- Jó napot kívánok, beszéltem egy kollégájával telefonon, én vagyok a lány a kensingtonnal.
- ....
- Azt mondta, hogy megpróbálhatják kiszedni valahogy.
- ... hol van ennek a másik vége? - mutat a csonkra.
- A cégnél a facility elvitte, miután levágták.
- ... és kulcs nincsen hozzá?
- Ha lenne, akkor nem kellett volna levágatnom.
- És pótkulcs sincsen?
- Ha lenne, nem lennék itt.
Nem, nem csinálták meg.
Öcsém most érettségizett, és mivel én még mindig 19 évesnek érzem magam (ő pedig most annyi), ezért vehetjük úgy, hogy megszűnt közöttünk korkülönbség. Persze kétségbeejtő, hogy az én pici Öcsém már egy nagy mamlasz, de ez csak egyre rosszabb lesz az tuti.
Amúgy nincsen semmi különös. Napok óta baromi álmos vagyok, a frontra fogom. Albérleteket nézegetek, hátha van már júliustól kiadó, meg tánc van, szólót gyártok, belekezdtünk a Once Upon a Time-ba, és a The Girl Who Circumnavigated Fairyland-et olvasom. A Walking Deadet sosem fogom befejezni, általában kajálás közben van időm sorozatot nézni, de trancsír elveszi az étvágyamat. Ma elviszem a céges gépemet egy szervizbe, hátha ki tudják operálni belőle a kensingtont, holnap meg vagy megyünk kirándulni, vagy nem.
A munkahelyen meg nagyon vicces emberekkel vagyok körülvéve, a szomszédos asztalnál két hete fedezték fel a részeg Ossian koncertet, pár napja meg Polgár Jenőt hallgattak. Nem mertem megkérdezni, hogy Szalacsit, vagy például a Vektor című remekművet ismerik-e, mert lehet, hogy utána azt kellene hallgatnom napokig.
Beteszek nektek ide egy vidám kecskét. Péntek van.
A céges laptophoz adnak kensington lakatot két kulccsal, amit én persze el is hagytam. Még mindig rejtély, hogy mi történt, és baromira bosszant a dolog. Mivel nem volt a fiókomhoz kulcs, így nem tudtam elzárni a gépet, inkább lelakatoltam az asztalomhoz a munkaidő végén, és felfűztem mindkét kulcsot a lakáskulcsaim mellé, mert hova a rákba rakhattam volna, a cégnél nem hagyhattam. És olyan gyenge volt a karikája a kensington kulcsnak, hogy nyilván leesett valahol és elhagytam a picsába. Mindkettőt. A gépem meg le van lakatolva.
Persze nem adtam fel, hát hol eshetett le a kulcsom? Amikor előhalászom a lakáskulcsomat! És az mikor történik? Otthon, az ajtó előtt. De sem a táskában, sem otthon nem találtam meg, máshol meg nem hagyhattam el, hiszen a táskám legmélyén van mindig.
Éreztem persze, hogy ez kurvára kínos, vártam még egy hetet (mégse a harmadik napomon derüljön ez ki), majd becsettegtem az IThoz, hogy hát képzeljétek, milyen fun, elhagytam. Mindkettőt? Mindkettőt. Magabiztosan kijelentettem, hogy biztos van erre valami megoldás, gondolom nem én vagyok sem az első, sem az utolsó, aki ezt így elbalfaszkodja, de felvilágosítottak, hogy rajtam kívül egy ilyen esetről tudnak még. És hogy ilyenkor mi van? Hát elvágják, a zár pedig a gépemben marad az idők végezetéig, lezárni pedig nem fogom tudni soha soha soha.
Igen, próbáltam már vécépapírgurigával feltörni a zárat, nem sikerült, de ha van valakinek jobb ötlete, ne fogja vissza magát.
Minden nap eszembe jutott valami, amiről lehetett volna írni, de aztán nem írtam, és most elfelejtettem. Hétvégén a Kopaszin heverésztünk, este pedig lazacot sütöttem. A nyárból nem érzek semmit, reggel még nincsen meleg, este meg már nem, a kettő között meg az irodában vagyok.
Múlt héten utánajártam, és szerintem soha nem lesz orosz szótáram, az új kiadások kicsit/drágák, antikvár példányom már nekem is van, kerestem amazonon angol-oroszt, amit dícsérnek, az 160 USD, ami pedig új kiadás occsóbban, azt meg szidják.
Tegnap éjjel fejeztem be a Hunger Games-t, és nem is az zaklatott fel benne, amiről szól, hanem a vége, hogy az is szar, és utána ezzel álmodtam persze, és felébredtem ezerszer. Nem tudom, mit olvassak következőnek, bőség zavara.
Továbbra is örülök a szürke kis kockámnak az új cégnél, bár ma a már vázolt okok miatt elég fáradtan piszkáltam a gépet. Nem is értem, hogyan vagyok még mindig ébren, mindjárt bezuhanok a kádba, aztán az ágyba
Már több hete, hogy megjelentek a hangyák, eleinte csak egy-egy, és mivel humánus akartam lenni, ecetes felmosással próbáltam elüldözni őket. Nem sikerült, és azóta hosszú tömött sorokban meneteltek esténként. Mindig elfelejtettem venni hangyairtót, és mivel a puszta közepén élek, legalább tíz percig tartott volna leugrani a Roniba érte.
Ma kicsit jobban körülnéztem a konyhaszekrényben, és legnagyobb meglepetésemre találtam hangyairtót, örültem, jelenleg hangyátlan büdösben ülök. Persze ezzel egyidőben a lefolyó elkezdett eldugulni, de a problémamegoldási sebességemből ítélve ez így is fog maradni örökké, így jobb, ha megtanulok ezzel együtt élni.
Kicsit most csömör van, túl sok volt a próba, a ruha, a szervezés, hastáncdisco, Bazaar fellépés, az elmúlt öt hétvége mindegyikén volt valamilyen próbám, sőt, március eleje óta minden hétvégén lehetett volna, csak kétszer is elutaztam, de ez az egyetlen oka, hogy nem próbálok minden hétvégén két hónapja egyfolytában.
Persze szeretem, nem csinálnám, ha nem szeretném, és tele vagyok ellentétes érzésekkel, mert akarom csinálni, benne akarok lenni, akarom a négyféle koreográfiát, de közben meg szétcsesz az ideg a végére, és ennek kikapcsolódásnak kéne lennie, nem pedig újabb stresszforrásnak.
Így elhatároztam, hogy egy hónapig nem nagyon aktivizálom magam, szombati fellépés után nem is mentem vasárnap workshopra, és lesz most szombaton is fellépés, amit elhatároztam, hogy kihagyok. Persze látom, hogy megy a szervezkedés, és ettől ott motoszkál bennem, hogy biztosan jó buli lesz, és menni kéne, hogy fogom sajnálni, ha kihagyom, nézem majd a képeket és irigy leszek. De ha meg megyek, akkor meg csömör. Szóval tartom magam ahhoz, hogy a szokásos heti egy órán kívül most egy hónapig nem csinálok semmit sem. A végére már hiányozni fog, és ismét lelkes leszek, és akarom majd (bár most is akarom). Nehéz az egyensúlyt fenntartani.
Közben már a második hetemet töltöm az új munkahelyemen, ami nem a sörgyár, és eddig nagyon jó. Mámorító érzés 15 perc alatt hazajutni az eddigi 75 perc után, illetve nem gondoltam volna, hogy ennyire feldob az ingyenkávé meg a konyhai mosogatógép. Tudom, hogy a modern rabszolgaság jelképe a szürke kockákban ülő ember, de nekem baromira bejön a multi, tényleg elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy jött ez a lehetőség.
Ma felmondtam a sörgyárban, az angol nyelv használatának hiánya, a főnök hisztériája, és a vállalati kultúrát jellemző totális káosz és/vagy érdektelenség volt a három fő érvem, na meg az, hogy közben jött egy jobb ajánlat. Nem mintha kérdezte volna bárki is, a főnököm rám sem nézett, mikor aláírta a kilépőpapírjaimat (pedig lehet, hogy adhattam volna neki tanácsot, például hogy legközelebb ne hazudjon kurva nagyokat az állásinterjún). Érdekes amúgy, hogy három év tapasztalat egy túlszabályozott és rendszerezett helyen ennyit számít, a legtöbb dolognál tényleg csak pislogtam, hogy ez így hogyan működhet, és ebből hogyan várhatják el, hogy én is jól végezzem a munkámat, hát így nem lehet dolgozni, miért nem tesz valaki valamit, jaj.
Hétfőn kezdek az új helyen, nagyon izgulok, mert a már ismert beszerzés/logisztika vonalról most SAP supportnak megyek, amit eddiek során csak érintettem, ezért kevesebb tapasztalatom van benne. És azt is tudom, hogy magasak lesznek az elvárások, így gyorsan kerestem is ingyenes anyagokat VBA programozás témakörében. Ha tényleg olyanokból fog állni a munkám, amiért kifejezetten engem kerestek meg, akkor azzal foglalkozhatok, amivel eddig csak önszorgalomból pötyögtem minden más feladat mellett. És az jó lenne.
Pont amikor kezdett úgy tűnni, hogy ez a munkahely talán nem az igazi, felhívott egy volt kolléga (aki azóta főnök máshol), hogy lenne egy munka számomra. Már két éve is hívott, de akkor éppen nagyon szerettem azt, amit csináltam, most viszont kevésbé. Nagyon remélem, hogy ez tényleg összejön, és jövő héten felmondhatok a próbaidőt kihasználva.
Szombaton aztán nagyon rá kellett feküdjek a táncra, olyan érzésem volt, mint ha ZH időszak lenne, a hatféle koreográfiát felváltva tanulom és felejtem el az utóbbi hónapokban. Délelőtt a szólót gyakoroltam, délután a csoportosat, és bőven volt időm halálra izgulni magam majd egy ponton bezárni magam a próbaterem WCjébe.
Később megégettem magam a hajsütővassal, de elsőre felragadt a műszempilla, és mikor a Szimplában kézzel szedegettem az üvegcserepeket a fellépés helyszínéről tudtam, hogy ez az este rossz nem lehet. És nem volt az, sőt, fantasztikus volt, hatalmasat buliztunk, jöttek ismerősök, akik nem ismertek meg, aztán spontán módon hajnali fél 2ig söröztünk a Krimóban.
Szeretem az életemet.
Elég vegyes ez az új munkahely dolog, első ránézésre nagyon szuper, közelebb van, több pénz, jobb munkakörülmények, érdekes feladatok. Sokban hasonló, de különbözik is eléggé, jól megy a betanulás, mert ismerősek a dolgok. Mindenki nagyon kedves, aranyos segítőkész.
Aztán ott van, hogy a főnök hangulatembernek tűnik, elég hamar lebasz akkor is, ha nem a te feladatod, a termelésben meg 25 éve bekövült emberek dolgoznak, akik ellenállnak minden változásnak. És hogy készüljek fel arra, hogy a nyári szezonban inkább a hétvégére tervezzek bármi programot, ne hétköznapra, mert ki tudja. Nyáron szezon van, ősszel budget tervezés, karácsonykor is őrület, aztán márciusban évzárás. Ez nem dob fel különösebben, na.
Ezt mondtátok