Meleg van a szobában, nagyon ráérek, és még Öcsémnek is szülinapja lesz, így felhatalmaztam magam arra, hogy teszteljem, még mindig el tudok-e tölteni egy könyvesboltban másfél órát.

El.

Sajnos nem találtam pontosan olyasmit, amit elképzeltem neki, helyette viszont megkapja A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplóját (beleolvastam az elejébe, alig tudtam letenni), meg kinéztem neki egy vicckönyvet, ami angolul van, nehezebb szavak lefordítva magyarra, hátha így rá tudom venni az olvasásra (mint a legtöbb 15 éves fiú, ő is taszítja a könyveket), meg az angolozásra. A magyar általános iskolai nyelvoktatást minősíti, hogy jobban tudok oroszul, mint ő angolul, pedig ő már nyolc éve, én meg csak nyolc hónapja.

Ha már orosz, akartam venni szótárat, de nem találtam, helyette vettem könnyített olvasmányt, hogy gyakoroljak. Furcsa volt az első szintű könyvet forgatni a kezemben, még tisztán emlékszem, hogy hat évvel ezelőtt az ugyanilyen szintezett sztorik között válogattam, csak éppen angolul, akkor, mikor még a múlt időt nem is tanultuk (és az is előttem van, ahogy mérgesen lapozom a szótárat, hogy mi a rosseb az a went, és miért szerepel ennyiszer a szövegben).

És ha már van ott kávézó, akkor egy habos tejeskávéra nem beülni vétek lett volna, kezemben az új Csernus könyvvel, amit utána nyilván nem hagyhattam ott, mert nem.

És a fenteziszifiésatöbbi polcoknak még a közelébe sem mentem.