2020. január 5:
Sikerült felmelegíteni a lakást, sőt, már lejjebb is vettük a fűtést. Őrület!
Az első néhány napot arra szánjuk, hogy berendezkedjünk, gyerekek is megszokják a helyet, meg megismerjük a környéket. Ma délelőtt a bevásárlást intéztük el (felváltva balhézó gyerekekkel), mivel itt leszünk 4 hétig, ezért fel kell szerelni a háztartást, pelenka, wc papír, mosószer stb. Útközben megpróbáltam lefotózni, hogy hegyek, pálmafák, narancsok.
A gyerekek amúgy háromnegyed 8ig aludtak, micsoda áldás, majdnem szívbajt kaptam, amikor lányom megjelent nálunk, mert ugye emeletes ágyon alszik. És lemászott egyedül. Azóta is önállóan közlekedik rajta, időnként odarohan hozzám, hogy képzeljem, majdnem leesett, de aztán mégsem. Remek.
Fiam közben kiszerelte az egyik kisszekrény fiókját, rendszeresen bekapcsolja a sütőt, és megtalálta az alsó fiókokban tárolt tányérokat is.
Délután lementünk a partra, és teljesen random módon belefutottunk valami felvonulásba, napkeleti bölcsek ünnepe vagy valami ilyesmi. Cukrot dobáltak, meg barbie babákat osztogattak, óriási tömeg volt, egy csomóan királyos jelmezben mászkáltak.
Bár az idő lehetne egy picit jobb is (borús 15 fok, polárpulcsi egész nap), azt imádom, hogy este 7-kor sötétedik. Lányom délutánonként simán alszik fél 5ig, úgyhogy otthon már nem szoktunk menni sehova, mert sötétben már nincsen kedvünk kimozdulni. Ez a 7-es sötétedés pont jó, mert utána már vacsora, még egy kis pörgés, aztán fürdés.
Ez a gyerekkel nyaralós dolog persze nem túl pihentető, vagyis ugyanolyan, mint otthon, csak máshol. Itt is lezabálják a gyerekek a padlót a konyhában, meg mosni kell, fiam ébred éjszaka, meg ki kell találni minden nap, hogy mit egyenek. De ezt csinálnánk otthon is, csak itt legalább minden nap valami újat látunk.
Érdekes ez a Nerja, nem tudom, mennyire lehet itt kellemes nyáron. Minden be van építve, le van kövezve, a közeli tér is kőből áll, a zöldet a cserépben álló növények adják, árnyék valszeg nincs sok. Hangulatosak az utcák, de 40 fokban nem lenne túl jó.
Ezt mondtátok