AnnGel blogja

Közös bundáskenyér-reggelit tartottunk a kollégákkal, ami miatt órák óta rosszul vagyok, és úgy érzem, mintha köveket nyeltem volna le. Dolgoznom is kéne valahogy, de nem bírok nekiállni, kinn pedig süt a nap, inkább heverésznék.

Az utóbbi egy hétben voltunk impro-színházban, bográcsolni szombaton, meg találkoztam ex-kollégákkal. Volt belsős állásinterjúm, aminek még mindig nincsen eredménye, de majd kiderül, mit tudnak kezdeni a feltételeimmel. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kavarás lesz belőle, de ezek szerint eddig tényleg senkinek nem volt azzal baja, hogy az új munkakörében határozott szerződés kapna, vagy csak senki nem problémázott ezen annyit, mint én. Furcsa.

Vasárnap ruhavásárlós napot tartottunk, és a bennem élő hippi beleszeretett a Desigual táskákba. A boltban soknak találtam az árát, ezért nem vettem végül, de nem hagyott nyugodni a gondolat. Rákeresem ebayen, és találtam feleannyiért, azóta nagyon boldog vagyok, lesz szép táskám, dejódejó. Nagyon feldobott a dolog, lehet, hogy gyakrabban kéne táskát vennem.

A slusszpoén az egész történethez, hogy Anyunak elmeséltem, milyen táskám lesz (tényleg nagyon feldobott, na), erre némi gondolkodás után azt mondta, hogy szerinte ő is ilyet vett pont a múlt héten. Matatás, keresgélés, aha, igen, itt van rajta a felirat is. Nagyon tetszett neki, hogy színes, meg minden, és mennyire jó mintája van már.

Olyan vagyok, mint Anyám.

Nem tudom, hogy a fárasztó edzés miatt, vagy pedig egyszerűen ennyire nyugodt ember lettem (nem), de tegnap este a konyhakövön széttört mézes befőttesüveget káromkodás és mérgelődés nélkül takarítottam fel.

Még nem tudtam eldönteni, ez jó-e vagy sem.

Jaj, nem is tudom, mi volt már. Elvágtam a kezem, kihagytam a karikát, helyette elmentem háziorvoshoz, hogy kiderítsem, miért vagyok fáradékonyabb (vashiány és rossz TSH, surprise, surprise). Aztán pénteken kihagytam a pasim céges ivászatát, mert esett az eső, és aznap már háromszor megáztam (munkából kozmetikushoz, kozmetikustól orvoshz, orvostól haza), és nem volt kedvem kimozdulni. Helyette pizzarendelés és Sherlock utolsó része (igen, csak most) (és nekem csalódás volt).

Szombaton egyedül voltam, befejeztem az Ingóköveket, sorozatot néztem, tettem-vettem, aztán kisminkeltem magam és elmentem fellépni. Vasárnap pedig családi esemény, napsütés, séta, este film.

Megint hagytam magam felidegesíteni, nem értem, miért, vagyis értem, hogy miért, csak azt nem, hogy minek. Emberek és e-mailek, és emberek, akik nem olvassák el az e-mailemet, és aztán rákérdeznek mindenre, ami az e-mailben benne volt. Instant agyvézés. Holnap pedig cégen belüli állásinterjúm lesz, de arról is letettem már, mert bármennyire is érdekel, nem buli határozatlan munkaszerződésemet határozottra váltani. 

Menjek ma rúdra? Ne menjek? Nincsen semmi dolgom, pasim sem ér haza korán. Jó lenne kanapén fekve olvasni A Gömböt. De ha elmegyek edzeni, akkor legalább nem érzem úgy, hogy pocsékba ment volna az egész napom. Nehéz ez.

teljesen kimaxoltuk a közös filmnézést skype-on: hárman három helyről néztük ugyanazt a filmet, időnként belesikítva (főleg én) a konferenciabeszélgetésbe. A The Cabin in the Woods-ot néztem ki magunknak, és jól tettük, mert rendkívül szórakoztató volt. A többieknek lehet, hogy kevésbé, mert sikerült egy olyan verziót szereznem, ami egy kicsit gyorsabb volt, mint a többieké (ez hogy lehet??). Bár próbáltam őket időről időre bevárni, rémült sikításaim csak lelőttek néhány poént (bocsi).

Az is nagyon érdekes, miért választottam ezt a filmet: van egy draft e-mailem, amibe beleírom, ha érdekes könyvről, filmről, sorozatról hallok. Nem emlékeztem, hogy hogyan, de benne volt a The Cabin in the Woods it, de kicsit sem rémlett, hogy ajánlotta-e valaki, vagy miért írtam fel magamnak. A film vége felé egy jelenet nagyon ismerős volt, mikor aztán leesett: tumblr-en láttam gif-részleteket belőle. És ezért írtam fel magamnak a címet, és így került bele a megnézendők listájába. Rejtély megoldva.

Nem elég, hogy múltkor 5 perc alatt végeztem az okmányirodában, de ma 10 perc alatt lezavartam a vérvételt is. Csodálatos.

Amikor az oktató leszúr, mert nem szépen csináltam meg a gyakorlatot.

Érted. Mert már meg tudom csinálni.

!!!!!!

Nagyon kedves a tánctanáromtól, hogy megbízik bennem annyira, hogy rám bízza egy gyakorlás levezénylését, de azt hiszem erre én még nem vagyok készen. Elég talpraesettnek tartom magam, de 8-kor kezdődött volna a próba, negyed 9-kor nyitottam rá a jógásokra, hogy meddig vagytok még itt, hát háromnegyed 9-ig (tanárnő szerint 8-ig, vajon most kinek van igaza). Persze a laptop a zenével és a hangszóróval a nagyteremben van, és mégsem fogom a komplett hifirendszert átköltöztetni jóga kellős közepén, de anélkül meg alig hallatszik a zene, mert hiányoznak belőle a basszusok, amiatt nem tudjuk a bejövetelt gyakorolni. Az érdemi próbát végül háromnegyedkor tudtuk csak elkezdeni, mikor elmentek a jógások, de addigra elrongyolódtak az idegeim, mert itt csak hármat forgunk, biztos vagyok benne, egy lassú, és három gyors, és hiába mondom, hogy de hát hallgasd a zenét, hallani, hogy ide négy gyors forgás kell, nem, nem számít. Így előveszem a mobilomat, előkeresem a videót, és megmutatom, hogy négy gyors forgás van, úgyhogy most már kuss legyen. És ezt még három-négy alkalommal, hogy de ez így van, nem így van, videó elő, komolyan megölök valakit. És persze az kötekedik leginkább a legapróbb mozdulatokon, aki aztán a a legalapvetőbb helyeken a ritmust sem tudja követni, szóval annak kéne a legkisebb problémának lennie, hogy a kézfejünk merre áll. Én meg kurva gyorsan elfáradtam, és nem volt erőm folyamatosan kiabálni a zene közben, hogy LÉP FORDUL LENDÍT, LÉP FORDUL LENDÍT, bár egyszer megpróbáltam, és nem segített, mert szemrebbenés nélkül mozdul máshogy, szóval tökmindegy.

Négy emberrel még tök oké együtt dolgozni, héttel már nem.

A hétvégét a bükkben töltöttem négyesben egy faházban, ahol fával fűtöttünk, saját szaunánk és forrásvizzel táplált merülőmedencénk volt. Egy nagyon rövid kirándulást leszámítva (ködbe vesző romok! szürke fák! very ősz, such november, wow) nem nagyon mozdultunk ki, hanem ettünk, boroztunk, kártyáztunk, szaunáztunk és aludtunk. Tökéletes.

Most egy kicsit nehéz itt az irodában ülni.

Közben amúgy minden szuper, vagyis most annyira nem, mert álmos vagyok és kinn szürke minden. Ősz van a tavasz helyett, akkor már lenne inkább tél. Hiányzik a tél, a nagy pelyhekben hulló hó, hogy marja a hideg az arcomat. Persze ez marhaság, csak a nosztalgia beszél belőlem, gyűlölök fázni, utálom a latyakot, de mégis, az enyhe idő és a napsütés akko dob fel igazán, ha latyak és hideg volt előtte. Nem kell sokáig, a tavalyi túlzás volt, de néhány hét nem ártana.

A blogomban amúgy azért visszatérő téma az álmosság, mert akkor írok, amikor éppen nincsen nagyon munkám. És ha nincsen munkám, akkor elálmosodom, szóval nem vagyok mindig zombi, csak úgy tűnhet. A múlt hét egészen feldobott, más nyűgje az én boldogságom, mert annak örülök, mikor valami nem működik, hiszen akkor van mit csinálni. Tegnapra megint elcsendesedett minden, én pedig nem tudom hasznosan kihasználni az időt, és ez kínoz, fáraszt, álmosít. Az üresjáratokban megcsinálthatnám az orosz leckémet, de nem teszem (mert álmos vagyok), inkább kiolvasom az internetet, értelmetlenül pörgetem a tumblr-t, majd jön egy céges e-mail, ránézek, foglalkozom vele 5 percet, majd ismét megnézem, hogy frissültek-e az internetek. Semmi értelme. Egyedül a dob fel, hogy rendszeresen kapok pozitív visszajelzést (a mai például a Thanks Anna - you are a star), meg megkerestek egy belsős álláslehetőséggel is, ami tetszik, és jó lenne megcsípni.

De legalább az életem többi részét szeretem. Múlt hétvégén sikerült összezsúfolni a hazautazást, táncpróbát, szülinapi házibulit, kirándulást, fürdést, szaunázást, kedden a Nemoban vacsoráztunk, ma pedig irány a bükk és a szaunás faház az erdőben, ójajdejólesz.

Szent meggyőződésem volt, hogy írtam ide múlt héten, de ezek szerint csak a fejemben születtek meg ezek a blogposztok az álmosságról, Habibiről, meg a hülye álmaimról.

Mert persze nem múlt el mégsem, elég változatosak, valamikor egy régi épületben lakom, aminek a földszintjén mozi, a tetején meg egy szálloda van (engem pedig az elromlott lift a legtetején rak ki, és nem tudok lejönni, mert el van bontva a lépcső, de összebarátkozom egy kislánnyal, aki ott lakik az anyukájával).

Máskor tűz hullik az égből, megnyílik a föld, mi pedig valami kis szigeten vagyunk egy nagy házban, mert onnan tudjuk megmenteni a világot.

Olyan is van, hogy elrabolnak, késsel megvágnak.

De legalább pénteken tele volt szívalakú héliumos lufikkal az iroda, amiből egy kreatív kolléga kettőt összekötött és egy angry bird plüsst pakolt rá. Békésen lebegett körbe-körbe.

Fontos mérföldkő még, hogy elengedtem a karikát, és befejeztük a Bron/Broen-t is, a közös bennük, hogy mindkettő megviselt.