Arcom, amikor pakolok az új lakásban, vakarom a koszt a hűtőről, szervezem az életet meg a világmindenséget, és körülnézek, és rájövök, hogy baszki, nincsen mikró.
Szerencsére ezen könnyű segíteni.
Átvettük a lakást, bekötöttük a netet, elér mindenhova a wifi (nem úgy, mint a mostani lakásban), ott vannak már az odarendelt bútorok, félig össze vagyunk már dobozolva. Voltunk diegoban, ikeában, rendeltünk függönyöket, szőnyeget, és ha tényleg jól érezzük magunkat ott, akkor pár hónap múlva kifestjük a szülői hálót, veszünk oda is új szekrényeket magunknak, meg esetleg szőnyeget a nappaliba.
Beszélgetünk a gyerekekkel a költözésről, lányom egyre jobban enyhül, mutattam neki képet a szobájáról, meg hogy lesz felhőcskés lámpája, meg lila lesz a függöny és nyuszis a szőnyeg. Tetszik neki.
Jaj de nagyon fogok bőgni fiam utolsó napján a bölcsiben. Úgy szeret oda járni, és őt is annyira szeretik.
Beszéltem lányom óvónőivel, elmondták, hogy szuper a gyerek, de hát az önállósága még nem az igazi, és hogy otthon egyedül öltözik-e meg készülődik-e, és hogy legyek ebben partner velük, hogy próbálom nagyobb önállóságra szoktatni a gyereket. Napokig ezen rágtam magam, hogy hát faszt készül egyedül reggel, ő olyankor teljesen széjjel van csúszva, fekszik a kanapén, elindul a fürdőbe, félúton megáll valami mást csinálni, öt perc múlva benézek a fürdőbe, és áll a fellépőn, és a nyusziját szuszogja, én meg hatvanötödszörre mondom neki, hogy fogmosááááááááááás. És hogy mit lehetne így ezzel csinálni, mit kéne változtatni, vagy változtatnom őrajta, hogy összeszedettebb legyen.
És akkor egyik nap megvilágosodtam, és tudom, hogy ebben semmi forradalmian új gondolat nincsen, de én most éreztem át igazán először: hogy ő ilyen. És minden, amit imádok benne, az abból fakad, hogy ő olyan, amilyen. Ha hallja, hogy mindenki alszik még, akkor ő elszöszmötöl az ágyában, nem kel fel. Ha este még nem álmos, akkor kislámpát kapcsol, és a könyveit lapozgatja. Az autóban útközben elmolyol, esetleg hangoskönyvet kér, és csendben hallgatja. Másfél órás vonatútra elmentem vele mindenféle játék és könyv nélkül, és azzal elfoglalja magát, hogy nézelődik, kapirgál. Ő ilyen. És igen, ennek az az "ára", hogy reggelente is szöszmötöl, elfoglalja magát, nyusziját morzsolgatja, és dudorászik a fürdőben ácsorogva fogmosás helyett. Úgyhogy tudjátok mit? Továbbra is abban a ruhában fog aludni, amit másnap reggel az oviban hord (este amúgy egyedül öltözik fel), reggel rá fogom adni a zokniját, és fel fogom öltöztetni, mert reggel van, és álmos, és nem akar oviba menni, szóval már eleve frusztrált állapotban van, akkor nem fogok felette állni, hogy vegyed fel a cipődet teljesen egyedül. Hanem ráadom. És elmehet mindenki a picsába.
Ezt mondtátok