hacacárét, hogy meglátogathassuk a nagyszülőket ünnepek alatt, erre anyám azzal hív, hogy megy teszteltetni, mert elment a szaglása. Amúgy tök jól vannak, hamarosan lejár a karantén, úgyhogy a szilvesztert náluk fogjuk tölteni, de a karácsonyt most kettecskén töltik apámmal, testvéreim időnként odaugranak, a nyitott ablakon keresztül a kertből szocializálódnak velük.
Viszont anyósomkéhoz meg mehettünk a negatív lelettel, és akkor be is dobtam, hogy nincs-e kedvük a gyerekeket befogadni, mármint nem mindkettőt, hanem egyet-egyet feltválta két-két éjszakára, mert januártól amikor megint elkezdődik az ovi és a bölcsi, akkor úgyis megint max kertben fogunk találkozni. Szóval most néhány napig csak egy gyerekünk lesz, szünet van, nem dolgozunk, és így talán még pihenni is tudunk, mert nem az egymást gyilkoló gyerekeket kell állandóan szétszednünk (amúgy az utóbb két napon pont nagyon jól kijöttek egymással, de akkor is befeszülve ülök, hogy na, meddig tart a közös játék).
Amúgy leginkább azon szenvedek, hogy unatkozom, meg fáradt vagyok. Semmi nem történik, a gyerekek káoszkodnak, lefárasztanak, sehova nem megyünk, nem találkozunk senkivel, és azért eddig az volt, hogy jött a szitter heti egyszer, mi meg elmentünk valahova, most meg ez sincsen. Bár a héten egyszer elmentem az allee-hoz túlárazott kávét inni a hidegben, személyesen találkoztam emberekkel, és dumáltunk két órát, miközben befagyott a seggünk, szóval nem tudom, mit panaszkodom. A fáradtság meg nem tudom, mi, nem rémlik éjszaka, hogy felébrednék, de valószínüleg nagyon felszínesen alszom, mert a fiam napok óta köhög (és milyen csodálatos az agy, hogy erre nem ébredek fel teljesen, de mikor azt mondja, hogy kérek tejet, akkor azonnal éber vagyok), és hiába alszom minden délután, tök fosul vagyok. Felmerült bennem, hogy csináljunk mézeskalácsot, de tényleg semmire nem vagyok képes a legszükségesebbeken kívül. Jó lesz elkezdeni dolgozni januárban, mert akkor még délután sem alhatok, nem tudom, mi lesz velem.
És amikor azt gondoltam, hogy végre vége ennek a kurva évnek, és bár szüleim elkapták, de nagyon enyhe tünetekkel átestek rajta, és ezért végre ismét találkozhatunk normálisan, alhatnak náluk a gyerekek, és nem azon aggódom, hogy éppen megöljük-e őket - na erre nem bejelentik, hogy mutálódott a vírus. Fuh, de kurva ideges lettem ettől, most már komolyan elég, na.
Ezt mondtátok