AnnGel blogja

Hétvégén semmi dolgom nem volt, szóval megnéztem az Egy boltkóros naplóját. Egy kis kitérő: könyvek és a filmek bekategorizálhatók többször nézendő/olvasandó; megérte a pénzt; megérte a rá szánt időt (de a pénzt már nem); egyiket sem érte meg csoportokba. Szóval ez a film az egyiket sem érte meg-be került, joggal kérdezhetik, mit vártam tőle, de láttam én már jópofa romantikus vígjátékokat. Ez nem az.

De tuti emiatt, vasárnap rám jött a nincs egy rongyom sem, amit..., így jártam egyet a szomszédos plázában. Vásárláshoz való viszonyomat tökéletesen mutatja, hogy 2 és fél éve itt lakom, de még csak most jártam először az 1. emeleten (földszinten Spar+DM van, 2. emeleten meg Media Markt és Libri, létfontosságú mind). Olyan csinos felsőt, elsősorban blúzt vagy inget keresek, ami nem ez a hosszú, mell alatt elkötős, feneket eltakarós, kismamaruhaszerű borzadály. Van ilyen? Kérdésem döbbenetet / együttérzést váltott ki, ilyen miért is lenne, most valamiért ez a heppje a világnak. A maradék ruhák pedig ocsmány színűek / pöttyösek / kockásak / olyan anyagból vannak, amiket Mama hord otthonka gyanánt. Ami pedig gyönyörű, és egy álom - fekete, hosszú ujjú blúz, lila virágokkal -, az mellben kicsi, vagy derékban nagy (tudom, a nagy mell olyan probléma, mint az "jajjmármegintfogytam, hízniakarok": senki sem kíváncsi rá).

Hétfőn próbanapon voltam, csináltam egy táblázatból kettő másikat, 40 oldalas szövegből 4 oldalasat, iroda, sok ember egy légtérben, többségük fiatal, nap végére szemem kifolyt, kontaktlencsében nem bírom a monitort. Nap végén értékelés, ügyesokos vagyok, kedden legkésőbb szólnak, de már az is lehet, hogy ezen a héten. Addig is a héten még megyek BKVzni, csütörtök-péntek-szombat délutános műszak.

Edzést kihagytam, fülledt időben élni alig van kedvem, nem hogy teljes védőfelszerelésben csapkodjak másokat egy fadarabbal (szadizmusra való hajlamom az időjárással változik), így találkoztam Apasim blogger barátaival, akik nem ettek meg, sőt.

Ilyesmi.

Nagy hibám, hogy mindig él bennem a remény egy pocsék könyvet olvasva, hogy hátha javul, de erről le kellene szoknom, mert annyi remekmű van a világon, én meg rájuk pazarlom az időm. És még írok is róla. Figyelem, nyomokban fikázást tartalmaz.

Anthony Sheenard - Sötétség előtt: érdekes, sötét, hangulatos, néhol beteg, kb. ennyi, nem maradt meg sok belőle. Még egyszer nem olvasnám el, de nem sajnálom a rá szánt időt. Szót érdemel a tragikus minőségű borító, ami úgy néz ki, mintha egy kis jpeg fájlt felnagyítottak volna, még a szöveg is pixeles rajta, úristen.

Stephen King & Peter Straub - A fekete ház: a Talizmán folytatása, ez utóbbit miért is olvastam volna. Nem baj, a történet így is összeállt, de az első 170 oldallal ütni kéne a szerzőket, nagyon rossz volt. Ha a Duma Key-re azt írtam, hogy kicsit bánom a rá kiadott pénzt, akkor erre pláne igaz. Kinget sokan vádolják azzal, hogy művei unalmasan kezdődnek, személy szerint eddigi leírásait szerettem, élveztem a karakterek bemutatását is, de ez itt elképesztően érdektelenre sikerült. "Közelebb megyünk. Igyekszünk nem törődni a bűzzel. Látni akarjuk [...] Valami magára vonja a figyelmünket [...] Miután megláttuk a táblát, ismét az út vége felé tekintünk." Mi ez a stílus? Ezt különösen utáltam. *slaf*
Ami hálaisten, hogy a 170. oldal után javul a sztori, és végül egész élvezetes lesz, de ha a legközelebbi is ilyen, a 20. oldalnál lerakom. De tényleg.

A Katedrális Őrzői (Mysterious Universe antológia): hálisten ajándékkönyv.

• F. Tóth Benedek - Nélküled a jövő: biztató felvezetés, érdekesen alakul, aztán megtudjuk a tutit: örök élet (ingyen sör), fél mondatban említett térugrás, de ezt még nem minden, az egyik főszereplő meghoz egy logikátlan döntést, az olvasó meg csak néz, hogy he? Érződik, hogy ő csak azért döntött így, elnézést, az író azért adta ezeket a mondatokat a szájába, hogy legyen feszültség és tragikum a novellában. Ennyi. Szar, szar, szar.
• I. M. Brod - Kismadár aranykalickában: nyomozós sztori, újra fel kellett lapoznom, hogy emlékezzek rá. Nem volt túl jó - hiszen akkor emlékeznék rá -, de nem rossz, mert akkor nem tudtam volna ilyen hamar elfelejteni.
• Leonard Stansky - Finomhangolás: ez valami nagyobb történethez tartozhatott, vagy nem tudom, úgy éreztem a végén, hogy engem valamiből kihagytak.
• S. Ladislaw Cornelius - Mentsd meg Hitlert!: végre, egész jó. A kötet gyöngyszeme.
• Dave Howard - Hősök végzete: klisé, póz. "Ennyim maradt. Csak a bosszú." Kurva hatásos lenne, ha nem ez lenne az ezredik "meghalt a családom, ezért bosszút állok, én leszek az igazságosztó, kisfiam arca lebeg a szemem előtt, miközben az épület tetején állok, köpenyembe kap a szél" típusú történet. "Én vagyok a vérszomj a sötétségben" fájdalom (nekem is), harc, visszaemlékezés a békés időkre, újabb nap, repeat it párszor, aztán vége. Hősünk kinyírhatatlan, mivel szerzett egy überbrutál fegyver- és páncélrendszert. Nyilván. Töprengtem rajta, hogy ez most komoly, vagy pedig poénból klisé, de így sem, úgy sem jó.
• Anthony Sheenard - A Katedrális Őrzői: nem lenne annyira rossz, ha nem lenne egymásra hányt unalmas és céltalan csatajelenetekkel tele. Éppen vége az egyiknek, aztán "Ez nem lehetett a fő csapás - mondtam. És igazam volt: amint megmozdultunk, jött a második hullám." És baaam, újabb harc. Annak is vége, aztán "De csupán egy fél percünk volt kilihegni magunkat" és igen, ennyi átvezetés után megint lődözés. Waaaah, muszáj? Aztán két hősünk visszaver egy kétszázmilliós űrhadsereget, de ez nem is számít már, csak legyen vége a történetnek.

MU világából mostantól szigorúan csak Fawcettet fogok olvasni, Brett Shaw legalább poén. Ez a kötet roppant gyengére sikerült.

Hogy azért mégiscsak ajánljak valamit: mostanság sci-fi továbbképzésen vagyok, kölcsön kaptam a Gyilkos Idő és Szívélyes Farenheit válogatásköteteket. Zseniálisak, különösen

• Jerome Bixby - Élni jó (durva)
  
• Philip K. Dick - Az álapa (durvaaaa)
  
• Arthur C. Clarke - Isten kilencmilliárd neve (benne a leggyönyörűbb befejező mondattal)
  
• Frederick Brown - Válasz (rövid és csattanós)
  
• Tom Godwin - Rideg egyenletek (megrázó)
• James Graham Ballard - A behatoló

(a linkeken maguk a művek olvashatók/tölthetők le)

Most így ennyi.

Gondoltam, milyen jó lesz, meló után kaja, heverészés, tanulok picit, bemegyek oroszra, 7-re itthon, valami film, ilyesmi. Helyette 4-kor ebéd után bealvás, fél 9-kor ébredés. Igyekszem addig ébren maradni, míg megcsinálom a holnapi szendvicseket, bekészítem a kávét, aztán folytatom.

Amúgy egy csomó mesélni valóm van, mennyire nincsen jól megszervezve az ellenőrzés, mennyire nincsen rám szükség, nem csinálok semmit sem, eleve mi a faxért tart a 6h-14hig a műszak, mikor turisták csak 10 körül kezdenek jönni. Viszont tök jó szociológiai tanulmányt lehetne abból írni, hogyan reagálnak az emberek különböző helyzetekre. Aztán szar érzés látni, hogy az kap büntetést, aki tényleg tévedésből, félreértésből valamit elcseszett, az pedig, aki bérletet hamisít, megússza, mert elfut, az aluljáróban levő rendőrök meg dísznek vannak, nem intézkednek. De a legsúlyosabb talán az, mekkora a lógás mekkora a pazarlás.

Hát így. Más.

Akiknél kedden voltam interjún, szerdán hívtak, hogy menjek próbanapra hétfőn. Szóval már elég biztos, hogy felvesznek, de azért még megnézik, el tudom-e végezni a munkát, jól kijövünk-e egymással, így remélhetőleg BKV-s karrierem ezen a héten véget is ér. Éljen éljen.

Az, hogy elaludtam* a metrón, majd itthon véletlenül kidöntöttem egy csomó cukrot, jelezheti, hogy talán nem vagyok teljesen kipihent.

A szomszéd szobából folyamatosan ugyanaz a dal szól, kent sztáp szinkin of lyú, akkor is, ha elmennek a lakótársaim pl boltba, de akkor lehetőleg itt is hagyja az egyik a mobilját, amin persze keresik, és a mobilnak annyira agyhasogató hangja van, hogy ilyenkor inkább felveszem (halló? nem, nincs itthon... persze, átadom - személyi titkár bazmeg) mert félő, hogy üvöltve rohanok ki az ablakon keresztül.

Az állással kapcsolatban a csaj péntekre ígért visszajelzést.

És most eldugom a kávémat, mivel lakótársam ma kért egy adagot, őt ismerve nem fog lemenni boltba, én meg nem leszek itthon két napig, tehát rá fog járni.

*nem volt jó ötlet ez a délelőttös műszak

Ez a cég felhívott tegnap, hogy menjek be személyes találkozóra. (- Akár ezen a héten? - Akár holnap. - Ok, akkor holnap - Rendben, négykor várjuk)

Szóval nemsokára indulok. Nagyon szeretném ezt a melót; mert tetszettek az e-mailben kiküldött próbafeladatok; mert szakmai gyakorlat, tehát megoldható a részmunkaidő, és nem para, hogy diák vagyok; mert használhatom a nyelvtudásomat (legalábbis elvileg kell az angol és német); közel is van, nem kell sokat utaznom, vagy másik albérlet után néznem.

És mert ez a BKV-s diákmeló eddig nagyon-nagyon-nagyon. Pocsék.

Az elkövetkezendő másfél órában valahogy embert kéne faragnom magamból.

Szerdán két rohanás között látom: beázott a WCnk hátfala, halk csepegés hallatszik. Dél körül lehetett, kértem lakótársaimat, hogy estefelé (feltételezve, hogy akkor már otthon lesz) csöngessenek be a felső szomszédhoz megkérdezni, mi történt, mert mi nem kértünk ingyen falmosást. Bólogattak, oké, elintézik.

Tegnap dél körül megint voltam itthon, csajokkal nem találkoztam, de mintha már elállt volna a csöpögés, a fal is száradóban. Késő este estem haza az edzésből, ma délelőtt látom: megint vizes, megint csöpög. Kopogok át csajokhoz, mi van.

- Sziasztok, mit mondott a srác?
- Srác?
- Igen, felső szomszéd, beázás, tudjátok.
- Ööö... nem volt otthon.
(csend)
- Tegnap sem?
- Tegnap este meg mi is későn értünk haza, 5 (!) órakor, fáradtak voltunk, és bealudtunk.
- Figyeljetek, csöpög a fal, beáztunk, és annyival elintézitek, hogy... ááááh, hagyjuk.

Aláírom, hogy a feladatok egy része megoldja önmagát, ha elég sokáig halogatjuk, de mi a francot gondoltak? Az is lehet, hogy fenn nem is tudják, hogy éppen beázunk, ha rajtuk múlik, simán nézegetik tovább az lakás új fícsörét, a trópusi mellékhelységet?

Szóval ott tartok, hogy én írtam üzenetet a felső szomszédnak, hogy nézzen be hozzánk, vagy hívjon fel, én intézek egy ennyire egyszerű feladatot (felmegy, csönget, beszél, lejön + problémamegoldás, de arról tudtam, úgy is rám marad), miközben én töltöm a legkevesebb időt ebben a lakásban.

És úgy vettem észre, hogy minden lakótársam ilyen elveszett, szerencsétlen teremtés. Tényleg ilyenek a fiatalok? Ilyenek vagyunk mi, fiatalok?

Meleg van a szobában, nagyon ráérek, és még Öcsémnek is szülinapja lesz, így felhatalmaztam magam arra, hogy teszteljem, még mindig el tudok-e tölteni egy könyvesboltban másfél órát.

El.

Sajnos nem találtam pontosan olyasmit, amit elképzeltem neki, helyette viszont megkapja A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplóját (beleolvastam az elejébe, alig tudtam letenni), meg kinéztem neki egy vicckönyvet, ami angolul van, nehezebb szavak lefordítva magyarra, hátha így rá tudom venni az olvasásra (mint a legtöbb 15 éves fiú, ő is taszítja a könyveket), meg az angolozásra. A magyar általános iskolai nyelvoktatást minősíti, hogy jobban tudok oroszul, mint ő angolul, pedig ő már nyolc éve, én meg csak nyolc hónapja.

Ha már orosz, akartam venni szótárat, de nem találtam, helyette vettem könnyített olvasmányt, hogy gyakoroljak. Furcsa volt az első szintű könyvet forgatni a kezemben, még tisztán emlékszem, hogy hat évvel ezelőtt az ugyanilyen szintezett sztorik között válogattam, csak éppen angolul, akkor, mikor még a múlt időt nem is tanultuk (és az is előttem van, ahogy mérgesen lapozom a szótárat, hogy mi a rosseb az a went, és miért szerepel ennyiszer a szövegben).

És ha már van ott kávézó, akkor egy habos tejeskávéra nem beülni vétek lett volna, kezemben az új Csernus könyvvel, amit utána nyilván nem hagyhattam ott, mert nem.

És a fenteziszifiésatöbbi polcoknak még a közelébe sem mentem.

Running sushi bárban az a jó, hogy betegre lehet ott enni magamat, hogy aztán baromságokat álmodjak, edzésre menni meg azért jó, mert legalább láttam szétvágott orrcimpát (így jár, aki fémmel vív és nem vigyáz) (najó, ez annyira nem jó), aztán szeret Apasim macskája, pedig állítólag ő ilyet nem szokott, és ez megint jó, meg végre van munkám, még ha nem is szakmai cucc, hanem, de legalább van, meg, meg...

Rosszat álmodni is jó, még akkor is, ha sírva ébredek belőle, mert a rossz álom mutatta, hogy mennyire fontos az nekem, akivel álmodtam, és akihez utána kicsoszogtam a konyhába, hogy milyen jó, hogy csak álom volt.

Meg még nemtom. Sok minden jó.

Találtam hosszú távú, rugalmas diákmunkát. Lehet, hogy nem álommeló, de végre valami, ami fix, heti min. 3 nap, de lehet minden nap is menni, ha ráérek.

Szóval ha valaki BKV ellenőrök mellett lát mászkálni, akkor nem csal a szeme. It's me.

Na, eddig úgy állok, hogy volt ugye két állásinterjúm eddig, ahol egyiken sem jutottam tovább, voltam ma egy diákszövetkezetes megbeszélésen, ahol elkérték az adataimat, majd mondták, hogy megkeresnek, ha lesz munka, de ebben a hónapban már tuti nem (- Látom, csak délelőtt tudsz dolgozni - Nem, bejelöltem, hogy 9.00-16.30-ig. - Én is úgy értettem... Mióta délelőtt a 12.30-16.30 műszak?), most jött az e-mail, hogy holnap lesz a tolmácsolás megbeszélése (bátor vagyok és merész hogy jelentkeztem rá, bár két nyelv középfokú ismeretét kérték, az meg végül is van, csak jó kérdés, milyen tolmácsolás az, ahol ez elég?), az e-mailen feladatmegoldós gyakornoki helyet hirdető cég meg még nem jelzett vissza, hogy mi van, de legalább szereztem négy napra hostessmelót július végére.

Uff.